Egy kis kimozdulás. Önkénteskedési lehetőség keresése, persze csak olyanban, amit tényleg szívvel-lélekkel vállalnék, különben semmi értelme. Szóval közösségi kert. Megtaláltam egyet, ami nincs messze. Egy tipikusi belvárosi gettóban. Az egyik korán érkezővel együtt vártuk a kapunyitást a szeméttel teledobált utcában egy rég bezárt iskolaépület mellett, amin külön két bejárat van: fiúk és lányok. Lehet egyházi suli volt :)
Jó 30 méterre be kell menni a "kertbe" (a lebetonozott iskolaudvar, mondjuk már évek óta működik, azaz a betont elfedi a fakéreg, de nem törték fel a nagy részét, szóval masszív pallókból emelt ágyások a parcellák, amiket lehet bérelni, és van egy kb. 4x8 méteres fóliasátor.
- Lakatold le a bringád! - mondja James, akivel együtt vártuk a nyitást. Nézek rá, a 30 méteres távolság és a tény miatt, hogy a bringám jóindulattal 30 Euróba kerülne...
- Hidd el, itt lakom a környéken! - mondja nevetve. - Jobb, ha lelakatolod.
Hát így indul, kis "tanfolyam", amin én vagyok az egyetlen nem-ír. Ennyit a multikultiról, gondolom magamban. A bevándorlók (vagy vendégmunkások, mert én annak veszem magam) általában vagy dolgozni és utána bulizni akarnak, vagy aki nem akar sokat dolgozni, az elvan segélyen és nem akar önkénteskedni se.
Jó, hogy ez tanfolyam, amibe belecseppentem, hát azt nem tudtam előre, és elsőre magamban picit csóváltam is a fejem, mert azt hittem egyből kigazoltatnak velem egy területet, ehelyett az első órában csak elmélet volt, a lábam meg majd lefagyott. De az ember nem mindeig kapja meg elsőre amit akar, türelem!
Amit akartam (teljesen konkrétan a gazolás) azért visszamentem 2 nappal később, mert a Johnny nevű figura, aki stabil tag, mondta, hogy ő tuti ott lesz. Rajta kívül volt egy ukrán srác és 4-5-6 középkorú ír faszi, egy "tanárral" (így utaltak rá). Kiderült, hogy a közeli Adult Learning Centre-ből (felnőttoktatási központ) jöttek, és afféle rehab program nekik a kertészeti segédkezés. Hárman gazoltunk, a többiek korlátokat festettek, de csak miután volt egy meeting, és bár én nem emiatt jöttem, a tanár meghívott rá (megint lefagyott közben a lábam, de megérte.)
A "Men's Shed", azaz kb. férfi-sufni nevű programról szólt, röviden ismertetve a mozgalom történetét, és az elképzeléseket, hogy itt az elhagyott iskola egyik részén indítanának egy ilyen csoportot. Aztán mondta a tanár is (nem tudom hogy kell írni a nevét, kb. Podder v. Padder ahogy hangzik), meg az egyik tag is, menjek be az oktatási központba másnap, keressem Sue-t. A Men's Shedről majd írok, amikor lesz mit, egyelőre nincs, de az ötlet nagyon szimpatikus.
Szóval gazoltam egy területen 2 másik taggal, egyik kölcsönadott egy metszőollót is, ami azért érdekes csak, mert ugye most nagyon szűkös büdzsén vagyok és már napok óta ett a fene hogy a lapos téli napot blokkolja az elvadul sövényünk, és már sima csípőfogóval is próbálkoztam rajta, de nem akartam direkt ezért a helyi hardware store-ban venni egy metszőollót, most meg tessék!
(Itt nincs teljesen kész, csak hogy az eredeti magasságot is lehessen látni. Azt a "létrát" a 2 évvel ezelőtt mentett építkezési hulladékból ütöttem össze, direkt erre a célra.)
Másik dolog, hogy hoztam egy szatyor csalánt, ami nagyon friss és egésszéges volt pl. azokhoz képest amiket ilyenkor még a Phoenix Parkban találni, és nagyon jó pesztót csináltam megint. Harmadik meg - ami szintén épp reggel jutott eszembe - hogy megint indítani akartam egy adag komposztot, de nekünk ugye nincs rendes kertünk, és nehéz gilisztát találni. Na, gazolás közben egy pohárkába szedtem vagy 5 rendes példányt, azokat is hazahoztam. Szóval ezek a kis apróságok reménnyel töltöttek el, hogy "kérjetek és kaptok, keressetek és találtok!"
Sue ehhez képest nem ért rá másnap, meg az is kiderült hogy abban az oktatási központban főleg írni és olvasni tanítanak teljesen marginális és/vagy menekült csoportokat, meg hasonló, szóval pl. nekem nem tudnak mit mondani. Az én "keresztem", hogy elég jól tudok angolul, csak hányok a "business environment"-től, meg a kommunikációnak attól a formájától, amit pl. egy ügyfélszolgálatosnak kell tolni. (Tulajdonképpen erről akartam írni, csak mindig elmegyek ebbe a naplószerű irányba, mert hát magamnak is írok, különben mindent elfelejtek, és sosem fogok úgy önéletrajzi regényt írni a végén ;)
Én olyan "segítséget" vártam volna, hogy mondjuk bár én nem munkanélküli vagyok, hanem táppénzes, de talán van valami ingyenes, alap vízvezetékszerelő tanfolyam, mert én valami hasznosat akarok tanulni, nem számítógépes ismereteket, meg raktározási ismereteket, amikre igyekeznek itt a leszakadó rétegeket kiképezni, hogy aztán ne kelljen tovább segélyen lenniük. Na mindegy, kaptam további tippeket, meg végre éreztem, hogy teszek valamit magamért, nem csak "várom a sült galambot".
Tippek terén a következő ma történt:
Egy másik központban jártam, ahol csak úgy kaptam a nevet, keressem Richie-t és mondjam, hogy Johnny ajánlotta. NA EZ mondjuk Írországban a kevés dolgok egyike, amit igazán szeretek: közvetlenség és minimális bürokrácia. Keresztnév (az is becézve ugye nem Richard és Jonh), semmi családnév, mintha eleve haver lenne mindenki, vagy a középkorban lennénk, ahol max még kezdtek csak kialakulni a családnevek, és én nagy középkor-rajongó vagyok.
Szóval minden időpontegyeztetés nélkül azonnal fogadott Richie, aki amúgy egy penge jogász, és a beszélgetésünk alatt még volt egy alter fiatal csaj a szobában, aki tréningen volt, figyelte Richie mestert, hogy mindenre kb. azonnal vágja a választ netes keresés nélkül. Szóval pl. jogi infókkal mindenképp gazdagabb lettem, bár persze az esetleges tanfolyam dolog csak max 6 hónap táppénz után jöhet szóba, az meg ugye még így is elég személyes megpengetni, hogy amúgy én talán a táppénz mellett egy kis kápéért takarítanék, kutyát sétáltatnék, bevásárolnék, stb. csak hogy kiegészítsem a kereteim. Tettem erre utalást, és lehet majd ebben a furcsa nevű tanár, vagy a kertész tanfolyam résztvevői fognak segíteni, de ezek a kommunikációs gyakorlatok, hogy ismeretlenekkel megbeszélem, mi a stájsz és biznisz-lájk is a beszélgetés meg nem is, na ez jó, és valami plusszt ad. Mert pl. egy állásinterjún én mindig azt nézem, hogy szinte a fogam nézik, nem tehetek róla, akármilyen kedves egy HR-es, én magam ott nem vagyok elememben, azaz tudok úgy tenni, mert elég jó színész vagyok, de alapból utálom az egészet!
Richie kifejezetten valami echte szoci, szakszervezetis, a prolikon hitvallás szinten segítő embernek tűnt, és az ilyeneket én szívem szerint megölelgetném, hogy nem csak arra hajt valaki, hogy év végén megint le tudja cserélni az Audiját, vagy vegyen egy kis jachtot, mert esze lenne rá, hanem beül hetente kétszer 5-6 órára azokkal foglalkozni, akiknek a legnagyobb szüksége van rá!
Ha lenne még esélyem annyit változtatni a múltamon, hogy lediplomáztam volna, én valami ilyen figura szeretnék lenni. Persz falun, hogy közben kertem is legyen ;) De álomképeket félretéve: az, hogy jól tudok kommunikálni, csakis akkor igaz, amikor hasonszőrűekkel beszélek, és ráérzünk egymásra.
Sue ehhez képest nem ért rá másnap, meg az is kiderült hogy abban az oktatási központban főleg írni és olvasni tanítanak teljesen marginális és/vagy menekült csoportokat, meg hasonló, szóval pl. nekem nem tudnak mit mondani. Az én "keresztem", hogy elég jól tudok angolul, csak hányok a "business environment"-től, meg a kommunikációnak attól a formájától, amit pl. egy ügyfélszolgálatosnak kell tolni. (Tulajdonképpen erről akartam írni, csak mindig elmegyek ebbe a naplószerű irányba, mert hát magamnak is írok, különben mindent elfelejtek, és sosem fogok úgy önéletrajzi regényt írni a végén ;)
Én olyan "segítséget" vártam volna, hogy mondjuk bár én nem munkanélküli vagyok, hanem táppénzes, de talán van valami ingyenes, alap vízvezetékszerelő tanfolyam, mert én valami hasznosat akarok tanulni, nem számítógépes ismereteket, meg raktározási ismereteket, amikre igyekeznek itt a leszakadó rétegeket kiképezni, hogy aztán ne kelljen tovább segélyen lenniük. Na mindegy, kaptam további tippeket, meg végre éreztem, hogy teszek valamit magamért, nem csak "várom a sült galambot".
Tippek terén a következő ma történt:
Egy másik központban jártam, ahol csak úgy kaptam a nevet, keressem Richie-t és mondjam, hogy Johnny ajánlotta. NA EZ mondjuk Írországban a kevés dolgok egyike, amit igazán szeretek: közvetlenség és minimális bürokrácia. Keresztnév (az is becézve ugye nem Richard és Jonh), semmi családnév, mintha eleve haver lenne mindenki, vagy a középkorban lennénk, ahol max még kezdtek csak kialakulni a családnevek, és én nagy középkor-rajongó vagyok.
Szóval minden időpontegyeztetés nélkül azonnal fogadott Richie, aki amúgy egy penge jogász, és a beszélgetésünk alatt még volt egy alter fiatal csaj a szobában, aki tréningen volt, figyelte Richie mestert, hogy mindenre kb. azonnal vágja a választ netes keresés nélkül. Szóval pl. jogi infókkal mindenképp gazdagabb lettem, bár persze az esetleges tanfolyam dolog csak max 6 hónap táppénz után jöhet szóba, az meg ugye még így is elég személyes megpengetni, hogy amúgy én talán a táppénz mellett egy kis kápéért takarítanék, kutyát sétáltatnék, bevásárolnék, stb. csak hogy kiegészítsem a kereteim. Tettem erre utalást, és lehet majd ebben a furcsa nevű tanár, vagy a kertész tanfolyam résztvevői fognak segíteni, de ezek a kommunikációs gyakorlatok, hogy ismeretlenekkel megbeszélem, mi a stájsz és biznisz-lájk is a beszélgetés meg nem is, na ez jó, és valami plusszt ad. Mert pl. egy állásinterjún én mindig azt nézem, hogy szinte a fogam nézik, nem tehetek róla, akármilyen kedves egy HR-es, én magam ott nem vagyok elememben, azaz tudok úgy tenni, mert elég jó színész vagyok, de alapból utálom az egészet!
Richie kifejezetten valami echte szoci, szakszervezetis, a prolikon hitvallás szinten segítő embernek tűnt, és az ilyeneket én szívem szerint megölelgetném, hogy nem csak arra hajt valaki, hogy év végén megint le tudja cserélni az Audiját, vagy vegyen egy kis jachtot, mert esze lenne rá, hanem beül hetente kétszer 5-6 órára azokkal foglalkozni, akiknek a legnagyobb szüksége van rá!
Ha lenne még esélyem annyit változtatni a múltamon, hogy lediplomáztam volna, én valami ilyen figura szeretnék lenni. Persz falun, hogy közben kertem is legyen ;) De álomképeket félretéve: az, hogy jól tudok kommunikálni, csakis akkor igaz, amikor hasonszőrűekkel beszélek, és ráérzünk egymásra.
Előtte kb. egy héttel ott volt az ellenpélda is:
Bementem az ingatlanügynökséghez, akik kezelik a házat, ahol lakom. Kellene egy szerződés kinyomtatva, aláírva, és amin nem az van hogy "Steve Kincses", ahogy az előző tulaj aláírta (na, azért ilyen ügyekben nem biztos, hogy mindig a közvetlenség a leginkább célravezető), hanem István Kincses. Lehet kell majd otthon, és a magyar hivatalok szerintem tutira elkezdenének kötözködni hogy ki az a Steve?!
Az iroda (ahogy ennek a prominens cégnek az összes irodája) persze csili-vili, és mindenki nagyon szép öltönyben van, és láthatólag sok más dolguk nincs is. Legfeljebb az, hogy a biciklivel érkező, kopottas, félig ősz szakállú prolit, aki szinte hihetetlen módon mégis az ügyfelük, minél gyorsabban lerázzák.
Kb tudjátok mit éreztem, hogy megint jöjjön akkor egy kis középkori párhuzam?
A Robin Hood korszak, amikor a normann nemesek angolul se tudtak, de kurvára lenézték a meghódított szászokat, a páncélingeikben és magas lóról, így beszélhettek velük... Kölcsönösen képzeletben kb. lehánytuk egymást ezzel fiatal csávóval, aki persze - ha telefonon hívtam volna - kb. kinyalta volna seggem, ahogy a másik szokta, akit mindig basztatok a házban felbukkanó problémákkal, de élőben sosem találkoztunk. Én lehányom, mert értéktelen, kamu munkát végez, amivel négyszer annyit keres, mint amennyit érdemelne, olyan emberek számára, akik a lépcső feljebbi fokain százszor, ezerszer, tízezerszer annyit keresnek, mint amennyit megérdemelnének. Ő meg lehány engem, mert úgy nézek ki, mint Oriza Triznyák, holott Dublinban aztán elvileg mindenki megsütheti a pecsenyéjét, és akkor öltözhetne "rendesen". Ergo vagy alkoholista, vagy drogos vagyok, vagy sima lúzer... És a három közül megtippelem, hogy az utolsót utálják a legjobban, főleg hogy elég sok "felhasználó" is van ebből a skatulyából kihúzott külsejű rétegből ;)
Na, az ilyen környezetet, az ilyen embereket így kombinálva, én nem viselem el sokáig, szinte szerencse is volt, hogy lekoccoltatott azzal, hogy hívjam a szokásos csávót, mert itt az új ügyfelekkel foglalkoznak!
Mondom azért a kombináció fontosságát! : adok magamban kis esélyt annak, hogy amikor hétvégén nem öltöny-nyakkendőben dolgozik egy ilyen cégnek, lehet épp kertészkedik, még az is lehet, hogy közösségi kertbe megy, és ott találkozik a magamfajtával és tök nagy haverság is lehet!
Mindig igyekszem az ajtón kilépve ilyen sztorikat gyártani, mert ha nem igyekszem eléggé, akkor azok a sztorik "nyernek" amikor kalasnyikovval megyek vissza és halomra lövöm őket ;) Ez az egyik fontos dolog: ezek a szerencsétlenek épp úgy csak kis fogaskerekek egy elbaszott gépezetben, nem ellenségeim ők, csak maga a gépezet az.
Bementem az ingatlanügynökséghez, akik kezelik a házat, ahol lakom. Kellene egy szerződés kinyomtatva, aláírva, és amin nem az van hogy "Steve Kincses", ahogy az előző tulaj aláírta (na, azért ilyen ügyekben nem biztos, hogy mindig a közvetlenség a leginkább célravezető), hanem István Kincses. Lehet kell majd otthon, és a magyar hivatalok szerintem tutira elkezdenének kötözködni hogy ki az a Steve?!
Az iroda (ahogy ennek a prominens cégnek az összes irodája) persze csili-vili, és mindenki nagyon szép öltönyben van, és láthatólag sok más dolguk nincs is. Legfeljebb az, hogy a biciklivel érkező, kopottas, félig ősz szakállú prolit, aki szinte hihetetlen módon mégis az ügyfelük, minél gyorsabban lerázzák.
Kb tudjátok mit éreztem, hogy megint jöjjön akkor egy kis középkori párhuzam?
A Robin Hood korszak, amikor a normann nemesek angolul se tudtak, de kurvára lenézték a meghódított szászokat, a páncélingeikben és magas lóról, így beszélhettek velük... Kölcsönösen képzeletben kb. lehánytuk egymást ezzel fiatal csávóval, aki persze - ha telefonon hívtam volna - kb. kinyalta volna seggem, ahogy a másik szokta, akit mindig basztatok a házban felbukkanó problémákkal, de élőben sosem találkoztunk. Én lehányom, mert értéktelen, kamu munkát végez, amivel négyszer annyit keres, mint amennyit érdemelne, olyan emberek számára, akik a lépcső feljebbi fokain százszor, ezerszer, tízezerszer annyit keresnek, mint amennyit megérdemelnének. Ő meg lehány engem, mert úgy nézek ki, mint Oriza Triznyák, holott Dublinban aztán elvileg mindenki megsütheti a pecsenyéjét, és akkor öltözhetne "rendesen". Ergo vagy alkoholista, vagy drogos vagyok, vagy sima lúzer... És a három közül megtippelem, hogy az utolsót utálják a legjobban, főleg hogy elég sok "felhasználó" is van ebből a skatulyából kihúzott külsejű rétegből ;)
Na, az ilyen környezetet, az ilyen embereket így kombinálva, én nem viselem el sokáig, szinte szerencse is volt, hogy lekoccoltatott azzal, hogy hívjam a szokásos csávót, mert itt az új ügyfelekkel foglalkoznak!
Mondom azért a kombináció fontosságát! : adok magamban kis esélyt annak, hogy amikor hétvégén nem öltöny-nyakkendőben dolgozik egy ilyen cégnek, lehet épp kertészkedik, még az is lehet, hogy közösségi kertbe megy, és ott találkozik a magamfajtával és tök nagy haverság is lehet!
Mindig igyekszem az ajtón kilépve ilyen sztorikat gyártani, mert ha nem igyekszem eléggé, akkor azok a sztorik "nyernek" amikor kalasnyikovval megyek vissza és halomra lövöm őket ;) Ez az egyik fontos dolog: ezek a szerencsétlenek épp úgy csak kis fogaskerekek egy elbaszott gépezetben, nem ellenségeim ők, csak maga a gépezet az.
Szóval még mindig a kommunikáció:
Pozitív élményem Richie-vel oda vezet, hogy fizikailag is kissé jobban érzem magam, ezért beugrok a Herbert Parkba egy köztéri cross trainer gépen letolni kb. 20 percet. Melegítőgatyában mentem eleve Ritchiehez, szóval így könnyű volt :D :D
A Herbert Park már bőven nem a proli negyed, jön két kisfiú, az egyik néz, hogy tolom. Ilyenkor tehetném azt is, hogy direkt félrenézek duzzogva:
- Haggyámá a faszomba kis fattyú, legalább a Prodigy-t hadd hallgassam "békébe", anélkül hogy bámulnál itt!
De nem, ilyet nem szoktam, legrosszabb formában sem! A gyerekeket bírom!
Ilyenkor kiveszem a fülest és mondom:
- Allrigh? - ez olyan "mizu" Írországban - Ki akarod próbálni? - Mindegy hogy kb. fel se éri a gyerek, azért én megkérdem. Amikor ki akarják próbálni, le is szoktam szállni, elvégre nincs pontos "edzéstervem", időm meg mint a tenger.
Jön a bratyó, kicsit nagyobb, ő egyből mondja:
- Én ki tudnám!
- Biztos? Hány kiló vagy? Kell egy kis súly, hogy beindítsd.
- Ööööö, huszonöt?
Megjön a nagyi, aki kíséri őket, köszönünk, majd akcentussal mondja, hogy igen, lehet 25, és hagyd a bácsit, ez felnőtteknek való gép.
- Mi azt nem tudjuk mi az - mutat a hátam mögé.
- Az húzódzkodásra van - mondom, miközben a kisöcsi meg is kéri a nagyit, segítse fel, csimpaszkodni.
Közben németre váltanak, innen volt az akcentus, a nagyi német anyanyelvű.
- Du bist so schwer! - mondja a kicsinek, és ha ennyi nem is rémlene, a nyögésből kitalálnám mit mondott.
- Én is, én is! - mondja a nagyobbik.
Na, leszállok már akkor, mondom:
- Megpróbállak feltenni, de ne várj sokat, nem vagyok top formában. - És közben röhögök magamon, hogy egy 25 kilós gyereknek tényleg ezt mondom, hogy lehet nem tudom felemelni a rúdig? De sebaj, próba szerencse, és sikerül is.
Kicsimpaszokdják magukat, még váltunk 2-3 mondatot és ennyi...
Small talk (üres csevely) az igaz, de valamire mégis jó. Valami kötődés, hogy mind emberek vagyunk végülis! A small talk jó arra, amire, ahogy a legtöbb dolog. Pl. az autó jó valamire, és nem az a baj, hogy kitalálták, ugye? A small talk is akkor gáz, amikor ezerésves ismerősök, mondjuk rokonok és kollégák nem lépnek rajta túl, azaz mondjuk már ötvenedjére ebédelnek egy asztalnál és még mindig csak az aktuális időjárás vagy a hétvégi focimeccs a téma...
Azért nem szeretem az úgynevezett "ügyfélszolgálatot", mert a valódi kommunikációnak a teljes elkurvítása. Mint a kapcsolaton, vagy akár csak heveny szimpátián alapuló szexhez képest az, hogy egy ócska kurva leszop egy kapualjban vagy két parkoló autó közt ezerért. Én ilyen szinten látom a "problémakezelést", meg akárhogy is vesszük, és ha beledöglök sem csinálok soha ilyesmit többé, mert megmérgezi az agyat, hacsak nem olyan típus valaki, hogy valami mágikus aurát von maga köré, mielőtt leül dolgozni, és kicsekkoláskor levedli ezt és újra önmaga lesz. Na, én nem vagyok ilyen...
Ez az ügyfélkezelős "beszélgetés" a small talknál szerintem sokkal rosszabb és tartós használata káros is lehet ;) De ez persze nem kőbe vésett igazság, én így érzem, így emlékszem rá, amikor csináltam pár évig.
Pozitív élményem Richie-vel oda vezet, hogy fizikailag is kissé jobban érzem magam, ezért beugrok a Herbert Parkba egy köztéri cross trainer gépen letolni kb. 20 percet. Melegítőgatyában mentem eleve Ritchiehez, szóval így könnyű volt :D :D
A Herbert Park már bőven nem a proli negyed, jön két kisfiú, az egyik néz, hogy tolom. Ilyenkor tehetném azt is, hogy direkt félrenézek duzzogva:
- Haggyámá a faszomba kis fattyú, legalább a Prodigy-t hadd hallgassam "békébe", anélkül hogy bámulnál itt!
De nem, ilyet nem szoktam, legrosszabb formában sem! A gyerekeket bírom!
Ilyenkor kiveszem a fülest és mondom:
- Allrigh? - ez olyan "mizu" Írországban - Ki akarod próbálni? - Mindegy hogy kb. fel se éri a gyerek, azért én megkérdem. Amikor ki akarják próbálni, le is szoktam szállni, elvégre nincs pontos "edzéstervem", időm meg mint a tenger.
Jön a bratyó, kicsit nagyobb, ő egyből mondja:
- Én ki tudnám!
- Biztos? Hány kiló vagy? Kell egy kis súly, hogy beindítsd.
- Ööööö, huszonöt?
Megjön a nagyi, aki kíséri őket, köszönünk, majd akcentussal mondja, hogy igen, lehet 25, és hagyd a bácsit, ez felnőtteknek való gép.
- Mi azt nem tudjuk mi az - mutat a hátam mögé.
- Az húzódzkodásra van - mondom, miközben a kisöcsi meg is kéri a nagyit, segítse fel, csimpaszkodni.
Közben németre váltanak, innen volt az akcentus, a nagyi német anyanyelvű.
- Du bist so schwer! - mondja a kicsinek, és ha ennyi nem is rémlene, a nyögésből kitalálnám mit mondott.
- Én is, én is! - mondja a nagyobbik.
Na, leszállok már akkor, mondom:
- Megpróbállak feltenni, de ne várj sokat, nem vagyok top formában. - És közben röhögök magamon, hogy egy 25 kilós gyereknek tényleg ezt mondom, hogy lehet nem tudom felemelni a rúdig? De sebaj, próba szerencse, és sikerül is.
Kicsimpaszokdják magukat, még váltunk 2-3 mondatot és ennyi...
Small talk (üres csevely) az igaz, de valamire mégis jó. Valami kötődés, hogy mind emberek vagyunk végülis! A small talk jó arra, amire, ahogy a legtöbb dolog. Pl. az autó jó valamire, és nem az a baj, hogy kitalálták, ugye? A small talk is akkor gáz, amikor ezerésves ismerősök, mondjuk rokonok és kollégák nem lépnek rajta túl, azaz mondjuk már ötvenedjére ebédelnek egy asztalnál és még mindig csak az aktuális időjárás vagy a hétvégi focimeccs a téma...
Azért nem szeretem az úgynevezett "ügyfélszolgálatot", mert a valódi kommunikációnak a teljes elkurvítása. Mint a kapcsolaton, vagy akár csak heveny szimpátián alapuló szexhez képest az, hogy egy ócska kurva leszop egy kapualjban vagy két parkoló autó közt ezerért. Én ilyen szinten látom a "problémakezelést", meg akárhogy is vesszük, és ha beledöglök sem csinálok soha ilyesmit többé, mert megmérgezi az agyat, hacsak nem olyan típus valaki, hogy valami mágikus aurát von maga köré, mielőtt leül dolgozni, és kicsekkoláskor levedli ezt és újra önmaga lesz. Na, én nem vagyok ilyen...
Ez az ügyfélkezelős "beszélgetés" a small talknál szerintem sokkal rosszabb és tartós használata káros is lehet ;) De ez persze nem kőbe vésett igazság, én így érzem, így emlékszem rá, amikor csináltam pár évig.
De most mehetek vissza hallgatni a Wake The Fuck Up c. számot, ami a cross-trainerhez ideális. Van egy pergődob rész, ami olyan mint meg-megszakított géppuskasorozat, és a bringán néha azt képzelem, hogy a kormányon tényleg van egy géppityu és a sok cappucinós pohár meg a vér fröcsög mindenhol ahogy dőlnek meg sorba (kik? az arctalan tömeg, a belvárosban, vásárlók, vagy öltönyös robotok, mindegy olyankor), mert elkaszálom őket, mint ahogy a Full Metal Jacket helikopterlövésze lőtte a vietnami parasztokat a rizsföldön.
És a két kiskölyök a német nagyival valszeg árván maradna, mert lehet apuci is ilyen öltönyös robot, és nem jó ez a világ így, hogy ekkora szakadék van, hogy pl. az ingatlanügynökségtől pár száz méterre kezdődik az a gettó, ahol a közösségi kert is van, de azt is egyszer majd visszakéri a tanács, mert "fejlesztési terület", stb. és akkor az se lesz...
És csak nő és nő ez a szkadék, és nem akarom, hogy a feldühödött prolik egyszer "olyan kézbe kerüljenek", mint amit pl. az oroszok csináltak cirka száz éve, hogy már annyira gyűlölik az elnyomás szimbólumait, hogy ezeket a kedves kisfiúkat nem a nyújtóra fogják felsegíteni, hanem a két bokájuknál fogva a betonfalhoz csapják a fejüket, ha épp véletlen kiderül hogy apuci mégse csak egy középszintű robot, hanem mondjuk ügyvezető igazgató, stb.
Az ilyen véres képekkel persze mindig túlzok ;)
Persze. Hogy odafigyeljetek, talán azért...
De akkor figyelni még pár mondatig :
Ruandában nem sok köze volt a mészárlásokhoz annak, ki a tuszi és ki a hutu. A hutu sok helyen kinyírta a másik hutut, mert az a másik a gazdag szomszéd volt. Másik hutu azért nyírta ki a hutut, mert a felesége tuszi volt és a támadó ezen a jogon minimum meg akarta erőszakolni. Stb.
Nem azt mondom (amúgy is Jared Diamond mondja, nem én!!!) hogy az etnikai ellentét 100% kamu volt, de nem is 100% igazság, ahogy azt mondjuk a média, meg pl. még a később gyártott hollywoodi film, a Hotel Ruanda is sugallja!
Az egész inkább azért alakult ki, mert a kommunikáció elfajult, eljutott a forráspontra, gyűlöletbeszéd lett a kapós, arra volt igény. A felbújtók kiosztották a macsetéket és elkiabálták a szólamaikat. Jól hangzott biztos az elkeseredett, elszegényedett tömeg fülének. Szóval a kommunikáció azért fajult el, mert a gazdasági egyenlőtlenségek odáig vezettek, hogy nem sok kiutat láttak már...
Szóval tételezzük fel a jót, még arról is, aki nem szimpi, és legyünk kedvesek, ez okés!
Viszont ami ezt az egyenlőtlenséget nem eltörölni, hanem szélesíteni akarja, az a rendszer az valódi ellenség, és a rendszerrel szemben ha túl kedvesek vagyunk, az oda fog vezetni előbb, vagy utóbb, mint Ruandában...
Bocs, hogy nem písz-n-láv a lezárás, inkább >>> Wake The Fuck Up
És a két kiskölyök a német nagyival valszeg árván maradna, mert lehet apuci is ilyen öltönyös robot, és nem jó ez a világ így, hogy ekkora szakadék van, hogy pl. az ingatlanügynökségtől pár száz méterre kezdődik az a gettó, ahol a közösségi kert is van, de azt is egyszer majd visszakéri a tanács, mert "fejlesztési terület", stb. és akkor az se lesz...
És csak nő és nő ez a szkadék, és nem akarom, hogy a feldühödött prolik egyszer "olyan kézbe kerüljenek", mint amit pl. az oroszok csináltak cirka száz éve, hogy már annyira gyűlölik az elnyomás szimbólumait, hogy ezeket a kedves kisfiúkat nem a nyújtóra fogják felsegíteni, hanem a két bokájuknál fogva a betonfalhoz csapják a fejüket, ha épp véletlen kiderül hogy apuci mégse csak egy középszintű robot, hanem mondjuk ügyvezető igazgató, stb.
Az ilyen véres képekkel persze mindig túlzok ;)
Persze. Hogy odafigyeljetek, talán azért...
De akkor figyelni még pár mondatig :
Ruandában nem sok köze volt a mészárlásokhoz annak, ki a tuszi és ki a hutu. A hutu sok helyen kinyírta a másik hutut, mert az a másik a gazdag szomszéd volt. Másik hutu azért nyírta ki a hutut, mert a felesége tuszi volt és a támadó ezen a jogon minimum meg akarta erőszakolni. Stb.
Nem azt mondom (amúgy is Jared Diamond mondja, nem én!!!) hogy az etnikai ellentét 100% kamu volt, de nem is 100% igazság, ahogy azt mondjuk a média, meg pl. még a később gyártott hollywoodi film, a Hotel Ruanda is sugallja!
Az egész inkább azért alakult ki, mert a kommunikáció elfajult, eljutott a forráspontra, gyűlöletbeszéd lett a kapós, arra volt igény. A felbújtók kiosztották a macsetéket és elkiabálták a szólamaikat. Jól hangzott biztos az elkeseredett, elszegényedett tömeg fülének. Szóval a kommunikáció azért fajult el, mert a gazdasági egyenlőtlenségek odáig vezettek, hogy nem sok kiutat láttak már...
Szóval tételezzük fel a jót, még arról is, aki nem szimpi, és legyünk kedvesek, ez okés!
Viszont ami ezt az egyenlőtlenséget nem eltörölni, hanem szélesíteni akarja, az a rendszer az valódi ellenség, és a rendszerrel szemben ha túl kedvesek vagyunk, az oda fog vezetni előbb, vagy utóbb, mint Ruandában...
Bocs, hogy nem písz-n-láv a lezárás, inkább >>> Wake The Fuck Up
