Mentés másként: második (bővített) fejezet

Megmondom őszintén, nem ok nélkül írt ki a doki, akámilyen gyanúsnak tűnik is most a hotelben, hogy a "lehet le fogjuk építeni a részleget"-meeting után pár nappal kezdtem meg a betegszabit, és olyan tünetekkel, amikkel tovább is húzhatom, mint egy náthával. (Meg lennék lepődve, ha Írországban elbocsájthatnának betegszabi alatt, mivel itt alapvetően sokkal jobban állunk munkajogi téren...) De ez majd egy másik történet.
Annyi jelentősége van, hogy lehet tényleg szükségem van arra az antidepresszánsra, amit felírt...

Lehet, csak a holdjárás az oka, hogy napok óta levert és kedvetlen vagyok, de most erre kaptam egy nagy löketet is ennek tetejébe, amit gondoltam megpróbálnék akkor "kiírni magamból", hátha a folyamat végére valami pozitív kicsengést is kihallok a sztoriból.

Kezdjük akkor azzal, hogy ugye itt a nyakamon megint a szoctám-életforma, azaz lehet pár hónapig ki kell majd jönni a heti 188 Euróból, ami nem lehetetlen, még úgy sem, hogy a szobám 450 Euro egy hónapban, de nekem ugye egyrészt kb. 200 Euro az otthoni lakáshitel, és azon kívül is tartozom, meg ugye azért vagyok itt, hogy abból félre is tegyek, szóval nem a legjobb.
Nyilván zéró tolerancia még a valamikor eljövendő nyárban esetleg megkívánt sörrel szemben, az segíteni fog, de alapvetően ám eleve nem szórom a pénzt, szóval azt kell megvizsgálni, hogy lehet még inkább élére állítani.

És az örök témám, a kaja(pazarlás) következik:
Nagyon ritka így is, hogy 1-2 szem krumpli annyira beindul nálam, hogy már nem érdemes megmenteni, de még abból is elástam párat, és ez az idei "cserép-kertem" egyik meghatározó eleme a mustár mellett, amit kísérletképpen is ültettem, és jelentem: nekem bevált, azaz távol tartja mind a meztelen-, mind a házas csigákat. (Napos idő most nincs, szóval elég gyenge a fotó, de azért megmutatom, balra lent, az a krumpli...)

Az is lehet, hogy néha elfeledkezek a répáról és a cukkiniről a hűtőben, de az is csak azt jelenti, hogy nagyobb részeket vágok ki, amikor megházmozom, és már akkor is szégyellem magam.
Ettől jobban már csak akkor tudok gazdaságosabb lenni, ha kb. mindent "Reduced To Clear", azaz aznapi dátummal kidobásra szánt cuccokból dolgozom. Ezt persze eddig is csináltam, de pl. sosem igazítottam az órát ahhoz, mikor is érdemes menni, és legtöbb esetben szabadnapjaim délelőttjén vásároltam, amikor az ilyen polcokon főleg az az áru volt, aminek sérült a csomagolása, vagy egyéb módon valóban hibás volt.
De most észrevettem, hogy pl. este 7 körül már az aznapi pékáru kétszeresen van felcímkézve, azaz pl. egy pár órával azelőtt kisütött teljes kiőrlésű kisvekni, ami eredetileg 1.50 volt, először kapott egy 0.85-ös címkét, aztán arra végül rányomtak egy 0.25-öst, mielőtt menne a kukába. Meg persze ilyenkor minden másból van választék. Szóval ma úgy alakult, hogy este 8-9 közöttre tudtam időzíteni a "próbavásárlást", és a nagyobb boltba mentem, ami picit messzebb van, viszont rámfért a bringázás, ha már úgysem dolgozom.
Na, itt kezdődött a baj!

Alapvetően amúgy Bacardi Coconut miatt mentem a nagyobb Tescóba, mert itt a kisebben nincs.
Nem magamnak, nem olyan családból származom én! Csak múltkor volt itt egy vacsora-parti nálam, és mikor elfogyott a sör, Ricardo ráment a nászúton lévő párocska szajréjára, és már annyira beleivott, hogy azt nem lehet az egerekre fogni, szóval mondtam neki, hogy ezt majd be kell pótolnunk. Ez most a vezérfonalból egy kis kiállás lesz, de viccesnek találom, szóval beszúrom:
Én - meglepő fegyelemmel - nem ittam a gelly Bacardiból, és megmondom őszintén Ricardo nagyon kedves, aranyos részeg, de már elkezdtem kifelé terelgetni, hogy pizsamaosztás van, meg Daniela is elmet aludni, és végül is elindult az elekromos biciklijével, még mielőtt az összes pia elfogyott volna. Zártam a boltot, beáztattam a tepsit, meg ilyesmi, és már kábé gatyára vetkőztem, amikor Ricardo kopogott az ablakon, hogy:
- Ember, kurva hideg van a bringán. Elvinném a maradékot.
Azaz egy elmosott kapribogyós üvegbe kitöltöttem neki a Bacardit, csak hogy kényelmesen a kabátja zsebébe tudja tenni, és úton hazafelé el tudja szompogatni...
Emlékeztet valakire?
30 éves... Én is voltam fiatal :D

Szóval a nagyobb Tescóban sem volt a kókuszos variáció, de úgysem lett volna helye a hátizsákban, mert úgy megpakoltam a kosarat a gyalázatosan leárazott árucikkekkel.
Előttem, és mögöttem persze olyan vásárlók, akiknek tele a troli mindenfélével, ami között persze nem állítom, hogy nincs egy-két leárazott cucc, de a nagy része nem az. Szóval amikor kiraktam a szalagra, és az alkalmasint 6 centes (!) tételt a kasszásnak egyesével be kellett szkennelni, a tarkómon éreztem a következő vásárló parázsló tekintetét. Ahogy én is néztem fital koromban 50 filléreket bogarászó kisnyudgíjasa a közértben, én se vagyok ám szent...
A Tesco kártyám ösztönösen odaadtam, hogy szkennelje be azt is, mert amúgy rendszeresen meg szokták kérdezni, van-e, akkor is amikor csak két sört veszek.
Amikor a nő visszatolta, és várta, hogy kinyitott tárcámból valamit adjak már a kezébe, és én kérdeztem, hogy akkor mennyi is (merthogy nem voltam benne biztos, az 5 Eurós elég lesz-e), akkor esett le az állam:
- 1.46
Asszem régen jöttem így zavarba. Most akkor egyetlen Teszkó-pontért még képes voltam a kártyám is elővenni, amikor a csávónak mögöttem kb. 25 lesz a cehh?!
- Bocsánat - mondtam
Most miért kértem bocsánatot?! De esküszön tényleg mondtam, hogy "Sorry" és akkor így is éreztem.
Azt éreztem, bocsánatot kell kérnem azért is, hogy létezem. Hogy nem passzolok a fogyasztói társadalomba, és mivel nem vettem épp semmit "rendes áron" ezért csak élősködök a rendszeren, és ettől aljasabb már csak akkor lehetnék, ha valódi dumpster-diverként éjfélkor jönnék vissza a konténerekhez, és még ezt a pár centet sem fizetném ki...
Tetéztem a zavaromat, hogy eszembe jutott a Bacardi, és még feltartottam a kasszást a magyarázkodásommal:
- Igazából kerestem valamit, de nem találtam. Tudja, mikor zár be a sandymount-i egység?
- Fogalmam sincs.
Még jó, hogy nem mondtam, konkrétan mit keresek, mert akkor akár a saját szememben átváltozok őrült-macskás-nyugdíjas-nénivé, aki filléres kaját eszik, de kéthavonta megveszi a kedvenc likőrjét, és minden este elszopogat egy gyűszűnyit belőle...

Nade miközben hazatekertem, más sem járt már a fejemben, mint ahogy a Dive c. dokumentumfilmben Jeremy Seifert szomorúan magyarázza, hogy sokszor ott kell hagyniuk a szajré nagyrészét, hiszen képtelenség ennyit megenni, még úgy is, hogy gyakran másokra főznek belőle... Meg, hogy pont ma láttam egy pár perces kis videót arról, hogy pl. az Egyesült Államokban a megtermelt élelmiszer 40%-a el sem jut a farmokról a polcikig!
Nem ám a polcokon már beárazott, és később kukára ítélt zöldséget mutatták a filmben, hanem azt, hogy ilyen-olyan formai követelményeknek nem megfelelt zöldségek kamionszámra mennek a szeméttelepre, egyenesen a betakarítás után!!! És nem ám komposztba, hiszen kinek van ideje bevárni a komposzt érését, amikor ott a műtrágya készen?! Nem is moslékba, hiszen azt a tudományos alapon tervezett tápokat előállító agro-biznisz cégek lobbistái arrafelé már régen betiltották ,hogy a sertésnek össze-vissza adjunk mindent, mert a moslék nem ellenőrizhető vissza...

És nagyon szomorú lettem, két okból:
- Ha itt tartunk, akkor dögöljünk már meg! Mindenestől! Az egész szarság, amit civilizációnak nevezünk! Nem bánom, ha én is megyek a lecsóba, de remélem egy új világban fogok legközelebb reinkarnálódni!
- Ha viszont még mindig nem olyan súlyos ez, mint amilyennek én látom, akkor bennem van akkora "gyári hiba", hogy sosem leszek boldog, de még elégedett sem. és akár azonnal be is fordíthatnám a kormányt, amikor az emeletes buszt hallom magam mögött, és szépen elgurulna az amúgy tökéletes vöröskáposzta a járdán... Merthogy nem fogok én már soha beilleszkedni a világba... És ez szomorú, hiszen mindjárt 40 éves leszek...

De most direkt pihentettem a témát pár napig, mégse keserűségemben posztoljam ki!
Plussz így be is mutathatom képekben a cucc történetét, és ezzel talán meggyőzök olyanokat is, akik eddig nem nagyon gondoltak rá, hogy lehet így is vásárolni:

Június 19., azaz a hivatalos szavatosság lejárata, amikor is megszabadítottam a zöldségeket a műanyagoktól, és tapintás útján is megbizonyosodtam arról, hogy a paradicsomok mind kemények, és csak egy kiwin van kisebb repedés, szóval azt a hűtőbe tettem, és másnap ettem meg, de a többi olyan kemény volt, hogy még amúgy is jobb volt nekik, hogy pár napig érhetnek. Az egyetlen necces dolog az avokádó volt, azt tényleg ki kellett dobni annyira túlérett volt. (vettem három magos ciabatta zsemlét is, 6 cent volt darabja. ) Megint kihangsúlyozom, a képen látható cucc 1.46 Euro, azaz kevesebb, mint 600 Forintba került!

Június 23: mivel a hűtőnek csak a fele az enyém, és az már így is tele volt, ezt csak simán a konyhapolcon tartottam, és szerintem így lejárat után 4 nappal még mindig semmi baja semminek, azaz 100%-ban felhasználható:

Június 26: a hűtőben tartott lilakáposzta, és a paprika. Az utóbbi picit ráncosabb lett, de olajon megfuttatva, egy kis hagymával meg lengyel kolbásszal még mindig tökéletesen élvezhető. És itt nem folyatatom tovább, bár tapasztalatból tudom, hogy a káposztafélék hetekig eltarthatóak a hűtőben, ha megszabadítjuk az idióta zsugorfóliától...

 Amúgy a kis zöld levelek is még mindig ugyanarról a leárazott zellerszárról vannak, nem csalok!

Szóval, most nem megyek bele mélyebben, engem ez az egész történet miért inkább elszomorít, mintsem, hogy örülnék neki, hogy majd ha segélyen leszek, és okosan vásárolgatok, akkor milyen keveset fogok kajára költeni.
Nem megyek bele olyan "szabadonébredőkös-angyallátós" összefüggésekbe, hogy ahogy az élelemmel bánunk, úgy bánunk lassan az emberekkel, azaz voltaképpen egymással is.
Épp olyan kevésbé érdekel mi lesz a másikkal a kis (és esetenként nagyobb) személyes döntéseink nyomán, mint ahogy nem érdekel, mennyi természetes élőhelyet tesznek tönkre, hogy agyatlan mennyiségű mezőgazdasági terméket állítsanak elő, hogy aztán kidobhassák a szemétbe.
Senki nem szereti hallani az ilyesmit, ugye...

Még pusztán (minden gubancos összefüggésektől mentesítve) ezen a kaján-spórolós vonalon sem ütöm magam azonnal lovaggá, mert gyarló ember vagyok én is, azaz a testem csak egy jármű, amit gombák irányítanak, és amikor tankolni kell, akkor a cukor az üzemanyag, ami egyeseknél alkohol, másoknál csokoládé, nekem meg hol így, hol úgy, de általában sem a vodka, sem a belga csoktitorta nem kerül a "Reduced To Clear" polcra, és bevallom, ma csak úgy benéztem egy kávézó ablakán, és nem is kérdeztem meg, mennyibe kerül egy szelet brownie, nekem az kellett azonnal, és a kasszánál már persze világ szégyene lenne azt mondani, hogy:
- Jézusom,három-kilencvenöt?! Ja, akkor nem kell!
Vagy kedélyes-nyugdíjas módra odasúgni a pultoslánynak:
- Tudja Kedveském, ennyiből 5 napra elég leárazott zöldséget vehetnék...
 Mondjuk jó úton vagyok afelé, hogy ez meg fog velem történni, és akkor már vagy leszarom, vagy még büszke is leszek rá :D :D


De végszóképpen: azért érdemes elgondolkodni, mi mindennek a valódi ára, mert attól, hogy a csónak magasabbik felén ülünk, az még el fog süllyedni, ha egyszer léket kapott...

GOT S5

Döcögősen olvasgatom a sorozat alapját képező regényeket, és időről-időre megállapítom, hogy a forgatókönyvírók a legtöbb esetben többet tettek hozzá, mint amennyit elvettek belőle.
Ettől függetlenül még mindig azt kell mondanom, egy nagyon aprólékosan kidolgozott klasszikus fantasy-saga, és még mindig kíváncsian várom, hogyan fogja elvarrni a szálakat a végén.

Egyesek vitatják, de ahogy én tudom, J.K. Rowling pl. már nagyjából tudta, hogy mi lesz a Harry Potter vége, de legalábbis az tiszta volt, hogy a tematika hét fejezet lesz.


Ehhez képest Martin szerényen trilógiára készült, aztán amikor eljutott öt könyvig, és közben már forgatták a sorozatot, elkezdte írni a hatodikat, és bejelentette a hetediket.
Namost, kérem tisztelettel: a kevesebb néha több!


A negyedik évad - a kiváló soundtrack-kel aláfestett trailernek megfelelően - szerintem nagyon ütősre sikerült.

Mondjuk már akkor csóváltam a fejem a vége felé, hogy mi marad így későbbre, amikor olyan arcokat vett ki a forgalomból (ha engem kérdeztek, nem feltétlenül szükségszerűen), mint Shae, Tywin Lannister, de legfőképpen Sandor "The Hound" Clegane?! Okés, marad mindig Cersei, Olenna, meg Tyrion, Littlefinger és Varys, gondoltam... Ehhez képest ezeknek a nagy része vagy teljesen megkopott (Tyrion önmaga árnyéka), a többiek nagy része pedig alig-alig bukkan fel.

Bírtam Oshát, meg Ashát, meg Walder Freyt, és ezek nem haltak még meg, de eltűntek. Theon jó volt az elején, most csak kellék. Jó volt a kölcsönhatás Brienne és Jamie között, és ezt sem a Brienne-Podrick, sem a Jamie-Bronn duó nem tudja hozni.
A gecométer higanyszála is nagyot esett Joffrey halálával, amiért kicsit kárpótol Ramsey, de őt se játszatják túl. Arya az idő nagy részében padlót súrol és hullákat mos, és csak úgy általában véve a vitriolos, szarkasztikus párbeszédek helyett a búskomor hangvételű szólamok jöttek be, főleg a kötelességtudás láncára felfűzve. Jó volt látni, hogy Jon Snow és Sansa elhagyták a szenvedő szerepet, de előbbi csak egy második Ned/Robb Stark keverék maradt, utóbbi meg nem kapott elég teret.

Az egész cselekményre jellemző lett egy brazil szappanoperás, vagy ha úgy tetszik barátokköztös végeláthatatlanság, és szerintem az eddigi "merítés" átment néha konkrét "koppintásba". Szóval, okés, hogy nincs új a nap alatt, mert pl. ott van a sárkány, mint általános fantasy-elem, meg teljesen így csinálnám azt is, hogy az ókori, középkori történelemből lehet párhuzamos vonalak mentén dolgozni, mint pl. a most felvett "inkvizíció", avagy a pápaság és császárság hosszú küzdelme, ami most a záró epizódban egy kvázi Canossa járással csúcsosodik ki. Ez teljesen rendben van! Ezt nevezném merítésnek.
De pl. épp elég a whitewalkerek, mint élőhalottak felhozatala, hogy a zombie témák rajongóinak adjunk valamit, erre most még valami "kőemberek" megfertőzik Jorah Mormontot, csak mert?! Kellett ez nagyon vajon?  Vagy kellett ennyire nyilvánvalóan beemelni a Gladiátor című sikerfimből is? Számkivetett veterán visszakerül a fővárosba, hogy az arénában találja meg a lehetőséget, hogy rendbe tegyen dolgokat? Eredeti ez?! (Ja, és most még feltámasztották a Mountaint is, mint Frankenstein szörnyetegét...)
Na jó, tudom, hogy mindig könnyű kritizálni, szóval biztos írok majd én is olyasmit, amire később rá kell majd fognom kényszerből, hogy "tudat alatt hatott rám" valami korábbi film, vagy könyv. Csak azért mutatok rá ezekre, mert az első négy szezonban sokkal kevesebb volt ebből, és ebből nyilvánvalónak tűnik, hogy Martin bácsi nem bír ellenállni sem a rajongói nyomásnak, sem az HBO-tól kapott jogdíjaknak, hogy még letolhassanak egy hatodik, meg egy hetedik szezont is legalább...


De a végére a jót és a "szépet":
Ebben a tizedik fejezetben, ami zárja az ötödik szezont, elég rendesen visszaköszön a korábban megszokott megrázó meglepetések ereje. Egyesek megint meghalnak, és annak ellenére, hogy 49 rész után már megszokhattuk, hogy ez így megy, képes voltam meglepődni, hogy konkrétan ki kerül a kés alá...
Lena Heady pedig iszonyatosan jó választás volt, mint Cersei, és ahogy most nézem, az a csávó rendezte ezt az epizódot, aki a szerintem eddigi egyik csúcs-epizódot, a 3/9-et is rendezte (abban van az esküvő Walder Frey-nél), szóval a hangulat megvan most is ;)
Még mindig várom a hatodik szezont!

Az édes, a sós és a keserű

Reggeli kávéba egy kis vegyes.
Ja, nem vegyes gyümölcs! Ott még nem tartok...
Inkább mint az amúgy keserűen fogyasztott feketébe egy halvány kis sós könnycsepp fordulna be a szám sarkán, ahogy a szokásos kávé-facebook kombóm elemeként beúszik ez a családi kép, a SzendóKuckó büfé előtt.
(Aki nem tudná: nemrég elkezdte a Facebook, hogy "memories to look back on", azaz egy kattintással lepörgetheted mit osztottál meg és kivel lettetek ismerősök adott napon 1 éve, 2 éve stb. Biztos jól jön, hogy utolsó pillanatban neten rendelhess egy virágcsokrot a házassági évfordulóra, ha azóta Dohában dolgozol, az asszony meg Zürichben, mi?)
Na, amúgy én szeretem, pl. újra meg szoktam hallgatni egyes zenéket.

De ma ez a fotó támadott be, 4 év mélységéből:

Ami egyrészt egy szép családi kép: öcsém a nagy fiával, mellette hugom a nagyobbik (akkor még egyetlen) lányával, jobbra pedig sógornőm a kislányukkal. A háttérben a pénz híján magam által tervezett cégér és étvágygerjesztő szendvics-fotók, és amúgy a szép júniusi nap ellenére olyan gyér forgalom, hogy simán eldumálgattunk így a tesókkal, és az sem kizárt, hogy a napi bevétel jelentős hányada is általuk folyt be...
Szóval itt már tudtam, hogy vége!

Ha a "tervezési időszakot" is beleszámítom, ami a konkrét nyitást megelőzte, akkor is alig több, mint fél év alatt kábé annyival mentem mínuszba anyagilag, mint amennyivel előtte plusszban voltam. (És még csak ezután jött a Vakláma, meg ugye a CHF is megbízhatóan erősödött, szóval pár hónappal a kép után már nem csak gödörben voltam, hanem úgy érztem, a földet is elkezdték a fejemre hányni...)
Na, ehhez képest pozitív, hogy azóta látom a gödör pereme felett a napfényt, és annak ellenére, hogy nem szedek Lítiumot, azért jobbára stabil az állapotom ;)

És megtanultam a következőket:
Tervezni nem tudok kb. semmit, amit nem vagyok képes 48 órán belül be is fejezni. Vagy egyszerűen nem látom át a vállalkozás buktatóit, vagy nem vagyok elég kitartó, és precíz, hogy apró lépésekre bontva elvégezzem a részfeladatokat. Ötlet-ember vagyok, szeretek skiccelni, sugalmazni, de kiválóan megtalálom a hibát az alakuló munkákban is (az enyémet is beleértve, szóval nem a tipikus szálka/gerenda eset vagyok), csak a javításhoz nincs kedvem... akkor inkább valami újat kezdek.
Emléklszem, amikor rajzot tanultam, hiába panaszkodtam néha én is, amikor száz krokit kellett bevinni, mégis az ment a legjobban, mert ugye egy kroki 3-5 perc, egy tanulmányrajz meg 5-6 óra. Másik kedvenc opcióm meg az volt, hogy mások által elhagyott pasztellkréta-csendéletet félig meddig áttörölni, és átrajzolni. Mert hogy abban van már anyag :D Ez kb. olyan, mint bontott téglából és lepucolt raklapból, meg gumiabroncsból építkezni, ami még mindig dédelgetett vágyam ;)

Megtanultam azt is, hogy a "magyar út" rögösebb. Azaz ahhoz, hogy szendvicseket és hamburgert adhass el egy kis büfében, a későbbi várható forgalom (és főleg a profit, mert ugye a forgalom mellett költségek is vannak) arányában irdatlan nagy pénzeket kell kifizetni, és később is agyament követelményeknek kell megfelelni. Arról nem is beszélve, hogy az emberek átverése sokkal jobb biznisz, mert pl. nem véletlen, hogy a kft-t azóta se lehetett még felszámolni, mivel a cég, amelyik cégalapítással és könyveléssel foglalkozik, kb. 3 havonta lecserélte az összes könyvelőjét, és félévente másik irodába is költözött, és bár mindig nagyon udvariasak voltak, a legvégére az derült ki, hogy voltaképpen nem is végeztek el minden munkát, és soha nem adtak épkézláb felvilágosítást, egyes adatok meg akaár el is veszhettek... De ha nem tetszik, biztos beperelhetném őket, ha lenne kedvem évekig bíróságra járni... Az is csak az ügyvédeknek és bürokratáknak teremt munkát, van egy jó megérzésem, hogy a most siettetett "pereld be a bankod a forintosított hiteled miatt, mielőtt kifutsz az időből!" ügyek épp ilyen sikamlósnak fognak bizonyulni 2 év múlva, és pár hiszékeny szerencsétlen addigra több százezer forintot fog belefeccölni pereskedésbe, az ügyvéd meg be tudja bizonyítan ia végén, hogy ő elvégzett minden munkát, egyszerűen csak nem tudta megnyerni a pert, 'sztkész...

De ami még fontosabb tanulság:
Megtanultam, hogy én nem passzolok a világba. Ezért soha nem fogom kitalálni, másoknak mire van igénye, miért hajlandóak esetleg fizetni, ami majd nekem bevételt jelent. Nem tudok mások fejével gondolkodni, mert nem értem az embereket. És ez egyre inkább így van.
Nem értem a világot, amilyen irányba megy, és csak annyi vágyam maradt, hogy minél inkább kivonjam magam belőle. Azt sejtem, hogy ez 100%-ban lehetetlen, de legalább a törekvés megvan bennem. Legalább a céget lássam, hogy megszűnik, és a hitelem fizessem vissza, már jobb lesz egy fokkal. Aztán lehet egy kb. komfort nélküli Earthship jellegű házban kötök ki, ahol "gazdálkodni" fogok, de mivel ahhoz épp annyi (bocsánat, még több!!!) finesz és szakértelem kell, ha "rendesen" meg akar valaki élni belőle, mint bármilyen más vállalkozáshoz, ezért máris tudom, hogy sosem fogok pusztán ebből megélni. Nem fogok pl. különleges gyógynövény-pesztó eladásából pénzt csinálni, mert nem tudom elviselni a stresszt, hogy azon kívül mennyi ráfordított munka van egy befőttesüveg peszto legyártásában, még marketingelni is kell, és rábeszélni az embereket, ez nekik milyen jó, és ha nem is olyan finom, mint a sima bolti bazsalikom-peszto, az azért van, mert a kesernyés íz jótékony hatást takar, és igen: a konyhám tiszta, és a termék megbízható, stb. Már leírni is alig volt energiám, az az igazság...
Hogy akkor mi lesz, azon most még nem is gondolkodom.
Megyek dolgozni, amikor van munka, és kapok némi segélyt, amikor nincs elég munka.
Művelem magam, olyan téren, ami érdekel (most pl. egy ingyenes, online kurzusra iratkoztam be III. Richárd angol király koráról, és tudom hogy vajmi kevés gyakorlati haszna lesz ennek az életemben, de még mindig jobb, mint X-faktort nézni...)


De amúgy, hogy tényleg ne csak a keserű szájíz maradjon meg a fotó láttán: a gyerekek azóta is szépek és egészségesek, és azóta még egy pici lány is születetett, és hálistennek a család tagjai, ha nem is minden nehézséget mellőzve, de azért prosperálnak és egészségesek, és szerencsésnek mondhatom magam, hogy legalább azon nem kell aggódni, hogy mi lesz velük, mert sokkal jobban veszik az élet akadályait, mint én!
Én pedig megígérem, ha bármi újat fogok kitalálni, az vagy olyasmi lesz, amibe nem kell pénzt tenni, vagy háromszor annyi ember véleményét fogom előzetesen megkérdezni, mint amekkora számra első lelkesedésemben gondoltam, és közülük is igyekszem jobban hallgatni azokra a hangokra, amik kockázatokról szólnak, nem csak a "Vágj bele, fasza gyerek vagy!"  jellegűekre...

Hát ez van, ez is persze több idő volt, mint a hosszű kávé, de jó lesz egyszer "figyelmeztetésnek", ha netán megint eszembe jutna valami nagyobb léptékű dolog...