Az Ébredő Erő? ... Áh, "snooze" inkább!

    A legújabb Star Wars filmmel én úgy voltam, mint a szokásos látvány-blockbusterekkel (lásd: Mad Max, vagy Hobbit): Tudom, nem egyszerűen csak be fogok ülni, de még akkor is végig fogom nézni, ha szar. Mint ahogy gondolom egy 12. századi lovag se ment ki a koronázási miséről, még ha latinul kb. csak 3 szót értett, és amúgy másra se gondolt, mint a baszásra, meg a vérontásra, valamilyen szinten a kultúrája része volt, hogy egyes alkalmakkor jelen kell lenni. A mi kultúránk része a mozgó kép, annal meg szerves része az ilyen blockbuster-saga, ha tetszik, ha nem, ez így van.
    Ha másért nem, hát azért, hogy jobb legyen nevetni a poénokon, amit direktbe a kifigurázásukra alapoznak. (Lásd: Bakterház-Star Wars egyveleg.) Meg már közben lehet rajta viccelődni, és ezért volt jó döntés Dukával menni, mert a beszólásain jobban mulattam, mint magán a filmen. Közben abban is egyetértettünk, hogy a film kb. mindenhonnan lop (bocs, rajongóknak: "merít"), azaz nem csak az ősrégi mítoszokból, amikben csodagyerekek születnek, majd sötét uralkodók próbálják őket elpusztítani, vagy csak egyszerűen legendás harcosok és félistenek hadakoznak a "nagy jó" és "világosság" oltalmában, hanem már azokból a turikból veszi a foltokat (hogy a sztori lepedőjét színesebé varrja), amikben ezeket a ruhákat bálázzák.
    Az egyik ilyen sztori persze maga az eredeti trilógia, ami méltán vált azzá ami: egy modern mítosz.
     Most lehámozzák a sajt kemény héját, és visszateszik a svédasztalra: sivatag, Millenium Falcon, rohamosztagosok persze indokoltan is jelen lehetnek... De a "konfliktus" szülő és gyerek közt, a lázadók underdog-romantikája szakasztott ugyanaz. (Amúgy a lázadók elvileg nyertek, most meg hirtelen megint vesztőben vannak, és ezt csak úgy fogadjuk el?!) Meg persze ott figyel megint a sötét lovag, csak ezúttal másféle "háttérhatalom" csicskása. Nem valami Tesla-kísérletben adu ászt húzott öregember, hanem valami óriás über-E.T. ugráltatja. Ez az uralkodó most Snoke: valami hasonló van a Guardians of the Galaxy-ben is, nem igaz? Nagyon eredeti.... És Rey, aki most Luke, és Luke, aki most kb. Obi Wan megfelelője, a kis cukker robotról nem is beszélve, ami egy az egyben R2D2 csak mégcukibb!!! Minden csak mindennek a másolata, basszus, és mondjuk Rey nekem jobban bejön, min Luke, de Luke kevésbé, mint Obi Wan, főleg, hogy szegény Mark Hamill nem öregedett olyan szerencsésen, mint Harrison Ford, és sokkal jobban állt neki, amikor saját magát parodizálta a Jay és Néma Bob visszavágban....
    Még ha a Harry Pottert nem értené valaki (azon kívül, hogy Snoke lehetne egy óriás Voldemort klón is...): Kylo Ren kb. úgy néz ki, mint Professor Snape, csak épp utóbbira sokkal jobb színészt találtak. Snape ugye kb. az utolsó részig a gonosz fő szárnysegédje volt, mikor is kiderült róla, hogy végig jó srác. (Jaj, de sajnállak, ha most akartad megnézni a Harry Pottert, főleg ha nem is akartad elolvasni soha, és ez spoilrnek számít, akkor egy másik galaxisban élsz, és ne is fáradj! ;) Ja, szóval Kylo Ren (főleg, mivel jó családból származik, ugye?) még átállhat az erő világos oldalára is, főleg ha kap majd egy-két jólirányzott szülői pofont, hogy kitől, azt nem árulhatom el, mert hatványozott a spoiler-faktor...
     De most, ahogy van, csak egy tipikus dark-emós tini, egy szerepjátékos-karddal, amit még ráadásul annyira se tud használni, hogy lekaszaboljon egy taigetosz-pozitív ex-rohamosztagost vagy egy tanyasi pilótacsajt, akiről mondjuk sejthető, hogy megint valamelyik Jedinek a leszármazottja (vajon ki lehet? Apicsába, hiszen csak egy maradt, szóval ezt is tudjuk már, mi?!), mivel minden kiképzés és tanácsadás nélkül használni tudja azt az erő-trükköt, amikor elismételteti a teendőket mások agyával. Ennek ellenére kardozni még kurvára nem tanította senki, azaz Kylo Ren hiába öltözik úgy, mint egy kempo-mániás lelkész, azért szégyen, hogy nem bír vele...
 
  És még egy-kérdés, bár tudom, a válasz lehet az: gyereknek készült, azaz mesemotívumokkal teli alkotással van dolgunk, nem komoly dilemmákat felvető sci-firől, mint mondjuk az I Robot, vagy a Mátrix:
    - Hogy lehet, hogy az R2D2 meg utódjának pittyegő beszédét a senkiházi rohamosztagos, vagy "ócskás" is megérti, és minden gond nélkül beszélget vele, míg pl. a mindent tudó Yoda mester a rigó utcai középfokú angol nyelvvizsgán is megbukna, mert hibás szórenddel beszél? 
    

     
- Hogy lehet, hogy Rey antigravitációs siklóval repeszt a sivatagban, míg egyes idióták (valami kis Jawa, vagy mi volt az) kb. egy 0.3 km/h sebességre képes, bár "vagányul" dinoszauruszra hasonlító ócskavas-lépegetőn közlekednek inkább, ami tömegét tekintve, plussz a bonyolult hidraulikát beszámítva, ami a konkrét lépegetést lehetővé tenné kb. tízezerszer haszontalanabb, mintha azt a disznószerű szörnyet megpróbálnák nyereghez szoktatni, ami abból a vályúból ivott, amiből Finn is oltotta szomját?! Ha már az emberek léteznek a galaxis minden pontján, egy hétköznapi dromedár miért ne létezhetne a sivatagban? Túl hasznos lenne?
    - Hogy lehet, ha már Rey rendelkezik egy ilyen antigravitációs siklóval, akkor az összeharácsolt cuccot nem egészen addig viszi el vele, ahol eladhatja, hanem megáll, majd kiöltött nyelvvel húzza-vonszolja tovább? Vagy ha "siklóknak tilos" tábla miatt nem hajthat be, ugyanilyen logikával, miért nincs valami antigravitációs kézi talicskája, vagy ilyesmi?
     - Hogy lehet EGYÁLTALÁN, hogy bár az ismert és ismeretlen galaxis kb. vég nélküli (lásd: Luke egy vízzel és zöldelő sziklákkal benőtt bolygón bújkál mér rég, teljesen egyedül) addig bárki is egy ilyen kibaszott sivatag bolygón lakna inkább, mint korábban a Tatooine, vagy most a Jakku? Migrációról nem hallottak még? Ráadásul ott a gép, ott a pilóta, ott van minden a továblápéshez... De ha már ott vannak, és van víz is (kenyeret is vívben oldható porból csinálnak), sőt: annyi víz van, hogy egy látszólag totálisan felesleges, többtonnás szörnyeteg vígan iszogatja az "udvaron", akkor nem tudnak valami olyasmi üvegházat összetáolni, mint Matt Damon a Martian c. filmben????!
     (Ja, és ha már itt tartok: hogy a faszomba lehet, de mostmártényleg, hogy a Golden Globe jelölések közt a Martian a comedy/musical kategóriában kapott jelölést, mint legjobb film, és Matt Damon, mint színész szintén ebben a kategóriában? Ez már aztán végképp érthetetlen!!!! Talán ez már a sötét oldal legsötétebb bugyrainak tesztje, hogy észreveszi-e valaki is: kilóg a lóláb?)
   

Szomszédok - Karácsonyi különkiadás

Prelűd:
    A háztömb, amiben szobát bérlek, két házszámmal, de egy udavarban található. A mi címúnkön rajtam kívül 6 bérlő van, a szomszédban kevesebb, de konkrétan azt sem tudom, hányan. Ez a "budai oldal" Dublinban, azon belül is a flancosabb negyedek egyike, de képzavarral élve ebben az oázisaban mi megfogtuk a sivatagot, azaz a házat rég nem újították fel, ergo majdnem irreálisan alacsonyan adták ki a szobákat a tulajék, még abban az időben, amikor ide költöztem.
    A tulajék mellesleg gazdag, idős hölgyek voltak, akik idővel belefáradtak az ügyek intézésébe, és bő egy éve elkezdték a Sherry Fitzgerald ügynökségen keresztül hirdetni az ingatlant, meg az utca túloldalán még egy házat, ami szintén az övéké. (Általam becsült piaci értéke a három háznak összességében minimum 2 millió Euró, de mivel nem vagyok ingatlanos, lehet plussz-mínusz 500.000 vagy plusszban több is, mínuszban nem hinném...)
    Namost, én azon a véleményen voltam, amíg nem jön legalább heti egy érdeklődő, én nem fogok süllyedő hajóról menekülni, mert nem futottunk jéghegynek, csak csordogál be a víz a raktérbe.
    És, hát igazolt a sors: tavaly tél simán elment, aztán a nyár is, és végül, amikor - látszólag varázsütésre, mivel konkrétan nem láttam már rég érdeklődőket - szptemberben eladták a házat, mi csak egy levélkét kaptunk, hogy a szerződési feltételeink ugyanazok, csak október 1-től az ügynökség számlájára utaljuk az eddigi lakbért, mivel ők a közvetítők köztünk és az új tulajdonosok közt, akik valami valami angol társaság.
    Szóval maradtunk, kb. mindenki. Én majdnem a korelnök vagyok, a most már 2,5 évemmel. Rajtam kívül csak egy ír srác van, aki valami állandó segélyen vagy előrehozott nyugdíjon él, és mondjuk az általános viselkedése és megrögzött szokásai szerint csendes őrült, vagy sorozatgyilkos, én néha jobban elviselem, mint a többieket. Csak mert csendes...

    Lényeg a lényeg: a szerződési (milyen szerződés?! sose volt!) feltételek azonosak, azaz a lakbér tartalmaz minden számlát! Ez a nagy dzsoli-dzsóker faktor Írországban, ugyanis pl. amikor fűtési szezon van, fizettem korábban havi 30-40 Eurót simán, úgy hogy naponta kb. 5-6 órában volt csak az én komfortérzetemnek megfelelő hőmérséklet a szobámban. Ez duplán fontossá válik, amikor az ember munkahete 4-5 napról átlagosan 2-3-ra csökken le! Amikor 2013 januárjában az előző albimban 10 napig otthon voltam betegszabin, inkább sétáltam a parkban, amikor tudtam, mintsem két pulcsiban kuckózzak két paplan alatt kb. reggel 10-től délután 5-ig, amíg nincs fűtés, merthogy minden rendes ember dolgozik ilyenkor...
    Persze az öreg nénik, akármilyen irritáló volt, hogy ide jártak tötymörögni a ház körül, ha kell, ha nem, legalább napokon belül reagáltak az igazán problémás dolgokra, míg a Sherry F. ügymenete igencsak "mediterrán", azaz ha a görögökre mondja valaki, hogy Pató Pál az ő padavanjuk volt, hát még ír ügyintézővel nem találkozott!!!
    Pl. amikor az Eircom észrevette, hogy senki nem fizeti a cehhet, elment a net.
    Szóltunk, hogy ez benne van a szerződésünkben (ami nincs). Jó, pár nap, és lesz! Pár nap múlva bevallották: lehet pár hét is....
    - Don't bullshit me - montam a S.F. emberének telefonon - 2015-ben járunk, és ha az Eircom így működik, nem lenne piacképes a többi szolgáltatóval szemben.
    - Higgye el, kedves István, ez így van!
    És így van, basszus, egy olyan cimbit hívtam fel, aki az Eircom-nál call centeres, és megerősítette a dolgot! Azaz netünk pl. szűk hónapig nem volt. Ahogy pl. az előszoba világítása is kiégett, és nem egyszerű körte-csere kellett, szóval én nem tudtam megoldani. De erre volt könnyű megoldás:
    - Kedves Adam - mondtam a kapcsolattartónknak - ha éjjel kimegyek a szobámból a WC-re, és az előszobában megbotlok, mivel vaksötét van, és eltöröm a csuklóm, akkor vajon kit pereljek be?
    Per = varázspor. Megnyitja a hallójáratokat.
    Pár napon belül elintézték, ahogy az előszobaajtó zárhatóságát is, mivel ha már nem fizetünk számlákat, valszeg eszükbe jutott, hogy ajtóval olcsóbb a meleget benn tartani, mintha minden rezidens extra radiátort működtetne a szobájában...

    Következő kis sztori, csak a mellékszerplőm bemutatására: kukák.
    Egyik hétfőn azt vettük észre, hogy az utcák összes kukáját elvitték, csak a miénket nem. Visszahúztuk a jardra, és kezdődött megint a telefonálás, DE közben a másik házszám alatt lakó fickót rajtakaptam, amint a mi kukánkba tolja a fekete zsákot. Udvarias beszélgetésbe kezdtünk:
    - Bocsánat, nem is tudtam, mi a rendszer (utalt rá, hogy eddig az öreg hölgyek inkább idejöttek vasárnap este, és kihúzták a kukákat az utcára, merthogy mi, "mai fiatalok" erre képtelenek vagyunk)
   - Igen - mondtam - két hetente a fekete, két hetente a zöld. De elvileg a 15-ös, és a 17-es számnak 2-2 fekete kukája van, és mivel ti nem húztátok ki hétfőn, és a ti kukáitok tele vannak, most a miénkbe dobod a zsákot...
    - Ezer bocsánat, most már tudni fogom... egyébként Ian-nak hívnak.
    - István. Mi történt a lábaddal? - mivel mankózik a faszi pár hete, nem is tudtam haragudni rá komolyan a kuka miatt.
    - Megtámadtak a City Centerben.
    - Nebassz!
    - Igazából a haveromat, de én beavatkoztam. Tökön akartak rúgni, de hárítottam, így a térdkalácsom rúgták meg.
     Nice to meet you......
     ....... aha!

     Nézzük Ian-t legközelebb:
     Kimegyek valami felerősödő beszélgetés hangjaira, este 10 körül. Ian a szomszédból vitatkozik az egyik brazillal a bejárati ajtóban. Még mindig mankóval, pedig a kukás dolog már vagy 3-4 hete volt, nem is emlékezett rám. Láttam, már nem szomjas, bár nem bűzlött a szesztől. Nem is tagadta.
    - Épp ma befizettem a számláitokat - mondta nekem, ahogy már Julio-nak is mondta nyilván.
     - Hogyan? - kérdeztem - Nem tudom nektek milyen szerződésetek van, de mi nem fizetünk számlákat. Benne van a bérleti díjban.
    - De én befizettem, és tessék - tolt az orrom alá egy fecnit, ami inkább egy kocsmai cehhnek, vagy Tesco nyugtának nézett ki - most ki fogja ezt nekem kompenzálni?!
    Itt még a "zsiráf beszéd" fázisban voltunk, azaz megpróbáltam kideríteni: 1) miért fizetett? neki más szerződése van? merthogy mi a számlákat soha nem is láttuk... 2) ha már fizetett, miért rajtunk akarja számon kérni? nyilván neki is volt szerződése az öreglányokkal, esetleg van most új a S. Fitzgerald-dal, és akkor  az ügynökséggel boxolja le, ne velünk! 3) tudja, hogy este 10 van? A "csendes Dave" a nappaliban nyugiban szeretne tévézni, a többiek meg aludni, szóval nem épp a legalkalmasabb.
    Dehát mindenáron be akart jönni, és kvázi kis-meetinget tartani mindenkivel, hogy most mi a stájsz... Erre már határozottabban kellett fellépnem, mert Julio csak habogott, Cendes Dave le volt ragasztva a tévé elé, Daniela meg ugye nő, és bár senki nem kényszeríti, hogy szüljön, az ilyen szitukban nyilván valamelyik hímnek szereti lepasszolni a labdát... Azaz kimentem cigizni Ian-nel, hátha megoldást találunk, vagy legalább megnyugtatom.
    Sajnos minden észérv lepattant róla, és az sem derült ki, voltaképpen mi a fasznak fizette be a számlát, és ha már befizette, miért olyan biztos benne, hogy a 15-17-es szám rezsije az egy cehhen van, azaz ezt most velünk kell osztozkodnia?! Csak hajtogatta, egyre hangosabban (angolul jobban hangzana, egyes részeket pl. kvázi kettős értelemben lehetne fordítani...)
    - Ember, én épp befizettem a számláitokat! Beszálltok akkor? Segítetek ebben?! Ki a faszom fog most nekem segíteni?!
    - Nézd Ian. Amióta eladták a házat, mi is tele vagyunk problémával. Én személyesen felvettem a kapcsolatot a Treshold-dal, ők esetleg neked is tudnak segíteni. Vagy ha nem, hát jogi tanácsadók... De mi itt nem tudunk erre mit lépni, hidd el.
    Kezdett a sima hőbörgésből kiabálásba átmenni, mert frusztrálta, hogy nem adok neki igazat:
    - Mit gondolsz az a lámpa miért ég ott bent?! - mutatott az egyik mankóval az előszobaablakra, de úgy, hogy kezdtem attól tartani, ki is fogja verni az üveget - Mert én kifizettem a kurva számlákat. Én ír vagyok, érted?! Tehetős is vagyok, de ez most nem erről szól! Beszálltok, vagy sem?!
    Felismerhettem volna "in situ", hogy itt csak egy ölelésre van szüksége, mert kari van, és ő egyedül bebaszott otthon, és a többi... sajnos a hangvételével és a volumennel már elbaszta a dolgot, és én se vagyok szent. Egy fát bármikor megölelek, egy embert nem... A cigim elfogyott, le akartam rázni.
    - Figyelj Ian, én 2,5 éve lakok itt, de még egy számlát se láttam. Benne van a szerződésemben, hogy nem kell fizetnem.
    - Ó igen?! Láthatom a szerződésed?!
    Gecire megfogott itt, nem igaz? Bele kellett menni a vitába...
    - Valójában nincs szerződésem, de a bankszámlakivonatomból látható, havonta mennyit fizetek + van egy levelem a korábbi tulajoktól, hogy annak ellenére semmi nem változik, hogy ők eladták a házat.
    - Igeeen? És mennyit fiztesz?! Meg tudod mutatni a szerződésed?!
    - Miért, te meg tudod mutatni a tiédet? - kezdtem belemenni a kakaskodásba.
    - A lényeg, hogy itt van a számla - lobogtatta megint a cetlit az orrom előtt - és én ma befizettem a ti kibaszott számlátokat is!
    - Nézd Ian, nyilván sokat ittál...
    - Igen?! - eldobta a mankókat és kiverte a kezemből az eddigre kiürült sörösdobozt, ami nagy elégtétellel töltötte el - te állsz itt a sörösdobozoddal, és mondod nekem, hogy részeg vagyok?!
    Na, itt álljunk meg egy szóra: Ian, mankó ide vagy oda, kb. 20 centivel és 30 kilóval több, mint én, és amikor valaki még kiabál is ennek fejébe, hát bennem is bekapcsolja az állatias ösztönöket, azaz ilyenkor az egyik ragadozó látja a másikat, és a buddhista tehenek hátat fordítanak a karámban... Azaz én is megemeltem a hangom, és még egyszer leszögeztem a tényeket, hogy kurvára a saját hülyesége, ha befizetett valamit, amire senki nem kötelezte, és kurvára este tíz múlt, és ne lármázzon az ajtónk előtt!
    - Ki foglak csináni! - mondta nekem, ujjal a mellkasomba böködve, azaz ahogy én feladtam a zsiráf-beszédet, az ő hiéna-beszéde totál átvette a kormányt. - Le fogom égetni a házat!
    Namost itt válaszút elé kerül a magamfajta, akinek egyik vállám Laár András meditál, másik vállán meg mondjuk Bron vagy Sandor Clegane ül a Game of Thrones-ból, és azt modják: csak intézd úgy, hogy ő üssön előbb, jogilag akkor okés leszel, és kitöltheted a mérged!  Dehát nem is voltam mérges, az a csodálatos! Talán beúszott egy kép, milyen elesett, meg-nem-értett és keserű voltam egyszer - szintén mankóval, műtét után -, és mennyit tudtam toporzékolni... Holott csak a fájdalmamnak akartam hangot adni. Csak figyelemre volt szükségem.
    Szóval rövid úton lezártam a vitát, bezártam az ajtót. A lakótársaim - már aki otthon volt - körém gyűltek, és pár mondatban megbeszéltük a sztorit. Mondtam, hogy én már korábban beszéltem Ian-nel, nem kell félni tőle. Valószínűleg reggel iszonyatosan szégyellni fogoja magát.
     Mentem fogat mosni.
    Mikor kiléptem a fürdőszobából, Csendes Dave lakótérsam állt ott, szokatlan mosollyal az arcán, két karácsonyi papírszatyorral.
    - Visszajött.... Azt mondta, sajnálja, és itt ez a két üveg bor. Azt mondta, jó borok. Én nem iszom, szóval...
    Szóval, mivel a többi lakótársam nem nagyon volt szerves része a ribilliónak, meg amúgy sem lehet sokban számítani rájuk, ha valamit el kell intézni itt, hát minimum a vöröset magamnak ítéltem, és ez tartott ébren, hogy leírjam ennek a furcsa karácsonyi posztnak a nagy részét (nem fejeztem be, csak másnap reggel).

   Szóval, ez az én szuburbánus, globalizált kari-sztorim. Picit más lene nyilván, ha lenne minimum párom, akár még gyerekem is, de nekem csak ezt dobta a gép...

Hunger Games: Mocking...J

Bevallom, az első rész tetszett. Mert meg tudott lepni, és nem tudtam eldönteni, az akció-műfaj meglehetős kedvelőjeként értékeljem-e a nyers brutalitást, ahogy a kistini, vagy maximum 16-18 éves játékosok a voltaképpeni Hunger Games nyitó perceiben lekaszabolják egymást. A rendező megoldotta: 1-2 kivétellel (mert főgeci mindig kell) a játékosok arcán, mozdulatain érezhető volt a sarokba szorított vad félelme, amivel kénytelen támadni, mert különben csak a biztos halál vár rá. Emlékszem, sokkoló volt látni, hogy iskolai egyenruhába öltözött tinilányok csoportja ült előttem pár sorral a nézőtéren, azaz lehet épp csak 15 éven felüli besorolást kapott. Persze ha lett volna benne egy csupasz női mellbimbó, vagy azt mondja valaki, hogy "suck my dick, motherfucker!", akkor 18 éven felüli lett volna...
Az egészre jellemző volt ez a torz kényszerből cselekvés a dekadens hatalom örömére, amelyet egy fejlett főváros testesít meg az elnyomott, kizsákmányolt "kerületekkel" szemben, és ezzel együtt tudok rezonálni, sőt! Emiatt valóban ajánlanám a mai fiataloknak: kérdőjelezzétek meg a hatóságokat! Ne higgyétek, hogy minden rendben van, ha a tévében azt látjátok! Stb. Mondom, szerintem a rendező érdeme is, hogy kihozta a témából, amit lehet.

Erre lecserélték a második részre! Vagy ő nem vállalta? Nem tudom, de a 2. részt, valamint a - feleslegesen - kettéosztott harmadik részt Francis Lawrence rendezte. Ami önmagában nem lenne baj, mert pl. az I Am Legend nekem eléggé bejött, és végülis az hasonló kategória volt.
A második résztől megint nem vártam azonban semmit, ezért talán megint meg tudott picit lepni, ezúttal azzal a húzással, hogy bár a film nagy része egy újabb Hunger Games-ről szól, csak épp most speciális kiadásban, azaz korábbi bajnokokra szűkítve a kört, képes ugyanazt eladni, majdnem ugyanazzal a dinamikával, és konfliktusokkal, ráadásul a végére az egész átmegy szélesebb kontextusba, azaz a dacoló Katniss már nem csak a játék hagyományai ellen fordul, hanem az egész ellenállás szimbólumává válik. Ha tetszik neki, ha nem. Meg ahogy az első részben is a mellékszereplők (a játékmester, a tévések, az imidzs-felelős díva, vagy a "mentor" Haymitch) vitték a prímet, itt ez még kiegészül 1-2 játékossal, akik vagy ezért, vagy azért elnyerhetik a néző szimpátiáját.

Emiatt nem sok figyelmet fordítottam pl. a díszlet-jelemez, vagy összességében az "art-direction" minőségére, és ezzel áttérek akkor a befejező két részre is, mert épp ugyanazon a szinten maradt.
Tudom, ez szubjektív, szóval lehet valakinek bejön, de számomra iszonyatosan elnagyolt ízlés- és formavilága van a filmeknek, amit leginkább ahhoz tudnék hasonlítani, amikor egy közepes büdzsével készülő TV-sorozatnak készítenek jelmezeket. Megtervezik, kiszabják, megvarrják, de a tömegjelenetek statisztáinak szigoróan tilos "megrongálni" a jelmezt, azaz mindig úgy néz ki mindenki, mintha tényleg jelmezben lenne! Maga a város is, egy sci-fi filmhez képest, ami minimum 2100-ban játszódik (hiszen már a 75. Hunger Games megy!), sehol nincs látványvilágában az olyasmikhez, mint pl. a Minority Report, vagy pl. a legutóbbi Total Recall verzió. És a CGI korában ez nem is pénz kérdése! Sőt! Ahelyett, hogy valódi városnegyedeikben forgattak volna, ahol az építészet "modern", azaz el lehet akár képzelni, hogy ez lesz a jövőben az, amit ma az Andrássy út környékének kúriái jelentenek Pesten, én simán leforgattam volna green screen előtt, és tervezzenek már valami tisztességes látványvilágot!
Ja, és mind a kosztümök szimplaságát, mind a helyszínek "letisztult" világát kiemeli az operatőr munkássága. Ezt megint csak valami tévésori-szintre helyezem: forog, 3-2-1, vesszük, KÉSZ! Következő jelenet! Namost, szerintem egy sci-fi (bármennyire is ifjúsági-szocio-dráma akar lenni egyben) legyen már egy picit mesterségesebb a megjelenítésben is! Azaz ne vegyenek már úgy fel jeleneteket, ahol nincs kontraszt a fényekkel, vagy valami színszűrőzés (pl. ahogy a Mátrix alapvetően zöld, a Total Recall alapvetően fekete-fehér-krómezüst)! Egy kis világítással és az egyes jelenetek több nézőpontból való rögzítésével talán el lehetett volna simítani a jelmezek említett hiányosságait, de nem így van. Kb. úgy filmezték az egészet, mint a Szomszédokat, csak kevesebb a premier plán! A legtöbbször az volt az érzésem, az utómunkálatok nélköli nyers verziót látom, vagy a szereplőket forgatási szünetben megörökítő werkfilmet, nem egy valódi blockbusternek szánt alkotást....

Akció, és cselekmény:
Eleve tipikus fejőstehén effekt két filmre bontani a befejező részt, mert meg lehett volna vágni egy max. 2,5 órás filmre! Csak persze tudták, hogy mindenki kétszer is be fog ülni úgyis, szóval miért is ne? Ennek következtében nagyon araszolgat a történetvezetés, és rengeteg a teljesen üres jelenet, amiben m ár szinte csak áll és néz mindenki, és aztán még egy blokkal előrébb mennek, és kúsznak az alagútban, vagy megpihennek, vagy ilyesmi...
Amikor "valódi" akció van, azt kb. Stallone és Schwarzenegger késő-nyolcvanas évek-beli gyöngyszemeihez hasonlítanám: robban, lángol, szevasz! Már csak az hiányzik szinte, hogy mindez pixeles legyen, ahogy mi VHS-en néztük! Semmi "faszaság", azaz valami akrobatikus mozdulatsor, kilassított impact, vagy a klasszikus Michael Bay féle mindenki feje felett épp átpredülő felrobbantott SUV, vagy katonai dzsip. Semmi! Robbanófejes nyíllal kilőtt repcsi, és totál sötétségben (megint: világítás hiánya az operatőr részéről) zombitámadás, ami az I Am Legend és az Aliens, plussz az Aliens: Resurrection (ráadásul kurvára pofátlanul, vízzel és lépcsőről visszaeső mellékszereplővel, akit mindenki szeretett) összevarrt jelenet.
2015-ben nekem ez a szint elégtelen, nem is kettes alá.

Ja, hogy ez nem akciófilm lenne?
Aham, akkor dícsérjem a dialógusokat? A karakterkidolgozást? Hát, ítélje meg mindenki magának, de szerintem nem nagyon lehet. Még a főhőssel való szimpatizálásba is belerondít az elnyújtott cselekményvezetés, nem is beszélve a szerencsétlen Peeta karakterről, akit már eddig is legszívesebben "kiszavaztam volna", de annak ellenére megtartják, hogy közveszélyes lett némi fővárosi kezelés után, azaz ha valóban olyan tökösek a lázadók, ahogy azt Julianne Moore (szegény, mekkora pazarlás!) karaktere hivatott ábrázolni, simán elaltatták volna, ahelyett hogy koloncnak viszik magukkal.
És ez szegény P. S. Hoffmann legutolsó filmje is! Szinte hallom a súrlódást, ahogy forog a sírjában!

A gomba illata vagyok

A patakcsobogás vagyok.
A páfránylevél íve vagyok.
A fenyő kérgének tapintása vagyok.
A moha zöldjének összes árnyalata vagyok.
A láthatatlan gombák illata vagyok.
A szemem egy a hullámokkal.
A bőröm egy a levegő párájával.
A tenyerem egy a fatörzs szívének ritmusával.
A talpam egy a hepehupás ösvénnyel.
Az orrom egy az üzenettel: béke veled, ember!

    A sors iróniája, hogy amiatt vagyok bezárva a városba, mert falun vettem házat. 
    A városi oldalam cinikus, tudálékos, kifelé tüskés, mint a sün, de képes változtatni a színét, mint a kaméleon. Különben prédaállat lenne! Hogy belül mit rejt, mit őrizget, az csak ilyenkor derül ki, amikor levedli a nehéz páncélt, és egész lényével lélegzik, egész lényével lát, hall, szagol, érez, ösztönösen simul bele a nagy békébe.
    Tudom, bennem van a hiba, hogy nem vagyok képes mindezt átélni mondjuk az albérletem közelében található kisebb parkokban, mert egyrészt a többi ember túl közel van, másrészt a telepített, homogén gyepnek és a sorban, rendben ültetett fáknak kb. annyi köze van a valódi természethez, mint Putyinnak James Bondhoz (a la Daniel Craig)
     Nyomokban hasonlítanak, de akinek van szeme, látja a különbséget.
     Az élményt akkor már inkább jobban visszaadja, ha kis pipázás után hanyattdőlök, és mondjuk a Yage, vagy a My Kingdom című számot hallgatom az FSOL-től... Talán azért, mert a zenészek is ilyesmire gondoltak, amikor írták a számokat, a növényben lévő információ meg összeköt minket.
Hiszek benne, hogy a természet, mint élő egész, megpróbál velünk kommunikálni.
    Nyilván a pszichoaktívok erős üzeneteket hordoznak, amiről a Dogma c. film egyik poénja jut eszembe:
    - Az emberi szervezet nem alkalmas Isten hangjának elviselésére. Ha meghallanád, az agyad összeomlana, és a szíved felrobbana a mellkasodban. Öt Ádám ment rá, mire rájöttünk erre.
     Szóval óvatosan!
    De mi van a szelídebb üzenethordozókkal?
    Első dolgom volt, szinte ösztönszerűen, ahogy leszálltunk a buszról, és a szemerkélő esőben elindultunk a hostel felé, hogy egy darab duzzadt, zölden viruló, nedves mohát leszedjek a kőkerítésről, és szagolgassam. Ahogy az orrnyálkahártyám kezdett megtelni a humuszos illattal, máris jobb kedvem lett, sőt: fizikai fájdalmaim is enyhülni kezdtek. Meri persze csak mosolygott rajtam, megszagolta ő is, de nem követte a példám. Amúgy is nagyon fejletlen a szaglóérzéke, de nem is mozgatja meg úgy a természet, mint engem. Pedig mondtam neki, már tudományosan is bizonyították, hogy a talajban lakó apró mikrobák és gombák természetes antidepresszánsokat, és ki tudja még milyen vegyületeket bocsájtanak ki, amik jótékony hatással vannak az emberi elmére, és azon keresztül így a testre is. Elhiszi persze, de nem érzi át. Ő egy városi típus.
    Én sajnos nem hogy nem vagyok városi típus, de érzem, ha pár éven belül nem tudok kiszabadulni a beton, aszfalt, acél és üveg világából, akkor már lehet késő lesz.
    Írországban nagyon kevés ilyen hely van, mint Glendalough, bár ezzel azok szoktak vitatkozni, akik jól érzik itt magukat. De tény, hogy ha pl. a Kolossy téren felszállsz egy BKV buszra, 15 perc múlva az erdőben sétálhatsz. Nem a Phoenix Parkban, ami bármilyen nagy, a java gyep, és a fás részekben sem lehet nagyon elbújni, mert direktbe kis foltokban vannak telepítve. Glendaloughba napi 1 oda-vissza busz megy, számomra érthetetlen módon az is olyan menetrenddel, hogy délután egyre ér oda, és fél ötkor indul vissza, azaz szűk 3.5 óra van sétálni, ami kb. arra elég, hogy tempósan, amolyan se jobbra-se balra nem nézősen eljuss a felső tó végéig, közben csinálj pár fotót, és ha nem akarod nagyon kicentizni, a végén a Visitor Centerben gondolom vehetsz egy teát. (Ezt nem tudom megerősíteni, mert amikor mi 4:15-re, szarrá ázva odaértünk, és csak arra vágytunk, hogy ne a szeles időben dideregve várjuk meg a buszt, ők már épp zártak. És nem is amiatt ám, mert a két nő is ugyanazzal a busszal ment haza, mert az még bocsánatos lenne. Most őszintén: mi a fasz létjogosultsága van egy látogatóközpontnak, ha a látogató még a buszt sem képes ott megvárni?)
Ja, hogy kocsi...
    Nahát, parkolóhely az van, gondolom egy napsütéses hétvégén tele is van kocsival, mert hát autó nélkül nem élet az élet. Nem elég, hogy hétfőtől péntekig sokan napi 1.5-2 órát araszolnak a dugókban, még kirándulni is azzal kell menni...
    És itt hadd jegyezzek meg valamit az autókkal kapcsolatban, mi egy régi vitámból maradt meg, mint nem-ellőtt patron (még a VW botrány előtt): naiv dolog azt hinni, hogy a "környezetbarát autó" majd megoldja a kibocsájtás féken tartását, és így (hurrá-dejó!) megállíthatjuk a klímaváltozást. A klímaváltozás egyrészt sokkal több pilléren nyugszik, mint a közlekedési szokásaink, de még ha csak azt veszem, akkor is: abba belegondolnak az ilyen érvekkel csípőből lövöldözők, hogy ha kb. semmi káros anyagot nem bocsájtana ki egy autó sem, az aszfalt maga (amit folyamatosan foltozni kell), miből van? Az autók számára épített parkolóhelyek pl. mennyi természetes talajt vesznek ki az egyenletből? Pusztán ha egy tipikus elővárosi negyedet veszünk: az "előkert" nagy része le van aszfaltozva, vagy térkövezve, hogy a család 1, de nem ritkán 2 autója parkolhasson. Ehelyett pl. lehetne ott 1-2 fa, bokor, virágok... Egy ilyen látogatóközpont (ha rendszeres buszjárat menne oda) kb. negyedannyi helyet igényelne, és hát valljuk be, az ír hegyek nagy része puszta szikla, ahonnan a folyamatos esőzések mindent a völgyekbe mosnak le, azaz ezeket a völgyeket szerintem minél kisebb mértékben kellene leaszfaltozni...
          Ím la:

    De nyilván megint városban vagyok, talán kevesebbet okoskodnék, ha még mindig ott lennék a természetbe olvadva. Megpróbálom visszaidézni, és pozitívabbra fogni innentől a pötyögést.
    Merivel ez volt a búcsúzó, és jól választottunk helyszínt.
    Az említett busz-problémán kívül amúgy is szerettünk volna még egy utolsó éjszakát is együtt tölteni, mielőtt végleg hazaköltözik. Ő már járt itt korábban, ahogy Írország nagy részén is. A térképe tele van jelölve apró kis pontokkal. Én már korábban kifejtettem, nem ez a fajta turista vagyok, akinek a kipipált helyszínek kellenek, hanem ha találok valami igazán jót, inkább oda visszamennék többször. Sajnos eddig nem találtam szinte semmi ehhez foghatót, bár pozitívabb időszakaimban bele-belefeledkeztem a Howth vagy a Phoenix Park adta lehetőségekbe.
    Közben, szépen lassan, de fokozatosan sajnos egyre több az apró nyavalyám, főleg a mozgás korlátozását jelentő fajtából. Ide is úgy érkeztem, hogy kb. azt éreztem, a térdem ki van facsarodva, a csípőm merev, stb. A mohaszagolgatás azonnal enyhített a dolgon, meg az az 1-2 óra, amit a hétfő délutánból maradt sötétedés és szakadó eső előtt, amikor csak a temetőt néztük meg, majd picit elindultunk a tó felé, de közben én persze oldalra kitértem az erdőbe, mert kontinentális erdőhöz hasonló rendszereket itt nagyon keveset találni. Sajnos a turistaúttól a lejtőn felfelé kb. 25-30 méterre máris kidőlt drótkerítés jelezte, hogy voltaképp az már magánterület, és nem is nagyon erőltettem, mivel Meri az ilyesmit komolyan veszi, meg amúgy is fájt eléggé mindenem, hogy erősen meredek és sikamlós terepeken szenvedjek. Mint kedves nyugdíjas, megelégedtem aznapra a csenddel, a víz csobogásával, 1-1 fa random megsimogatásával, megölelésével, és a zöld szín azon árnyalataival, amit Dublinban, vagy a legelőkön nem nagyon látni.
    Aztán, mivel kezdett sötétedni, meg esni is, időnk viszont még rengeteg volt, elcaplattunk a faluba (sokkal messzebbinek tűnt, mint valójában, mivel ezt az utat már sűrű esőben, a műúton kellett megtenni.) Ír kávéra vágytunk, és egy kellemes pub nyitva is volt. Még én is elismertem, hogy legalább a dekor itt ízlésesebb a megszokottnál, az ószeres cuccokkal, bekeretezett régi plakátokkal, kipreparált csukával, és a tűzhely mellett kiűllított üllővel, fújtatóval és egyéb ősrégi eszközökkel.

    Lehet nem kellene nagyon kitérnem Merire is, ahogy talán az autókra is felesleges volt, de az én fejemben része a sztorinak, szóval bocs, ha valaki nem tud követni.
    Ő az ilyesmi helyeken érzi otthon magát,ahol egy kedves felszolgáló leteszi elé a komfort-italt, és nem lepik meg "támadó" szitakötők, nem zavarják meg a bozót neszei, amitől szorong, holott ép ésszel lehet tudni, hogy Írországban nincs veszélyes állat, és gondolom még a kóbor kutyák is ritkábban fordulnak elő, mint pl. Magyarországon. Számomra ez olyan, mintha azért nem mernék bemenni a Balatonba, mert egyszer láttam egy kipreparált harcsafejet, és hát elég nagy pofája van, biztos meg akar harapni! Portumnában, tavaly júliusban nem volt hajlandó begázolni velem a tó vizébe, pedig tudtommal itt harcsák sincsenek...
    De nem elítélem, sem gúnyolódni nem akarok ezen!
    Kedvesen elmagyarázta nekem akkor, hogy valahogy kialakult benne ez a szorongás, és nem tehet róla. Ahogy pl. én is bevallom, talán mindig jobban tartottam a kutyáktól, mint az átlag, bár amióta tudom, hogy épp a félelem az, ami beindítja bennük az ősi ragadozó ösztönt, plussz (állítólag) az alacsony horizontjuk miatt jobban érzékelik a tömeget, ha leguggolsz előttük, mintha állnál (mert akkor csak a támadható lábakat látják), azóta nem parázok, csak az igazán nagy és agresszíven fellépő példányoktól. De a pókot megfogom kézzel, és nem porszívóval távolítom el a szobából, és a darazsat is addig hagyom a sörtől gyöngyöző bajszom körül repkedni, amíg konkrétan nem landol.
    Nagyon sok jó tulajdonsága van Pocoknak (ahogy egyszer ráragasztottam ezt a nevet): melegszívű, megértő, visszafogott (teret ad, ami nekem kell), van egyfajta humora is, és egy egyszerű világlátása, ami nekem nem hátrány ha közelben van, mert el tudok szaladni olyan mélységekbe és magasságokba, hogy az már fantasztikus... De van 1-2, talán 3 olyan vonása, jellemzője is, ami miatt sosem lennénk jó pár, de még igazán jó barátok sem, maximum egymás lelki támaszai: "ma én vagyok a mankó, te a béna, holnap meg talán szerepet cserélünk". És bevallom, bár ebben van némi rutinom, sosem voltam eddig az erősebb fél, és valahol meg kellett tapasztalnom ezt. De ez tartott pár hónapig, és azóta voltaképpen nem vagyunk együtt. Senki nem mondta "maradjunk barátok", ami azt illeti a szakítás pillanatában azt hittem hátulról be fog lökni a csatornába a hattyúk közé, mert szokásos sztenderdek szerint elvileg megérdemeltem volna, de ehelyett jött az ölelgetős, keserédes időszak, ami hosszabbra nyúlt, mint maga a kapcsolat, ami megelőzte.
    Megjegyzem, a belső néha meglátszik a külsőben, legalábbis ez kettőnkre igaz: ő stabil: 41-es lába van, de alacsony homloka, és amúgy is alul erős, plussz hasas, de az lehet félig a gluténérzékenység miatt van + neki bővebben van "emésztenivalója" lelkileg is, mint nekem, és ezért mindig csodáltam, mert én nem csak pocakot növesztenék, én belehalnék abba, ami neki kijutott... Én ezzel szemben "fejes" vagyok: 39-es a lábam, és magas homlokom. Állandóan álmodozok, agyalok, és "gyökértelen" vagyok. Fiatalabb koromban, még azelőtt, mielőtt leestem volna a szikláról, és ketté nem tört az ugrócsontom, ez egy erdőben ugrabugráló, repülni vágyó koboldot hozott ki belőlem, de most annál inkább szárnycsont-törést szenvedett madárnak érzem magam egy kalitkában... A kezünk viszont ellentétes: neki finom, vékony és hosszú ujjai vannak, nekem durva, férfias markom. Talán azt jelenti: amit akarok, képes vagyok meg is ragadni, ő pedig mindig óvatosan nyúl hozzá bármihez is...
    De akárminek is veszem ezt a kapcsolatot, most vége. Pont.
    Nem voltam elég erős, hogy lezárjam, kivártam inkább: hazaköltözött Katalóniába.
    De ez remélem csak az egyik zárás, ami most rám vár, mert "rajtakaptam magam", hogy betunyultam, begubóztam: 2,5 éve lakok egy albérletben, ami lassan rekord. Majdnem 4 éve dolgozom ugyanazon a helyen, ami példátlan. Mindkettő okés, de kezdenek felgyülemleni a fejemben a negatív aspektusok, miközben egy helyben topogok, és ez a topogás összeférhetetlen a "fajtámmal", azaz lehet a testi nyavalyáim is ezt tükrözik, erre akarják felhívni a figyelmet.
    Most visszatérve a tóra, hegyekre és erdőre: szarul aludtunk, de nem tett minket harpóssá, mindketen pozitívan indultunk "túrázni". Hálistennek jó időt fogtunk ki. A felső tó partjára érve megálltunk egy helyen, ahol az aszfaltozott turistaútról le lehetett menni a partra, egy kis "mólóra" ahol gondolom egykor, vagy most is, csónakok köthettek ki, és egy padot félig betakart a lehullott tűlevél. Innen én a "rögösebb utat választottam", azaz megmaradtam a közvetlen parti szirten, Meri később cstalakozott, mert belátta: biztonságos ott is a gyaloglás. (Hálistennek a szokásos turisták nem követték a példánkat, azaz senki nem jött szembe, senki nem akart leelőzni.) Azt mondhatnám; ahogy a mohaillat helyretette a pszichém, ez a nedves kövekkel, fenyőgyökerekkel és tűlevéllel megspékelt hepe-hupás kis "zergecsapás" a bokám, térdem, derekam, azaz a fizikai egyensúlyom billentette helyre. Csak 2-3 kilométer volt a tó felső végéig, de ragaszkodtam hozzá, hogy a visszautat (amit már metsző szélben és erősödő esőben tettünk meg) is ugyanazon a csapáson járjuk be, olyan fantasztikus volt! Az állandó alkalmazkodás a terephez, az egész test, összes izom és ízület igénybevétele, hogy ne csússzak meg, ne billenjek ki, a csodálatos látvánnyal együtt oda vezetett, hogy a végére majdnem azt éreztem, akár futni is tudtam volna. De semmiképp nem nyugger-bácsiként bóklásztam, az biztos. Amikor Meri szólt, ne vegyem elő a szendvicsem, mert megint szarrá ázunk, mondtam, hogy ehetek menet közben, és nem fog lelassítani. Aztán fél perc múlva rám kellett szólnia, hogy azért ne rohanjak.
    Közben - napi büszkeség - azért sikerült rávennem arra is, érezze a fatörzsekben koncentrált életerőt, vagy legalábbis próbálja ki! Én majomkodtam, egy félig kidőlt fenyőre felaraszoltam, már a tó vize fölé, majd elengedtem magam, és visszacsúsztam. Az egész testem érezte a kellemes kölcsönhatást, a ráhagyatkozó ellazulást a mozgással (csúszás) karöltve, ami talán a gyerekek egyik kedvenc formagyakorlata lehet: mit érez vajon, amikor a kis testét körbelóbáljuk, feldobjuk-elkapjuk? Talán valami ilyesmit? Talán sosem kellett volna felnőnöm?
    Talán nem is fogok?
    De fel kell, tudom. Ha mindezt meg akarom magamnak teremteni, nem mozgat meg senki többé!
    Azt hiszem hamarosan ki kell lépnem megint a kompromisszumos komfort zónámból, és új helyet, új munkát, új embereket kell találni. De ha Írországban van egy hely, amit még egyszer megnéznék, mielőtt végső búcsút intek neki, az biztos, hogy Glendalough lenne.

Fordítva - Vandana Shiva: Párizs, a béke, és az emberiség a szakadék szélén

    Eredeti cikk: ITT

    Az emberiség szakadék szélén áll. A fosszilis energiahordozók kora mindössze 200 éve kezdődött, és máris az egész biodiverzitást kipusztulás fenyegeti, a termőtalaj nagy része tönkrement, a vízkészletek nagyrésze elfogyott, vagy szennyezett, és a klíma kiszámíthatatlanná vált. A gyarmatosítás ötszáz éve kultúrákat, nyelveket, népeket semmisített meg, és örökségül hagyta az erőszakot, mint a kormányzás és termelés eszközét.
    A párizsi támadások november 13-án méginkább az erőszak felerősödéséhez vezettek a nyelvünkben és gondolkodásunkban, ahogy egy konfliktust próbálunk kezelni. Párizs egyszerre lett központja a bolygónk ökológiai krízisének, és a nemzetközi kulturális krízisnek. November 30-tól december 11-ig szervezetek és kormányok képviselői gyűlnek össze Párizsban a COP21 találkozóra. A COP21 nem csupán a klímaváltozásról szól; éppannyira a termelési- és fogyasztási modelleinkről, melyek veszélyeztetik az ökoszisztémákat, a földi életet.
    Ha elég mélyre nézünk, a november 13-i események és fosszilisek korában okozott ökológiai pusztítás között erős kapcsolatokat fedezhetünk fel. Ugyanazok a folyamatok, melyek a klímaváltozáshoz vezettek, direkt kiváltói az emberek között elharapózó erőszaknak is. Mindkét következmény a Föld ellen viselt háborúból ered.
    A gépesített mezőgazdaság a fossziliseken alapuló rendszer, amely az üvegház-gáz kibocsájtás 40 %-áért felelős. A globalizált élelmiszerkereskedelemmel karöltve a gépesített mezőgazdaság a felelős a globális felmelegédés feléért, vagy még nagyobb részéért.
    A mesterséges nitrogénen alapló műtrágyák fosszilis energiahordozókból állíthatók elő, ugyanazokkal a kémiai folyamatokkal, melyeket robbanóanyagok és lőszerek gyártásában használnak. Egy kiló műtrágya gyártása annyi energiát emészt fel, mint amennyi két liter benzin előállításához kell. Az energiamennyiség, melyet műtrágya előállítására használtak 2000-ben 191 milliárd liter benzinnek felelt meg, míg 2030-ra ezt a mennyiséget 277 milliárd literre becsülik. A műtrágya, melyet a gépesített mezőgazdaság számára gyártanak, a klímaváltozás egyik fő okozója: még azelőtt is károkat okoz a planétának, mielőtt egyáltalán a földbe kerülne. Mégis, az uralkodó nézőpont az, hogy a műtrágya nélkül éheznénk; az agrokémia nézőpontja szerint a műtrágya "kenyeret állít elő a puszta semmiből". Ez teljesn hamis.
    A természet, és az emberek az idők során megannyi erőszakmentes formát dolgoztak ki arra, hogy lehet hatékony és fenntartható módszerrel nitrogént juttatni a talajba, a növények számára. Például a hüvelyesek nitrogén-megkötő növények. A rhizobium (egy baktérium) amely a gyökérzetükön él, a levegőben található nitrogént ammóniává alakítja, aztán szerves molekulákká, melyek alkalmasak a növekedés serkentésére. A hüvelyesek egy táblába való vetése vagy vetésforgóban való alkalmazása gabonafélékkel ősrégi indiai technika, amint a zöldtrágya alkalmazása is.
    A szerves anyagok talajba való visszajuttatása növeli a nitrogénszintet. Az organikus gazdálkodás a nitrogén szintjét 44-144 százalékkal növelheti a talajban, attól függően milyen növényeket termesztenek. Az organikus gazdálkodás nemcsak kiküszöböli a kibocsájtást, ami a gépesített mezőgazdaság veljárója, hanem megköti a szenet (széndioxidot) a levegőben a fotoszintézis segítségével, a talajba juttatja azt, így növelve a termékenységet, magasabb hozamokat, jobb minőséget és egy fenntartható, költséghatékony technológiát nyújtva. Összességében: a klímaváltozás elkerülésének hatékony módja lehet.
    Ökológiailag fenntarthatalan mezőgazdasági modelleket "segély- és fejlesztési projektek" formájában erőszakoltak rá a tradícionális gazdálkodásokra, a "Zöld Forradalom" nevében. Ahogy a talaj és víz tönkremegy, az ökoszisztémák, melyek addig megélhetőséget és élelmiszert biztosítottak, már nem képesek a társadalom fenntartására. Ennek következtében felbukkan a düh, elégedetlenség, frusztráció, tilakozás és a konfliktusok. Mindezzel együtt a földhöz, vízhez vagy mezőgazdasághoz kapcsolható konfliktusokat ismételten és szándékosan átszervezik vallási konfliktusokká, hogy védelmezzék a militarizált mezőgazdasági modellt, ami globális háborút folytat az emberek és a természet ellen.
    Tanúja voltam ennek a jelenségnek 1984-ben Punjab tartományban, amikor kutatómunkát végeztem "Az erőszak a Zöld Forradalomban" című munkámhoz. Ma is ezt láthatjuk: konfliktusokat, melyek talajpusztulással és ivóvízhiánnyal indulnak - ezeket pedig fenntarthatatlan mezőgazdasági modellek okozzák - később átfazoníroznak vallásháborúkká.
    2009 óta csak a Boko Haramról hallunk, míg nem nagyon tudósítottak a Csád tó eltűnéséről. A Csád tó 30 millió ember megélhetését biztosította négy országban (Nigéria, Csád, Camerun és Niger). Az intenzív öntözéshez használt víz mennyisége, amellyel a gépesített mezőgazdaságot üzemeltették, 1983-tól 1994-ig négyszeresére nőtt. A Csád tó eltűnésének 50%-a a gátak és öntözőcsatornák építésének tulajdonítható.
    Ahogy a víz elfogyott, a muszlim nomád pásztorok és a keresztény, letelepedett farmerek között feszültségforrás keletkezett. Ahogy Luc Gnacadja, az elsivatagosodás elleni küzdelemről szóló ENSZ-egyezmény végrehajtó titkára nyilatkozott a nigériai erőszakos cselekményekről: "Az úgynevezett vallási összecsapások valójában életfontosságú erőforrásokhoz való hozzáférésről szólnak."
    Szíria története hasonló. 2009-ben egymillió farmer vált nincstelenné egy súlyos aszály következtében, és így kénytelenek voltak a városokba költözni, hogy megélhetést keressenek. A kormány keze meg volt kötve a kereskedelmi egyezmények és globális pénzintézetek által rájuk erőltetetett kondíciók által, így nem tudta teljesíteni a farmerek által kérelmezett intézkedéseket. A farmerek tüntetése egyre nagyobb méreteket öltött. 2011-re megjelentek a világ vezető katonai erői, akik egyre több fegyvert adtak el a szíreknek, és a média a figyelmet az aszályról és gazdálkodókról a vallási ellentétekre terelte. Napjainkra a lakosság fele menekülttáborokban él, a háború egyre inkább elharapózik, és az mélyben rejlő okokat egyre inkább vallási köntösbe borítják.
    Haber, a Ciklon B - egy mérgező gáz, mellyel több, mint egymillió zsidót végeztek ki a koncentrációs táborokban - feltalálója kémiai Nobel díjat kapott. Norman Borlaug, az amerikai biológus, Nobel békedíjat kapott a kémiai anyagokon alapuló Zöld Forradalomért, amely nem hagyott más nyomot eddig maga után, csupán az erőszakot.
    Számomra a COP21 egy békezarándoklat, melynek során emlékeznünk kell az áldozatokra, akik a Föld és az Emberiség ellen vívott háborúk során estek el. Emellett alkalom, hogy kifejlesszük a képességet, amellyel újraértelmezzük az egység fogalmát, hogy ne a bőrszín és a vallás alapján soroljuk be magunkat. Alkalom arra is, hogy észrevegyük a kapcsolatot az ökológiai pusztítás, a növekvő erőszak és a háborúk között, melyek ellepik társadalmainkat. Emlékeztessük magunk: nem lesz béke az emberek között, ha előbb nem kötünk békét a Földdel!

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ui: Vandana Shiva többször szerepel a "Dirt" c. filmben, aminek a magyar feliratát korábban elkészítettem. Aki eleve járatos a hasonló témákban, annak nem sok újat fog mondani, mégis érdemes megnézni, mert még azok sem biztos, hogy sokat gondolkodnak a termőföld kezelése és a társadalmi következmények (pozitív és negatív egyaránt) között, akik magával a talajélettel és mezőgazdasági kérdésekkel tisztában vannak.

Könyvajánló: Michel Houellebecq - Submission

Bevallom, talán a Pí élete óta főleg történelmi regényeket olvastam, hellyel-közzel mellette a Trónok harcát, illetve nemrég egy magyar regényt, ami 1975-ben játszódik, szóval szinte már történelminek számít. Ezek után mind stílusban, mind témában felüdülés volt letérni a főcsapásról. Egyébként a francia lakótársam a párizsi események utáni rövid szóváltás kapcsán nyomta a kezembe a regényt, hogy feltétlenül olvassam el!

Nem kezdtem el azonnal, mivel még be kellett fejezni egy Bernard Cornwellt, meg mostanában többet is dolgoztam a szokásosnál, de amikor az első 40 oldalon túlvoltam, onnan kezdve nehéz volt letenni.

A történet főszereplője egy 44 évesen máris teljesen kiégett professzor, aki a Sorbonne-on tanít, hetente egy napba sűrítve előadásait. A 19. századi francia irodalom szakértőjeként beismeri, hogy az irodalom oktatása egyetemi szinten teljesen öncélú. A diákok nagy része voltaképpen annyit ér el vele,  hogy figyelemfelkeltő bónuszt tesznek az önéletrajzukba, ha egy sikkes butikba jelentkeznek dolgozni, merthogy az irodalomban való jártasság egyfajta glamourt, egzotikus mellékízt adhat, ami kiemeli őket a többi pályázó közül. Egyébiránt csak kb. 100-ból egy nagyon tehetséges diák marad meg az irodalomnál, ami azt jelenti, hogy tanársegédek, később aztán professzorok lehetnek, és a kör bezárul. (Később utal rá, hogy ami a közvélemény alakítását illeti, a klasszikus értelemben vett entellektüellek már régóta kb. annyit érnének el hangjuk hallatásával, mint Tibi Atya, amennyiben megpróbálná az igaz hitre téríteni a szaudi herceget...)

Emberünk emellett év elején általában felszedi az egyik tanítványát, akivel pikáns nemi életet élet él a szemeszter végéig, majd valamikor az új tanév elején lerázza. Mindez olyan rutinszerű és fájdalommentes, hogy nyilvánvalóan nagyon sekélyes viszonyokról volt szó mindig is. Emellett az étkezési és alkoholfogyasztási szokásainak sűrű említése nyomán hedonistának is nevezhetnénk, ha nem lenne egyfajta pótcselekvés mellékzöngéje az egésznek. Az ínyenc fogások és exkluzív borok, konyakok említése, mintha csak kis homokzsákok lennének az özönvíz ellen. Rokoni, baráti kapcsolatai nincsenek, és az egyetlen kapaszkodó, a szenvedélyes intellektuális kötődés szakterületének tárgyához, egy 19. századi íróhoz, szintén elérte már a zenitjét, azaz voltaképp céltalannak érzi az életét.

A 2022-es általános választások sem csigáznák fel különösképpen, megmaradna egy-egy szarkasztikus megjegyzénél, és többször be is vallja, nincs otthon igazán sem a politikában, sem az iszlám vallás alapvető téziseiben. Számára épp fontosabb, hogy mivel már a tanév második felében járunk, de még mindig nincs új nő a színen, a tavalyi csajjal veszi fel a kapcsolatot, és egy viszonylag részletesen ecsetelt szexjelenet után elkezd azon gondolkodni, hogy talán komolyabbra is fordulhat ez a viszony, és talán ez lehet a mentőöve, ha ki akar evickélni az általános tespedségből.

Viszont a csaj zsidó származású, és félelmében elhagyja az országot.

Hogy miért? És hogy jön ide az iszlám?

Franciaországban a "szokásos" pártok mind nagyot vesztettek a korábbi bázisukból, és 2022-ben magasan a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front (szélsőjobb) vezeti a statisztikákat, míg a Muszlim Testvériség és a szocialisták kb. fej-fej mellett haladnak. A mérsékelt konzervatívok már csak a sor végén kullognak. Mindenki arra fogadna, hogy a szélsőjobb és a szocik jutnak a döntőbe, majd az előbbi koalícióba lép a többi konzervatívval, és lépéseket tesznek az EU-ból való kilépére, valamint a "Franciaország a franciáké!" szólamokkal támogatott programok kapnak majd még jelentősebb támogatást. A regényben már a 2017-es választást is meglepetésként említi Houellebecq, ahol a szélsőjobb éppenhogy csak alulmarad a szocialistákkal szemben, holott eddigre már a francia szavazók nagy része nyíltan nemzeties érzelmű. (Ennek szélső ága a regényben a "nativista" szekció, nem tudom valóságban létezik-e Franciaországban, de kb. olyanok, mint a Magyar Gárda, csak több felsőpolcos kapcsolattal.)

Hősünket nem igazán érdekli az egész. Számára a választás napja, és ahogy ezt a média közvetíti, nem más mint egy politikai VB-döntő, amikor mikrózható indiai kajával és három üveg vörösborral befészkeli magát a tévé elé, hogy "végigizgulja" ki jön ki győztesként. Houellebecq cinizmusa ahogy a modern társadalom apró kis nüanszait elhinti a regényben, már önmagában megéri az olvasást. Néhol engem nagy kedvencemre, Joseph Hellerre emlékeztet.

Szóval Francois általában a cirkuszi attrakciónak, valógságshow-nak tartja a választásokat, de most valami más. Egy idősebb kollégája nyitja fel a szemét: a választások kimenetele vastagon érintheti az egész oktatásügyet, és ezen belül a Sorbonne-t is, azaz Francois voltaképpen azért kezd csak jobban figyelni az eseményekre, mert a saját pozíciója is mérlegre kerül.

A választások közeledtével persze feldúsulnak a külvárosi extremisták összecsapásai, de az értelmiség persze kevés figyelmet szentel minderre. A média ebben cinkos: előbb csak nevetségessé teszi a "Kasszandrákat", akik mindig bejósolják a legrosszabbat, és egyre kevesebb hírt közölnek az erőszakos eseményekről, majd maguk a "Kasszandrák" is elhallgatnak, és csak a vihar előtti csend marad. Francois itt megemlíti a harmincas évek Németországát, ahol szintén az összes tojásfejű azt hangoztatta, hogy "Hitler majd észhez tér." A 2022-es év Párizsa mintha már zsibbadt lenne az etnikai kakaskodástól. Példa: egy koktélparty közeli lövöldözés és robbantások hangja miatt szakad félbe, és Francois elkíséri egy kollégáját, hogy annak lakásában folytassák a diskurzust. Ahogy közel érnek a lángban álló Clichy térhez, gyakorlatilag a feszültség legkisebb jele nélkül folytatják a beszélgetést, miközben két géppisztolyos rohamrendőr közömbösen csevegve elhalad mellettük a tér felé, ahol korábban a bomba robbant. Úgy viselkednek, mintha mi sem történt volna. Francois kollégája lazán kommentálja, hogy a professzor lakása a kínai negyedben van.

- Ha az etnikai zavargások egész Párizst ellepik, a kínaiak ki fognak maradni belőle. A kínai negyed lehet az utolsó biztonságos hely a városban.

Az említett kolléga, mint szélsőjobbos mellékszereplő, beavatja Francois-t: a nativisták valószínűleg polgárháborút akarnak, és ráadásul minél hamarabb! Miért? Logikus: a "nem bennszülött" kisebbség nagyobb születési rátája mellett ha most nem robban ki a háború, később esélyük sem lesz győzni. Ezt, és a nativisták egyéb nézőpontjait jobban kifejtheti, és emiatt zseniális szerintem, Francois figurája mennyire "szakbarbár" és politikailag tájékozatlan: ezt használhatja fel Houellebecq, hogy a karakteresebb hangokat képviselő mellékszereplők felskicceljék a tényállást jobbról, balról és középről. De Francois mindezzel együtt értelmiségi, hiszen a Sorbonne professzora.... Lehet csak én akarom szándékosan belelátni, de van egy olyan érzésem, hogy manapság pont azok, akik egy-egy területen valódi specialistákká képzik magukat, és éveket töltenek a világ 1-1 apró szegmensének részletes kutatásával, közben pedig nem marad idejük, hogy mondjuk történelmi párhuzamokat összevessenek jelenkori politikai törekvésekkel, gazdasági mintákkal, szociális problémákkal és kulturális csapdákkal, azok voltaképp épp olyan naivak lehetnek, mint a focin és X-faktoron, olcsó sörön és lecsókolbászon tengődő "csőcselék". Vagy még rosszabbak, hiszen roppant intelligensnek tartja őket mindenki, és így ők maguk is ezt hiszik magukról. (Mint pl. Steel "barátom", aki lehet matematikus-informatikus, és abban nagyon penge is akár, de aki ilyen mondatot, hogy "Amerikát, meg nem diktátoroznám azért ott több száz éves a demokrácia és meg is védik, ha kell, nem olyan nyuszi nép lakja mint ezt az országot itt." miközben Magyarországon a konzervatívok, meg a kerítésépítés ellen tiltakozik, azaz szerintem politikailag kb. egysejtű szinten van...)

A Muszlim Testvériség a finisben lefutja a szocialistákat, azaz trükkösebb lesz a kérdés, ki kivel fog koalíciót alkotni. Francois "kiművelését" egy idősebb kolléganőjének férje folytatja, aki titkosszolgálati szakértőként az iszlám szélsőségesek kutatásával töltötte az elmúlt 20-25 évet. Ahogy Muhammed Ben Abbes a szocikkal arról egyezkedik, ki milyen miniszteri tárcát kapna, ha koalícióban megvernék a Nemzeti Frontot, világossá válik, melyek azok a területek, amikért körömszakadtáig küzdene.

Az egyik az oktatás. Miért? Megint csak felvetődik a születési ráta, azaz várhatóan milyen irányba fog elbillenni Európa (és főleg Franciaország) fiatalságának összképe. Ha ezek a gyerekek megfelelő (azaz vallásos) oktatásban részesülnek, akkor kontrolláljuk igazán a jövő nemzedékét. Ami az egyetemeket illeti, a gazdag öböl-országok készek olyan szinten támogatni a felsőoktatást, amiről állami kézben álmodni sem mertek volna.

- Nem kell a katolikusoknak félni? - kérdezi ártatlnaul Francois.

A biztonsági szakértő leereszkedően és készségesen megmagyarázza, miért nyernek voltaképpen a katolikusok egy ilyen reformon: Az iszlám a "Könyv" vallása, a kereszténységgel és judaizmussal együtt. Az igazi ellenség a hitetlenség, a szekularizáció, nem a másik vallások. Az olajsejkek pénzéből színvonalas iszlám oktatást fognak működtetni, miközben a világi oktatástól megvonják az állami támogatást, azaz a keresztény családok is keresztény iskolába fogják járatni a gyerekeiket, ha azt szeretnék, hogy vigyék valamire az életben. Viszont az említett "reprodukciós képesség", főleg ha többnejűséget hivatalosan is elfogadtatják, egyértelműen a muszlimok malmára hajtja a vizet hosszú távon. A keresztények egy része fel fogja ismerni, hogy a vallásuk nem állta ki az idők próbáját, és ha nem akarnak teljes hitetlenségbe süppedni, majd "meg fognak térni".

Tekerjünk előre: a választásokat némi véres rendbontás, és emiatt teljes médiacsend zavarja meg, majd amikor beáll a rend, kiderül, hogy Ben Abbes lepaktált nem csak a szocikkal, de az UCD-vel is (a tradicionális konzervatívok), aminek az lehet a magyarázata, hogy voltaképpen a Muszlim Testvériség a Nemzeti Fronttal ellentétben nemhogy nem akar kiszakadni az EU-ból, inkább ki szeretné bővíteni a Mediterrán térség egyes országaival, mint pl. Marokkó, Algéria és Egyiptom. Ben Abbes egyfajta modern császárnak láthatja magát, és ahogy a Római Birodalom annak idején csak úgy volt képes fennmaradni még további pár száz évig, hogy beépítette a kereszténységet, marokkói származású barátunk most épp így gondol az iszlámra.

Másrészt a "nők vissza konyhába és szülőszobába!" ösztönzéssel egy csapásra megszüntetik a munkanélküliséget! Az oktatásból is - az említett okokon kívül - további pénzek szabadíthatóak fel, hiszen az iskolakötelezettséget leviszik az általános iskola befejezéséig, ami ugye most már kvázi a 12 éves kor. Egy-két évvel utána lehet nősülni, oszt szevasz. Ehhez - már csak miután megnyeri a választásokat - Ben Abbes hozzáteszi a családi vállalkozások maximális támogatását, és (ahol ez lehetetlen) a dolgozók részvételi befolyásának növelését a nagyobb cégeknél. (Személy szerint azt gondolom; ez az a pont, ahol az összes öböl-országi olajmilliárd nem lenne elegendő a fennálló gazdasági rend megdöntésére, azaz egy ilyen ötletért egy Ben Abbes féle vezető kb. ott végezné, mint Gandhi, vagy JFK: merénylet áldozataként. Később persze mindig lehet valami tapló náci bűnbakot találni a merénylő szerepére...)

Sajnos Houellebecq nem megy bele messzemenően, milyen társadalmi és gazdasági változásokat hozna egy ilyen stafétabot-átadás. Inkább megmarad Francois-nál, akit csak annyiban érint egyelőre a fordulópont, hogy észreveszi, csökkent a libidója azzal kb. egyenes arányban, hogy a miniszoknya-szezon beköszöntekor is formákat eltakaró öltözetben járnak a nők az utcán. A fiatal csaja meg félelmében Tel Avivba emigrál, bár a kormány nem jelent fenyegetést a zsidók számára, sokan gondolják, hogy jobb az óvatosság, és ugye senki nem siet sem megnyugtatni, sem visszatartani őket. (Ebben számomra az a szomorú, hogy ez tényleg így lenne, és ezt ugye legjobban a szerencsétlen palesztinok szopnák meg, mert az egész arab világ azon ujjongana, hogy mérföldes csizmával haladnak előre Európában, míg az onnan hazaköltöző zsidók értelemszerűen még több területet annexálnának a palesztinoktól, dehát ahogy Puzsér mondja, "ők csak az arab világ cigányai"...)

A miniszoknya eltűnik, de a netes pornó és a konzumlányok azért megmaradnak, szóval a regény egyik vezérfonala marad a midlife crisis nyomása alatti szexuális élet, megspékelve a drága italok és ínyenc ételek fogyasztásával.

Pénze van rá? Hát hogy ne lenne! Az arabok átvették az uralmat a Sorbonne felett, de mivel Francois épp eltűnt egy időre, és nem tudták reklámozni az új szerződési feltételeket, hát kénytelen-kelletlen elbocsájtották, akkora nyugdíjjal, mintha 44 helyett 65 évesen tette volna le a lantot. Aztán kerülőúton mégis visszaterelgetik, és a Sorbonne új igazgatója, aki persze konvertált, és máris több felesége van (köztük klasszikus értelemben vett fiatalkorú is), ügyes érvrendszerével meggyőzi hősünket, hogy voltaképpen számára is a legjobb választás az lenne, ha beadná a derekát.

Mindez az átmenet, amit Huellebecq felvázol, legalábbis az értelmiség körében, homlokokhoz szorított pisztolyok, sőt! burkolt fenyegetések nélkül megy végbe, pusztán a megfellebezhetetlen érvekkel, hogy az iszlám az egyetlen követhető út.

És valljuk be, ahogy egy céltalanul tengődő, egyke, szüleitől teljesen elidegenedett, barátokat is nélkülöző ateista, aki egy 120 évvel azelőtt alkotó, dekadens írót tart egyetlen lelki társának, talán kényelemből el is fogadja a feltálalt marketing-szólamokat. Ha így lenne tálalva nekem, és ilyen üres lenne az életem, lehet én is bevenném. Jó fizetés, csak hogy három feleséget tarthassak el, akiket engedelmességre (a submission egyik jelentése a behódolás) neveltek, és egy olyan "világi iszlám" verzió elfogadása, ahol kb. csak el kell ismételni, hogy Allahot fogadom el egyedüli istenként, és Mohamedet igaz prófétájaként?

Az egyetlen dolog, ami hiányjelet hagyott bennem, az az utolsó 10-15 oldal, amivel lezárja a sztorit. Nem amiatt, hogy semmi nagy volumenű esemény, vagy katartikus felismerés nem kap helyet, csak egyszerűen még továbbvinném a történetet pár hónappal, ami alatt bővebben beleláthatnánk a kialakulóban lévő új társadalom viszonyaiba. Lehet Houellebecq sietett picit? 250 oldal, ami lehetne 450 is simán?  Érezte valahol, hogy a kasszánál akkor arat majd igazán, ha szinkronban van bizonyos történelmi eseményekkel? Elvégre az első kiadás kb. egybeesett a Charlie Hebdo merénylettel...

De annak ellenére, hogy maximálisan nem aknázza ki a politikai, gazdasági és társadalmi következmények bemutatásának lehetőségét, számomra csillagos ötös a regény. Pusztán a stílus miatt. Azzal együtt, hogy pl. a Huysmams-on elmélkedő oldalak, vagy a vallásfilozófiai mellékzönge picit nehézkessé teszi itt-ott, a nagyon finom szarkazmus, amivel korunk szexualitását, és fogyasztói szokásait felskicceli. A cselekmény tempósan halad előre, és bár Francois cseppet sem az a fajta főhős, akivel együtt lehetne izgulni (főleg, hogy voltaképp ő sem izgul, nem is húzza fel magát semmin), megvan benne az az univerzalitás, hogy sokan magukra ismernének 1-1 jellemvonása kapcsán. (Ha más nem: enni, inni, baszni szeretünk, nem igaz? ;) Egy begubózott, szűklátókörű, de intelligens, az új információkat szintetizáló, alkalmazkodni képes ember szemszögéből láthatunk egy fiktív és nagyon abszurd jövő-szeletet 2022-ből. (Ami lehet nem is tűnik majd ilyen abszurdnak akkor, még azzal együtt sem, hogy talán nem válik valóra a predikció...)

Bónusz-, vagy spoiler-képpen, ahogy tetszik:

Pár idézet, csak angolul, mivel nem veszem a bátorságot, hogy visszaadjam a színvonalat, ha le is tudnám fordítani. (Az az érzésem, az angol fordító nagyon jó munkát végzett, de lehet az eredeti még több apró örömöt okozna.)

A házasságról:

"In the old days, people lived as families, that is to say, they reproduced, slogged through a few more years, long enough to see their children reach adulthood, then went to meet their Maker. The reasonable thing nowadays was for people to wait until they were closer to fifty or sixty and then move in together, when the one thing their ageing, aching bodies craved was a familiar touch, reassuring and chaste, and when the delights of regional cuisine [...] took precedence over all other pleasures."

A kereszténységről:

"Jesus had loved men too much, that was the problem; to let himself be crucified for their sake showed, at the very least, a lack of taste [...] And the rest of his actions weren't any more discerning, like when he absolved the adulterous woman, for example, with arguments such as 'let him who is without sin', etc. All you would have had to do was get hold of a seven-year-old child - he'd have cast the first stone, the little fucker."

A vaskos nyugdíján való meglepetésről:

"They were really willing to pay to avoid any trouble. No doubt they have overestimated the ability of academics to make a nuisance of themselves. [...] Even if all the university teachers in France had risen up in protest, almost nobody would have noticed, but apparently they haven't found that out in Saudi Arabia."

Az utcakép megváltozásáról:

"To visualalize a woman's thighs and to mentally reconstruct her pussy where the thighs intersect - a process whose power of excitation is directly proportional to the length of bare leg - was so involuntary and mechanical with me, so genetic you might say, that it took me a while to notice what was missing: no more dresses or skirts."

Egy kis fricska a modern udvariasság fogalmának:

"She was a regular participant in gang bangs, usually held in swingers' clubs, sometimes in car parks or other public places. Although she charged a nominal fee - fifty Euros per person - she made a lot at these parties, since she invited as many as forty or fifty man, who took turns in all three orifices before they came on her. She promised to let me know next time she organised a gang bang. I thanked her. The truth was, I wasn't interested, but she seemed like a nice person."

A plázák üzleteinek várható átalakulásáról, a női vásárlókon keresztül:

" [...] the Jennyfer's days were numbered. It had nothing to offer the good Muslim tween. Secret Stories, which advertised name-brand lingerie at discount prices, had nothing to worry about: the same kind of shops were doing fine in the malls of Riyadh and Abu Dhabi. [...] Hidden all day in impenetrable black burkas, rich Saudi women transformed themselves by night into birds of paradise with their corsets, their see-through bras, their G-strings with multicoloured lace and rhinestones. They were exactly the opposite of Western women, who spent their days dressed up and looking sexy to maintain their social status, then collapsed in exhaustion  once they got home, abandoning all hopes of seduction in favour of clothes that were loose and shapeless."

Alakul, mint púpos gyerek a prés alatt: Daredevil sorozat ajánló

Szóval:

Az első rész egyáltalán nem tetszett! Az volt az érzésem, ez inkább egy ügyvédes-oknyomozós dráma lesz, a Hell's Kitchen vak bajnokával, aki a helyi piti bűnügyek (uzsorapénz-behajtás, iskola melletti drogosztás, családon belüli erőszak) ellen lép fel, zorróra hajazó maszkban ugrálva, miközben szépen lassan visszaemlékszik gyerekkorára, amikor apja egyszerű bunyós volt, közben idétlen egyetemi haverjával idealista módon megváltják a korrupt tárgyalótermek világát, és a csóró, de szexi titkárnő majd valamelyik csaja lesz, vagy inkább előbb egyiké, majd a másiké, hogy több legyen a dráma. Ezt majd 55 percből 5 perc akrobatikus utcai harccal fűszerezik, bla-bla-bla... oszt kész!

Utólag visszapörgettem, feltűnhetett volna, hogy egy össznépi maffiameeting is volt az első részben, de akkor még ez is elég szedett-vedettnek tűnt egy kizárólag kínaiul beszélő rozzant öregasszonnyal, egy durcásan szótlan japánnal, két lepattant orosszal és egy nyugdíjas könyvelővel (aki mondjuk legalább vicces volt), de aki összehozta őket, az ősellenség Wilson Fisk (magyar képregényekben: a "Vezér", eredetiben "Kingpin") csak a csatlósát küldte maga helyett. Szóval, hiába láttam az imdb-n, hogy Vincent D'Onofrio fogja játszani, hihettem volna azt is, hogy csak majd néha-néha dob egy cameo-t, mint Bruce Willis a Jóbarátokban.

Talán 7-8 nap is eltelt, mire megnéztem a második epizódot, amiben már bedobták a csalit, ugyanis rögtön az elején Rosario Dawsonnal nyitnak! Na, ez már valami, ez fontos dolog az ilyen ügyvédes-drogos-krimis cuccokban:  legyenek jó színészek, színésznők! És ez alatt azt értem, befutott nevek is kellenek, nem csak új felfedezettek, akik a sori után sosem fognak megszabadulni attól, honnan indultak (lásd: Jóbarátok színészeinek mozis karriere, ami kb. említésre sem méltó...) A Breaking Bad főszereplője nem rossz, de tévé-színész, és ha már nem tudtak megfizetni egy Kevin Spaceyt, vagy Gary Oldmant a főszerepre, legalább az apróbb szerepekre találhattak volna 1-1 húzósabb nevet, de senki jelentős nincs az egészben. Hozzátéve, hogy az 5. epizódig még mindig semmi lényeges nem történt, azt a sorozatot örökre leírtam, akármennyien is hájpolják.

Dawson latino nővérke, aki összeférceli a kukában talált álarcos hőst. Egy-két ordasnagy bakival indul a téma, pl:

- Nem vihetsz kórházba! Akik ezt tették velem, megölnének mindenkit, csak hogy hozzámférjenek! (Ja, de kérdés, hogy ha már ilyen könyörtelen gyilkosok, miért nem lőtték 4-5-ször mellbe és egyszer fejbe, mielőtt bedobták volna a kukába? C-c-c-c...)

Később a Fenegyerek összeesik, majd amikor magához tér, és hanyatt fekszik, mindkét kezével a fejéhez kap, mielőtt megállapítja:

- Láttad az arcom...

(Ja, azt vágja mindenki, hogy tíz méterről érzékeli, ha valakinek pl. fél fokkal megemelkedik a testhőmérséklete, de nem érzi a saját fejbőrén a különbséget, hogy van-e rajta sapka, vagy sem? Anélkül, hogy odanyúlna kézzel?!... )

Viszont közben, meg később váltanak 1-1 igencsak eltalált piszkálódós mondatot, amire már abba is hagytam a másodlagos tevékenységet (pl. ilyen sorik nézése közben néha fészbukozok, pakolászok, nyújtógyakorlatokat végzek, csak hogy teljesen ne menjen kárba az idő...) Szóval a forgatókönyvírónak a fekete mellé adtam egy nagy pirospontot is. Mindezzel együtt a második epizód is kb. ugyanolyan vontatott volt, mint az első, fő atrakcióként az oroszok által elrabolt kisfiú megmentésével a végén, ami még bennem egy "na-ne-má!" reakciót is kiváltott:  1-2 órával azelőtt diagnosztizált 2-3 törött bordát, és egy szúrt sebet főhősünkön a nővérke, de 5-6 orosz maffiózót azért szarrá ver egy alagsori folyosón?!

Ja, és még egy nagy-nagy logikai bukta: az egész sorin végig a főhős egyik fő dilemmája, megölhet-e valakit, csak hogy a nagyobb rosszat megakadályozza? Ehhez képest az orosz ál-rendőrt, miután kivallatta, a nyomaték kedvéért ledobja a tetőről, bele a kukába, ahová őt is betették korábban. A nővérke sikít "oh my god! meghalt?!" Hősünk megáll pár másodpercre koncentrálni, gondolom fejben kimatekozza a rötgen és CT eredményeket, amiket szuper képességeivel érzékel, és CSAK EZUTÁN mondja: "életben marad." Ja, szóval - logikusan - amikor ledobsz egy már amúgy is meggyepált fickót a negyedikről, akkor eléggé kockára teszed az életét, ugyebár... De morálisan a Fenegyereknek elég a gyilkossági szándék vádját azzal elhessegetni, hogy a fickó a kukában lévő szemeteszsákokra fog esni, meg végülis nem a tizediken vagyunk, csak a negyediken, azaz voltaképp nem akarta megölni! De akkor miért kell 3-4 másodpercet várni a válasszal? Miért nem mondja a nővérkének azt simán: "Áh, nyugi, direktbe úgy céloztam vele, hogy csak kómába essen, és ne tudja senkinek sem elmondani, hogy nálad járt, amikor elkaptam! Win-win szitu, vágod?"

DE még mindig csak egy csőbe húzott titkárnő és egy elrabolt gyerek esete van a to-do list-en kipipálva, semmi nagyléptékű maffiaháborús, képregényvilágba illő jócselekedet. Okés, azt sem bírom, amikor az összes többi Marvel vagy DC adaptációban minimum egész NY City-t vagy nem ritkán az egész bolygót menti meg a hős, de az arany középutat meg kellene találni... És Wilson Fisk még mindig sehol!

Kezdtem azt gondolni, nem nekem való ez az egész, és van jobb dolgom is, szóval megint bő egy hét telt el a harmadik epizód megnyitása előtt. És ehhez az is kellett, hogy elszállt a net az albiban, azaz a reggeli kávé mellé (amikor rendszerint fészen pörgetem végig, van-e valami érdekes) elkezdtem nézni. Na, és ez már korrekt nyitánnyal rendelkezik: egy brutális (valódi 18 éven felüli) bérgyilkos akcióval. Na, gondoltam, legalább ez az ártalmatlannak látszó, de láthatóan pszichopata kiskakas majd feladja a leckét a Fenegyereknek, és sejthető, hogy Wilson Fisk megbízottja, azaz hamarosan be kell hozni a képbe a "nagy embert" is.

Jó, nézzük akkor!

A harmadik epizód azért még mindig meg van rakva egyéb karakterek (pl. az újságíró, Urich) felvezetésével, de a bérgyilkossal való ügyvédi tárgyalások érdekesek, tempósak, és kezd körvonalazódni az is, mi lesz a nagyobb tét. Aztán a végén persze kiengedik a bérgyilkost, csak hogy lehessen egy fasza bunyó, és a Fenegyerek kiveri emberünkből a megbízója nevét. A nevet, amit tilos kimondani: Wilson Fisk. És aztán az utolsó percekben meg is jelenik a góré, bár még mindig szinte csak hátulról láthatjuk a védjegynek minősülő, teliholdként virító tar fejet, ahogy egy modern festményt bámul egy puccos galériában. A galéria alkalmazottja viszont egy über fasza nő, Ayelet Zurer, aki Hollywoodban kevésbé ismert, de azért mégsem egy tévészínésznő, és végig a sori egyik alappillére a "szép és a szörnyeteg páros" jelenetei.  Nyitásnak csak pár mondat, kevesebb, mint egy perc, de olyan szépen kidolgozott, olyan precíz a "kémiai keverék", hogy itt lehet érezni a "beleszeretős" hatást.

Innen a következő 10 epizódot kábé ledaráltam, talán 1,5 nap leforgása alatt!

Több spoilert igyekszem nem kipotyogtatni, és bocs, ha a fikázós rész aránytalanul hosszú, de a 4-12. epizódig ami következik, arról azért nem érdemes sok szót ejteni, mert látni kell!

Listaszerűen mégis:

- Az akciójelenetek korrektek, és szerintem épp jól adagolja a rendező az arányt, mennyi a duma, és mennyi a piff-paff.

- Az operatőri munka példás: a váltakozó kameraállások, és a világítás, néhol a slow-mo hozzák a képregény-hatást, amit pl. sok Marvel adaptáció abszolút mellőzött. A zene ehhez még hozzáad.

- Hamar meg lehet szokni a teljesen ismeretlen főszereplőket, főleg Charlie Cox-ot, aki nem csak karakteres szájával és állával "adja el" a főhőst, de szálkásra faragott felsőtestével hiteles is, hogy képes a yamakasi-kung-fu mutatványokra (nem mint pl. Tobey Maguire Pókembere, vagy bármelyik Batman Christian Bale előtt...) Külön kiemelném a szürke eminenciás, über-lojális Wesley karakterét, aki hideg, profi, kellő pillanatban kemény, máskor könnyed és joviális. Nagy kár, hogy a veterán Scott Glenn (akinek szerintem simán kijárt volna Bill szerepe a Kill Billben!) csak kevés teret kap, de nyitva marad az ajtó a következő szezonra.

De a legjobb mégis Wilson Fisk. D'Onofrio pusztán azzal, hogy tagolja a mondatait, melyik szavakra teszi a hangsúlyt, és közben hogy görbíti le az alsó ajkát, már el is adja a belső konfliktusokkal terhelt egyéniséget, ehhez csak hozzáad a testbeszéde, taglejtése, amikor megmozdul. Nem egyszerű főgonosz, sőt! Valahol nehéz is eldönteni, mennyire utáljuk, és ne szurkoljunk-e legalább picit neki is (vagy csak én vagyok ilyen beteg? :o) Az első évad legalább annyira az ő felemelkedéséről, és vívódásairól is szól, mint a Fenegyerekről. Pszichopata karakter, az biztos, de cseppet sem egysíkú!

- Fogatókönyv: Az említett 4. rész után már nem számoltam a bakikat, pedig logikai bukfencek előfordultak még... De amikor kiváló, filozofikus párbeszédeket ágyaztak be a sztoriba, a jó és rossz fogalmáról, vagy mondjuk általánosan morális dilemmákról, vagy ügyes ritmusban adagolják a kisebb-nagyobb csavarokat a sztori fősodrában, akkor már nem érdekes, hogy minden logikus-e vagy sem. A hatás felülírja a következetességet.

Fisk ráadásul a modern elnyomó megtestesítője: a politikusokat, rendőröket és a médiát lefizetve, és felhasználva terjeszkedik, építgeti a birodalmát, miközben láthatatlan, "google-proof", egészen addig a pillanatig, amikor már elkerülhetetlen a színvallás. De épp amikor a hősök a média segítségével akarják leleplezni, ő megelőző csapásként kiáll a nyilvánosság elé, és pont annak a sztorinak a másik oldalát teszi a közvélemény elé a tévécsatornákon, amit épp a régivágású újságíró készül lehozni az analóg médiában. Ahogy a veterán publicista a "mentés", vagy "mentés elvetése" opciók felett mozgatja az egeret, miközben Fisk a tévében nyilatkozik, az számomra a mai világ erőviszonyainak egy kiváló ábrázolása.

Később van egy kis párbeszéd az újságíró és Fisk között, amikor előbbi a papír helyett a blogolást választaná, egyfajta végső elkeseredés-képpen, hogy mégis, hátha van valaki "odakint", aki hajlandó elhinni, hogy ez a jószándékú milliárdos nem feltétlenül csak a város megújításán, megszépítésén munkálkodik. Kis spoiler, de csak pár sorig bevágom, annyira igaz:

- Do you think that rambling on the internet will make a change?

- People seek the truth no matter where they find it.

- That may have been the case when you and I were young. This world around us is preoccupied with celebrity weddings and videos of cats... Complicated issues, issues that matter; they take too much focus. They take too much time from texting and a thousand channels on a satellite dish.

Mondjuk van egyfajta "felértünk a dombtetőre"-érzés a 7-8-9. epizód után (ez a három legalábbis nekem a csúcspont), azaz a tizediktől megint picit nagyobb a hangsúly a szürke egereken (Foggy, Claire, stb.) és kevesebb teret kapnak a negatív karakterek, akik ugye általában az emlékezetesebb és ütősebb sorokat kapják, de persze eddigre már magába szippantott a sztori, és a megfelelő suspence-pillanat az epizódok végén kiváltja a hatást, hogy a következő részt azonnal meg kell nyitni!

Aktuális - sajnos - a "ki a terrorista?" kérdés is, ugyanis a maszkos öntörvénykező Fenegyereket nagyon könnyű ebben a színben feltüntetni a hiradókban... 
Hopp, ezt - mivel nincs netünk az albiban november 12. óta, még a párizsi események előtt írtam le, és azóta meg nem volt nálam az elmentett szüveg, hogy posztoljam. Nem azt állítom ezzel, hogy valódi terroristák nem léteznek! Inkább csak azt, hogy aki a tömegmédiát uralja, az képes arra, hogy a valódi terrorcselekményeket leközli-e vagy sem (lásd: Kenya szinte zéró figyelem, míg Párizs kimaxolva a végtelenségig), de ha ezt megteheti, miért ne tehetné meg azt is, hogy azt (az embert, szervezetet, nemzetet) tűnteti fel terroristaként, akit akar?

Sajnos van még egy szépséghiba a végére, és remélem ezt a csorbát még ki fogják köszörülni a második évadra: kosztüm! Nyilvánvaló jelek utalnak rá, hogy a főhős előbb-utóbb le fogja cserélni a zorro-maszkot és az egyszerű thermo-felsőt valami "képregényesebb" változatra, de engem nagyon elkeserített, végül milyen alkotással jöttek ki a terzezők. Jobb lett volna, ha jobban követik a főcímben megjelenő grafikát, azaz valami testhezálló, könnyűbúvár-szerű cuccot adnak rá, mintsem ezt túl sok apró darabkéból összefércelt, inkább valami szado-mazo macskafiú-jelmeznek beillő kreálmányt, amiben ráadásul az eddig dícsért yamakasi mutatványok is azonnal darabosabbá válnak, az akrobatika robotszerűvé válik, és sokkal kevésbé élvezhető! Ha már a klasszikus Batman és a klasszikus Pókember jelmezek között hezitált a tervező, itt inkább az utóbbi felé kellett volna húznia, szerintem. De remélem legalább a maszkot lecserélik, mert amikor először mutatták premier plánban, esküszöm azt vártam, a hős így fog beszólni Fisknek:

Szóval a Fenegyerek a végére tényleg terrorista lett: ízlésterrorista ;)

Ettől függetlenül én várom a következő évadot...