Tulajdonképpen mit is vártam?!
Pont kábé azt, amit a cím, a trailer, és a második epizód sejtetett.
Ja, nem: kezdtem örülni, hogy a sárkányt legalább elintézik a főcím előtt, mert a legnagyobb gagyi fantasy elem így kiesett, és reménykedtem..... hiába!
Szemtelenül ajánlani fogom magam most: amit a Hobbit trilógia középső része után írtam, az kábé összefoglal mindent, mi is a baj alapvetően a mainstream fantasy-vel, akár könyvekben, akár a hollywoodi filmekben... Tessék >>> Itt van
Ami akkor kimaradt:
Tolkien világát én így fordítom le:
Törpék: vad népek, akik kincsekre gerjednek, és azon kívül nem sokminden szent nekik. Tolkien angol volt, neki a jó minta egy ilyen karakterhez a portyázó vikingek lehettek. Csak épp ezek zömök kis fickók, és mivel Tolkien vélhetően impotens, vagy prűd volt, a nemi erőszak kimarad a repertoárból, pusztán a kincsek összehordása splilázza fel őket...
Elfek: kifinomultabb germánok, valódi árják. Nácik is egyben, a lényeg nekik, hogy a fajuknak hogy megy a sorsa, a többieket kutyába se veszik. Nomost, über baki akkor, hogy mivel halhatatlanok - ha jól vettem ki a sztoriból - és óvatoskodva mennek bele bármilyen háborús szituba, pusztán csak baszni kellene, mint a nyulaknak, és simán akkora, de akkora hadsereget lennének képesek kinevelni pár emberi, vagy törpe generáció alatt, hogy egy "blitzkrieg" elég lenne, és az egész világ urai lehetnének. De nem, nyilván valami gond van a libidóval, vagy mittudomén miért nem szaporodnak, Tolkien ezt se árulhatja el, mert prűd (vagy csak töketlen...)
Emberek: na, a jelmez azt sugallja, hogy ha már a törpék a vikingek (meg skótok, majd látod, mire gondolok), az elfek meg a germánok, akkor a kettő közt a homályos semmiben a Baltikum litván és lett fiai az emberek. Békésen halásznak, és alapvetően semmire se jók, de van egy hős figurájuk nekik is, aki meglövi a sárkányt, akit aztán többé nem emleget sokat senki, és épp így merül feledésbe a történelemkönyvekben az összes északi szláv, és feélig szláv, félig skandináv nép is...
Orkok és (ha jól értelmezem a seregük részeként trollok is): ők a vad nomádok, mint pl. a tatárok. Jönnek, mint a sáskahad, vizuálisan büdösek, és nyilvánvalóan agyatlanok, de sokan vannak, és gondot jelenthetnek. Ennél lejjebb már csak a goblinok vannak, akik egy röpke említésig bukkanak fel ebben az alkotásban:
Amikor négy törpe hegyi kosokon felrúgat a csúcsra, hogy merész akcióval megállítsák az onnan vezénylő ork tábornokot, goblinok tűnnek fel a láthatáron.
- Goblin zsoldosok - mondja az egyik. - Alig több, mint száz. Menjetek, majd mi feltartjuk őket!
Haha. Szóval két törpe továbbmegy a komandó akcióra, míg kettő majd elbánik 100-150 goblinnal, ugye? Well done! Ilyen erővel a goblinokat miért nem pusztította máris ki bármelyik másik rivális faj, ha kábé kevesebb problémát tudnak okozni, mint egy pakisztáni állatmenhelyen csontig soványodott kutyafalka?! Vagy akkor mire kapják a zsoldjukat, ha ennyire szerencsétlenek?!
Hobbitok: láthatóan Tolkien kedvencei. Koloniális britek. A jelmezük is kábé 19. századi gyarmatosító koppintás, és ott a teázáshoz (India és Kína leigázása, de szép idők voltak!) való ragaszkodás, vagy a jograndszer, hogy Bilbó cuccait szabályszerű aukcó során értékesítenék, amíg ő nincs otthon... Hogy a faszomba élhet egy pár száz, de akár pár ezer kilométeres határon belül egy ilyen giccsesen "fejlett" népség az orkok féle bronzkori trogloditákkal együtt, azt nem tudjuk meg!
De miért nem tudjuk meg mindezeket, amikor a három rész kábé 8 (!) órányi anyagot tesz ki?!
Nyilván azért sem, mert gondolom az eredeti mű sem szolgál sok magyarázattal... vagy igen?
A szomorú igazság, hogy ennek a 8 órának a nagy részében a következő dolgokat, vagy ezeknek kombinációit látjuk:
- Harc és csata (ez a jó dolog, amiért beültem a moziba.)
- Veszteség iránti mély bánat, búvalbaszott arckifejezés, több perces, lassított gyász
- Arany, vagy egyéb kincs iránti megszállottság ábrázolása (Thorinnak rendszeresen olyan az arca és a hanghordozása, amikor az aranyról beszél, mint akit egy legalább öt éves tapasztalattal rendelkező ázsiai tinédzser pippant le éppen...)
- Hősiességet, vagy elkötelezettséget bemutató képsorok... rendszerint ugyanaz a szenvedő arc a karaktereken, mintha meghalt volna a kutyájuk legalább...
- Fentiek mindegyikét, de szinte tényleg megállás nélkül kisérő klasszikus hollywoodi gagyi filmzene!!!! (Ez tényleg most tűnt fel, amikor 1-1 rövid percre abbahagyták, úgy élveztem, mint az ember, aki kalapáccsal üti az ujait, és épp annak örül, amikor melléüt...)
Hát ennyi.
Vége remélem.
Remélem pár évtizedig melelégszenek a tolkieni életmű dollárosításával, és Peter Jackson rendez valami jobbat is...
2014. december 19., péntek
2014. december 17., szerda
Villanypásztor az idő dimenziójában
Van valami bűvös ereje a be nem fejezett (avagy a túl korán abbahagyott) dolgoknak az életemben.
Ezt már egy ideje felismertem, és aztán arra is rájöttem, hogy nem azzal tudom semlegesíteni, hogy csak azért is kitartok minden mellett a végsőkig!
Nem.
Ott van pl. a SzendóKuckó, azt jobb lett volna 3 hónap után abbahagyni...
De vannak olyan helyzetek, amikben fel lehet mérni a pozitívumokat is a negatívumok mellé, és a hűbelebalázs ugrálás helyett lehet kicsit még maradni, hátha lesz jobb is. Lehet ez egy albérlet, lehet emberi kapcsolat, iskola, vagy munkahely.
Nekem, amióta bárminemű hozzászólásom van a dolgokhoz, a három éves küszöböt szinte semmi nem létpe át, és ez lehet jó (mindig szabadúszó, könnyűléptű, nem tökörészős embernek tartanak, és ez valahol hízelgő), de lehet csak egy hibás hóbort.
Na, picit átismételném magamnak ezt a három éves dolgot:
15 évesen gimit váltottam, és utána a második választás jónak bizonyult, ott 3,5 évet töltöttem el, és szépen leérettségiztem, majd fősulira mentem, ami elvileg 4 év lett volna, de 2 után bedobtam a törölközőt. Később a Berzsenyin ugyan összességében elvégeztem 3 évet, de kettő + egyben, és közte volt egy két éves dublini kitérő, meg mivel diplomám mégsem lett, ez is egy setesuta történet.
Kábé tizenvalahány munkahelyem volt eddig, ha az alkalmi munkákat nem veszem számításba, és eddig a mostani a rekord, ami februárban el fogja érni a hároméves évfordulót. Tulajdonképpen ennek kapcsán jutott mindez eszembe, ugyanis az utóbbi 1,5 hónapban lebegtették a hotelt, azaz a Four Seasons kilépett, a tulajék más brand után néztek, de mindenki arra spekulált, hogy akárki is jön képbe (két legerősebb a Hyatt és az Intercontinental volt), az valszeg egy időre bezárja a házat, hogy rendesen felújítsák, blablabla. A lényeg, hogy sanszos volt, hogy nekem, mint részmunkaidősnek nem biztos hogy tudnak januártól munkát adni, akkor meg ki lehet várni a jobb időket segélyen, vagy lehet máshová menni. De ma jelentették be, hogy az Intercontinental lett a befutó, és bár lesz felújítás, de kis lépésekben, 3-4 évre kinyújtva, és elvileg minden úgy fog menni, ahogy eddig, azaz ha ki is rúgnak valakit, az nem én leszek :D
Érettségi után azt hiszem sosem laktam 3 évig egy helyen, bár a Thököly úton lehet, hogy éppencsak, de amúgy meg sem tudom számolni hányszor költöztem Pesten, de már itt Dublinban is ez a hetedik albérletem, és persze ez most tökre megfelel, de a tulajék piacra dobták, így ha sikerül eladniuk, lehet innen is el kell költözni....
Kapcsolatok: nyilván vannak barátaim, akik jóval 3 évnél messzebbre nyúlnak vissza. De nem sok, és ezen a polcon is gyakran keresem az újat, hagyom porosodni a régit, és ezt most nem büszkén írom ám, csak úgy megállapítom. Nem én vagyok az a megbízható ember, aki "mindig ott van", no ez az igazság.
De a kapcsolatokra, ha mint barátnőkre gondolok, akkor a 2 évet is csak egyvalakivel léptem át, akivel aztán végül is nagyon ráerőltetve, a köztes homályzónákat a kapcsolat szerves részének tekintve, és az első szextől az utolsóig számolva, visítva kijön a hármas szám...
Rajta kívül az egy évet is csak egy másikkal ünnepeltük, ha ugyan épp abban az időben volt kedvünk ezt megünnepelni.
Ez most megintcsak egy másik faktor, ami miatt ez az agymenés kikívánkozik belőlem, ugyanis majdnem napra pontosan a Four Seasons-beli harmadik évfordulóm egybeesne az első évfordulóval Merivel, de a párkapcsolatom most zátonyon pihen, és nem is vagyok benne biztos, hogy én magamtól ezt most vissza akarnám tolni a nyílt vízre, mert mindent összevetve azt hiszem én eveztem többet ebben a csónakban...
De amit itt konklúzióként most ki szeretnék emelni:
Hajdanában ezek a váltások úgy történtek, hogy ki volt a faszom már egy ideje a status quo-val, és puffogtam és elégedetlenkedtem egy darabig, aztán egy nagy svunggal felégetttem magam mögött minden hidat, és léptem.
Valahová.
Aztán az új helyzetben, mivel hirtelen beleugrottam, nem terveztem, fel kellett készülni, aklimatizálódni kellett, és ha másért nem, hát azért büszke lehettem magamra, hogy:
- Lám milyen könnyen megtalálom a helyem bárhol!
Közben meg csak jótékonyan lekötötte az agyam a beilleszkedés, és amikor annak vége lett, általában egy boldog, de igencsak rövid idő után jött megint a füstölgés, hogy ez sem az igazi, no valljuk be!
Azért is tartom fontosnak, hogy bár a magam módján körülnéztem, tettem is apró lépéseket más irányba, amikor a mostani munkámmal nagyon nem voltam elégedett (azaz egy inkább úgy néz ki jelen helyzetben: a testem azt jelezte, hogy fizikailag ez nekem túl sok, és "kénytelen vagyok" változtatni emiatt, holott én nem is akarnék, dehát kell... na ez a legrosszabb!), azért megmaradtam, a könyöktörés és a sérv után is. És a sérülések csak megtanítottak arra, hogy többet ésszel, mint erővel, mert bár a testsúlyomhoz képest még mindig elég strapabíró vagyok, azért fiatalabb már én sem leszek... Szóval itt fontos az is, hogy tettem lépéseket, még ha piciket is, hogy lássam, mi lehet, ha ez nem lenne: pl. egy ismerős banki kisegítő-munkát ajánlott. Minimál irodai munka, ahol a legfontosabb feladatod, hogy jól nézz ki, holott nem is ügyfelek között kell mozogni. Na, gondoltam ám erre, októberben úgy jöttem vissza otthonról, hogy hoztam pár új inget, nyakkendőt, rendes cipőt is, hogy ha lépni kell, akkor legyen, és ne itt kelljen drágábban megvenni. De aztán leültem matekozni, hogy ott picit kevesebbet vagy talán ugyanannyit keresnék, de úgy hogy naponta vasalhatnám az ingeket, fizetnék bejárásra, vagy jó időben el kellene indulni a bringával, hogy legyen idő zuhanyozni és átölözni, nem kapnék ingyen kaját, viszont fél óra helyett egy óra lenne az ebédszünet, ami felesleges (konkrétan maximum 15 perc elég), viszont ezzel csak meghosszabbodik a munkaidő, és stb.
Kényes vagyok a szabadidőmre, és nem szeretem az ilyen "álcázott munkaidőt", mint pl. az ingvasalás, amit csak azért csinálsz, mert kell a melóhoz. Szeretem, hogy a mostani helyemen átvedlek az egyenruhába, reggelizek, ebédelek, néha még vacsorázok is, azaz kevesebbet kell boltba járni, és főzni, mosogatni, stb. És ez nem csak a pénzzel, az idővel való spórolás is!
Persze a banki melóban előny lenne, hogy elvileg értelmesebb társalgásokat lehet bonyolítani egy irodában, mint egy mosodában, meg távlatilag ez jobban néz ki a cv-ben, de távlatilag én még mindig off-the-grid permakultúrás hippi akarok lenni, akkor meg nem majdnem mindegy?!
Szóval amikor rájöttem, hogy amúgy még mindig ez a bankos meló lett volna közel-s-távol a legszimpibb, ha ugranék, de ez sem jobb, így abbahagytam szinte minden duzzogást a mostani ellen, és kösszépen, még a fizikai panaszaim is mérséklődtek.
Ezért most tényleg nagyon jó hírnek veszem, hogy az Intercontinental elvileg nem fogja elhamarkodni az átszervezést. Igazán!
És emellett, szorosan kapcsolódik ide, hogy tettem - szintén pozitív hangvétellel - lépéseket egy másik albi találására, de ezzel is az a helyzet, hogy a mostani 3 percre van a hoteltől, nem kell rezsit fizetnem (télen ez egy fázós embernek Dublinban felbecsülhetetlen érték!!!), óriási szobám van az árhoz képest, és amúgy is olyan a környék, hogy akkor sem lakatolom le a bringát, ha jobban be akarok vásárolni a boltban, itt úgysem lopja el senki. Csak egy normális park hiányzik...
Mind a másik meló ügyében, mind a másik albi ügyében úgy néztem körül, hogy a mostaniak miatt se nem elégedetlenkedtem, se nem kényszeresen, görcsösen ragaszkodnék hozzájuk, csak egyfajta derűs nemtörődömséggel, mintha folyamatosan hatás alatt állnék, pedig esküszöm, még azt is egyre kevesebbet mondhatom el magamról.
Szóval, akkor mi is van a kapcsolatommal, ha már iyen szépen megy az "értékeljük amink van" téma a többiben, és meglesz 3 év melóban, meg ha nem adják el nyárig, akkor legalább két év egy helyen, akkor miért nem lesz meg 1 év Merivel?
Na, ez már másik történet...
Meg persze - furcsa módon - nem is akarok ám mindent kipakolni a blogra, akármennyire is személyes naplónak tűnik néha...
Hát, ennek az egésznek is csak annyi értelme volt, hogy magamnak feljegyeztem, meg esetleg 1-2 közeli barátot és családtagot érdekelhet, de a betűvetésről sosem fegok már leszokni. Azt már nem 3, hanem lassan 30 éve folyamatosan tolom :D
,
Ezt már egy ideje felismertem, és aztán arra is rájöttem, hogy nem azzal tudom semlegesíteni, hogy csak azért is kitartok minden mellett a végsőkig!
Nem.
Ott van pl. a SzendóKuckó, azt jobb lett volna 3 hónap után abbahagyni...
De vannak olyan helyzetek, amikben fel lehet mérni a pozitívumokat is a negatívumok mellé, és a hűbelebalázs ugrálás helyett lehet kicsit még maradni, hátha lesz jobb is. Lehet ez egy albérlet, lehet emberi kapcsolat, iskola, vagy munkahely.
Nekem, amióta bárminemű hozzászólásom van a dolgokhoz, a három éves küszöböt szinte semmi nem létpe át, és ez lehet jó (mindig szabadúszó, könnyűléptű, nem tökörészős embernek tartanak, és ez valahol hízelgő), de lehet csak egy hibás hóbort.
Na, picit átismételném magamnak ezt a három éves dolgot:
15 évesen gimit váltottam, és utána a második választás jónak bizonyult, ott 3,5 évet töltöttem el, és szépen leérettségiztem, majd fősulira mentem, ami elvileg 4 év lett volna, de 2 után bedobtam a törölközőt. Később a Berzsenyin ugyan összességében elvégeztem 3 évet, de kettő + egyben, és közte volt egy két éves dublini kitérő, meg mivel diplomám mégsem lett, ez is egy setesuta történet.
Kábé tizenvalahány munkahelyem volt eddig, ha az alkalmi munkákat nem veszem számításba, és eddig a mostani a rekord, ami februárban el fogja érni a hároméves évfordulót. Tulajdonképpen ennek kapcsán jutott mindez eszembe, ugyanis az utóbbi 1,5 hónapban lebegtették a hotelt, azaz a Four Seasons kilépett, a tulajék más brand után néztek, de mindenki arra spekulált, hogy akárki is jön képbe (két legerősebb a Hyatt és az Intercontinental volt), az valszeg egy időre bezárja a házat, hogy rendesen felújítsák, blablabla. A lényeg, hogy sanszos volt, hogy nekem, mint részmunkaidősnek nem biztos hogy tudnak januártól munkát adni, akkor meg ki lehet várni a jobb időket segélyen, vagy lehet máshová menni. De ma jelentették be, hogy az Intercontinental lett a befutó, és bár lesz felújítás, de kis lépésekben, 3-4 évre kinyújtva, és elvileg minden úgy fog menni, ahogy eddig, azaz ha ki is rúgnak valakit, az nem én leszek :D
Érettségi után azt hiszem sosem laktam 3 évig egy helyen, bár a Thököly úton lehet, hogy éppencsak, de amúgy meg sem tudom számolni hányszor költöztem Pesten, de már itt Dublinban is ez a hetedik albérletem, és persze ez most tökre megfelel, de a tulajék piacra dobták, így ha sikerül eladniuk, lehet innen is el kell költözni....
Kapcsolatok: nyilván vannak barátaim, akik jóval 3 évnél messzebbre nyúlnak vissza. De nem sok, és ezen a polcon is gyakran keresem az újat, hagyom porosodni a régit, és ezt most nem büszkén írom ám, csak úgy megállapítom. Nem én vagyok az a megbízható ember, aki "mindig ott van", no ez az igazság.
De a kapcsolatokra, ha mint barátnőkre gondolok, akkor a 2 évet is csak egyvalakivel léptem át, akivel aztán végül is nagyon ráerőltetve, a köztes homályzónákat a kapcsolat szerves részének tekintve, és az első szextől az utolsóig számolva, visítva kijön a hármas szám...
Rajta kívül az egy évet is csak egy másikkal ünnepeltük, ha ugyan épp abban az időben volt kedvünk ezt megünnepelni.
Ez most megintcsak egy másik faktor, ami miatt ez az agymenés kikívánkozik belőlem, ugyanis majdnem napra pontosan a Four Seasons-beli harmadik évfordulóm egybeesne az első évfordulóval Merivel, de a párkapcsolatom most zátonyon pihen, és nem is vagyok benne biztos, hogy én magamtól ezt most vissza akarnám tolni a nyílt vízre, mert mindent összevetve azt hiszem én eveztem többet ebben a csónakban...
De amit itt konklúzióként most ki szeretnék emelni:
Hajdanában ezek a váltások úgy történtek, hogy ki volt a faszom már egy ideje a status quo-val, és puffogtam és elégedetlenkedtem egy darabig, aztán egy nagy svunggal felégetttem magam mögött minden hidat, és léptem.
Valahová.
Aztán az új helyzetben, mivel hirtelen beleugrottam, nem terveztem, fel kellett készülni, aklimatizálódni kellett, és ha másért nem, hát azért büszke lehettem magamra, hogy:
- Lám milyen könnyen megtalálom a helyem bárhol!
Közben meg csak jótékonyan lekötötte az agyam a beilleszkedés, és amikor annak vége lett, általában egy boldog, de igencsak rövid idő után jött megint a füstölgés, hogy ez sem az igazi, no valljuk be!
Azért is tartom fontosnak, hogy bár a magam módján körülnéztem, tettem is apró lépéseket más irányba, amikor a mostani munkámmal nagyon nem voltam elégedett (azaz egy inkább úgy néz ki jelen helyzetben: a testem azt jelezte, hogy fizikailag ez nekem túl sok, és "kénytelen vagyok" változtatni emiatt, holott én nem is akarnék, dehát kell... na ez a legrosszabb!), azért megmaradtam, a könyöktörés és a sérv után is. És a sérülések csak megtanítottak arra, hogy többet ésszel, mint erővel, mert bár a testsúlyomhoz képest még mindig elég strapabíró vagyok, azért fiatalabb már én sem leszek... Szóval itt fontos az is, hogy tettem lépéseket, még ha piciket is, hogy lássam, mi lehet, ha ez nem lenne: pl. egy ismerős banki kisegítő-munkát ajánlott. Minimál irodai munka, ahol a legfontosabb feladatod, hogy jól nézz ki, holott nem is ügyfelek között kell mozogni. Na, gondoltam ám erre, októberben úgy jöttem vissza otthonról, hogy hoztam pár új inget, nyakkendőt, rendes cipőt is, hogy ha lépni kell, akkor legyen, és ne itt kelljen drágábban megvenni. De aztán leültem matekozni, hogy ott picit kevesebbet vagy talán ugyanannyit keresnék, de úgy hogy naponta vasalhatnám az ingeket, fizetnék bejárásra, vagy jó időben el kellene indulni a bringával, hogy legyen idő zuhanyozni és átölözni, nem kapnék ingyen kaját, viszont fél óra helyett egy óra lenne az ebédszünet, ami felesleges (konkrétan maximum 15 perc elég), viszont ezzel csak meghosszabbodik a munkaidő, és stb.
Kényes vagyok a szabadidőmre, és nem szeretem az ilyen "álcázott munkaidőt", mint pl. az ingvasalás, amit csak azért csinálsz, mert kell a melóhoz. Szeretem, hogy a mostani helyemen átvedlek az egyenruhába, reggelizek, ebédelek, néha még vacsorázok is, azaz kevesebbet kell boltba járni, és főzni, mosogatni, stb. És ez nem csak a pénzzel, az idővel való spórolás is!
Persze a banki melóban előny lenne, hogy elvileg értelmesebb társalgásokat lehet bonyolítani egy irodában, mint egy mosodában, meg távlatilag ez jobban néz ki a cv-ben, de távlatilag én még mindig off-the-grid permakultúrás hippi akarok lenni, akkor meg nem majdnem mindegy?!
Szóval amikor rájöttem, hogy amúgy még mindig ez a bankos meló lett volna közel-s-távol a legszimpibb, ha ugranék, de ez sem jobb, így abbahagytam szinte minden duzzogást a mostani ellen, és kösszépen, még a fizikai panaszaim is mérséklődtek.
Ezért most tényleg nagyon jó hírnek veszem, hogy az Intercontinental elvileg nem fogja elhamarkodni az átszervezést. Igazán!
És emellett, szorosan kapcsolódik ide, hogy tettem - szintén pozitív hangvétellel - lépéseket egy másik albi találására, de ezzel is az a helyzet, hogy a mostani 3 percre van a hoteltől, nem kell rezsit fizetnem (télen ez egy fázós embernek Dublinban felbecsülhetetlen érték!!!), óriási szobám van az árhoz képest, és amúgy is olyan a környék, hogy akkor sem lakatolom le a bringát, ha jobban be akarok vásárolni a boltban, itt úgysem lopja el senki. Csak egy normális park hiányzik...
Mind a másik meló ügyében, mind a másik albi ügyében úgy néztem körül, hogy a mostaniak miatt se nem elégedetlenkedtem, se nem kényszeresen, görcsösen ragaszkodnék hozzájuk, csak egyfajta derűs nemtörődömséggel, mintha folyamatosan hatás alatt állnék, pedig esküszöm, még azt is egyre kevesebbet mondhatom el magamról.
Szóval, akkor mi is van a kapcsolatommal, ha már iyen szépen megy az "értékeljük amink van" téma a többiben, és meglesz 3 év melóban, meg ha nem adják el nyárig, akkor legalább két év egy helyen, akkor miért nem lesz meg 1 év Merivel?
Na, ez már másik történet...
Meg persze - furcsa módon - nem is akarok ám mindent kipakolni a blogra, akármennyire is személyes naplónak tűnik néha...
Hát, ennek az egésznek is csak annyi értelme volt, hogy magamnak feljegyeztem, meg esetleg 1-2 közeli barátot és családtagot érdekelhet, de a betűvetésről sosem fegok már leszokni. Azt már nem 3, hanem lassan 30 éve folyamatosan tolom :D
,
2014. december 9., kedd
Ásó, kapa, nagyharang
Disclaimer (ez mi is magyarul? :D):
Jelen blogposzt anyaga bizonyos mennyiségig tartalmazhat fikcionális elemeket. Amennyiben bíróság előtt kell felelnem egyes kérdésekre, határozottan kiemelném ,hogy találtam már ki jobb történetet is. Addig is, lehet úgy is olvasni, mintha igaz lenne ;)
Lehet előnye is néha, hogy sok lakótársa van az embernek.
Pl. egyik srác tolmácsolni jár, és beajánlott engem is pár hónapja. Persze én inkább fordítani szeretnék, de a cégvezető mondta, hogy arra vannak stabil emberei, ám lehet, hogy néha nem talál hirtelen helyszíni tolmácsot, és majd akkor szól.
Igaz, az angolom fényévekkel jobb, ha legalábbis annyi időm van gondolkodni, amíg pl. gépelek, és persze a cirka 3 év mosodai környezet csak rontott a szóbeliségemen, de ahogy egyik kedvenc regényemben (Vaszary: Ketten Párizs ellen) mondják: bármit kérdeznek, hogy értesz-e hozzá, vagy csináltad-e már, a válasz az legyen, hogy persze!
Szóval most hétfőn jött el a pillanat, amikor időben utolértek, és amúgy is gondolom nem nagyon találtak mást, aki elment volna a halál faszára, Írország észak-nyugati csücskére, én meg mindenképp ki akartam próbálni, és sikerült még szabadnapot is cserélni, nem kellett kamuból beteget jelenteni.
Mindezt, meg a madarak reptét, és a pókom lábainak állását jó jelnek vettem, és szikrányi kétségem sem maradt afelől, hogy a világon én vagyok a legmegfelelőbb a feladatra.
Házassági szándékot bejelentő ügyletről van szó amúgy, ahol a menyasszony magyar, és nem beszél angolul.
Előző nap el kellett mennem az irodába instrukciókért, meg a 30 Euróért, amit a buszjegyre előre odaadtak. Egy Tefal nevű arab fickó várt egy olyan harmadik emeleti irodában, ahová szűk lépcső vezet, és nincs lift, és maga az iroda egy kb. üres terem, kék padlószőnyeggel, amit apartmanházak folyosóján szoktak használni, egy darab íróasztallal, és pár székkel.
- Adok egy rövid tréninget - mondta Tefal, és belekezdett. Úgy gesztikulált, mintha egy futurisztikus, csak az ő oldaláról látható hologram-monitor lenne előtte, és a tréning elemei, mint mappa-ikonok lennének előtte, amit a két kezével megragad, és behúz középre, a "kész" elnevezésű mappába. Persze nyilván nem hitte el, hogy értelmes ember vagyok, és némelyik "mappát" aztán még vagy kétszer megnyitotta, csak a nyomaték kedvéért...
- A lényeg, hogy viseld a kitűzőt, itt! És ahogy beléptek, az ügyfél a jobb oldaladon, és határozottan, karizmatikusan: te vagy a tolmács! Láttak már ilyet, nem kell megijedni, de ha bizonytalankodsz, akkor elkérhetik az útleveled, és aztán kérdezősködhetnek, és az nem jó...
- Don't worry - bólogatok.
- Nem aggódok, csak tréninget tartok - asszem nem voltam neki szimpatikus.
(Megjegyzem, a "dont worry" az errefelé az okénak egyik változata, nem kellett volna szó szerint értenie, dehát mit lehet tenni...)
- Lehet az ügyfél meg akarja veled beszélni az életét, lehetnek kényes dolgok, de te ne menj bele semmibe, oké?! Tartsd a távolságot, legyél professzionális! Te csak a tolmács vagy. Karizmatikusan, oké? A jegyző ad egy formanyomtatványt, hogy kitöltsd, szóval ne akkor nézd meg a kitűződön, hogy mi a cég neve, és a címe! Határozottan, akkor látják, hogy te vagy a tolmács, és nekik nem kell mást látniuk, mint a kitűződet, itt!
Csak adatokat fognak kérdezni, és először a férfitól. Akkor figyelsz, és felkészülsz, mert a nőtől is pont azokat kérdezik, és te azt fordítod. De csak adatok, név, lakcím, stb. Hidd el, az lesz a legnehezebb, hogy felszállj a buszra... Ja, a busz 9:30-kor indul, de legyél ott már 9:15-kor, vagy még inkább 9-kor. (Lassan 5 évet jegyzek már Dublinban, azt hiszem meg tudok találni egy kurva távolsági buszt az állomáson, de nem szóltam semmit...) Van kérdésed?
- Ha megkérdezik, alkalmazottként dolgozok-e a World Services-nek, mit mondjak?
- Now you are worried? - húzza fel méltatlankodva a szemöldökét.
- Nem, csak mégis, mit mondjak. Szabadúszó?
- Ja, szabadúszó tolmács vagy, és kész. Ha a kitűződ látják (itt), nem is kérnek semmi ID-t, oké?
- Ezt jól kisütötted, Tefal! (Érted?! Tefal kisütötte... Na persze ezt nem mondtam, kár belé.)
Másnap reggel persze megtaláltam a buszt, és a legnagyobb aggodalmam az volt, hogy picit fel vagyok fázva, ittam egy teát az állomáson, és kibírom-e majd húgyhólyaggal Cavanig, ami az első olyan megálló, ahol ki lehet szállni 10 percre, és az két órára van Dublintól.
Egy részen átmentünk Észak Írországba, ahol feltűnt, hogy nem csak a jelzőtáblák színe, de mintha még a növényzet is picit más lenne. Legalábbis mintha picit több lett volna a fenyőerdő az itteni vég nélküli birka- és tehénlegelők helyett.
Donegal felé már havas hegygerincek voltak, picit csalódtam is később, amikor csekkoltam a neten, hogy ez még mindig csak az 55. szélességi fok, ami kábé Németország legészakibb pontja, azaz életemben ennél északabbra sosem jártam még :o
Vártam picit, mire megjött a leendő férj, akiről addig csak annyit tudtam, hogy arab, meg persze a mobilszámát. De annyit mégse várhattam, hogy körülnézzek Donegal központjában, ami - magamat ismerve - amúgy is csak csalódást okozott volna, hogy épp olyan, mint az összes többi ír kisváros.
Most nem mondom, hogy olajsejkre számítottam, de a csávó kb. lehetett volna statiszta a Ciudad de Deus (Isten városa) című, egyébként világbajnok, örökkedvenc brazil filmben. Nem is saját kocsival jött (Írországban ez kábé olyan, mintha Pesten nem tudnál saját szobát se bérelni, csak valakivel megosztva), hanem várnunk kellett a marokkói haverra. Ezalatt kiderült, hogy Killybegsbe megyünk, ő ott él, és halászként dolgozik, már 8 éve, amúgy 29 éves, Alexandriából jött, és ott is halász volt, és hithű muzulmán. A csaj 36 éves, és Mónikának hívják. Többet nem mertem kérdezni róla.
Megjött a kis szakadt Renault, elöl a dagadt marokkóival, hátul egy még sötétebb bőrű nővel, aki ugyan nem viselt csadort, de gondoltam, biztos a marokkói nője, így rá se mertem nézni, megkéselés terhe alatt. Elöl ülhettem, ami némi koloniális büszkeséggel töltött el, hogy lám, azért én vagyok most itt a nap kulcsembere :D
Arab zene szólt, gondoltam megjegyzem, bírom én is, pl. ott van Khaled... (Nem bírom, csak ismerem, okés?!) Na, mit ad isten, a marokkóinak volt vagy 3 Khaled CD kéznél, és azt hallgattuk utána, ami sokkal szarabb volt, mint ami azelőtt ment. De mivel oldódott a hangulat, az egyiptomi srác egyszer csak megütögeti a vállam, és a nőre mutat
- De ha valamit meg akartok beszélni Mónikával...
Remélem nem esett le az állam túlságosan. Szóval, olyan rég játam már Kelet Magyarországon, hogy nem ismerem fel az echte borsodi cigányt?! Úgy látszik. Mielőtt bárki, aki először olvasna tőlem bármit is (a többiek meg tudják), mindennemű rasszista felhang nélkül írom ezt, rendben?! Csak azért írom mégis, mert ugye pl. ott volt a "Kert II." suliban pl. a Russzó família 1-2 tagja, akik valamilyen szinten haverok is voltak gyerekkoromban, meg aztán ott volt még a többi a "Kunbélából", meg ugye Nyíregyházán jártam fősulira két évet, Mónikát arabnak nézni, az kábé olyan hiba volt, mintha nem érteném meg többé, mi az a makukahéj ;)
Mónika egyébként csinos, filigrán, a kiszedett és vékonyan újrafestett szemöldökön kívül nagyon is visszafogott megjelenésű, és szimpatikus nő volt. Nem kezdeményezett társalgást, annyiban maradtunk, hogy szép a táj, és majd a jegyző előtt csak arra figyeljen, hogy igyekezzenek boldog szerelmeseknek tűnni...
A jegyző egy negyvenes nő volt, nagyon örültem neki, hogy bár tényleg majdnem lejöttünk a térképről, semmi akcentusa nem volt, mert a mai napig bajban vagyok néha az ír dialektussal. A dolog simán ment, bár a gagyi kitűző nem hatotta meg, és elkérte az útlevelem, de nem érdekelte milyen cégnek dolgozom, és milyen formában. Az egyiptomi srácnak amúgy is ki kellett csengetni 200 Eurót pusztán erre az alkalomra, gondolom nekik ez kezdetnek épp elég.
A gondok ott kezdődtek, amikor kiderült, hogy Mónika elvált asszony.
Merthogy ott volt a végzés a kazincbarcikai (figyeled?! kicsi a világ) városi bíróságtól, hogy ténylegesen elvált, de egyrészt erre ki kellett keresniük, hogy 2004-ben milyen szabályok szerint ment az EU-ban az ilyesmi, és amúgy is, segítsek már lefordítani a lényeget!
(Ja, bazmeg Tefal! Csak a név-cím-stb. ugye?)
Nahát, a felperes, alperes, meg ilyesmi nem ugrottak be egyből, mert John Grisham nem éppen az a szerző, akit eredetiben olvasnék, vagy ami azt illeti magyarul se... De nem gáz, mert a jegyző is kapott közbe olyan telefonokat, amire így válaszolt:
- Nem baj szívem, csak kezd el hámozni a répát, meg a krumplit, van itt egy ügy, ami lehet picit tovább tart, de Partik majd felvesz, és otthon leszek időben....
Szóval több rendben is kaszálni lehetett a profizmust.
Láttam amúgy a válási jegyzőkönyvben, hogy Mónika 8 általánost végzett, és 3 kiskorú gyermek anyja, és a válás már jó ideje megtörtént, és picit el is szomorodtam, milyen világot élünk. Bocs, ha eddig valaki viccesnek találta, azért a hithű szocialista is hagy szólaljon meg belőlem, komolyabban:
A nő teljesen okés volt, tiszta magyarsággal beszélt, értelmesen felfogott mindent, ami körülötte történik. Az, hogy egy olyan családból származik, ahol nem forszírozták, hogy befejezze (vagy akár csak elkezdje) a középiskolai tanulmányait, arról nem ő tehet! Az, hogy - talán a családi mintára - áldozat-típusként korán teherbe esett, és ezzel szinkronban férjhez ment, az szintén nem elítélendő. Miután cirka 10 éve elvált, nem házasodott újra, és amúgy volt valami munkája Miskolcon, és talán csak az hozta ki ide, hogy mi a faszt lehet otthon 8 általánossal kezdeni, Borsodban?! Egy cigánynak...
Szóval, sajnálom, de ez mutatja, mennyire szar a rendszer.
Az ő egyetlen értéke itt az, hogy uniós állampolgár!
A srác egyiptomi, és hiába volt halász Alexandriában is, talán a megszorítások miatt pár ír csávó újra dolgozni akar, és talán nem lesz olyan könnyű megújítani a munkavízumot, mint eddig. De ha van egy uniós feleség...
Kifizettek érte talán 2000 Eurót, amiből - mivel angolul nem tud - talán ezret, ha megkapott. Lehet azt is csak akkor fogja látni, ha megkötik a házasságot, ami elég necces lesz, mert >>>
Na, mert pl. a formanyomtatvány egyik kérdése:
Mióta van Írországban?
Hát, eszem megáll, itt derül ki, hogy kábé most szállt le a repülőről!
A jegyző kényszeredett mosollyal kérdezi, hogy szerettek így egymásba akkor? Mivel senki nem tud válaszolni belátható időn belül, hozzáteszi: a Facebook-on? Erre mindenki bólogat, és ez neki elég per pillanat, ő csak haza akar menni, hogy a tini lányának segítsen ír gulyást főzni...
Az egyiptomi csávó elég pipa, hogy ennyi baj van azzal, hogy a kiszemelt arája már volt férjnél, és még a születési anyakönyvi kivonathoz is kell majd egy illetékbélyeg a nagykövetségről, de azért csak időben végzünk ahhoz, hogy a marokkói visszavigyen Donegalba, hogy elérjem az öt órás buszt.
A nő minden dokumentumát elteszi a csávó, de eszébe jut a személyi, ami véletlenül Mónikánál maradt.
Lefordítom, hogy azt is adja csak oda szépen!
Az autóban az egyiptomi még kétszer megkér, hogy adjam a nő tudtára, holnap feltétlen hívja fel a követséget, és kérdezze mag, milyen illetékbélyeg kell neki?! Nem kiabál, nem agresszív, csak olyan muszlim módra határozott, mint ahogy pl. a hugom rászól a kutyájára, akit egyébként imád, de tudja, hogy a tiszteletet meg kell kapnia Manótól, ha rendet akar a ház körül.
Mónika megígér mindent.
- Nyugi, tudom - mondja.- Az öcsém egy mongol nőt vett feleségül, ott se volt gond.
Én utána nem kérdezek tőle semmit.
Én csak a tolmács vagyok.
És csak a buszom akarom elérni.
Jelen blogposzt anyaga bizonyos mennyiségig tartalmazhat fikcionális elemeket. Amennyiben bíróság előtt kell felelnem egyes kérdésekre, határozottan kiemelném ,hogy találtam már ki jobb történetet is. Addig is, lehet úgy is olvasni, mintha igaz lenne ;)
Lehet előnye is néha, hogy sok lakótársa van az embernek.
Pl. egyik srác tolmácsolni jár, és beajánlott engem is pár hónapja. Persze én inkább fordítani szeretnék, de a cégvezető mondta, hogy arra vannak stabil emberei, ám lehet, hogy néha nem talál hirtelen helyszíni tolmácsot, és majd akkor szól.
Igaz, az angolom fényévekkel jobb, ha legalábbis annyi időm van gondolkodni, amíg pl. gépelek, és persze a cirka 3 év mosodai környezet csak rontott a szóbeliségemen, de ahogy egyik kedvenc regényemben (Vaszary: Ketten Párizs ellen) mondják: bármit kérdeznek, hogy értesz-e hozzá, vagy csináltad-e már, a válasz az legyen, hogy persze!
Szóval most hétfőn jött el a pillanat, amikor időben utolértek, és amúgy is gondolom nem nagyon találtak mást, aki elment volna a halál faszára, Írország észak-nyugati csücskére, én meg mindenképp ki akartam próbálni, és sikerült még szabadnapot is cserélni, nem kellett kamuból beteget jelenteni.
Mindezt, meg a madarak reptét, és a pókom lábainak állását jó jelnek vettem, és szikrányi kétségem sem maradt afelől, hogy a világon én vagyok a legmegfelelőbb a feladatra.
Házassági szándékot bejelentő ügyletről van szó amúgy, ahol a menyasszony magyar, és nem beszél angolul.
Előző nap el kellett mennem az irodába instrukciókért, meg a 30 Euróért, amit a buszjegyre előre odaadtak. Egy Tefal nevű arab fickó várt egy olyan harmadik emeleti irodában, ahová szűk lépcső vezet, és nincs lift, és maga az iroda egy kb. üres terem, kék padlószőnyeggel, amit apartmanházak folyosóján szoktak használni, egy darab íróasztallal, és pár székkel.
- Adok egy rövid tréninget - mondta Tefal, és belekezdett. Úgy gesztikulált, mintha egy futurisztikus, csak az ő oldaláról látható hologram-monitor lenne előtte, és a tréning elemei, mint mappa-ikonok lennének előtte, amit a két kezével megragad, és behúz középre, a "kész" elnevezésű mappába. Persze nyilván nem hitte el, hogy értelmes ember vagyok, és némelyik "mappát" aztán még vagy kétszer megnyitotta, csak a nyomaték kedvéért...
- A lényeg, hogy viseld a kitűzőt, itt! És ahogy beléptek, az ügyfél a jobb oldaladon, és határozottan, karizmatikusan: te vagy a tolmács! Láttak már ilyet, nem kell megijedni, de ha bizonytalankodsz, akkor elkérhetik az útleveled, és aztán kérdezősködhetnek, és az nem jó...
- Don't worry - bólogatok.
- Nem aggódok, csak tréninget tartok - asszem nem voltam neki szimpatikus.
(Megjegyzem, a "dont worry" az errefelé az okénak egyik változata, nem kellett volna szó szerint értenie, dehát mit lehet tenni...)
- Lehet az ügyfél meg akarja veled beszélni az életét, lehetnek kényes dolgok, de te ne menj bele semmibe, oké?! Tartsd a távolságot, legyél professzionális! Te csak a tolmács vagy. Karizmatikusan, oké? A jegyző ad egy formanyomtatványt, hogy kitöltsd, szóval ne akkor nézd meg a kitűződön, hogy mi a cég neve, és a címe! Határozottan, akkor látják, hogy te vagy a tolmács, és nekik nem kell mást látniuk, mint a kitűződet, itt!
Csak adatokat fognak kérdezni, és először a férfitól. Akkor figyelsz, és felkészülsz, mert a nőtől is pont azokat kérdezik, és te azt fordítod. De csak adatok, név, lakcím, stb. Hidd el, az lesz a legnehezebb, hogy felszállj a buszra... Ja, a busz 9:30-kor indul, de legyél ott már 9:15-kor, vagy még inkább 9-kor. (Lassan 5 évet jegyzek már Dublinban, azt hiszem meg tudok találni egy kurva távolsági buszt az állomáson, de nem szóltam semmit...) Van kérdésed?
- Ha megkérdezik, alkalmazottként dolgozok-e a World Services-nek, mit mondjak?
- Now you are worried? - húzza fel méltatlankodva a szemöldökét.
- Nem, csak mégis, mit mondjak. Szabadúszó?
- Ja, szabadúszó tolmács vagy, és kész. Ha a kitűződ látják (itt), nem is kérnek semmi ID-t, oké?
- Ezt jól kisütötted, Tefal! (Érted?! Tefal kisütötte... Na persze ezt nem mondtam, kár belé.)
Másnap reggel persze megtaláltam a buszt, és a legnagyobb aggodalmam az volt, hogy picit fel vagyok fázva, ittam egy teát az állomáson, és kibírom-e majd húgyhólyaggal Cavanig, ami az első olyan megálló, ahol ki lehet szállni 10 percre, és az két órára van Dublintól.
Egy részen átmentünk Észak Írországba, ahol feltűnt, hogy nem csak a jelzőtáblák színe, de mintha még a növényzet is picit más lenne. Legalábbis mintha picit több lett volna a fenyőerdő az itteni vég nélküli birka- és tehénlegelők helyett.
Donegal felé már havas hegygerincek voltak, picit csalódtam is később, amikor csekkoltam a neten, hogy ez még mindig csak az 55. szélességi fok, ami kábé Németország legészakibb pontja, azaz életemben ennél északabbra sosem jártam még :o
Vártam picit, mire megjött a leendő férj, akiről addig csak annyit tudtam, hogy arab, meg persze a mobilszámát. De annyit mégse várhattam, hogy körülnézzek Donegal központjában, ami - magamat ismerve - amúgy is csak csalódást okozott volna, hogy épp olyan, mint az összes többi ír kisváros.
Most nem mondom, hogy olajsejkre számítottam, de a csávó kb. lehetett volna statiszta a Ciudad de Deus (Isten városa) című, egyébként világbajnok, örökkedvenc brazil filmben. Nem is saját kocsival jött (Írországban ez kábé olyan, mintha Pesten nem tudnál saját szobát se bérelni, csak valakivel megosztva), hanem várnunk kellett a marokkói haverra. Ezalatt kiderült, hogy Killybegsbe megyünk, ő ott él, és halászként dolgozik, már 8 éve, amúgy 29 éves, Alexandriából jött, és ott is halász volt, és hithű muzulmán. A csaj 36 éves, és Mónikának hívják. Többet nem mertem kérdezni róla.
Megjött a kis szakadt Renault, elöl a dagadt marokkóival, hátul egy még sötétebb bőrű nővel, aki ugyan nem viselt csadort, de gondoltam, biztos a marokkói nője, így rá se mertem nézni, megkéselés terhe alatt. Elöl ülhettem, ami némi koloniális büszkeséggel töltött el, hogy lám, azért én vagyok most itt a nap kulcsembere :D
Arab zene szólt, gondoltam megjegyzem, bírom én is, pl. ott van Khaled... (Nem bírom, csak ismerem, okés?!) Na, mit ad isten, a marokkóinak volt vagy 3 Khaled CD kéznél, és azt hallgattuk utána, ami sokkal szarabb volt, mint ami azelőtt ment. De mivel oldódott a hangulat, az egyiptomi srác egyszer csak megütögeti a vállam, és a nőre mutat
- De ha valamit meg akartok beszélni Mónikával...
Remélem nem esett le az állam túlságosan. Szóval, olyan rég játam már Kelet Magyarországon, hogy nem ismerem fel az echte borsodi cigányt?! Úgy látszik. Mielőtt bárki, aki először olvasna tőlem bármit is (a többiek meg tudják), mindennemű rasszista felhang nélkül írom ezt, rendben?! Csak azért írom mégis, mert ugye pl. ott volt a "Kert II." suliban pl. a Russzó família 1-2 tagja, akik valamilyen szinten haverok is voltak gyerekkoromban, meg aztán ott volt még a többi a "Kunbélából", meg ugye Nyíregyházán jártam fősulira két évet, Mónikát arabnak nézni, az kábé olyan hiba volt, mintha nem érteném meg többé, mi az a makukahéj ;)
Mónika egyébként csinos, filigrán, a kiszedett és vékonyan újrafestett szemöldökön kívül nagyon is visszafogott megjelenésű, és szimpatikus nő volt. Nem kezdeményezett társalgást, annyiban maradtunk, hogy szép a táj, és majd a jegyző előtt csak arra figyeljen, hogy igyekezzenek boldog szerelmeseknek tűnni...
A jegyző egy negyvenes nő volt, nagyon örültem neki, hogy bár tényleg majdnem lejöttünk a térképről, semmi akcentusa nem volt, mert a mai napig bajban vagyok néha az ír dialektussal. A dolog simán ment, bár a gagyi kitűző nem hatotta meg, és elkérte az útlevelem, de nem érdekelte milyen cégnek dolgozom, és milyen formában. Az egyiptomi srácnak amúgy is ki kellett csengetni 200 Eurót pusztán erre az alkalomra, gondolom nekik ez kezdetnek épp elég.
A gondok ott kezdődtek, amikor kiderült, hogy Mónika elvált asszony.
Merthogy ott volt a végzés a kazincbarcikai (figyeled?! kicsi a világ) városi bíróságtól, hogy ténylegesen elvált, de egyrészt erre ki kellett keresniük, hogy 2004-ben milyen szabályok szerint ment az EU-ban az ilyesmi, és amúgy is, segítsek már lefordítani a lényeget!
(Ja, bazmeg Tefal! Csak a név-cím-stb. ugye?)
Nahát, a felperes, alperes, meg ilyesmi nem ugrottak be egyből, mert John Grisham nem éppen az a szerző, akit eredetiben olvasnék, vagy ami azt illeti magyarul se... De nem gáz, mert a jegyző is kapott közbe olyan telefonokat, amire így válaszolt:
- Nem baj szívem, csak kezd el hámozni a répát, meg a krumplit, van itt egy ügy, ami lehet picit tovább tart, de Partik majd felvesz, és otthon leszek időben....
Szóval több rendben is kaszálni lehetett a profizmust.
Láttam amúgy a válási jegyzőkönyvben, hogy Mónika 8 általánost végzett, és 3 kiskorú gyermek anyja, és a válás már jó ideje megtörtént, és picit el is szomorodtam, milyen világot élünk. Bocs, ha eddig valaki viccesnek találta, azért a hithű szocialista is hagy szólaljon meg belőlem, komolyabban:
A nő teljesen okés volt, tiszta magyarsággal beszélt, értelmesen felfogott mindent, ami körülötte történik. Az, hogy egy olyan családból származik, ahol nem forszírozták, hogy befejezze (vagy akár csak elkezdje) a középiskolai tanulmányait, arról nem ő tehet! Az, hogy - talán a családi mintára - áldozat-típusként korán teherbe esett, és ezzel szinkronban férjhez ment, az szintén nem elítélendő. Miután cirka 10 éve elvált, nem házasodott újra, és amúgy volt valami munkája Miskolcon, és talán csak az hozta ki ide, hogy mi a faszt lehet otthon 8 általánossal kezdeni, Borsodban?! Egy cigánynak...
Szóval, sajnálom, de ez mutatja, mennyire szar a rendszer.
Az ő egyetlen értéke itt az, hogy uniós állampolgár!
A srác egyiptomi, és hiába volt halász Alexandriában is, talán a megszorítások miatt pár ír csávó újra dolgozni akar, és talán nem lesz olyan könnyű megújítani a munkavízumot, mint eddig. De ha van egy uniós feleség...
Kifizettek érte talán 2000 Eurót, amiből - mivel angolul nem tud - talán ezret, ha megkapott. Lehet azt is csak akkor fogja látni, ha megkötik a házasságot, ami elég necces lesz, mert >>>
Na, mert pl. a formanyomtatvány egyik kérdése:
Mióta van Írországban?
Hát, eszem megáll, itt derül ki, hogy kábé most szállt le a repülőről!
A jegyző kényszeredett mosollyal kérdezi, hogy szerettek így egymásba akkor? Mivel senki nem tud válaszolni belátható időn belül, hozzáteszi: a Facebook-on? Erre mindenki bólogat, és ez neki elég per pillanat, ő csak haza akar menni, hogy a tini lányának segítsen ír gulyást főzni...
Az egyiptomi csávó elég pipa, hogy ennyi baj van azzal, hogy a kiszemelt arája már volt férjnél, és még a születési anyakönyvi kivonathoz is kell majd egy illetékbélyeg a nagykövetségről, de azért csak időben végzünk ahhoz, hogy a marokkói visszavigyen Donegalba, hogy elérjem az öt órás buszt.
A nő minden dokumentumát elteszi a csávó, de eszébe jut a személyi, ami véletlenül Mónikánál maradt.
Lefordítom, hogy azt is adja csak oda szépen!
Az autóban az egyiptomi még kétszer megkér, hogy adjam a nő tudtára, holnap feltétlen hívja fel a követséget, és kérdezze mag, milyen illetékbélyeg kell neki?! Nem kiabál, nem agresszív, csak olyan muszlim módra határozott, mint ahogy pl. a hugom rászól a kutyájára, akit egyébként imád, de tudja, hogy a tiszteletet meg kell kapnia Manótól, ha rendet akar a ház körül.
Mónika megígér mindent.
- Nyugi, tudom - mondja.- Az öcsém egy mongol nőt vett feleségül, ott se volt gond.
Én utána nem kérdezek tőle semmit.
Én csak a tolmács vagyok.
És csak a buszom akarom elérni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)