Amióta meg emellett másodjára is idegenbe szakadtam, még inkább necces lett annak a faktornak a kezelése, kikkel "kell" találkozni, ha mást nem, egy-két gyors korsót ledobva, amikor éppen hazaugrok 10-15 napra.
De aztán az egészből csak a nagy hercehurca lett. Főleg, mivel egyre kényesebb vagyok arra, hogy alszom, és bár a legtöbb cimboránál királyi dolgom volt, és kényelmes, meleg fekhelyek vártak, valahol az is benne van, hogy ildomos olyankor későig fennmaradni, és/vagy korábban kelni, mert pl. kelnek a gyerekek is, azok úgyis lármáznak, meg stb. És ez valamikor tökre megéri, mindennel együtt, valamikor meg be kell látnunk, hogy nem, és ezt nem feltétlenül azért mondom, mert én vagyok az, akinek nem passzolnak már a régi dolgok, hanem - bár lehet ez csak az én interpretációm - a vendéglátóm is belátja már, hogy egyre csak veszítjük el a fonalat, és voltaképp teljes lehet az életünk egymás nélkül is.
Vannak persze dzsoli-dzsóker helyszínek, pl. ami nekem nagyon útbaesik. Azaz a Nyugati Pályaudvar, plussz-mínusz 3-4 kék metró vagy villamosmegálló. Vagy Vác, vagy Szokolya, persze.
De pl. hogy kinek mi a szabadidő definíciója, az is más lehet.
Andikának pl. a napokban belefért, hogy munkaidőben, az ürességtől kongó irodában kiüljünk a teraszra, és így neki is közel volt (nyilván), nekem is, meg nem ittunk és cigiztünk, és nem marasztalt ott a hely. És 10 perc alatt elértem a vonatom bringával.
Persze emellett, hogy MIÉRT találkozom pl. vele, vagy a szokolyai, és váci barátokkal, az az, hogy ugyanazok a dolgok érdekelnek leginkább, azaz nagyon jól elvagyunk, és nem "szórakozni" akarunk a rendelkezésünkre álló szabadidőben. Kissé kondenzált lett a dolog, talán mostanra jobban tudjuk, miről érdemes ugatni, miről nem :D
Nameg:
Van ez a bridzsitdzsonszos ellentét a családosok meg a szinglik között, ami nyilván abban a sztoriban a végletekig van túlozva, de azért nem mondanám, hogy alaptalan. DE a gyerekesek között is bőven van jó példa, mert most is két ilyen párral éppen. Talán ők több szingli egyeddel is tartják a kapcsolatot, vagy mivel egyéb témákra is épp kevés az idő, amit együtt tudunk tölteni, így ez a szál épp csak 1-2 mondat erejéig bukkan fel.
Most ez úgy hangzik, mintha fóbiám lenne a gyerekektől, vagy enne a sárga irigység, hogy nekem még nincs?
Nem.
Csak pl. attól alakult ki az idők során fóbiám, hogy bár nekem is - mint gondolkodó embernek - meglehet a véleményem a gyereknevelésről, ezt rendszerint nagyon szarul veszik, mert ugye akinek nincs az nem is tudhatja, ezért már csak bárgyún és kényszeresen vigyorgok, bármit csinál vagy nem csinál a gyerek, vagy bármit mond rá a szülő... és ez kellemetlen, mert hülyének érzem magam. Vagy a másik, ahol tökre egyet is értek a legtöbb dologgal, ahogy a gyereket kezelik-nevelik, csak épp nem akarom, hogy a beszélgetés elég jelentős részét az tegye ki, épp mit tanul, mit sportol, milyen nehéz jó ovit vagy sulit találni, vagy csak előteremteni a pénzt minderre. Ez nekem, akármilyen furcsa, nem olyan érdekes...
Ahogy ezeknek az embereknek sem érdekes talán, hogy én mit gondolok a kapitalizmusról, a vallásokról, vagy a természet kizsákmányolásáról, vagy pl. ha nem is épp okoskodós, hanem a régi "pokróc-gyökér" üzemmódban vagyok, nem biztos hogy értékelik a durva tréfákat (és most ezt nem akarom arra fogni, hogy azért mert kisgyerekük van, csak azért mert mások vagyunk...)
De ez csak úgy fel-felbukkan a fejemben, és most akkor épp van időm írni, és kihányom ide, lehet semmi értelme.
Viszont aminek VAN, arra most tapintottam rá 2-3 óra erejéig.
A szabadidőmből (most konkrétan a "holydays") ha leveszem a kötelező elintéznivalókat, mint a TB-ügy, meg a fogorvos, meg egyebek, és a minimálisra hagyom a kerti munkát (mert nem érzek hozzá energiát), akkor maradnak ugye a szocializálódós programok és a kikapcsolódás.
Na, most látom csak, hogy nálam alapvetően elég kicsi a kettőnek a közös halmaza.
Nem mintha antiszociális lennék, sőt! Azt gondolom, amikor társaságban vagyok, igyekszem átvenni a másik rezgését, igyekszem az empatikus formám hozni, legalábbis az első három korsó, vagy 3 pohár bor elfogyasztásáig. (Utána elvárom, hogy a társaságom legyen empatikusabb, és vegye át az én rezgésszámom...szelavi.) De ilyen nem nagyon van mostanában, mert megittam már én a magamét korábban, és ezt már okosan belátom :) Szóval még amikor azokkal az emberekkel is találkozom, akik tökre hasonlóak, de nyilván nem 100%-ban, az sem teljes kikapcsolódás. Jó, persze, de nem simítja ki a rácokat az agyhullámaimban.
Kezdek olyan lenni, mint pici koromban? Magamnak való vagyok?
Lehet csak épp most frissen ezt érzem.
De nem baj, csak filózgatok rajta.
Kisütött a nap. Nem programoztam be mára semmit. Jó a bringám, nem csak szép.A nógrádi vár pár kilométerre van. A laptopot feltöltöttem, beraktam kaját, 2 deci vörösbort, esőkabátot, zenét a fülembe, és gondoltam kimegyek, lenézek a tájra, megpróbálok írni (nem ilyesmit, komolyabb cuccot), egy ilyen inspiráló környezetben biztos könnyebben megy.
És tényleg!
Jó bringázni a Hidden Orchestra számaira, meg-megállni a kaptatón, amikor tolom fel a várba, mert ráérek. A romoknak azon a részén elidőzni, ami nekem tetszik, és nem állni meg ott, ami nekem nem tetszik. A szendvicseket és a bort komótosan elmajszolgatni, majd ténylegesen írni pár bekezdést, ami - most még legalább - tetszik. És közben csak egy szerelmes pár volt fent a romok között, meg később, amikor már úgyis majdnem indultam, egy kis csoport német turista.
Persze majomkodtam picit a szelfikkel, mert ahogy írtam már korábban, én ilyen hibrid vagyok: introvertált exhibicionista, de becsszóra, ez csak úgy jött, kis időm ment el vele, és nem terveztem előre...
Azt se terveztem, hogy ezzel a kis kiruccanással, most cseppet szabadabbnak érzem magam, de sikerült ;)
Mostantól csak pár fotó, a régi, alap kis géppel, a pofám meg befogtam
