Keresés ebben a blogban

2014. szeptember 24., szerda

Fordítva>>> Charles Eizenstein: Hogyan untassuk a gyerekeket?

A "Flims For Action" oldalról fordítottam magyarra:

"Hogyan érjük el, hogy a gyerek folyamatosan unatkozzon?
Először is: ne engedjük ki a szabadba, hogy a természet végtelen, kaotikus sokszínűsége és "rendetlensége" helyett egy behatárolt, glédában álló, kiszámítható birodalomban találja magát!
Másodszor: a tévével és videójátékokkal szoktassuk rá az intenzív stimulációra, hogy aztán ezekhez képest minden mást unalmasnak találjon!
Harmadszor: iktassunk ki minél több olyan csoportos tevékenységet más gyerekekkel, ami nem előre programozott! Így elveszíti a kreatív játék iránti érzékenységét, és arra vár hogy szórakoztassák.
Negyedszer: feszített időbeosztással, lebutított könyvekkel, és a játékában való állandó megzavarással érjük el, hogy csak rövid időre tudjon egy dologra figyelni!
Ötödször: folyamatosan ólálkodjunk körülötte, hogy visszafogjuk az önbizalmát és ráneveljük a külső kontrollra!
Hatodszor: cibáljuk egyik programtól a másikig, hogy szorongjon az idő miatt, és kihaljon belőle a gyerekekre jellemző könnyed belefeledkezés érzése!

Természetesen senki nem indul neki azzal a szándékkal, hogy megfossza a gyermekét az alapvető szabadságjogától - a játékhoz való jogtól - de ez a hatása a kultúránknak, ami a paranoiás biztonságban tartáson, órarendekhez láncoláson és szórakoztatásfüggőségen alapul. Korábban a gyerekek, a bonyolult játékszerek hiánya ellenére, nagyon ritkán unatkoztak. Kérdezzük csak meg nagyszüleinket, hogy a tévézés korszaka előtt, a szimpla bringájukkal, labdájukkal, vagy a beszélni nem tudó babájukkal mennyit unatkoztak? Ami azt illeti, az unalom egy relatíve új kifejezés, a 19. századig nincs írásos nyoma. Nem velünk született képesség, és a természetben, vagy ahoz közel nem létezik. Csak egy tünete az elidegenedésünknek.

Mindemellett az unalom jótékonyan hat a gazdaságunkra. Kiváló forrása a szórakoztatás utáni éhségünknek és mindenféle fogyasztásra sarkall. Arra a szüklégletre mutat, amit régen pénz nélkül, ma már egyre inkább pénzzel tudunk csak kielégíteni. Az unalom állapota, majd az azt elviselhetővé tévő opciók felé való törekvések egy általános gazdasági tényezővé váltak.

Ahhoz hogy a (pénz)gazdaság növekedjen, folyamatosan termékekké és szolgáltatásokká kell alakítani olyan funkciókat, amik korábban pénzforgalom nélkül léteztek. Nem nehéz belátni, hogy a gazdasági növekedés a természetes erőforrások és közösségi életforma gátlástalan kihasználása útján megy végbe, az előbbit anyagi javakká, az utóbbit fizetett szolgáltatásokká alakítva, elpusztítva a természetes és szociális közjavakat. Szennyezd a folyókat, és adj el palackozott vizet! Lehetetlenítsd el a népi gyógyászatot, és fizettesd meg az emberekkel az orvosi ellátást! Rombold le a hagyományokat, amik identitással látnak el, és adj el márkás edzőcipőt! A példákat a végtelenségig lehetne sorolni. Az unalom a tünete egy tevékenységnek, ami voltaképp annak az erőforrásnak a féktelen kiaknázása, ami egykor közkincs volt. Ez a kincsünk a képesség, hogy szórakoztassuk magunkat, vagy akkor is jól érezzük magunk, amikor épp semmit nem csinálunk, azaz egy általános önrendelkezés az időnk felett. Ezt a formát nevezem én spirituális tőkének.

Ahogy ezt írom, a hat éves gyerekem pár lépésre ül, teljesen elmerülve abban, hogy egy színes szalagot húzzon át egy régi celluxgurigán. Mivel nincs előtte képernyő, az agya maga kell, hogy képekkel ellássa. Ez olyan adottság, ami a spirituális tőke egyik formája. Előtte könyörgött, hogy nézhessen egy filmet. A mesterkedései, a siránkozása már-már olyannak tűnt, mint amikor egy drogos egy adagért rimánkodik. Nem próbáltam soha elszigetelni a társadalomtól. Igaz, tévénk nincs, de vannak filmjeink, és persze másoknál jóval több ilyesmihez is hozzáfér. Emellett kint az utcán alig látni gyerekeket. A szüleik nem engedik ki őket, legalábbis ezen a környéken. Félnek. Félnek a természettől, más emberektől, félnek attól mi történhet, gyanakodnak a játékokra, amiket a gyerekek közösen játszanának, és utálják a gondolatát is, hogy a csemetéket felügyelet nélkül hagyják.

Teremtsünk végre egy olyan világot, amiben a valódi gazdagság azt jelenti, hogy képesek vagyunk a természetes játékra, és a fantáziánk nem csorbul! Ahol a gyerekek tömegesen a szabadban vannak."

Remélem nem jelentős a "lost in translation" fakor ;)