- Excuse me...
Amúgy enélkül is elég távolinak érzem már Magyarországot, és - sajnos vagy sem - az itt élő embereket is. Illetve ez nem teljesen így van, a viszonyom változott meg mind az országgal, mind a saját kis házammal, mind az emberekkel. Őket picit elemezgetem, ilyen passzban vagyok, bocs.
Találkoztam az első pár nap alatt jól kereső profikkal és hozzám hasonló "kallódó" típusokkal, akik vagy élére állítják a forintot és úgy viszont, szerényen de békésen azért valahogy csak meg tudnak élni, vagy nem tudnak olyan ügyesen spórolni (vagy épp leszarják ezt is), és kezdenek felgyülemleni a számlák, a kisebb hitelek, vagy csak kimarad az életből ez-az. De az a benyomásom, hogy akárki akármennyit visz haza, azt kábé mind elkölti, azaz tartaléka senkinek nincs igazán. (Amúgy még nekem sem, 2.25 év után sem sikerült még közel sem visszaadni, amit a Szendó meg a Láma elvitt...) Ki van ez találva, ugye?
A telefonom Postafonként volt 70-es, eddig a postán töltöttem fel, de most ezt nem lehet. A sorban előttem álló épp egy 20-as számra töltött fel, nekem mondja a néni, hogy menjek be a Vodafonhoz... Nem csodálom, hogy Anci utálna visszamenni a postára dolgozni, ha valakinek szar napja van, és ilyen információt hall, minimum egy kis rosszindulatot kifröccsent a mindezen idiótaságról nem tehető alkalmazott felé is. Én most épp ráértem, legalábbis relatíve, meg ez még az első napon volt.
Picit bosszantott, hogy a körúton megszűnt az a vodás üzlet, amire emlékeztem, és mivel a Nyugati környékén voltam, kénytelen voltam bemenni a Westendbe! No, ez is kapcsolódik ahhoz, hogy az emberekhez való viszonyom kezd megváltozni, és ez nem csak Magyarországon, hanem mindenhol. Az Inception című filmben van egy olyan rész, ahol Leo magyarázza az építész csajnak, hogy ha látszik rajta, hogy nem tartozik bele az álomvilágba, és ezt az "emberek", azaz az álombéli projekciók megneszelik, akkor elkezdenek vele szemben ellenségesen fellépni. Azzal kezdődik, hogy furcsán, rosszallóan néznek rá. Na, én ezt minden pszichedelikus hatás és para nélkül képes vagyok átérezni a legtöbb forgalmas helyen. Leginkább tipikus bevásárlóutcák és shopping centerek tömegében érzem úgy, hogy fulladok, kapálózok az ár ellen egy alattomos folyóban, mert nem is tudok úszni igazán. Lehet pszichológushoz kellene járni, ugye?
Lényeg a lényeg: mire megközelítettem a Vodafone egységet, máris disszonánsabb a rezgésmintám, és ezen nem sokat segített, hogy kábé 20 percet kellett várni. Eközben figyeltem a biztonsági őrt, meg a "Smartphone asszisztenst". Előbbi nem érdemel sok említést, csak annyit azért megjegyeznék, hogy minek egy külön biztonsági őr minden ilyen üzletbe egy alapvetően zárt plázában, ami tele van saját biztonsági őrökkel? Esélyes vajon, hogy lekapom a polcról a kiállított Ipad-et, a mozgólépcsőt szkippelve leugrok 10 métert az utcaszintig, és kijáratnál utamba álló őröket bowling-golyó mintára ütöm szét, majd beszállok egy várakozó autóba és letépem a mesteri maszkot, amivel az útbaeső kábé 13 darab kamerát basztam át?!
Szerintem nem...
A másik csávó, a "szakértő", amúgy sokkal jobban ki van gyúrva, feszül rajta az ing rendesen. A haja hitlerjugendesen felnyírt körben, felül minden szál helyére zselézve, oldalra elfésülve. Pedig már késő délután van. Vagy vasfegyelemmel ügyel a kezére, véletlen se vakarja meg a fejét, vagy nemrég használta az öt peres szünetét a séró rendbeszedésére, lényegtelen.
Vigyázat! Összeesküvés-elmélet következik!
A tárgyak szándékos avultatása már olyasmi, amit nem is kell takargatni, hiszen mindenki megbékélt vele, hogy lehetetlen műszaki cikket 5 évnél hosszabb időtartamra venni, de ez még nem elég!
Az az érzés kerít hatalmába, hogy lehet, az emberek birkaként bégetnek, de még virgoncul szaladgálnak a réten... Ejnye-bejnye, kinek van annyi pénze pulikutyákra?! Tegyük be a mágikus furulyaszót a monstre hangfalakba, oszt majd odafigyelnek, és körégyűlnek!
A vidékről - Budapest szélesebb vonzáskörzete - a nyugatiba érkező 14-18 éves, csóró fiatalok pl. ingyen plázázhatnak, és ha már épp úgy tesznek, mintha lenne is pénzük megvenni a telefont, ami fater két havi fizetése lenne, meglátják azt is, milyen "kúl" ez a smartphone assszisztens. Jóképű, jól öltözött, jól fodrászolt-szolizott. Menő. Biztos jól keres, tisztelik a haverok, kicsi, de - IKEÁ-san - jól felszerelt lakása van, Budapest belvárosában, és dísztárcsás-spoileres autóval rohangál. Ehhez képest valószínű, hogy a srác egy délpesti lakótelepről békávézik a Westendbe, a csaja fodrász, ezért van ilyen precíz haja, egyik haverja egy edzőteremben dolgozik, ezért nem fizet ott sem, viszont minden szabadidejét erre a látszatra költi, hogy "példásan" nézzen ki a potenciális vásárlók szemében, különben a menedzsere azonnal eszébe juttatná, hogy százan állnak sorba az állásáért.
Ez az imidzs része annak a bizonyos furulyaszónak, szerintem.
Lehet amúgy a srác törekszik, szabadidejében németül tanul, és Ausztriában akar legközelebb dolgozni, de akkor tényleg minimum száz fiatalból lehet majd választani, akiknek nagy lépés, hogy Ceglédről, vagy Veresegyházáról Pestre költözhetnek, és a csili-vili Westendben dolgozhatnak...
Legalábbis nekem ez jut eszembe erről, amíg várakozok.
Amúgy meg : "been there, done that", azaz 1997-98 fordulóján én is friss, vidéki hús voltam Pesten, viszont a havi 60.000 forint körüli fizumból egész jól kijöttem, és nem plázában dolgoztam, mert voltak más opciók is. Meg akkor kábé 2500-3000 között volt egy havi BKV bérlet, csak szólok...
Nekem megint eszembe jut a 90 évvel ezelőtti Németország.
Megint ajánlom Hans Fallada: Farkas a farkasok között c. regényét
Csoda, hogy a Jobbik már majdnem második befutó lett, amikor a "baloldal" neocon gazdaságpolitikán cseperedett újsüttetű milliárdosok kezében van? Szerintem nem. Nem jó! Nem is akarok itthon más lenni éppen, mint turista. Annak még mindig okés, szép Budapest, szép Magyarország.
Amúgy megosztottságot látok, politikai nézetekben, és átpolitizált kulturális nézetekben is, de erre nem térek most ki. Az emberek (régi barátok, ismerősök, egy-egy családtag), akikkel az első pár napban beszélgettem, nagyon különböző státuszúak, és nagyon különböző nézeteket vallanak. Talán ezért is jobb mindig cirka egyesével venni őket, én úgyis mindig picit kötözködöm, valahogy középen állónak érzem magam...
A nagy svung, ami átdobott a diósjenői szélmalomharcom első két-három évén, mára kifingott.
Tavaly még ugye belekezdtem egy youtube videóról ihletett aszalódoboz építésébe, amit tényleg teljesen ártatlanul hagytam félbe, de amúgy utólag csak az a büdösnagy igazság maradt meg ebből is, hogy persze nem feltétlenül azért akartam ezt annyira, mert saját aszalt gyümölcsöt szerettem volna csemegézni, hanem félig a kíváncsiság hajtott, félig meg egy idióta szerelem, azaz imponálni szerettem volna egy ilyen kvázi férfias-barkácsolós, de amúgy egyben kedves-isó-manós történettel valakinek, akinek úgy sem lehetett volna, de ezt akkor még én nem vettem számításba...
Most csendesen bemértem, hogy még akkor sem tudnám épkézláb módon befejezni, ha nem fájna a bokám, térdem, csuklóm, ujjaim, stb., szóval szerényen megkértem Fatert, ha arra jár, és lát rá esélyt, hogy ki lehet belőle hozni legalább egy dobozt, ami áll, és valami levegő megy bele a feketére fújt sörösdobozokon keresztül, akkor légyszi... ha meg nem, akkor bontandó...
"Hiúságok hiúsága", mi?
Ez van.
A másik szál, hogy ahogy egy régi haver megjegyezte:
- Az a te bajod, hogy mindig csak nőkkel vagy körülvéve...
- Ja, buzi vagyok, csak még nem fogadtam el magam - válaszoltam csípőből, bár ez már a "meggondolt" verzió volt, ugyanis sokkal vitriolosabb riposzt jutott akkor eszembe (amit akkor is, és most is megtartok belső használatra...)
De most komolyabban: két olyan barátom-haverom-cimborám van, akit egy részről teljesen férfinak tartok, már részről - mivel mindketten művészek, csak máshogy - nem az általános klisékben mozognak és kommunikálnak, ezért úgy érzem kb. mindig megértjük egymást... valahogy. De velük most nem lehetett találkozni, maradtak a nők.
A nők meg mindig is érdekeltek, ha nem is modhatom, hogy "szőröstül-bőröstül", de nyilván több síkon, mint ahogy egy átlagos CKM-FHM-olvasónak eszébe jutna.
Hosszú évek megfigyelése alapján nagyjából erre a kunklúzióra jutottam >>> a faszikkal lehet beszélni:
- a karrierjükről (ha nincs, akkor a munkájukról, amit akkor is fényeznek, ha nem kellene... a számomra leginkább elfogadható, ha tökre bevallják, hogy szar a melójuk, de van rá egy filozófia, ami ezt megmagyarázza... ez vagyok én is kábé, de csak mert ez a téma minden small-talk gerince!)
- a hobbijukról (ez gyakran tipikus, horgászós, barkácsolós, hobby-DJ-skedős, motor-szétszerelős, de legtöbbször "majd-én-megmondom-hogy-is-kell-ezt" típusú... ami nekem nem okés, rendben?!)
- sportról (rosszabb esetben gyurmagyurka szinten, jobb esetben is valami foci-kosár-forma1 rajongás és további okoskodás...)
- a kocsijukról, az okostelefonjukról, vagy egyéb élettelen trófeáikról (valós vagy elképzelt)
- a nőkről, azaz "élő trófeáikról" (valós, vagy elképzelt)
Kábé ennyi, és mondom, azon kívül, hogy arra nekem is nagyon kész levezetéseim vannak, miért az a munkám, ami, és miért szar a világ, a másik metszet csakis a nők lehet, de eredményezett más egy-két felhúzott szemöldököt az is, ahogy ehhez a témához hozzászóltam full-férfi társaságban.
Hát ez van.
Pináról lehet beszélgetni azzal is, akinek az van, okés? Esetleg sokkal viccesebb is... de nem megyek bele...
Nyilván nem mernék ilyen húrokat pengetni, ha még világ csúfjára mindig szingli életet tengetnék, mert akkor az egész csak valami keserű irigység lenne, dehát ez most rendben van, kösszépen!
A barátnőm "természetesen" nagyobb, mint én (ezúttal kilóra, korábban inkább centire ment), nagyobb cipő kell neki, én főzök általában, és még van 1-2 dolog, ami miatt be lehetne támadni, hogy még mindig csak odázgatom, mikor buzulok meg százszázalékosan, de azért a pókot meg a darazsat én viszem ki a szobából, és én cipelem a nehezebb hátizsákot, ha nagyon kell...
Mindenesetre, az elkalandozásról visszalépve az ösvényre:
Magyarországon most pár emberhez kötődök. Tökre semmilyen klasszikus malter nincs köztünk, mint pl. hugom és legjobb barátnője között, akik 8-9 évesen egymás haját fonták, 14 évesen együtt lógtak el a heyi diszkóba, és most egyikük a másik gyerekének a keresztanyja, aztán ez így lesz fordítva is, amint gyerek lesz a másik oldalon, és a többi hollywoodi klisé (ami amúgy tökre rendben van, nem cinikusan írom ezt, pardonbocsánat!)
Nem, semmi különös, csak éppen ők azok az emberek, akikkel akárhányszor találkozok, nem kellemetlen felvenni a fonalat, és van akivel konkrétan az a helyzet, hogy bár géppuskaropogással toljuk az infót egymás fejére - merthogy amúgy nem érünk rá csak max. 2 órára -, mégse vágunk soha egymás szavába, és mivel semmit sem kell külön megmagyarázni, ez a két óra olyan minőségi idő, ami több, mint ahogy emlékszem (vagy nem) egy-két este hattól reggel négyig tartó kocsma-maratonra egyéb haverokkal...
Szóval a viszony az emberekhez, amiből valahol kiindultam, most kábé arra párolódott le, hogy az a legfontosabb, hogy vannak, akikkel megértjük egymást, anélkül, hogy kvázi "követelőznénk", mikor tudunk egyeztetni, vagy ha tudunk is, akkor miért is csak két órára, és miért nem fontos az, hogy kinek a gyerekét látom felnőni, vagy kit látok menyasszonyi ruhában az oltár előtt?!
Az nem fontos, és most megtapasztaltam, hogy sosem lesz az... De ez egy másik sztori, nem megyek bele.
A gyerekeket felnőni látni, az is egy necces téma... A "sajátokkal" (azaz unokaöcsémmel és három unokahugommal) is bajban vagyok, szóval a saját bőrömön tapasztalom, azt a "bridzsitdzsonszos" érzést, hogy bizony 35-40 között szélesedik az a szakadék, ami a családosok és a szinglik között hasadozik, feszedezik. De persze van kivétel, hogyne lenne!
Másik furcsa barátságom egy kétgyermekes anyuka, akinek amúgy a férjével is tökre szívesen találkozom, csak épp az igazi - már-már testvéri - kötődés mégis az anyuka felé van meg...
Hogy lehet már-már testvéri kötődés valakihez, akit csak 3 éve ismerek, és voltaképpen csak egyik törzsvendégem volt a Szendókuckóban, és mivel az gyorsan becsődölt, és ennek következtében gyorsan Dublinban kötöttem ki újra, nagyon sokat nem is találkoztunk? Hát ez az! Pont ilyen megmagyarázhatatlan dolgok vesznek körül, és nem is akarom megmagyarázni, csak elfogadom, hogy ez van!
Ahogy elfogadom azt is, hogy az anyagi helyzetem jelenleg - és előrevetíthetőleg pár évig még - teljesen lehetetlenné teszi a Magyarországi "újrakezdést", és ha már itt vagyok, meg kell próbálni a lehetőségekhez képest a legjobban érezni magam.
És ahogy ez kb. két éve csak pár terszon nevelt növényke volt, meg a házi oltár, most van más is.
Még mindig nem kötődöm ide, és igazából az itteni kapcsolataimhoz, azaz az emberekhez sem. De egyre kevésbé kötődöm Magyarországhoz is... Lehet bérgyilkos leszek a végén, mint Leon... Beugrik még valakinek Natalie Portman és Gary Oldman mellett az a kis cserepes növény? A lényeg, hogy nincs gyökere...
Hát ez van. A kék nem igazán kék, de a piros sem az... töltés még van, de pólusok váltakoznak.
