Keresés ebben a blogban

2013. december 31., kedd

13 - ünnepi zárás

A Facebook betölt valami válogatást, milyen volt a 2013-as éved....
Hát, nem tudom hogy csinálják, nekem jobban néz ki, mint amilyennek éreztem...
Még úgy is, hogy nem tette be a Xerxes/Merkel viccecskémet, amin meg is sértődtem, hogy látszólag senkinek nem jött be, pedig én nagyon nevetgéltem magamban...


De a jó hír, hogy 2013 OVER :)
Mintha az elmúlt 5-6 évben a páros-páratlan éveknek lenne valami jelentősége.
Egyszer hopp, másszor kopp, vagy egy sima, egy fordított, ahogy tetszik... 2012 és 2010 határozottan jobban alakult, mint az azokat megelőző évek, bár az utolsó igazán jó évemig asszem 2008-ig kell visszamenni...
Most nem panaszkodom, okés?! De ez van...

Szóval a legnagyobb jóindulattal is csak azt tudnám elmondani, egy üresjárat volt.
"Kuplungozva csorogtam" az idő nagy részében, de már érzem, hogy a gázpedál felett viszket a talpam. Csak menjönk át 2014-be, mert babonás vagyok...

Másik, ami most eszembe jut, hogy nem azért szilveszterezek egyedül, mert egy morcos, antiszociális, cinizmus mögé bújkáló, de amúgy csak félénk, kertész-leszek-mert-ha-már-elpusztulavilág ember vagyok!
Nem! Ez csak az egyik ok... :)
Pont egy babonámat tesztelem. A fenti páros-páratlan sorminta valahogy azzal is összekapcsolódott, hogy elmentem-e társaságba szilveszterkor, vagy nem. És amikor otthon voltam egyedül, utána jobb lett az év...

Amúgy se vagyok ám annyira antiszociális, és most nem is fogom itt magam ebből a keresztmetszetből feltárni, de azért pár hangulatot feldobok az "ünnepekről".

 
 
Nem a legjobb kép, de itt pl. egy minimális alkohollal futtatott (szinte már kultúrház-gyerekzsúr) előarácsonyi partin karácsonyi süti-díszt dekorálok cukormázzal. Hát ezt se gondoltam volna magamról, mint ahogy korábban azt se, hogy idén amatőr színész is leszek. Ja, ez a gyerekzsúr nem kritika ám, sőt!!! Nagyon jó élmény volt, hogy nem kell mindig a pohár fenekére nézni, akárhányszor összeül pár ember.
Ez egy dublini magyar party volt, de mivel az igazat megvallva a díszítést hamar meguntam, illetve a nappaliban kényelmesebb volt ülni, mint a konyhában, így a rezidens dél-amerikaiakkal is összehaverkodtam, így visszamentem később egy másik "előkarira", ahol sushit tekertünk (meg picit mást is, hogy viccesebb legyen :). Na, sushit se csináltam még, ahhoz képest hogy japán étteremben is dolgoztam pár hónapig...
 
Hazafelé megint igazi dublini idő volt, hogy dombon lefelé is tekerni kellett a szél ellen, de újfent megtapasztaltam az egyik különbséget alkoholos és egyéb befolyásoltság között.
Spiccesen tekerni haza: "Bazmeg már meghallgattam vagy 4 számot, oszt még mindig csak itt járok?! Sosem érek haza, a kurva életbe!"
Viccesen tekerni haza: "Hú de hosszú volt ez a szám is... és már itt járok?! Hahahaha...."
Ajánlom ilyen alkalmakra Fedayi Pachát: Nekem bejött ;)
 
Aztán volt itt nálunk egy multi-kulti karácsony, 10 ember, 8 országból (csak egy ír), és a 9. nemzetiségnek Rejtő Jenő után szabadon a kaját be lehet számítani, mert leginkább valami közel-keleti boltból származott, holott senki sem jött onnan :) Gelly karácsonyi youtube playlist és csillagszórózás emlékeztetett arra, hogy azért kábé mikor is vagyunk...
A nyelvi akadályok sem voltak jelentősek, mint hajdanán a full lengyel lakótársaimmal 2005-ben, szóval jó volt alapvetően.
 
 
 
Amúgy meg?
Hogy szilveszterezek akkor?
Piciben (ott vagyok a hegy alatt a monumentális békaszobor mellett ;)
 
 
Meg gyíkkal:
 
 
Meg pl. rendeztem az ablakpárkányt is, miközben szimultán főztem.
 
 
 
Jakab Gyöngyi, itt üzenem, hogy ahogy Mark Gungor leírja a férfi és női agy működését, hát az nem mindenre igaz, mert pl. egyszerre csináltam a szobámban a növényezést, a 10 méterre és 3 ajtóra arrébb lévő konyhában a főzést, és közben persze lógtam a neten, és nem basztam el semmit.
Amennyire odakapott, annyi épp kell!
 
 
Ja, de amúgy Mark Gungor fasza, ha érdekel miért nem érted a másik nem képviselőit, van rá ez a magyarázat, ami félig tudomány, félig stand up comedy, és ha egy picit azért az elején bele is szivárog a pro-házasság vonal, merthogy a pasi amúgy lelkipásztor vagy micsoda, de ha ezzel nem akarsz azonosulni, pörgesd meg kb. az első 15 percet és nézd onnan:
 
 
És ezzel akkor pá-pá, 2013, búcsúnk is boldogít! :D :D :D

 
 
 
 
 


2013. december 30., hétfő

30-12-13

Quick sketch reaction on Barnett Newman's 'Blue With a White Line' sold for 43.8 Million USD
 

2013. december 18., szerda

Hobbitos spoiler

Ha nagyon rövidre akarnám fogni, akkor a következő értékelést adnám a Hobbit második részének:
- Díszlet-jelmez: ötös
- Akciójelenetek, amikben emberi teljesítmény van: ötös
- Egyéb akciójelentek (pl. CGI sárkány, ilyesmi): hármas
- Sztori: kettes alá
- Színészi teljesítmények: hármas
- Tolkien faktor: bocs, rajongók, de VAN BAJ!

Szóval épp nézhető, épp nem érzem azt, hogy elvettek volna 3 órát az életemből, de ha csak azon a technikai szinten lennénk még, ahol VHS szalagon láthatnám csak ismét, azaz tekergetni kell azokhoz a részekhez, amiket még valaha újra megnéznék, akkor már nem venném a fáradságot. (Mivel a technika már fejlettebb, még elképzelhető, hogy letöltöm egyszer, és megnézek kb. 20 percet a cirka 3 órás filmből, de ez a maximum...)
Már az is meglepő, hogy egyáltalán végig bírtam, de mondom, ez főleg a díszlet-jelmez alkotóinak köszönhető, a film vége felé, ahol a sárkányos részek dominálnak, már igencsak vakaróztam, és fészkelődtem.
Amúgy is teljesen nyilvánvaló, hogy egy ilyen nyúlfarknyi regényből trilógiát forgatni, az nem más, mint "nagyipari fejés", azaz a tehén akár bele is dögölhet, de az utolsó csepp tejet is kinyerjük belőle, mert Hollywood az már csak ilyen. Sikerül is nekik, mert Peter Jackson jó iparos (és amúgy hálistennek elfogy a Tolkien anyag, aztán rendezhet olyan filmeket is akár, mint pl. a Heavenly Creatures vagy a Lovely Bones.) Szóval, legalább ő képes úgy beállítani egy fantasy világot, mintha lenne benne fantázia... Ellentétben - szerintem - Tolkiennel, akinek igen szegényes képességei voltak, és nem ártott volna, ha egy ki önkritikát gyakorol, és minimum acid trip vagy magic mushroom hatása alatt próbálkozott volna egy mesevilágot felkarcolni, talán még képes is lettem volna elolvasni.
Merthogy, bocs, meg lehet kövezni, de a Tolkien - Hobbit kritikám csak annyiból áll, hogy pár oldal után olyan szarnak ítéltem, hogy az életem egy további percét sem voltam hajlandó rááldozni. (A Gyűrűk urának első kötetén átrágtam magam, ott adtam fel...)
De a film valamelyest igazol, azaz a gyermeteg (nem gyermeKI, az pozitív is lehet, lásd: C.S. Lewis) egyszerűség uralja a történetet.

Gyakorlatilag semmi nem történik!

Most már cirka 6 filmes óra telt el, ami alatt 12 törpe beinvesztált egy vállalkozásba, hogy visszamennek az ígéret földjére, ahol a gonosz sárkány ül a tőlük elorzott aranyon. (Hogy ez mekkora mennyiség, arra még visszatérek, mert ez egy baki önmagában véve!) Szóval ott a 12 figura, akik közül kb. 3-4 tekinthető szimpatikusnak, ha engem kérdeztek, így nem egy nagy élvezet figyelni őket, legszivesebben "kiszavaznám" azonnal a bagázs felét, mint pl. a Hunger Games első perceiben. De nem, bazmeg, ezeknek az se ártana, ha kénsavat innának bolondgombára, a csatában meg olyan májerek, hogy nem is érteni, anno hogy az istenbe veszítették el a kérdéses hegybe vájt birodalmukat holmi ork horda ellenében, holott az egész tolkien-i univerzumban az orkokat mindenki képes egy körömreszelővel miszlikbe aprítani, legyen az elf, törpe, vagy akár csak ember...
Szóval itt van ez a 12 antipatikus hős a plussz kettővel, akik Gandalf (ő jó srác, hagyjuk!) és Bilbó, aki megint csak egy ....... MI IS?! Kábé egy olyan potyautas, mint Arthur Dent a Galaxisban, csak Arthurnak volt némi humora. Meglepő, hogy ugyanaz a brit színész játsza mindkét karaktert? Szerintem nem. Arthurt sokkal jobban lehet szeretni, detszól...
Na, ez a 13-14 elindul, oszt megy.................
------..........--------.........

Közben néha megtudunk valamit valami sötét erőről, ami valami lepattant várromban van, de őszintén szólva túl sokat nem foglalkozik ezzel a sztori, kb. talán 5-7 %, a maradék 93-95% nagy része, hogy mennek, mennek, mennek, mint a Gyűrűk Urában. Néha belebotlanak némi ellenállásba, mint pl. goblinok, orkok, vagy most ebben a részben hatalmas pókok az erdőben, de persze egyiknek sem lesz semmi baja! Most komolyan! A tizenkettőből már csak a hecc kedvéért is dedobhatott volna Tolkien bácsi egyet-egyet a lecsóba, nem igaz?!
Jaaaa?!
Hát láss csodát - de komolyan, meg is lepődtem - az orkok ezúttal képesek voltak rajtaütni az elfek egyik kapuján, ahol épp hordóban kenuzva menekültek a törpék, és egyik ork, hogy-hogy-nem. egy nyíllal eltalálta egy törpe lábát!
(Közben 31 ork pusztult el, némelyikük úgy, hogy egyszerre kettőt lőtt át egy elf nyílvessző, de minek állnak egymás mögé, ugye?!)
Na ez a törpe, amelyik az egyik ifi-válogatott volt, neve szerint Kifli, vagy hasonló, még vagy 1,5 órán át szenvedett a sebbel, mert hogy mérgezett is volt a nyílvessző, de aztán mégis megélt valahogy, talán mert beleszeretett az egyik elf csaj, és az rámondott egy varázsigét, amikor megtalálta.
Most kö-nyör-göm!!! Az orkok, ha már úgy néznek ki, mint a terminátor, de mégis megborítja őket egy dagadt törpe, aki félig beleragadt a hordóba, még legalább egy hatásos mérget ki tudnának keverni! De asse megy!

Okés, hogy akkor a sztori miért kettes alá, elégtelen helyett?
Na, pl. az elfek királya az valami apartheid sunyi figura lehet, a törpék királya meg a tipikus szabadkőmúves kőgazdag geci, aki simán otthagyna mindenkit, csak legyen meg az arany, de legesleginkább a hatalom a kezében. Ez a kettő meg nem is bírja egymást.
Ez most vajon csak az én kétségbeesett "beleképzelésem", vagy tényleg megpróbálkoztak itt valami olyasmi szálakkal, hogy a jók se igazán jók, legalábbis nem akkor, amikor királyok, mert az uralkodó osztály az mindig nagyobbat üt a gecométeren?
Na, de ennyit az általam észlelt pozitívumokról.
Meg persze az akció AHOGY a folyón leraftingolnak a törpék a hordókban, közben az orkok szaladnak a parton az elfekkel, és mindenki lő mindenkire, az tetszetős, és ez is valami. Megjegyzem - ha már itt tartok - hogy a mozgásban lévő figurák valódinak tűnnek. Mire gondolok? Amikor a Thor 2-ben egyik csávó odabaszta a másikat a kb. 10 méterre levő sziklához, az kb. 15 kilométer per órával "repült"! Nem viccelek! Ha rendező ennél trehányabb munkát végezne, akkor látnánk még az acéldrótokat is, amin a kaszkadőrt vontatták a felvételkor. Pont olyan volt a "repülő" ember, mintha egy félbevágott disznó lógna a kampón, felül a sínre kapcsolt csigákkal, oszt csak úgy belendítené egy henteslegény a hűtőház egyik feléből a másikba küldendőleg... (Ha már nem sikerül realisztikusan megoldani, kérem szépen ott van a slow motion nagyszerű találmánya, szuperlassításban is elszállhat az eldobott figura, nem tűnik fel semmi, ugye-ugye?)
Na, itt akinek odabasztak, az tényleg repült, bravó!

Következő gyöngyszem, hogy egy ember becsempészi a törpéket egy városba, a már eleve adott hordókban. Na most figyelj! Halakkal tölti fel a hordót. Oké, szőrszálhasogatás lenne, hogy mindenki megfulladna 5 perc alatt egy hordó döglött heringben, nem is erre akarok kilyukadni, hanem arra, hogy a kérdéses városka a tó közepén van, cölöpökre építve! Ez kábé olyan, mintha valaki egy sivatagi oázisba akarná becsempészni az illegális bevándorlókat egy-egy zsák homokban!
(Most miafasznak hozol homokot, Józsi?!)
Ja, de itt még nincs vége, mert az izgalom ott van, hogy egy ellenszenves hivatalnok ki akarja boríttatni a halakat, merthogy a tutajosnak erre nincs engedélye. Mire az kb. így felel:
- Majd ha polgárok tovább éheznek, és ellenetek fordulnak, akkor majd jól jönne ez a pár hordó hal...
Mivan?! A tó közepén élnek, baszom!
Na mindegy, lapozzunk!



Mellesleg ez az a város, amit korábban legyakott a sárkány, amit meg is lőttek kétszer valami speckó szigonnyal, de aztán a sárkány félbehagyta a munkát és lepihent a millió-trillió tonnányi aranyra, a közeli hegy gyomrában. A város azóta meg olyan, mint Ózd a kohászat megszűnése után...
De a sárkény, az csak pihen ott békésen, amíg a törpék megint ki nem húzzák a gyufát...
Egy épeszű ember van, pont aki behozta őket a városba. Az azt mondja, ne segítsen már senki a törpéknek, mert ha a sárkány megint jön, akkor halálnak halálával halunk. De a törpekirály mond egy kis pep-talk-ot, hogy hát ez a város volt korábban a kereskedelem központja, és csak legyek én megint a trónomon, majd lássátok feleim, jó lesz nektek is!
Namost álljunk meg egy szóra!
Trillió tonna arany van a hegyben, ugye? (És valódi arany, nem fiat currency :D)
A városka egy koszos kis gettó-királyság, ahol az emberek akkor is éheznek, ha amúgy foghatnának halat...
Mi a faszom szüksége lenne egy törpe királynak egy ilyen "kereskedővárosra"?! Ha akarna enni egy gombóc áfonyafagyit amit speciálisan 2000 kilométerről hoznának azzal a módszerrel, hogy trollok dobálják egymásnak kézről kézre, jégkockával kibélelt hordóban, akkor vajon az utolsó állomáson, ebben a tróger kis városkában, lenne-e valaki, aki azt mondaná:
- Állj meg fiam! Itt erre a temékre tetemes vámot kell fizetned! Na perkálj szépen, vagy elolvad a fagyi, oszt Tölgyfapajzsos Thorin királyurunk rendelhet újat!
Egyszer megjátsza, és úgy leég az egész város, hogy még a halak is azon fognak röhögni 100 évig, az biztos!
Na, oké, nem kell ennyi realizmus a fantasy-be, tudom, de azért az ostobaság se kellene...

Fast forward >>> Thorin már bejutott, a sárkány felébredt, azzal bújócskáznak a barlangokban.
A sárkány akkora mint Godzilla, és még tüzet is okád, de valahogy nem bír a törpékkel mégsem. Ezt már így a 6. órában megszoktam, itt volt az, amikor már alig vártam a végét. Arany az van szarásig, valami körmönfont ötletként a sárkány tüzével épp beindítják az olvasztókat, amikből az összes cuccost egy csatornán keresztül egy megalitikus szoborba tudják önteni. Nem érdekes, miért, amin még utoljára nagyot röhögtem, az az, hogy Thorin egy sima fémtalicskával elkavirnyál a sárkány alatt, majd hasmánt ráugrik az olvadt arany folyamra, mint egy hawaii-i szörfös!
Figyeled? Olvadt aranyon fém eszközön!
Még a szakálla sem perzselődik meg, baszki!
Nem! Elszörfözik a szobor tetejére, aminek épp annyi időt hagynak, hogy csak a burka keményedjen meg, majd - törperővel - lerántják az öntőformát, az aranyszobor burok megreped, és az olvadt arany elborítja a sárkányt, ami épp a szobor elé került valahogy. Hú, mondom magamnak, most jól megszenvedi a forró aranyat, oszt írhatom majd a blogomon, milyen anyagból is vannak a törpék, hogy őket nem bántja az olvadt fém, míg a sárkányt igen, holott annak a torkából napalm folyik, szóval teljes a képzavar, de nem... a sárkány is lerázza magáról a cuccot!
Ennyi elpocsékolt arany, mi?!
Lent pár kilométerre meg éheznek a halászok, akik nem tudnak halat fogni!
Kutya világ!

Szóval a törpék egy tipikus "gól nélküli döntetlent" játszottak a sárkánnyal, ami azt jelenti, hogy egy geciunalmas meccs megy a hosszabbításba, azaz a harmadik epizódba, amit szintén meg fogok nézni, de érzem, hogy azt is csak egyszer...

2013. december 6., péntek

RIP Nelson Mandela

Nem a megemlékezés magasztos pillanatát akarom tönkretenni, és Mandela érdemeiből semmit nem vonnak le azok a sajnálatos tények, amiket én is csak tavaly olvastam Naomi Klein "The Shock Doctrine" c. könyvében. Tényeknek fogadom el, mivel ő is statisztikai adatokra és konkrétan elhangzott nyilatkozatokra hivatkozik, csak összefogja egy csokorba, ami a világon történt-történik kb. Pinochet Chiléjétől a vasfüggöny összeomlását követő kapitalista áttérésen keresztül Irakig, és a cunamiig. Nem a politika, hanem a közgazdaságtan a szalag a bokrétán. A könyv egyik fejezete a Dél-afrikai Köztársaságról szól, ebből kivonatolnék pár sort.

Nem használok idézőjeleket, amúgy is angolul van meg, igyekszem pontosan fordítani.
És meghagyom az eredeti angolt, pl. ilyesmiben, hogy African National Congress, mert lehet, hogy Afrikai Nemzeti Kongresszus magyarul, de lehet hogy nem, viszont most csak pár gondolatot akarok feldobni nem kutatómunkát végezni, szóval bocsi.

1955, Kliptown : Freedom Charter. Az ANC (African National Congress) ebben a dokumentumban fogalmazta meg, mit követelnek egy poszt-apartheid Dél Afrikától. Első rögtön, hogy a nép kormányozzon! Eztán a szokásos szabadságjogok, és végül, ami nagyon fontos, hogy az ország javaihoz való jog is egyenlő kellene legyen!
Amit később viszont kevésbé hangoztattak, hogy az apartheidot nem kizárólag politikai, hanem egyben gazdasági rendszernek is tartották. Egy olyan rendszernek, ami a rasszizmust csak felhasználja hogy alátámasszon egy zsíros gazdasági egyezményt, aminek a nyertese egy nagyon kis számú fehér elit, akik az ország bányáit, gyárait és farmjait birtokolják. Rasszista alapon nem lehettek a feketék földtulajdonosok, és kénytelenek voltak a munkaerejüket jóval áron alul szolgáltatni, ha egyáltalán valamiféle megélhetésre vágytak.
Köztudott, hogy a Charter mögötti mozgalom erős elnyomással találkozott, 1962-ben le is tartóztatták Mandelát.



1990 : Mandela kiszabadul. A fő oka ennek az a nemzetközi nyomás, ami súlyos bojkottokat kezdeményezett nem csak a dél-afrikai cégek termékei ellen, de azon cégek ellen is, akik csak együttműködtek az elnyomó rezsimmel. Azaz gazdasági okai vannak ennek is, mint általában mindennek.
Nagy az éljenzés, de igazából senki nem tudja, mi is fog történni.
Vajon az ANC-nek tényleg sikerül megtalálni a járható középutat a kommunizmus és a kapitalizmus között? Jó lesz-e ez azoknak, akik időközben a rablókapitalizmus útjait egyengették Dél Amerikában és Dél-Kelet Ázsiában, és épp az egész volt keleti blokkra akarták rátenni a kezüket? Nem igazán akartak egy precedens értékű fordulatot. Viszont a pillanatban Mandela egy nemzetközileg elismert szent volt, ha azt mondta, hogy államosítaná a bányákat és földeket, akkor ez bármennyire nem tetszett az IMF-nek, az USA-nak és az EU-nak sem, per pillanat csendesen kellett kezelni az dolgokat.

1990-1994 - Valami sunyi módon megváltozott.
Az ANC elsöprő politikai győzelmet aratott, a gazdasági rendszert azonban békén hagyták. Minden fekete mehetett szavazni, meg papíron mindenhez joga volt, de mivel eddig is kilógott a seggük a gatyából, nem igazán volt számukra tálcán kínált lehetőség, hogy összekapják magukat.
A gyárak, a cégek, a bányák és a földek maradtak az addigi elit kezében!
A nemzetközi bojkott viszont megszűnt, hiszen hát nincs többé apartheid!
Azaz: az addigi tőkések tolhatják a bizniszt, ahogy a csövön kifér, az addigi szegényeket meg már mondjuk nem verik szarrá csupán a bőrszínük miatt, de veri őket a sors eléggé, oszt jó ez így...

Vajon mi történt?
Ebben a pár évben indenki a politikai tárgyalásokra figyelt, míg csendben egyezkedtek a gazdasági kérdésekben. Ebben a körben szép suttyomban olyan döntéshozó pozícióba kerültek az elvileg "független szakértők" és az IMF, a Világbank és az addig hatalmon lévő National Party emberei(gyakorlatilag szinte bárki, kivéve pont az ANC embereit), akik később meghatározták a gazdasági rendszer alakulását.
Közben a National Party a politikai egyezkedés során előhúzta, hogy okés-okés, ezt is megcsinálhatjátok, meg azt is, de legyen akkor független Központi Bank! Gyorsan el kellett ezt is dönteni! Szó szerint úgy időzítették, hogy az ANC tárgyalóinak másnapra elő kellett állni a tanulmánnyal, amivel esetleg megtámadhatják ezt a kérést. Egy Vishnu Padayachee nevű közgazdász beadta az érveit a kontrázáshoz, ahogy kérték: másnapra.
Aztán pár hét múlva megkérdezte, hogy akkor mi is lett?
- Ó, hát ebben végül engedtünk nekik - mondták kb. az ANC-s tárgyalók.
Ja, ha a Központi Bank nem a kormány alá tartozik, akkor hogy legyenek biztosak abban, hogy majd ad nekik pénzt azoknak az ígéreteknek a megvalósítására, amit a Charterben felsoroltak? Mint pl. lakhatást minden polgárnak, stb.? Ha nem felel a kormánynak a Központ Bank, akkor kinek felel? Kinek az érdekeit képviseli? Az IMF-ét? Vagy a johannesburgi tőzsdéét? Hm, erre nem gondoltak, mi?
Még az se volt feltűnő, hogy ugyanaz a Chris Stals maradt a Központi Bank feje, aki az apartheid idejében is betöltötte ezt a posztot?! Bónuszként a pénzügyminiszter is a helyén maradt, hm-hm...
Senki nem gondolta később, hogy az ANC tárgyalóit megvették, egyszerűen átverték őket, ahogy erre az egész világon mindenhol látunk példákat.
"Hey, we've got the state, where's the power?" - ez a szólásmondás hamar elterjedt.

Pl. nem lehetett földet osztani, mivel az alkotmányba a gazdasági tanácsadók becsempészték a magántulajdon védelmét, azaz maradtak az addigi tulajdonosok. Nem lehetett ingyen AIDS elleni vakcinát osztani a gettóban, mert annak a formulája is le van védetve a WTO által, mint szellemi termék, ha pedig a kormány meg akarja venni, akkor forduljon a Központi Bankhoz, akik erre majd megmondják, hogy sokkal fontosabb dolgokra kell a lóvé....
Például arra, hogy a korábbi rezsim alatt felhalmozott hiteleket törlesszék!
Ismerős, mi? Kvázi szinkronban ez ment egész Kelet Európában.

1994 után:
- Vitás kérdés pl. hogy hány millió embert sikerült rácsatlakoztatni az új vízhálózatra, majd pár éven belül megtagadni a szolgáltatást, mivel nem képesek fizetni a számlát? Legalább egy olyan tanulmány van, ami szerint az utóbbi szám kb. egy millióval nagyobb.
- A bankok, bányák, az ipari szektor ugyanabban a pár, fehérek által irányított mega-konszern kezében van, mint korábban.
- 2005-ben még mindig csak 4% volt a tőzsdén az aránya azoknak a cégeknek, amiknek fekete a tulajdonosa, vagy a vezetése
- 2006-ban a földek 70%-a volt a fehérek kezében (a lakosság 10%-át képviselik)
- 1990-hez képest, azaz amikor Mandela szabadult, 2006-ban az átlagos várható életkort 13 évvel kevesebbre becsülték.
- 1994 és 2006 között megduplázódott azoknak a száma, akik napi egy dollárnál kevesebből élnek
- 1991 és 2002 között a fekete lakosság körében a munkanélküliség 23-ról 48%-ra szökött
- A demokrácia első évtizedében több mint egymillió embert bocsájtottak el a farmokról, és ez azt eredményezte, hogy a nem hivatalos gettó-városok (se víz, se csatorna, csak bádoglemez viskók) lakossága 50%-kal megnőtt

És amíg korábban a világ együttérző polgárai bojkottálhatták az apartheid rezsim termékeit, ezzel forszírozva, hogy legyenek már kissé barátságosabbak a feketékkel, most ez a manőver is a visszájára fordult.
Az ANC valamelyik prominens tagja elkezd hivatkozni a Freedom Charterre? Bumm, esik a tőzsde, szigorít az IMF és Világbank! Amikor pl. nem sokkal a szabadulása után Mandela üzletemberekkel ebédelt, és elkezdett az államosítás előnyeiről beszélni, a tőzsdeindex azonnal esett 5%-ot.
És mivel az ANC-kormánynak ugye saját gazdasági erőforrása nincs, ki vannak herélve rendesen ezekkel a taktikákkal.

Néhányan megpengették, hogy mivel a multik jelentős hasznot húztak az apartheid alatti elnyomásból, ideje lenne egy kis megbánást tanusítani anyagi formában is. A Truth and Reconciliation Comission egy mindössze  1 százalékos "szolidaritás" adót javasolt arra a célra, hogy ebből kompenzálják a hajdani áldozatokat, vagy családjukat. A kormány ezt is elvetette, mert félt attól, hogy egy "anti-biznisz-üzenetet" közvetítenének, és az ártana a gazdaságnak...
Ismerős?

2005, Kliptown ismét :
Szépen illik megünnepelni az 50 éves évfordulót, ugye?
A baj csak az, hogy Kliptown még mindig ugyanaz a gettó, vagy mg rosszabb. 72% munkanélküliség, tróger közművek, bádoglemez-kuckók, vélhetően a bűnözés sem ismeretlen egy ilyen helyen. Kb. azt érezhette az ANC, mintha Bajnai Gordonnak egy hatalmas libalegelőn kellene elmondania a beiktatási beszédét...
Ráadásul a turizmus egy jelentős tényező, dehát ide nem lehet senkit elhozni.
De hogy az ANC válláról levegye a terhet, egy Blue IQ nevű cég megoldotta a problémát.
Gyakorlatilag egy "Freedom Charter diznilendet" csináltak Kliptown-ból, múzeummal, egy üveg-acél Freedom Hotellel, és (nem vicc!) egy "freedom-themed" plázával!!! A niggereket meg átköltöztették egyéb, történelmileg nem jelentős gettókba!

A Freedom Charter hajdan félelmet keltett az elnyomó rétegben, ma tárgyalótermekben akasztják ki, vagy fallal biztosított villanegyedek központi részén állítják ki, mint a jó szándék szimbólumát. Mintha minden a legnagyobb rendben menne, mert elmehetsz szavazni!
Groteszk, mi?!

Bocs mégegyszer, valószínűleg sokat lehet most olvasni Nelson Mandela érdemeiről, de én csak sajnálom szegényt, mert biztos forog a sírjában.
Ugyanakkor meg érdemes lenne mindenkinek tisztában lenni a dolgok menetével, mert ha ezt se tudjuk, hajlamosabbak vagyunk elhinni mindent, az meg nem les jó.



2013. november 26., kedd

A mi időnk

Már megint okoskodni fogok...

A napokban hallottam egy nagyon szomorú esetről, otthonról. A hír önmagában roppant egyszerű lenne,  ha nem egy bizonyos oldalról kapta volna el most a média: az emberi közöny, érzelemmentesség került a fókuszba egy nem mindennapi haláleset kapcsán. Konkrétan egy olyan emberről szóltak az első hírek, aki megpróbált tenni valamit, és mivel ezzel egyedülálló volt - legalábbis a leírtak alapján - a helyszínen, érdemes volt így meghúzni a sztori gerincét, mert hogy legalábbis így mégis több, mint a Blikk címlapján egy otromba és szemcsés fotóval ellátott rikkancs-címlap: "Pucér férfi zuhant a 7-es busz elé!"

Hogy tőlem is gusztustalanság-e, hogy egyáltalán hozzáfűzök valamit, holott nem is tudok semmit, és a többi? Mea Culpa, ilyen a világ. Hatások érnek és vagy visszahatunk, vagy csak kommenteljük. A legrosszabb, ha fel se fogjuk már miyen hatás ért, nem igaz?

Azt gondolom, a legtöbben még arra sem vagyunk felkészítve, hogyan segítsünk át egy rászoruló embert a zebrán. Egyszer pl. évekkel ezelőtt egy vaknak segítettem egy nagyobb útkereszteződésnél, ami közben pár szót is váltottunk, majd teljesen rutinból úgy köszöntem el tőle, hogy "viszont látásra!". Hülyén éreztem picit magam, pedig voltam már vagy 25 éves, nem pl. 15. De simán el tudom képzelni, hogy egy olyan korban, amikor központi kérdés, mi a ciki meg mi a menő, és inkább ne csináljunk semmit, mert abból baj nem lehet, akkor egyre több a passzív bámészkodó. És nem csak a tinédzserek (az ő általános védőburkuk a közöny, legalábbis én erre gondolok most), bár a tinédzserkor manapság jóval túl is nyúlhat akár a harmincon is, mint ahogy a "felnőtt kor" cirka 100 éve elkezdődött vagy 10-12 évesen, amikor mehettél dolgozni, mert a 28 éves fater-muter már a fél tüdejét kiköpte a TBC-től, vagy elitta a fél eszét, vagy bármi más okból nem a klasszikus okostelefonos-szelfizős-twitterezős időszakot kezdte el az ilyen korú egyén.
És nincs ezzel semmi baj, vagy mégis van? Hol az arany középút?
Nincs! A világ gyorsabban változik, mire megtalálod az egyensúlyod, billen megint minden....

Szóval kiemelt tény volt, hogy senki nem csinált semmit, csak ez az egy fiatalember.
Én mit csináltam volna? Nem tudom, hiszen még a legközelebbi dolog amit egy friss halálesettel kapcsolatban elmondhatok, az kb. annyi, hogy a vonat megállt vagy 20 percre, és amikor újra indult, akkor oldalt láttam egy szétcsapott kis autót, és mellette a ponyva alól kilógott egy pár láb. Nem "láttam" a lelket elszállni, mint talán ezt a hírekben szereplő ember érezte valamilyen szinten, hiszen még lélegzett a meztelen férfi a karjában.
De kell-e hibáztatni valakit is azért, mert nem akarja ezt az élményt?
Ki van erre manapság felkészítve?! Talán a mentősök igen. Picit le is húzták őket is, mert szakmai közönnyel kezelték az esetet, míg a fiatalember nyilván felindult állapotban kellett, hogy legyen, hiszen épp a karjaiban halt meg valaki. Ráadásul meztelenül, ami még groteszkebbé tesz mindent.
(A meztelenség szerintem csak egy fokozás, teheti a szépet szebbé, a csúnyát csúnyábbá, de mindenképp egy sokkoló hatás, hiszen nem szoktunk vele találkozni, ha nem akarunk. Egyesek még a saját meztelenségükkel sincsenek barátságban, nemhogy a másokéval!)

Az persze nem illendő, hogy elkezd mindenki fotózni és kamerázni, de ez lassan már olyan pavlovi reflex, amióta az emberek nagy része okostelefonnal mászkál és ezek közül egyesek azt is posztolják, mit ettek reggelire. ÉN IS rengeteget posztolok a facebook-on, szóval senkit nem ítélek el, higgyétek el! Mindenki kommunikálni próbál a maga módján, és a számára adott eszközkészlettel.


Nekem nincs még okostelefonom, de amikor nálam van a fényképezőgépem, akkor néha én is Robert Capának érzem magam, nincs menekvés. Lehet a fotózó emberek között volt aki szintén megrendült az eseten, csak ezt ösztönből meg is akarta örökíteni. Nem olyan természetfilmeken nőttünk-e fel, ahol az állatok is szuper lassított felvételen ölik egymást? De.
A halállal magával persze sosem találkozunk, mert már nagymuter is a teszkóban veszi a gyári csirkét, nem maga vágja el a torkát. Én még láttam a csirke, a nyúl, a disznó vérét, de ettől elítélek-e valakit, csak mert abban a korban született, ahol erre már ritka esélye van? Nem. Más kérdés, hogy nagyon szeretném, ha minden kicsit visszafelé haladna, mert a személyes véleményem az, hogy ez jobb lenne, de ettől még nem ítélem el azokat, akik csak "áldozatai" a mai világnak.

Persze biztos voltak olyanok is, akik ízléstelen tréfát láttak az egészben, és azért fotózták le.
Na ezt én is rosszallom, igencsak!
Vagy ki tudja, csak azért álltak le bámészkodni, mert már amúgy is félig zombik, és most hirtelen valami végletesen valóságszerű volt a tányéron, nem a média-szemét, amit napi több órában habzsolnak.
De aztán kvázi ugyanez a média elítéli őket? Navárjunkmááá!

Az egész úgy ahogy van, szomorú, persze hogy az!
Nem kéne hozzászólni? Talán.
De igazából nem is konkrétan ehhez akartam hozzászólni, csak elszaladt velem a ló.
Az eset bennem is két dolgot pengetett meg, az egyikről már korábban akartam írni, és még mindig akarok, de az valami irdatlan terebélyes téma.
Egyrészt, mint a "rendszer" ellensége/áldozata, jobban érdekelne, miért ugrott ki? (Bocs, ha kiderül, hogy nem így van, az én fejemben ez 99%, hogy öngyilkosság...) Van-e ebben valami üzenet, hogy ideje lenne változtatni a dolgokon? Amikor tönkretettek olyan nemzetgazdaságokat, amik amúgy nem sokban hasonlítottak egymáshoz (pl. az orosz és a dél-koreai), a közös a témában az eleve kizsákmányoló szándék és az emberi mellékhatások voltak: pl. a kimutathatóan megnövekedett öngyilkosságok. Csak azért jutott eszembe, mert egy nagyon jó könyvet olvastam pár hónapja, ami ezt vesézi ki, vagy azért mert kicsit megborultam én is mostanában, nem tudom, de akármikor el akarom felejteni, mindig eszembe jut, mivel tartozom még a banknak, és épp hol állok most anyagilag...
Ja, amúgy most ugrik be, ajánlottam már regényt is ebben a témában, itt van: Fallada
Ez, amikor épp egy egyéb szar is beüt, akkor csak fokozza a hatást, de amúgy ott lappang szerintem sokak életében, mert erre találták ki! Bocs, conspiracy theory alert, ez van... ez is egy tünet, mint a közöny, vagy az ellentéte: a túlérzékenység...

A másik dolog, az megint majdhogynem véletlen, hiszen most kezdtem el nézni a Momót a youtube-on. Már rég kíváncsi voltam, hiszen egyik kedvenc regényem, de valahogy a film letöltése is mindig kimaradt, aztán meg most valamiért nem nyitotta meg a fájlt a gépem, és akkor láttam, hogy hát ott van a youtube-on is. Nos  nahát, és ráadásul szerintem egy nagyon tisztességes, kortalan adaptáció, azaz semmit nem számít, hogy 86-ban készült, a mondanivalót képi világgal is alátámasztja.
Mivel amúgy már nagyon rég olvastam, így most jobban fel is tűnt ez a mondanivaló.
Az idő pénz, vagy a pénz idő, ez a viszony lehet kevésbé működik az egyik irányban, mint a másikban, de valahol azt érzem, hogy az én korosztályom már eleve egy olyan világba nőtt bele, ahol ezt tanítják! És lehet ez még inkább igaz a fiatalabbakra, de ez persze csak egy logikai feltételezés, hogy ha nekünk ezt még csak sugalmazták, akkor most már nyíltan állítják, míg el nem jutnak oda, hogy megafonból hirdetik (csak más eszközökkel, hiszen a megafonos propaganda ideje már lejárt, az alattomosabb technikák jobban is hatnak...)
Szóval lehet azt mondani, hogy hiszen ez nem is igaz, hiszen akkor a leggazdagabbak a hajléktalan nincstelenek, hiszen semmi dolgouk a világon, övék a nap 24 órája, stb. Ez meg ugye nem igaz, azt tudja mindenki. Az viszont nagyon is valóságos, hogy az időd nagy részét kénytelen vagy áruba bocsájtani, vélt vagy valós javakért cserébe. És onnantól kezdve a saját felelősséged, hogy gazdálkodsz.
Mikor veszem észre a különbséget a minőségi idő és az elpocsékolt idő között?
Pl. nem felesleges-e mindezt leírni?
Ezt nem tudom, nekem ez egyfajta hobbi, szóval szerintem nem. Nem szoktam megbánni...
De alapvetően össze vagyok zavarva, megmondom a frankót! Pl. elvesztettem a hitem a "megtérülésben", azaz nem ment az elmúlt 15 évben olyasmire koncentrálni, aminek nem volt rövid távon eredménye. Legalábbis én ezzel magyarázom a leginkább, miért nem lettem diplomás ember. DE ezt mai napig még nem bántam meg, és amúgy egész jól elvoltam én ezen a nívón, főleg persze fiatalabb koromban, és persze főleg akkor is azokban a periódusokban amikor elég jól keresetem. Jöttem-mentem, erős voltam és egészséges, és a világot is olyannak láttam, hogy mindez rendben is volt, rendben is lesz, azaz következésképp rendben VAN. Amikor még barátnőm is volt, és főleg amikor még ez JÓ is volt, veszekedésmentesen, szerelmesen, akkor mindez egy igazi idillnek tűnt nekem, úgy kellett egy diploma, mint homok a sivatagba...
Nem azt mondom, hogy minden formális oktatás felesleges, csak azért ez a vesszőparipám, mert személyesen egy olyan andragógus-tanszékvezető alatt tanultam legutoljára, aki izzó homlokkal prédikálta, hogy nem vagy ember (legalábbis a munkaerőpiaci értelemben), ha nem veszel sikeresen részt a felsőbb oktatás valamilyen formájában. És ez egy faszság! Ez az a fajta parasztvakítás, amivel képesek éveket ellopni emberektől, kétes kimenetelű haszon ígéretével, és így én a rendszer egyik pillérének tartom.
Mindenki fúj a gyógyszeriparra, mert "az a király már meztelen".
Hát, többé-kevésbé az oktatás-ipar is ilyesmi...
Viszont a világ már aljas módon változóban volt, amikor én elvoltam, mint Marci Hevesen, és magam épp egy nagy meleg pulóverben (...ma a szerelem) olyan faszán éreztem magam, hogy addig nyújtózkodtam, amíg a takaróm nem ért soha az életben, és akkor vettem meg a házat. (Azt meg ugye senkinek sem kell már magyarázni, hogy a bakszektor mire megy rá, ha még az oktatásban hisznek, a gyógyszerekben hisznek, a bankokban már aligha, ugye?)
Most nem a pénzről beszélek ám, hanem az időről!
Csak az én szürke uram nem másodpercekben fejezte ki magát, hogy jobban megtévesszen, de alapvetően az időmet akarta elrabolni. Mert azóta rengeteget robotolok ám, vagy ha épp nem, akkor meg attól rettegek, hogy ha nem így teszek, azt meg fogom bánni. Közben megbánom-e vagy sem, az már eszembe sem jut, csak néha. A nagy szartengerben is lehet olyan pillanatokat találni, amiért érdemes élni még egy napot legalább, ugye?
Az általános trend, hogy hónapokat adunk el napokért cserébe (mennyit dolgozol egy vakációért?), és napokat adunk el percekért. (Mindenkinek a fantáziájára bízom, mit és miért ;)
De nem nagyon tudjuk visszacserélni, ugye?
Van 1-2 kivétel, de általában nem.
Ezért lehet mindenkiben kialakul egy általános közöny a hosszú távon, és egy általános "éhség" a rövid távon. És normális esetben az éhség a jóra vágyik, de extrém esetekben csak maga az inger megjelenése is izgalmat okoz, ha nem is kielégülést. Legalább történik valami, mert amúgy az életem ellopták zu sammen... Nem lehet, hogy ilyesmi van a háttérben?

Nem tudom most magam sem, van-e ennek füle meg farka, de azt a csontom velejében érzem, hogy korántsem olyan egyszerű a dolog, mint ahogy most terjed ez az általános meghökkenés a Blahán történt eset kapcsán...
Magamba nézek, és még nem tudom én sem...

De hogy legyen valami végszó: melegen ajánlom mindnekinek, olvassa el Michael Ende: Momo c. regényét! Időszerűbb, mint valaha.

És még valami, ami teljesebbé teheti a képet, még két video, de az első sajnos csak angolul tudóknak... (lényeg: nem az időnk lett kevesebb, hanem a vágyaink lettek nagyobbak, ÉS a koncentrációnk szóródott szét.)

A másik picit hosszabb, viszont magyarul van, vicces is, és az időn kívül a halál témáját is említi, ezért is kapcsolom ehhez a témához. Elsőre biztos idegen a stílus annak, aki nem sok ilyesmit hallgat, de türelem, pár perc és egyre jobb és jobb lesz!!!



 

2013. november 22., péntek

Rajzok egymás között

A nőt rendesen tetkómintának gondoltam, bár ahhoz túlrajzoltam. Modoros is lett, de attól még egy letisztított változatban simán fel lehet varrni, szerintem, meg a tetkót én amúgy sem tévesztem össze a komoly képzőművészettel.


De mindig eszembe jut valami rajzolás közben, amitől picit jobban megy az idő, mert a karakter ettől kel életre. Ez a nő épp ezt mondja:

- Ádám, ma nem főzök. Ránk rohad az alma, amit mutter hozott.
- Persze, az a kígyó! - duzzog a férj. - Almára sör?! .... El lett ez már baszva az elején!

Így a pasit is feldobtam papírra, mintegy pihenésképpen, persze azt csak kb. 10 perc alatt, meg az nem tetkónak való :D

 
 
Aztán ránéztem még egyszer, és gondoltam leveszem ezt a szart a nő fejéről, mentek egy kicsit a giccs-faktorból :D :D
 
 


2013. október 27., vasárnap

Könyv vagy film? (Azt hiszed, egyértelmű?)

Általában érdemesebb elolvasni egy regényt, mielőtt megnézzük az abból készített filmet vagy filmsorozatot. Legalábbis - mint olvasni szerető ember - ezt eddig így gondoltam.

De ez nem aranyszabály ám, és bár ilyennel óvatosan bánnék, a mai felgyorsult világban néha jó tudni, ha vannak könyvek, amiket felesleges elolvasni, ha már fut a vásznon is. (Vannak persze, amiket sem elolvasni, sem megnézni nem érdemes.)

Ami érdekes most nekem, hogy ez az egész téma egy HBO sorozat kapcsán jutott eszembe.
Ráadásul fantasy műfajban, ami szerintem mind irodalomban, mind filmen nagyon necces, amint kinőttünk a kamaszkorból (lányoknak-nőknek esetleg még azelőtt is.) Én ugye a nyolcvanas-kilencvenes években cseperedtem gyerekből kamasszá, amikor is olyan alkotásokkal találkoztam, mint a Narnia sorozat, vagy Tolkien "remekei", amik közül a Babó (Hobbit) címűt már az első fejezet után méltatlankodva félredobtam, és a "nagy mű" első kötetén valahogy még átrágtam magam, hátha alakul majd, de feladtam, és végül is maga a filmes trilógia első része is eléggé egy időpocsékolás lett volna, ha nem vesszük Liv Tylert, Cate Banchettet, Viggo Mortensent, és a gyönyörű új zélandi tájakat. A sztori ugyanolyan szar, és ahogy emlékszem Tolkien nem volt mestere sem a karakterábrázolásnak, sem a leíró jeleneteknek.
Ahogy én emlékszem, az jött át, hogy egy nyelvész rúnákkal és versikékkel bíbelődik, miközben a kelta mondavilágból lopkodja össze a kelléket és díszletet, a cselekményt pedig elnyújtja egy-két minimálisan alátámasztott morális konfliktus körül, és míg nagyon komoly és kenetes, addig semmi realitás nincs benne, szóval unalmas, mint egy két órás ortodox mise...

Ja, hogy miért legyen egy fantasyben realitás?!
Okés, nem azt mondom, hogy tudományos magyarázatot követelek arra, hogy képes egy sárkány tüzet okádni, de pl. kevésbé gagyi, amikor a negatív és pozitív szereplők nem úgy vannak elválasztva, mint Adolf Hitler frizurája, és az utóbbiak is "képesek" meghalni...
(Überelhetetlen defekt szerintem, ahogy a hobbitban a 12 törpe mindenféle csatát, mozgó (!!!) sziklaösvényen való átkelést, korhadék talpfákból kirakott hullámvasút-menetet túlél egy csuklóficam nélkül, miközben pl. ellenségeik, a trollok, hullanak mint a legyek. Ezt mondja már nekem valaki, hogy lehet innentől izgulni a szereplőkért?!)
A másik említett sztrori, a Narnia, legalább nem is leplezi, hogy gyerekeknek szól. Gyerekként olvastam, és úgy okés is volt (kábére...)
Aztán, hogy a mozira visszatérjek: ezekben az időkben, főleg még a nyolcvanas években, a filmek nem tudták felvenni a versenyt egy olyan ember fantáziavilágával, aki képes úgy olvasni, hogy a szereplők és a tájak megjelennek az agyában, audio-vizuálisan. Nem volt rossz a Labirintus és a Végtelen Történet, de pl. a Conan filmeket csak Arnold elképzelhetetlen fizikuma és karakteres arccsontjai vitték a hátukon, amúgy sokkal job volt Conan képregényeket nézegetni...
Jött aztán a Dragonheart 1996-ban, ahol már volt CGI, és innentől a fantasy fimeknek nagyobb lett a létjogosultsága.
(Amúgy ez nem csak a fantasyre érvényes, mert pl. a Fight Club egy érdekes regény, de Fincher olyan vizuális eszközökkel tette még jobb (!) filmmé, ami 10 évvel korábban még nem állt volna rendelkezésére. VAGY... a Trainspotting, és az American Psycho, amiket bevallom nem voltam képes elolvasni. Az előbbit azért, mert a legsúlyosabb skót akcentuban és szlengben  íródott (a magyar fordítást nem ismerem, lehet ettől még jó...), túl sokat kell rá koncentrálni, hogy élvezhető legyen. A másikat meg azért, mert ahogy átvergődtem az első oldalakon, az volt az érzésem, hogy egy yuppie brand katalógust böngészek, és ez megint csak a sztori hátrányára vált, azaz nem voltam képes arra figyelni, hogy esetleg valami történik is. Mondjuk a Fear and Loathing in Las Vegas mind írott, mind filmes formában élvezhető volt, de itt is azt mondom, ha Terry Gilliam megint megrendezné, a mostani, sokkal profibb technikával, esetleg még jobb lenne...)

Nem azt mondom, hogy innentől olvasni nem érdemes!
Ha úgy vesszük, a Harry Potter is fantasy, nem igaz? Márpedig abból, ha nem is azt mondom, hogy nem volt érdemes filmeket csinálni, de MINDENKÉPPEN el kell olvasni a könyveket, még előtte! Mert pl. itt nincs olyan hiba, mint Tolkien-nél. A sztori több szálon fut, a karakterek élnek, és néhol meg lehet lepődni, ki is a jó, és ki a rossz, illetve, ami még inkább dícséretes, maguk az abszolúte, bona fide hősök (akikről azért már rögtön tudni, hogy azok is lesznek végig), még ők is lejátszák a kis játszmáikat, és a Harry-Ron-Hermione háromszög az gyakran alakul úgy, hogy kettő faszán megvan, a harmadikat meg ezért-azért épp "kiközösítik"... Na, ez pl. valami, ami realitást vihet a fantasy műfajba is, minden fennakadás nélkül.
Ezen kívül is még sok érdeme van szerintem J.K. Rowlingnak, de most elég csak ezt említeni.

És a hosszú bevezető kör után akkor visszatérek arra, miért jutott mindez eszembe:
Game of Thrones.

Az említett nagy fantasy-csalódások után cseppet sem érdekelt, hogy tudomásom van egy ilyen sorozat létezéséről, míg az időm úgy nem alakult, hogy itthon döglök a törött könyökömmel. Hirtelen felindulásból töltöttem le az első évadot, és bevallom, az első epizód feléig legalább, de lehet egészen az utolsó jelenetig, azt gondoltam, lehet fel is adom. (Eleve gyanúsan fogadtam, hogy fantasy sorozat, azaz arra gondoltam, a kosztümre, díszletre, helyszínekre is kevesebbet fognak költeni fajlagosan, mint egy sima 120 perces mozifilmre, nem is beszélve az akcióról, ami általában a fantasy veleje, nem igaz?) De épp jól választották ki, mivel zárják az első fejezetet, ami mindenkit átlendít a másodikig, azt is, aki nem olvasta a regényt.
Suspence - asszem így hívják ezt úgy általában.
Pl. amikor a képregény lapján, a jobb alsó sarokban, az utolsó kockán húzzák elő a kést. Ez kötelező! Ez a minimum, hogy lapoznod kelljen, és legalább addig valamiféle izgalmi állapotban maradj. Egy sorozatban mindig ilyesmivel zárják le a fejezetet, de itt az érdekesség, hogy a Game of Thrones-ban pár fejezettel később már felsorakoztott pár olyan karakter is, akikről egyik fejezet végén azt hiszed, a pozitív oldalon van, a másik végén meg azt, hogy a sötét oldalon, de az első évad végére meg szerintem belenyugszol, hogy tetszés szerint szeretheted bármelyiket, mert (persze egy-két kivétellel) semelyik sem olyan jó, és semelyik sem olyan rossz.
És bár az akciójelenetek (pl. kardozás, vagy jóval-jóval később egy várostrom) tényleg nem múlják felül azt, amit egy sorozattól el lehet várni, mire pár részen túl vagyunk, ez nem is számít! Az egész egy nagy intrika, politika, dinasztia-harc és filozofikus cívódások az említett se-ide-se-oda tartozó karakterek között, hogy le is szarom, kardoznak-e egyáltalán...
Sőt! Kifejezetten annak kezdtem szurkolni, minél kevesebb fantasy-akció-elem legyen, mert annyira jók a párbeszédek!

És ahogy három nap alatt felzabáltam az első három évadot, elszaladtam a könyvesboltba, és megvettem nem csak az első, de az első két kötetet (kb. ezekből lett a sorozat első két évadja), arra gondolva, hogy ezeken is úgy fogok átsiklani, mint libán a szar.
De ez egy hónapja volt, vagy régebben is, és még mindig nem olvastam el az első kötetet...
Mert hogy semmi plusszt nem ad a film után, sőt!
A fejezetek 1-1 karakter neve alatt futnak, az ő interakciójukban halad a cselekmény. Ez rendben is volna, ha nem főleg a Stark család tagjai lennének majdnem kizárólag a szereplők! Rajtuk kívül marad Daenerys, meg a törpe, de ezzel pl. az is rögtön leesik, hogy a törpe is pozitív karakter, holott a sorozatban ez picit tovább lebegett a semmiben...
Ráadásul még ő is sokkal szolidabb a könyv lapjain. Egy jó példa, ahogy a saját kérésére "bevallja a bűneit", mert így alkalma lehet párbaj útján ítéletet kérni, és ki akarja játszani a senki oldalán nem álló zsoldost, párbajozzon az ő képviseletében, mert gondolom ez az egyetlen logikus esélye a menekülésre.
Ez a könyben:
"I have lain with whores not once but hundreds of times. I have wished my lord father dead and my sister, our gracious queen, as well. I have not always treated my servants with kindness. I have gambled. I have even cheated, I blush to admit.... (bla-bla-bla)"
És hogy írták meg filmre?:
"Where do I begin, my lords and ladies? I'm a vile man, I confess it. My crimes and sins are beyond counting. I have lied and cheated. Gambled and whored. I'm not particularly good at violence, but I'm good at convincing others to do violence for me. You want specifics, I suppose. When I was seven, I saw a servant girl bathing in the river. I stole her robe. She was forced to return to the castle naked and in tears. If I close my eyes, I can still see her tits bouncing. When I was ten, I stuffed my uncle's boots with goat shit. When confronted with my crime, I blamed a squire. Poor boy was flogged and I escaped justice. When I was twelve, I milked my eel into a pot of turtle stew. I flogged the one-eyed snake. I skinned my sausage. I made the bald man cry! [makes masturbation gestures] Into the turtle stew, which I do believe my sister ate. At least I hope she did. Once I brought a jackass and a honeycomb into a brothel..."
Érezhető a különbség egy karakter vázlata, és a kidolgozott, mondhatni hús-vér verzió között?
Nem sokkal élőbb az utóbbi?!
De! És nem csak azért, mert nagyon jó törpe színészt találtak, hanem azért, mert George R. R. Martin egy gyenge képességű író, sajnos...
És ez még nem minden!
Mivel a könyvben tényleg csak az "szólal meg" akiről épp a fejezet szól, illetve azok, akikkel ő kommunikál, viszont nincs fejezet Varysról, Littlefingerről, Cersei-ről és Jaime-ről, így amikor ezek bármilyen kombinációban egymással beszélnek (és higgyétek el, ezek a jobb párbeszédekhez tartoznak a sorozatban), az mind a hollywoodi forgatókönyvírók érdeme, mert a regényben nincsenek benne. Ehelyett talán több háttérinfót kapunk az ilyen-olyan vérségi kötelékekről a nagy nemesi családok között, de az aligha kárpótol annak fejében, hogy mondjuk Lena Hedley, mint Cersei ellop minden jelenetet, amiben szerepel. Pl. ahogy kóstolgatják egymást Littlefingerrel, és az elkezdi fenyegetni:
Cersei: A mockingbird... You created your own sigil, didn't you? How appropriate! For a self made man with so many songs to sing.
Littlefinger: I'm glad you like it. Some people are fortunate to born into the right family. Others have to find their own way.
Cersei: I heard a song once. About the boy of modest means. Found his way into the home of a very prominent family. He loved the eldest daughter. Sadly she had eyes for another.
Littlefinger: When boys and girls grow up in the same home awkward situations can arise... Sometimes, I've heard even brothers and sisters can develop certain affections. And when those affections become common knowledge, well...that IS an awkward situation, indeed. Especially in a prominent family. Prominent families often forget a simple truth I found...
Cersei: And which truth is that?

Littlefinger: Knowledge is power.
Cersei (kis gondolkodás után, a testőreinek): Seize him!... Cut his throat! ... Stop it! I've change my mind, let him go!... Step back three paces!...Turn around!... Close your eyes!
(Odalép Littlefingerhez, és az arcába mondja:) POWER is power!




Ez egy jó színészi játékkal (és Lena Headey tényleg jó!) nagyon ütős, és mivel úgy látom, a második kötetben sincs se Littlefingernek, se Cerseinek saját fejezete, hogy lenne benne vajon ez a jelenet?
Ehelyett látom van Davosnak és Theonnak külön sztorija, akik közül az előbbi az egyik legunalmasabb karakter, a második meg csak szimplán szerencsétlen.
A Lannister család bármelyik tagja izgalmasabb, mint a Stark család bármelyik tagja, de a könyv mégis az utóbbiakról szól, a filmen meg majdhogynem 50-50...
Vagy másik példa: egy jó figura a felkapaszkodott, dörzsölt, de ártatlan kurva, Rose, aki összeköt egy-két szálat a sorozatban, vagy legalábbis alátámasztja valamelyik fontosabb szereplő jellemvonásait. Nem csak azért tették bele, hogy egy pár jó csöccsel többet lássunk ;)
A könyvben, bár előfordul 1-1 tipikus 4 betűs szó, a filmben olyan természetességgel használják, mint ahogy az a hétköznapi életben normális. Nem túlerőltetve, mint ahogy pl. a grafikus erőszakot túlvezérelték a Spartacus című sorozatban, csak épp úgy, ahogy mindenki káromkodik néha...
És ez megint egy olyan realitás, ami a fantasybe szerintem kell. Egy olyan világban, ahol egymás fejét adják fel postára, vagy kitűzik karóra, ott nem fognak virágnyelven beszélni a baszásról sem, szerintem...

Szóval, anélkül, hogy túl sokat írnék, ha ezzel a tanáccsal bárkinek is segítek: ne vegyétek meg a könyvet, csak nézzétek a sorozatot! Nagyon jó angolul, de általában jó a magyar szinkron, gondolom ezt is jól megcsinálták.


2013. október 25., péntek

Play

Tegnap a Hungarian Culture Days megnyitó ünnepsége már elég fáradtan ért, szóval nem akarok részletekbe belemenni, mert sok lenne benne a kritika...
Vegyük inkább csak a szépet: picit belecseppentem valamibe, ami nyomokban hasonlít a kulturális életre, és ez picit elveszi a hétköznapok itteni munkásszállás/száműzetés jellegét. Meg persze újra felfedezem magam, mint alapvetően szociábilis lényt.
Pl. egy bő hónapja senkit nem ismertem, aki részt vesz ebben a pár napos rendezvénysorozatban, most meg már a "járulékos ismerkedésre" is volt példa: Az Abbey Chiropractornál véletlen összefutottam egy magyar lánnyal, akivel - mivel a csontkovács mutatott be - először váltottunk pár szót a bokagyakorlatokról, aztán ebben ki is merült volna a téma, ha nincs ez az amatőr színjátszás, mert így mondhattam, hogy egyébként szombaton hattól a Culture Boxban előadunk egy kis modern tragikomédiát, és én vagyok az egyik szereplő...
- Tényleg? De jó! Pont mostanában gondolkodtam rajta, hogy milyen rég voltam színházban (stb.)... Oks, akkor telszámcsere + e-mail cím, és küldöm az infót...
Jó-jó, most nem kell még tovább fűzni a sztorit, de pár hónapja mit mondtam volna?
- Amúgy egy mosodában dolgozom... elkérhetem a számod?

A depresszióból járt utakon nehezebb kimászni, higgyetek a mesternek!
Ez volt a fő oka, hogy amikor friss ismerősöm, Réka megkérdezte, elmennék-e egy olvasópróbára, mert az egyik szerepre pont engem tudna elképzelni, nem azt mondtam, hogy én még mindig emlékszem rá, hogy besültem egyszer magyarórán, amikor hangosan fel kellett olvasnom valamit, ami három mondatnál több volt. Okés, arra figyelmeztettem, hogy ahogy emlékszem valami színjáték-félében utoljára egy alsótagozatos anyák napi műsorban léptem fel, de mégis mi lenne ez a szerep?
- Egy ideges kis könyvelő - mondta.
- Hát, kicsi is vagyok, meg ideges is, még akár sikerülhet is - egyeztem bele.
- Jó, küldöm a szövegkönyvet.
Megmondom, picit furcsa érzésem volt első olvasás után, miért gondolta, hogy pont én legyek az a karakter, aki megjelenik egy nő házassági hirdetésére, de totál ideges, mert sosem tudott csajozni, és amúgy hipochonder is, és végig tök béna, de amikor ennek ellenére mégis úgy néz ki, hogy összejönnek a nővel, akkor el se hiszi mekkora boldogság érte, és szívinfarktust kap... :O
Bazmeg, picit kivonatolták az elmúlt pár hónapomat, mi?!
De ha jobban belegondolok, akár az eddigi életemet is... (De ezt még egy orbitális, szucid depresszió kellős közepén gondoltam...)
Az olvasópróbára amúgy igen furcsa állapotban mentem el, mivel előző nap legénybúcsú is volt, meg valami olyan szitu is rögtön utána, amit egy másféle búcsúnak is felfoghatnék, és picit megviselt ez is, plussz ráadásul mivel korán keltem, nem tudtam később visszaaludni, csak úgy, hogy rátöltöttem még a kutya szőréből...
Mondtam is:
- Nem igaz, Réka! Van egy csöves is a darabban, erre te a könyvelőt osztod rám?!
De folyékonyan olvastam, belevittem rögtön egy kis Woody Allen merítést, és megkaptam a szerepet. Picit aztán aggódtam is, hogy vajon legközelebb, tiszta fejjel menni fog-e, vagy egyszer volt Budán kutyavásár, de nem voltam gondban azóta sem :)

Pedig nem olyan könnyű ám!
Pl. első nekifutásra több szövegem volt, mint Steven Seagal-nak egy 90 perces filmben! (Később húztunk mindenki szövegéből.)
Réka komolyan vette a rendezést is, nem csak úgy, hogy csapjunk össze valamit, a lényeg, hogy mi élvezzük!
Elsőre nagyjából okés volt ez a Woody Allen sorminta, bár azon vitatkoztunk, hogy szerintem a fickó, bármilyen balfasz is, de amúgy egy kis perverz, szerinte meg inkább legyen csak simán egy izgulós kis lúzer... Aztán amikor a szöveget már úgy gyakoroltam az Irishtown Nature Parkban (ahol nem sokan járnak, lehet magamban beszélni), hogy nem is nagyon néztem a papírt, és belevittem a hipochonder-idegeskedő hanghordozást meg mozdulatokat, amennyire csak szerény képességeim engedték, akkor (kb. 2 hete) megváltozott picit a dolog, hogy az elején próbáljon meg cool lenni, majd később bújik ki a szög a zsákból! De csak próbáljon meg laza lenni, azért lehessen érezni, hogy belül izgul! Próbáljatok meg Danny Trejo-val eljátszatni egy matematika professzort, akiről amúgy a katedra mögül átsüt, hogy titokban stand up komédiást játszik a tükör előtt, de csak ha a felesége nincs otthon...


Bár... mégsem ez a jó példa... mert amúgy ha már "játszani" kell, azt gondolom, egyszerűbb lehet egy teljesen olyat alakítani, aki semmiképpen nem én vagyok. Pl. kipróbálnám, milyen lenne egy kőkemény kiképzőtiszt. Tök felszabadultan üvöltenék és aláznék mindenkit, mert ez biztos egy titkolt vágyam... :D :D
De egy 35 eves pasi, aki csajozni akar, de tök béna?! Ezt most hogy játszam el? :D
Ezért szerettem volna megkapni a csöves szerepét is plusszban, hogy legyen valami kontraszt legalább. Viszont Réka elsőre úgy képzelte el, hogy minden halott pasi a jelenete végén ott marad a háttérben, sorban leültetve, szóval kettős szerepek kizárva.
Erre most mégis én játszom a csövest is, és ez 4 nappal (!) az előadás előtt jött be, mivel egy nagyon szomorú dolog miatt nem tud mégsem jönni az a srác, aki eddig erre próbált. Okés, a hajlesznek nincs konkrét szövege, csak mimikája, meg dünnyög és bólogat, de azért tudni kell mindezt a partnerrel összhangban, és persze van a jelenteben mozgás, amit ugyanúgy meg kell jegyezni és begyakorolni...
Ja, ez a színpadi mozgás, ez is egy külön téma ám!
Mire már tudtam a szöveget, és tök jól összemondtuk egymással szemben ülve, hirtelen elfelejtettem sorokat, amikor elkezdtük játszani, és arra kellett figyelni, hogy most épp leülök, felállok, előveszem a zsebkendőm és a homlokom törölgetem, stb. Meg aztán hiába tudod azt, melyik sor jön, azért próbáld meg elhitetni, hogy nem tudtad igazából mit akartál mondani, mert a partnered szövegére reagálsz elvileg... És ar-ti-ku-lál-tan! És hangosan! Okés, ideges a karakter, és ehhez lehet nem passzol az a színtiszta hanghordozás, amivel a szózatot szavalnám el, de attól még a nézőnek meg kell értenie mit mondok... Mondtam is, ezért nem tud biztos jópár magyar színész filmben játszani, mert a kamerába is úgy ordítanak, mintha a Nemzeti színpadán akarnák elérni, hogy a nézőtér minden pontján hallják őket.... <<< Ja, és ez is! A pont-pont-pont. Ahogy ezt írásban is indokolatlanul használom, és az életemben is meghatározó vonás, hogy "lebegtetem a dolgokat", nem fejezek be semmit igazán, így Réka felhívta a figyelmem arra, hogy gyakran nem viszem le a hangsúlyt a mondat végén sem. És a magánhangzóim kiejtésével is voltak gondok, arról nem is beszélve, hogy - talán mert circa két hónapja nagyon keveset is mozgok, meg gyakran "lógattam az orrom", "fájt a szívem" és "elszorult a torkom", a légzésem nagyon sekélyes lett, és vagy kifulladtam, vagy túlkapkodtam magam levegővel, nem fújtam ki rendesen, mire a következőt kellett venni egy másik mondathoz... Szóval pl. egy egész probát szánt beszéd- és légzéstechnikára.
De valószínűleg ezek nem fognak meglátszani a darabban, mert ugye az egészre kevesebb mint egy hónap volt, csak úgy gondoltam megjegyzem, érdekességképpen.

Az utóbbi két napban már a helyszínen próbáltunk, egy csomó idő ment el pl. a berendezésre, technikai dolgokra, és közben a teremben a kiállítók pakolták fel a fotóikat, grafikáikat, és volt hogy csak azért mentem be, hogy egy másik srác jelenetében segítsek, mint súgó, szóval eléggé belehúztam, és titkon remélem, hogy valami folytatása is lesz, mert rájöttem, hogy szeretem csinálni.
De ha nem is lesz utóélete, ha másra nem, arra mindenképp jó ez az egész, hogy van eleje, meg vége, azaz nem... pont-pont-pont...
;)

2013. október 21., hétfő

A csumpi bringás és a ferraris

Találtam egy követ (kősziklát) a parton, ami a tökéletes eszköznek bizonyul eddig a bokagyakorlatokhoz. (Lásd előző bejegyzés)
Mondjuk annyi mínusszal, hogy rengetegen kocognak és sétálnak arra, szóval teljesen ki kell zárni a külvilágot, és le kell szarni, hogy idiótának néznek, ahogy egyensúlyozok rajta...
De van inspiráció ehhez is, kaméleon típus vagyok...

És ahogy tegnap, vagy tegnap előtt ez a kő (meg a szivárvány) csak abban segített, hogy végre biztosan átmenjek a József Attila Teszten hazafelé, ma már ebben tuti voltam, és még ez is történt:
Elment mellettem a Ferrari, amit néha látok errefelé. Persze nem jutott sokra, hiába duruzsolt a ki-tudja-hány henger, útjavítások vannak, az ezer sebből vérző bringámmal megint utolértem, és volt egy szitu, hogy akár pimaszul be is vághattam volna elé, ahogy az útmunkás "GO" jelet adott, és utána Ferrari ide vagy oda, a sínekig (a "József Attila Tesztig") nem tudott volna nagyon elmenni mellettem...
Keserű kis goblin lettem volna, ha kijátszom a kártyám, mi?!
De gondoltam, itt "a lottó nyertes". Lehet nem okoz neki nagyobb boldogságot a Ferrarija, mint nekem az, hogy már végül is 8 héttel a könyökműtétem után (igazából már 6 héttel utána kezdtem) tekerem a csumpi bringámat, de AZ BIZTOS baszná az agyát, ha a milliós kocsijával mögöttem kellene pöfékelnie egy darabig... És miért basszam el valakinek a kedvét, ha én se akarnám, hogy az enyémet elbasszák?!
Szóval elengedtem.
(A DART sorompónál újra találkoztunk, de addig legalább ráléphetett a pedálra, nem igaz?)
De jól megvoltunk ma, én meg a ferráris...
Én a zenémet hallgattam, tekertem a roncs bicómat, és jobban helyén éreztem a bokám-térdem-gerincem, ő meg ki tudja... minek örülnek a milliomosok???
Ha bevágok eléjük és felbaszom az agyukat, csak azt tudom meg, hogy minek NEM örülnek, ugye?

Asszem kezdek "indiai" lenni, mi?

:D

2013. október 20., vasárnap

Szivárványt fingani

A tudományos magyarázat, miért finganak szivárványt az unikornisok:


Ilyen egyszerű, és nem csak az egyszarvúak tudják.

Ez jutott eszembe ma, amikor a reggeli, tengerparti sétám alatt a következők történtek:
- Találtam egy olyan követ, amire ha felállok, akkor lehet rajta billegni, és ez egy kellemes egyensúly-gyakorlat, meg a rosszabbik bokámmal úgy nyomom le, hogy érezzem, hogy dolgozik, és közben jó a térdemnek is, meg minden, de a lényeg most itt csak annyi, hogy jól esett.
- Közben sütött a felkelő nap, de persze a távolban lehetett itt-ott látni, hogy szemereg az eső is valahol, hiszen mégis csak Dublinban vagyunk.
- A playlist-emen épp a Pink Martini Bolero feldolgozása következett, amikor az Aviva Stadium tövében észrevettem, hogy elkezd kifejlődni egy szivárvány.



Namost, az elején nem voltam benne biztos, hogy lesz-e belőle valami, de egy perc után beleéltem magam, mert a szivárvány egyre élénkebb lett, és ráadásul tényleg alulról felfelé, illetve ívben az óramutató járásával megegyezően nyújtózkodott, mintha csak én rajzoltam volna fel oda. És ahogy a Bolero is beleerősödött a témába, én ritmusra billegtem, a hátamat sütötte a nap, és tényleg - bármilyen giccses is -, de olyan jó érzéssel töltött el, hogy én rajzolok egy szivárványt az égre :D
És tényleg az alatt a 6-7 perc alatt érte el a kiteljesedést, amíg a szám tartott, szóval valami metafizikai összhangot is éreztem, amit ugye mostanában nem nagyon...

Eszembe jutott, amit egy nő mondott nekem pont egy-két napja, és akkor is nagyon egyet értettem vele, pedig amúgy nem szoktunk egyetérteni. Nem tudom szó szerint idézni, de kb. ez volt a lényege:
Ha valami pozitív dolog történik veled, vagy jól érzed magad, akkor tudatosítsd, aztán engedd el!
És ugyanígy, amikor nem jó valami, azt is tudatosítani kell, és elengedni. Tudni kell mi a jó, és mi a rossz, de tudni kell mindkettőt elengedni. És ha ez megy, akkor a jó dolgok maguktól meg fognak találni, szinte "üldözni fognak", a rossz dolgok meg feladják...
Jól hangzik, mint minden new age tanítás, csak hát én világéletemben egy ragaszkodó típus voltam, és ami jó, azt nem akarom abbahagyni, ami meg rossz volt valaha, attól hajlamos vagyok tartani később, hogy lehet rossz lesz megint...

De most, milyen véletlen, ahogy vége lett a Bolerónak, és a szivárnány kezdett elhalványulni, jött a következő szám, a "Me Na Szom" Mitsourától. Valamiért nem találja a blogger, hogy úgy beszúrjam, mint a másikat, de itt az elérhetősége, érdemes meghallgatni ezt is:
http://www.youtube.com/watch?v=DOj2x9ouj1I&feature=player_detailpage

Szóval, amíg a Bolero egy kiteljesedős szám, ez egy lecsengetős-elengedős, szerintem.
És faszán el is tűnt a szivárvány, ahogy meghallgattam, mintha ott se lett volna.
De egy picit megmaradt a jó érzés még reggel, és hosszú ideje először biztos voltam benne, hogy átmegyek a "József Attila Teszten", ahogy hazafelé sétálok...

Hogy mi az a "József Attila Teszt", meg hogy ezen kívül mostanában mi van velem, abból most nem csinálok blogposztot, de azért majd barátoknak megírom, ha érdekel ;)



2013. szeptember 18., szerda

A király, a pap, a gazdag ember, meg a törött paraszt

Rég tudtam, hogy van egy ilyen fantasy sorozat, hogy "A trónok harca", de a műfajban évekkel ezelőtt csalódtam már, szóval nem siettem el, hogy lecsekkoljam.
No, most erről sokat nem fogok írni, talán picit majd külön, de belebuzultam rendesen, az ilyen párbeszédek miatt (a sorozatot angolul néztem, ez kb. ahogy én értettem, lehet a szinkronban máshogy volt):

- Három nagy úr ül egy szobában. Egy szent ember, egy király, és egy gazdag ember. És ott van még egy egyszerű zsoldos is. Mindhárom hatalmasság meg akarja öletni a másik kettőt. Vajon ki fog meghalni és ki marad életben?
- Az a zsoldostól függ.
- Tényleg? Neki nincs koronája, se pénze, az istenek áldása sem kíséri.
- Nála van a kard. Az élet és halál bírája.
- De ha a zsoldosok döntenek, miért teszünk úgy, mintha a királyok uralkodnának? Az erő ott van, ahol elfogadjuk, hogy van. Szemfényvesztés, árnyék a falon... De egy kis ember is tud nagy árnyékot vetni.

Szóval amit nekem ez most jelent:

Az ír állam (koronás király) úgy néz ki, leszarja hogy épp eltört a kezem, és nem tudok dolgozni vagy 3 hónapig. Csak 1,5 éve fizetem az adót és a "TB-t", nekik meg kettő kell. Illetve kettő folyamatosan, mert ugye nekem majdnem 3,5 is megvan itt összesen, de nem folyamatosan. Még persze próbálkozom, ez csak az első kör. Itt üt vissza, hogy megszavazták az ilyen-olyan megszorításokat, hogy kinyalhassák a bankárok seggét, és a szociális háló itt is kezd szakadozni...

A St. Vincent de Paul Society (a katolikus egyház segélyszerve) még azért működik. (Onnan tudok róluk, hogy az egyik örökzöld kedvenc regényem az Angela's Ashes, szóval olvasni mindig megéri!)
Csak egy telefon, és be sem kellett mennem hozzájuk, két öreg faszi kijött hozzám. Rákészültem persze: megnéztem nincs-e valami régi boros üveg a szoba sarkában, és ideiglenesen lebontottam a házi oltáramat a "bálványokkal", a kínai békával, Krisnával, meg a többiekkel. Gondoltam, ha már kijönnek, lehet körül is néznek. De nem, az előszobában beszélgettünk picit, és aztán adtak egy 20 eurós Tesco Gift Card-ot, meg mondták hogy menjek el a parókiára szerdán, aztán meglátják, tudnak-e még segíteni. Nem sok 20 Euro errefelé, de azért rendesek, végül is azt se kérdezték egyáltalán meg vagyok-e keresztelve.
Elmentem a következő szerdán, ahol egy hét fős bizottság kérdezett ki, de továbbra sem firtatták, miben hiszek, meg nem kellett bebizonyítani semmilyen módon, hogy én tényleg egyedülálló vagyok, és tényleg nincs más bevételi forrásom. Akár lehetne két lakásom Pesten, amit kiadok, sose tudnák meg. Szóval 10 perc alatt elhitték, hogy nekem most kell némi segítség, és adtak még 40 Euro értékű gift card-ot, meg mondták, hogy pár nap múlva megint meglátogatnak.

A "gazdag ember" a sztoriban a bankom, az AIB.
Az itteni másfél év adóm szart sem ér, az egyház csak jelképesen segít, de az AIB sima customer service alkalmazottja lazán kiszámolta, hogy első blikkre úgy látszik, felvehetek akár 2000 Euro személyes kölcsönt 2 évre, csak mert látják, hogy a fizetésem hozzájuk utalom. Felírta az adataim, és mondta, hogy két napon belül csörögnek.
Épp akkor hívtak vissza, hogy zöld utat kaptam, amikor a St. Vincent-től mentem haza, és 2 percre voltam a banktól, szóval beszaladtam, és kb. 10 perc alatt meghallgattam mindent (kockázatokról és mellékhatásokról szó sem esett), és aláírtam kb. 4 helyen a magyar szokások szerinti 25 hely helyett, és még az útlevelem se kellett, egy héten belül kapom a zsetont.
Picit aggódtam előtte, hogy milyen a risk management náluk, mert ugye a bank statement-em 30 sorából kb. 25 a Paddy Power és a Bet365 bankszámlái közötti ide-oda mozgást mutatja, és az elmúlt 3 hónapban azt se mondhatom, hogy a mérleg az én oldalamra dőlt volna, de ez se érdekli őket. (Én dolgoztam pár éve risk management munkakörben, simán szóltam volna a csopveznek, hogy ennek a csávónak azért nem biztos, hogy kölcsön kellene adni :D) Annyit változtattak, hogy 2 év helyett hármat írtak be futamidőre, csak mert part time szerződésem van a melóban, és nyugodtabbak, hogy így nem lesz gond a havi törlesztéssel.
Mondom, semmi fedezet, semmi kezelési költség, és ha épp megszaladna velem a ló (Balotelli tutira lő egy gólt ma este, higgyétek el!), akkor minden további kecmec nélkül előtörleszthetek. Nekik csak annyi számít, hogy a havi minimum részlet meglegyen, azon felül akár fizethetek egyik hónapban 150, másikban 300 eurót is, ahogy nekem épp kijön.

Hogy a jó kiállásom miatt hitték el, hogy nem fogok azonnal feltenni 2000 Eurót a Barcelonára következő héten, az azért kétséges, ugye?


Az más kérdés,  hogy a szégyenletes jelzáloghitelem után megfogadtam, soha többé ilyesmi, és persze mindig gyanús, ha csak így hozzádvágják a pénzt, amiről ugye tudjuk, hogy nem is létezik valójában...
De létezik eléggé, amikor ki kell fizetnem az albit, vagy felszállok a DART-ra, vagy kaját veszek, vagy csak arra gondolok, mikor is lesz meg az a keret, amiből majd lesz főd + earthship + azért még jut másra is... Létezik, mert elfogadom. Lehet vannak emberek, akik pl. meggyógyítják magukat 2 hónap alatt a diagnosztizált halálos rákból, valszeg én azt is elfogadnám, hogy bizony akkor nekem harangoztak, mert nem vagyok akkora spíler. De lehet még az is jobban menne, mint azt figyelmen kívül hagyni, hogy pénz nélkül is van élet, mert amióta belegabalyodtam, azóta csak azt tapasztalom, hogy az KELL. Hiába nézem a sok okosságot, milyen hamis az egész rendszer, attól még kell.
Hogy álszent és hiteltelen vagyok a csillagos sapimban mindezzel együtt, az meg kurvára nem érdekel!

Lehet nincs tovább "csak a szépet", gyerekek?
Mert én csak egy törött paraszt vagyok, nem is egy zsoldos...
Amúgy is kezdek babonás lenni, hogy amikor valami nagyon pozitívat írok itt, mint pl. azt, hogy voltaképpen jó hír ez a sebesülés, mert majd megmutatom milyen jól jövök ki belőle, akkor tutira úgy kezdenek alakulni a dolgok, hogy csak basztatom magam, mi is az értelme az egésznek?!
De majd ha megtalálom az értelmét, azt biztos 24 órán belül ki fogom posztolni, szóval ne aggódjatok, én maradok szeretettel.
Come on Balotelli!
:D


2013. augusztus 23., péntek

TB Írben + kerek perec, egyebek....

Okés, szóval kerekebben, hogy is volt ez a perec sztori :
(Családtagok NE olvassák!!!)

Kedden, a szabadnapomon, úgy döntöttem elvegyülök picit Clark Kentként a tömegben, de pechemre bepárásodott a szemüvegem, amikor meghatódtam valamin éppen, a kormány meg befordult, és úgy vetődtem előre, hogy bal tenyérrel védtem a fejsérülést, de közben a bal combom elkapta a kormány vége, aztán balra (mert hogy jobbkormányos rend van, szóval arra tilos vetődni, mert jöhet valami!) pattantam le, nyilván könyökkel a járdaszegélynek. Ott visszapördültem, mi van a cangával, gyorsan behúztam magam mellé, és kifújtam a levegőt.
Páran összeszedték, ami kirepült a hátizsákból, közben felálltam, mondtam, hogy valszeg minden rendben, és vártam 1 percet, hogy a szédülés elmúljon, aztán gondoltam visszamegyek akupunktúrára, ahol nem sokkal azelőtt voltam, és gyorsan helyrerakatom magam, mert másnap meló, és a sérvem miatt már így is setéten néznek rám, hogy nehezebb dolgokat most nem végezhetek, hát nem akarom tetézni.
Megvolt a szurkálás + masszázs, 1-2 büdös tapasz is akadt, még mozgott a könyököm is, picit szédültem, a belsőcombomon már volt egy teniszlabdányi dudor, de azért hazabuszoztam. Hitelbe volt a kezelés, és még a bringát is otthagytam, nem hiába vagyok már olyan törzsvendég, mint Tibi a Katatón Dszentriben. Hívtam a hotelt, h pár napot kihagynék, majd holnap beugrok a körzeti orvostól hazafele.
Lezuhanyoztam, és némi Buplexszel és Frontinnal egész jót aludtam.
Másnap miután láttam, hogy a könyököm már nem a régi, még elslattyotam a Teszkóba chipszért meg vízért doki előtt, felkészülve arra, hogy elküld röntgenre és a nap további részét egy váróteremben fogom tölteni. Váltás ruhát is vittem, mert ekorra már nekem is gyanús volt, hogy akár ott is tarthatnak, és majdnem úgy is lett: este hatkor csak azért engedtek el, mert 15 percre lakok és megígértem, hogy 6:30-ra visszamegyek.
Addig is begipszeltek, és közben én átváltottam az agyam "kórház üzemmódra", amiben olimpiai válogatott kerettag vagyok.

Hogyan?
Visszapillantó:
1992. Diósgyőr. A Vasgyári kórház ugyan csak abban hasonlított a Schwarzwald Klinik-hez, hogy ott is volt egy helyi Udo Brinkmann, aki dugta a nővér személyzet felét, de a célnak megfelelt, mert a legközelebbről kellett két mentőautót küldeni, higy lehozzanak a hegyes terepről, Lillafüredtől nem messze. Máris a hét sztárja voltam, mert leestem egy szikláról és túléltem egyetlen csonttöréssel, amiről addig nem is hallottam, hogy van ilyen bennem, meg az epidurális előtt adtak valami hepi koktélt és eleve jó kedvvel toltak be a kórterembe, ahol a "főnök" üdvözölt a csapatjában.
A száll-a-kakukk-os Murpfy cigány megfelelőjéről beszélünk, aki akkor kb. annyi idős volt max. mint én most, és azzal volt bent, hogy térd alatt amputálták egy vonatról leugrás miatt.
De mindenkit megnevettetett, gyakran még azt is, akin elsütötte a durvább poénjait, és később mesélték a többiek, hogy milyen volt a beugrója, amikor pár nap kóma után, épp a nagyvizit közepén magához tért:

- Hogy vagyunk, Orsós Úr?! - kérdezte a főorvos.
- Há' doktor úr... jobban érzem magam, mint anyám picsájában.

No ezóta sose vettem komolyan a kórházakat :D

Oké, eddig nagyon szarul hangzik, mintha direkt büszke lennék a sebeimre, meg kórházi rutinomra, holott ez "életellenes" hozzáállás (mondtam, hogy család ne olvassa, ugye?!).
De 1) a hozzáállásomon most változtatok Louise L. Hay, Dan Millmann és a Hicks házaspár segédletével, és 2) az elmúlt 21 évben csak ötször feküdtem be, ebből 4 kisebb műtét volt, az utolsó pedig 2005-ben egy két hetes gyógyszerteszt, amit Iggy Pop Különdíjjal végeztem, a gyönyörű vénáim okán. Szóval azért nem igyekszem annyira, de a lényeg, és amit most rögtön észrevettem magamon, mennyire összeszedett, és nyugodt vagyok ilyenkor:

Mindenkire mosolygok: betegekre, nővérekre, dokikra, még talán a biztonságiakra is.
Rögtön, már a röntgen után, a váróban megkérdeztem a mellettem ülőt, mi az ő sztorija, és olyan meglepetten hálás volt, hogy jobban telik az idő, amíg elmondja. Megkínáltam chipsszel is.
Holott pl. pár napja a hoetel bbq partyján alig voltam képes szocializálódni, 3-4 kör után is, csak a saját kollégámnál, meg az ő brancsánál kötöttem ki, ami amolyan félsiker... Itt meg zéró pia, és megy a small talk:D
Aztán ott voltam reggel időre (már éjféltől böjtölve), és onnantól az egész épületre, a benne található humán erőforrásra, és tárgyakra, gépekre úgy tekintettem, hogy itt minden az én javamat szolgálja! Mellesleg akkor se fájt jobban a karom, miután láttam a röntgent, pedig mondták is, hogy csúnya.
Tudom, hogy ez nekem épp kellett, és NEM büntetés, mert pont előtte, a Phoenix Parkban jegyeztem be a kis noteszembe egy fa alatt, hogy el kell engedni a bűntudatot, és nem csak állandóan várni a retorziót, mintha az élet ellenünk lenne. Ez után még hallgattam Nina Simone-tól a Feeling Good-ot, pont kb. a rá következő számnál zakóztam.
Egy ilyen keretben ez vagy ajándék, vagy Fenti Tesó egy perverz állat, de előbb vagy utóbb majd kiderül ez is :D
A kinti váróból a pozitív hangulatomnak megfelelően hamar behívtak egy belső váróva, ahol elfüggönyzött guruló ágyak voltak. Le is kellett vetkőzni gatyára, és bebújni egy olyan hátul szalagos lebernyegbe, aztán öt perc olvasás és egy extra takaró kérése után már el is aludtam az általános ER háttérzajra, ami egy pityergő apácából, a csoszogó személyzetből, betegfelvételi kérdésekből, telefonokból és nővérhívókból állt, és van olyan hatásos, mint a szélfútta lombok madárcsicsergéssel.
Imádok alapzajban aludni!
Innen 10 körül felvittek a "fogadás-elbocsájtás" osztályra, ahol vagy ötödszörre megmérték a vérnyomásom, megtudtam milyen jó + kiváló lett a vérképem is, és húzzam csak vissza a nadrágot + cipőt, mert elleszek itt egy darabig.
De semmi durca, elkísért egy porter bácsi MR-re, ahol megint kedvesen megkérdeztem a mellettem ülő 55-60 körüli nőt, mire kell neki a gyomor CT, és megint ugyanolyan örömmel beszélt róla + aztán beszéltünk Pestről és Dublinról, meg picit Szíriáról, és nagy kalappal kívánt nekem a műtéthez.
Ja, amúgy ez a St. Vincent's, ami Dundrum és Ballsbridge között, tehát a "budai oldalon" van, egy golfpálya mellett, és esküszöm, reggel óta mindenkinek megértettem az angolságát, ami biztos nem így lett volna a North Side-on, ahol valszeg túladagolt junkie-kkal, meg a tőlük befásult személyzettel kellett volna megelégednem, dehát ez is mutatja, hogy jól időzítettem, mert épp ideköltöztem :D
Esköszöm, az egyik idős ír takarító olyat mondott valakinek, hogy "your welcome", holott ilyet csak az mond, aki max 3 hete szállt le a gépről, mert különben "no problem", "no worries", esetleg "no bother" a szívesen, nem magnószalagról tanuljuk ám az angolt!
Szóval csili-vili, profi minden, biztos nem azért kaptam külön két vonalkódos és QR tages fesztiválbelépőt, a csuklóm mellett a bokámra is, hogy ha véletlenül a karom amputálják egy elgépelés miatt, azért még tudják, kiről van szó. :D

Ja, mer ez egy másik dolog: semmi ID nincs ám nálam, már rögtön a GP-nél mehetett volna helyettem a Tibi, aki bemondja az én PPS számomat, amihez mellesleg kártya se tartozik, mégis megfelel mindenre. Otthon bezzeg ha ellopják a brifkódat, súlyos ezrekért, különböző irodákban várakozva pótolhatod az ilyen-olyan számaidat igazoló kis szarokat! (Bújtatott adószedés, az!)
És ha már erre kitértem, meg bringa is volt, itt a rendőr nem kért tőlem semmilyen iratot, amikor nem voltam kivilágítva, mert nem is akart megbüntetni, csak határozottan tanácsolta, hogy az kellene  ám, és most akkor toljam a cangát!
De még akkor se büntettek meg, amikor az éves employee party után hajnal 2-kor sinus görbét követve (amúgy rendesen kivilágítva) egy egész sávot elfoglaltam a rakparton, mert ilyen tájban (hétköznap) amúgy se vezet arra senki. Megkérdezték részeg vagyok-e, én meg mondtam, hogy nem, erre mondták, hogy siessek haza aludni, oszt szevasz!
Írország - Magyarország 2-0
(Okés, tisztában vagyok vele, hogy a rend az kell, meg biztos utál ilyenkor a mögöttem jövő autós, hogy a köcsög részeg miatt lassítani kell, meg nagyobb ívben kerülni, de nem fordult elő sok ilyesmi, és a hangsúly itt azon van, hogy le akar-e húzni az állam, a testes adód mellé, vagy pedig nem akar, a jelképes adód ellenére SEM.)

Vissza a szappanoperába:
Dél és egy között toltak fel a műtőbe. Kapam egy kompressziós harisnyát is, meg egy kis nyugi koktélt a branülbe, mielőtt a vállamat szurkálva lezárták a bal karom idegpályáit, aztán pár mély lélegzet és máris fél három, minden kész.
(Bevallom, titkon reménykedtem egy testen kívüli élményben, valami aneszteziológiai gubanc okán, csak hogy végre magam is lássam, mit lát Fenti Tesó, meg hogy egy oldallal többet írhassak, de azért ez így is korrekt volt ;)
Itt most egy olyasmi megfigyelő-elosztó teremben voltam, ahol addig tartják a műtéteseket, amíg fent meg nem üresedik egy ágy. Egy faszi folyamatosan jajgatott, még akkor is, amikor már a morphine gombot hagyták neki kezelni, egy másik meg összeveszett egy nővérrel, szóval itt is én voltam az egyik kedvenc. Mosolyogva elnézést kértek, hogy míg az összes többit leosztották, én még várok (közben 10 percenként mérték a vérnyomásom, de innom még nem volt szabad, pedig már poros volt a fogam is), de nem reklamáltam semmiért, itt is mosolyogva elfogadtam, hogy itt ez a rend, ez a szabály.
Cserébe kaptam a pléd alá egy meleget befújó műanyagcsövet, mert mondtam, hogy picit fázós vagyok.

Az egészet amúgy azért is írom ilyen részletesen, mert mindezek közben jutott eszembe, miért nem fogom fel az életet zu sammen, úgy, mint ezt a kórházat?!
- Minden és mindenki az én javamat szolgálja.
- Mindenkihez kedves vagyok, így ők is kedvesek hozzám.
- Nem panaszkodom, mert felesleges.
- Alkohol nélkül szocializálódom.
- Megpróblok mindent magam megoldani (itt pl. nem éltem vissza a nővérhívóval)...
- De nem vagánykodok, hogy olyasmit is megcsinálok, amire azt mondják, hogy inkább még ne! (Jobban elfogadom a szabályokat)

Máris kapott valami értelmet a sztori, nem igaz?

Az is eszembe jutott, talán még a pityergő apácáról:
"Uram, adj erőt, hogy megváltoztathassam a megváltoztathatót, türelmet, hogy elviseljem a megváltoztathatatlant, és bölcsességet, hogy megkülönböztethessem a kettőt!"
Nem tudom, pontos-e így, meg ki mondta, de nem rossz, mi?
Belőlem mindig hiányzott talán ez a fajta bölcsesség, és talán épp azért estem ekkorát, mert olyan dolgokon akartam változtani, amin nem lehet, így elfogyott az erőm, és a részeg ember alá párnát tesz az ördög, de a kimerült józant nem menti meg senki, akkor se ha csak civilben Clark Kent, amúgy meg Superman...
Louise L. Hay szerint
A balesetek oka: magatehetetlenség, kitörni vágyás
Csonttörés: lázadás a hatalom, a körülmények ellen.
A könyök pedig mivel kapcsolatos?: irányváltoztatás, új élmények befogadása.

Oké, hallom a kritikát: leírni ezeket majdnem olyan könnyű, mint a könyvet elolvasni, dehát épp ezért ismétlem, hogy valami majd csak kiviláglik belőle... Próbálok mostanában meditálni is, pedig sose voltam nagy májer az ilyesmiben, de lehet csak azért, mert amire nincs háromszor annyi időm, mint másnak, azt hamar feladom.
Most mondjuk kiesek a melóból egy darabig, hát időhiány az már nem lehet kifogás, ugye?

De az ezo-spirit kitérő után még további tények az ír kórházi ellátásról:
- Mivel fizetek egy abszolút reális összegű PRSI-t, minden ingyen volt, kivéve a beutalót, mert itt nincs háziorvos, az mindig számláz, 50-65 EURO, attól függ kihez mész.
- Azt se nagyon tudtam ki műtött végül is, itt nem divat a paraszolvencia. Direkt mondták, ne vigyek be pénzt meg értékeket amúgy se, mert felősséget nem vállalnak semmi cuccért.
- A kórteremben 5-en voltunk, mind a négy másik már olyan stádiumban, hogy szerintem megrendelték már a sírkövet 2013-as dátummal, de pl. egész éjjel bent (ahová még egy hatodik ágyat tehettek volna) ült egy csinos orvostanhallgató csaj, nyári munkán, aki vigyázott, hogy az alzheimeres bácsi ne induljon el valahová, vagy a másikra rászólt néha, ne beszéljen olyan hangosan ott sem lévő személyekkel, mert más aludna.
- Ugyanennek a csajnak mondjuk én egyetlen "feladatot" adtam csak: amikor a Millmann könyvben kb. a negyvenedik oldalon eljutottam egy olyan szóhoz, amit a szövegkörnyezetből se tudtam kikövetkeztetni, mert felsorolásban volt, megkértem, mondjon már egy szinonimát... És nem tudta! Megnézte az okostelefonján, holott kb. pszichológia a téma, szóval egy másodéves orvostanhallgató, mint funkcionális analfabéta, az azért egy picit minusz, de még azért Írország - Magyarország 3 - 0, csak volt egy ígéretes szögletünk :D
- A kaja szar, de gondolom otthon se Cordon Bleu-t adnak
- Az ágy kényelmes, meleg van, és minden ágyat körbe lehet húzni függönnyel

Olvastam vagy 11-ig, mert vártam, hátha elmúlik az érzéstelenítés, és kiváncsi voltam, mozog-e az ujjam, meg mennyire fog fájni. Ehelyett kb. 11-kor kezdett el zsibbadni a kezem, de mindig azt hittem, hogy na akkor már csak biztos fél óra, és csak jobban zsibbadt, olvasni meg már nem lehetett, már a kiscsaj is aludt a széken.
Szóval megtudtam, mi az oka, hogy az ördög nem alszik:

Épp ilyesmi volt a karom a gipszben, gondolom Hellboynak is kényelmetlen, ha nyomja a hasát hanyattfekve, főleg ha neki is félmillió hangya goa-partyzik benne, nem csoda ha mindenkinek odabasz vele...
Persze egy darabig még élt bennem a new age flow az addigi nap csodáinak jegyében, és próbálkoztam alvó cicának vizualizálni a terhet, nem döglött halnak pl., de azért belefáradtam, meg kezdő ninja egyszerre csak egy surikent dobjon, szóval meghallgattam az altatós playlistemet vagy 7-szer egymás után, eredménytelenül, majd kb. 6:30-kor aludtam el, de 7 előtt ébresztett már a vizit.

No, egy kis gólt itt megítélek az írek ellen, mert ahogy dörzsöltem a csipám, csak hallom, hogy az egyik doktornő elhadarja, hogy minden rendben, csinálnak majd egy röntgent, leveszik a gipszet, és hazamegyek. Következő ágy... Épp talán megkérdezték hogy vagyok, de lett volna pár kérdésem (pl. ekkor még mindig nem tudtam, végül is mi történt), és erre nem volt idő.
Közben a hangyákat felváltotta a parázs.
No, itt végigszenvedtem pár órát, mert EZ fájt aztán keményen, kb. vagy tízszer jobban, mint bármikor műtét előtt, és hiába adtak valami bogyót, csak egyre rosszabb lett. Kb. mintha tényleg izzó parázs lett volna a könyökömben, ami sugároz ujjak hegyétől kulccsontig. Megpróbáltam vizualizálgatni valami hűvöset, meg nyugisat, de csak az a kurva izzó parázs lett mindenből 2 másodperc alatt...
Aludni már amúgy se hagytak volna, mert előbb reggeli, majd takarítócsapat jött, aztán meg egy kedves filippínó, aki levágta a gipszet, és adott helyette egy válltarisznyát, amivel már eleve kényelmetlenebb is lett minden, mert elvesztettem az addigi "biztonságérzetet", és mozogni se lehetett vele úgy, meg persze még mindig nem is tudtam mi van bennem, a vágást se láttam.
Bámultam ki a golfpályára, és próbáltam aludni, de nem ment, és mire röntgenre hívtak, már nem voltam akkora dzsolidzsóker, és kértem, toljanak el egy székben, mert akár el is ájulok, ott tartok. Azért ezt se durcásan mondtam, és nem hisztiztem, amikor mondták, hogy pár órán keresztül most újabb tablettát sem kapok, csak elpárolgott belőlem a harci kedv...
Louise L. Hay megint: fájdalom oka - szeretet hiánya... Szóval a reggeli viziten, ha picit kedvesebbek, biztos nem szenvedtem volna ennyire. De a röntgenes srác az volt, aki a nulladik napon, és őszinte tisztelettel említette, hogy ritkán lát ilyet, amikor ekkora töréssel valaki csak úgy besétál, hogy tegnap óta így van, és még sziszegés nélkül forgatja a karját mindenfelé, amerre a felvétel miatt kell, szóval picit feléledtem.
Ekkor láttam meg azt is, mitől fáj ez ennyire, mert beraktak egy pár centis platnit, három csavarral, szóval el lehet képzelni, hogy az érzéstelenítés adta szabadság, és a sűrű várólista miatti gyors tempó... Kb. mint amikor lerántod a fogaddal a húst az oldalasról, nekem ez ugrott be. Nem csoda, ha a tizennyolc órára lebénított kis idegpályák nem találják épp a lelki békéjüket, és a neuronok előrenyújtott karral rohannak ellentétes irányba, mint a törpök aprajafalván, amikor meghallják Haumann Péter hangját...
De túléltem, zombultam még picit fent, alvás nélkül, aztán jött a nurse (egy filippínó fickó), hogy kész vagyok-e hazamenni? Mondom, valami orvos nem néz meg még? Nem, majd 5-én visszajövök, addig ne emeljek, ne is nyújtsam ki a karom, tartsam ebben a vállszatyorban, és csak az ujjaim tornáztassam, hasta la vista!
Az éjjeles diáklányt közben egy benga nigériai váltotta fel, akinek olyan gecinehéz feladata volt, hogy az épp legvirgoncabb kriptaszökevény mellett üljön egy széken, és figyelje, ne akarjon kimászni az ágyból, mégis derogált neki, amikor megkértem, hogy gombolja be az ingem és kösse be a cipőfűzőm, mert hogy ez a nurse dolga lenne, neki Jeffrey-re kell itt figyelni, szóval Írország itt megint kapott egyet tőlünk szerintem, de nem baj, míg a cipőm kötötte, én elővettem előző napi formám, és beszéltem a vén Jeffrey-vel:
- I wanna get out now
- No, you don't. You'r better off there in bed.
- So I don't...- és visszateszi a lábát a kereten belülre.
- Now you see? Good man!


Már vettem is a Heineken-csillagos sapkám (törés -hatalom elleni lázadás, hehe), a nepáli hemp csodkabátom a vállamra kanyarítottam, és eldöntöttem, hogy az MP3 aksija kihúzza még hazáig, én meg nem fogok ájuldozni, és így is lett, és még nem is aludtam azóta se, mert szeretek írni, amikor van miről, és előbb ezt bepötyögtem, combomon a kilós fagyasztott spenóttal :D

De mit is felejtettem el kedd óta?
Ja, Clark Kentként kezdtem, de most már megyek, kiszarom a Kryptonit Forte kúpot, beburkolózok a piros palástomba és alszom egy jót.