Keresés ebben a blogban

2012. március 31., szombat

Él(et)elem

Megint elkapott a hév, 1-2 kósza hír innen-onnan, aztán a Somlósi Lajos előadások, amiket a youtube-on néztem végig, és ehhez még az egyre ijesztőbb profil-sziluettem a tükörben, meg a rendszeres gyomorsavtúltengés, hát most a kajáról fogok írni pár sort.

Az, hogy a Facebook-on több embertől is láttam a tojás árakat, meg olyasmit, hogy Németországban olcsóbb a Pick szalámi, mint a CBA-ban, arról nem akarok sokat agyalni, még nincs közgazdász diplomám, és már nem is lesz... Biztos van rá logikus magyarázat, mint ahogy arra is kell legyen, hogy Írországban - abban az országban, ahol gyakorlatilag bogyós gyümölcsökön kívül az alma és a körte terem csak meg - miért épp az alma kerül 2-3-szor annyiba, mint a banán, amit 8000 kilométerről hoznak, az alma meg helyi? Oké, biztos fajlagosan keveset fogyaszt egy konténerhajó, de azelőtt még be kell rakodni, itt ki kell rakodni, ne soroljam! Megmondom miért olcsóbb: mert a costa ricai paraszt éhbérért dolgozik, az ír farmer viszont ki akar jönni valahogy év végére. És a Tesco itt egész falon hirdeti, hogy amit csak lehet, ír farmokról szereznek be. Ha nem így tennének, akkor itt nem traktoros blokád lenne, hanem porig égetnék az összes üzletet, és még azt is megkapnák az angolok, hogy a 800 éves sanyargatást nem felejtettük még ám el, úgyhogy menjetek a picsába!

Ugyanezen a minta mentén az Aldiban és a Lidl-ben is "Irish Ham" és társai vannak a polcon, meg "free range eggs", és pulyka, marha, és bárány. Kacsát akarsz venni? Nyulat? Felejtsd el! Azt itt nem tartanak, és azt nem lehet olyan könnyen szállítani,
mint a banánt, meg az ananászt. Az útközben nem beérik, hanem megdöglik, end o' the stawry...

A csirke, és a tojás amúgy itt olcsó, illetve: ugyanannyi, mint otthon. Gondolom a mega csirkefarmoknak kábé ugyanannyi a ráfordított költsége, mint odahaza, bár a munkaerő itt nem kereshet 8.65/óránál kevesebbet, de a gépesített üzemekben el lehet
viselni ezt a kis kellemetlenséget, nem igaz? Hogy az új tojóketrec-szabvány miatt hiány lenne a tojáspiacon? Hát, nem tudom, a tyúk csak ugyanannyit tojik, csak nem adhatják el emberi fogyasztásra azt, ami nem megfelelő körülmények közt pottyant ki... Akkor? Tojásporként állateledel-adalék lesz, vagy mi? Nem is lényeges, ez csak egy rövid kitérő, hangosan gondolkodom. (És közben már tervezgetem micsoda nagyszerű csikentraktort fogok fabrikálni, ha egyszer is megengedhetem magamnak, hogy otthon legyek, és baromfit tarthassak.


Hogy szándékosan emelnék az élelmiszer árát, bármilyen megfontolásból, abban kételkednék. Sőt! Inkább megpróbálják a lehető legolcsóbban tartani, csak hogy zabáljon a nép, és aztán menjen újra, és talán épp fizetésnap volt, és amíg ösztönből azt hiszi, hogy az olcsó babkonzervért, meg az olcsó sörért megy, már ott is figyel a teljesen felesleges valami a troliban, legyen az egy nagy doboz csoki (mert azért néha megérdemlem!) vagy egy botmixer, mert az előző is szar volt, és épp garanciaidő után bedöglött...stb. Persze a legegyszerübb úgy olcsóért adni, ha abszolút szarért-hugyért szerzik be, ezért eleve szar minden, mert a gazdaságok is haszont szeretnének, meg kell venni a traktorba a dízelt, meg a földbe a műtrágyát, meg a gyomirtót, meg öntözni kell, meg permetezni, és mivel ez mind-mind kőolajból van így vagy úgy, hát nem csoda, hogy egyre többe kerül.
(Arról ne is szóljunk, hogy be kell tartani a kormányrendeleteket, és még be is kell tudni ezt bizonyítani, ha jön az ellenőr...de EZT most hagyom abba!)

Az én szerény véleményem szerint azt várják el a néptől, hogy zabáljon!
Akkor is, ha nincs pénze, akkor egyen szart, de egyen sokat!
Mea Culpa, épp rajtakaptam magam, alapvetően én is egy habzsológépezet vagyok...picsába! Hogy jutottam el ide?!

Nem megyek Ádámig és Éváig, csak az utóbbi pár évre gondolok vissza.
Amikor egyedül találtam magam, mi az a két bármikor elérhető örömforrás, ha tetszik: általános földelési eljárás? Az evés és az ivás. Az ízek és a hatás miatt is. A teli has megnyugtat, főleg, ha előtte, közben és utána is berajzolok egy kis alkoholt. Alapvetően mindig tudtam, hogy butaság, de héj! Nem én teremtettem az embert sárból, szóval ne tessék engem baszogatni! Persze enyhítő körülmény, hogy azért a kajának, amikor csak tudom, megadom a módját. Szeretek a piacon grasszálni, kifigyelni mit
érdemes főzni, előre örülni. Aztán az aprítás, kevergetés, szagolgatás, ízlelgetés, tálalás, közben a zene, stb. Azért van benne valami rituálé, nem vagyok teljesen vadállat. Sőt! Ha kész, és leülök a tányérhoz, nem eszem két pofára! Nagyon is lassan szeretek enni, ezért szoktam visszaküldeni az étteremben, ha csak melegen és nem tűzforrón hozzák ki, mert akkor az első falatokat még lehet fújogatni, de az utolsókon se dermed még meg a szósz.
De ha nincs idő?
Akkor már eleve megtörtént a baj! Mi az, hogy nincs idő normális kaját enni? Hát nem idegesítő ez? Eleve stresszel, rögtön nagyobb elánnal vetem rá magam a prédára, mint normálisan. A bort is nagyobb kortyokban húzom, hasson már valami, legyen már valami visszajelzés a gyomorból az agy felé, hogy "relax!"... Ja, hogy ez eltart egy darabig? Az ilyenkor nem jut eszembe, vagy inkább: nem tudom kontrollálni, és ezért van, hogy tányér eltolása után 20 perccel veszem észre, hogy túlzabáltam magam.
Oké, akkor "csapassuk széjjel" még egy kis alkohollal, hogy teljes legyen a zsibbadás, és jöhet az "áldott" nyugalom, lehet rá aludni egyet...
Fú, de sub-prime vagyok, mi?!
Ideje gyónni!

És ez még csak a mennyiségről szólt igazából, de a minőséggel is megvannak a problémák. Oké, abban szerintem jó vagyok, hogy a mindenkori büdzsémből nagyon jó alapanyagokat tudok beszerezni, mégsem költök sokat. A minőség része azoban pl. a rágás is, ezt már a Somlósi Lajos előadások előtt is tudtam. Dehát, amikor a hajón kábé 15 perc van bedobni az ebédet, vagy a vacsorát, akkor mi lehet tenni? Falni. Itt is, a hotelben, bár 30 perc van rá, de valahogy mégis 20-nak tűnik. Külön idegesítő, hogy angolszász szokás szerint senki nem mond egy kukkot sem, csak leül a tálca fölé és elkezd kanalazni. Könyörgöm, asztali áldást nem vár az ember egy kantinban, de ha már jó étvágyat sem kívánunk egymásnak, akkor mi különböztet meg minket az állattól,
aminek a húsát marcangoljuk? Hogy utána szalvétával töröljük meg a szánkat...Detszól
Szóval, kezdtem rajtakapni magam, hogy nem CSAK azért nem élvezem az ingyen ebédet, mert minden harmadik nap lasagne van, vagy sótlan krumpli, ízetlen hús, hanem azért, mert lealacsonyítanak a körülmények. Ettől függetlenül tolni kell, mert a meló
kemény, nem lehet finnyáskodni, kell a kalória! És nem viccelek, amit kapunk, az kábé csak erre való. Ha ettől szarabb lenne, akár adhatnának zsíros kenyeret cukrozott vízzel, és sipirc vissza dolgozni, vitamint meg ásványi anyagokat egyél a saját
pénzeden!

Következő minőségi tényező a puszta alapanyag és a rágás után: az ÁLDÁS-HÁLA keret.Igen, kérem szépen!
No, picit vállonveregetem magam, mert ezt már elkezdtem gyakorolni, bár főleg a második komponens megy, azaz amikor már félig jóllaktam, akkor kezdem el érezni, milyen kellemes is, hogy egyáltalán van mit enni, és még finom is (igyekszem akkor is bebeszélni magamnak, amikor nem is olyan finom), és mostanában azt is szoktam "mondani az ételnek", hogy:
- Te most nagyon kellesz nekem, pont arra van szüksége a szervezetemnek, ami benned van...Ártani nem árt, csak majd ha hangosan kimondom, akkor fog minden kanál megállni a levegőben a kantinban, és az asztalszomszédom diszkréten arrébb fog húzódni :D
Az áldással még hadilábon állok, itthon is többször van a hoppá-feeling, hogy már a második, harmadik falatnál vagyok, és nem előzte ezt meg semmi gondolatfoszlány arról, mi is történik itt... De majd dolgozom rajta. Az könnyebb, hogy a főzőcskézés
közben többször is meg-megállok, és arra gondolok, milyen jó is ez az egész, szóval ez egy áldással asszem felér. Sőt, most már gyertyát is szoktam gyújtani, mert ezt meg most hallottam Somlósitól, hogy az ételnek a tűz nem csak azért kell, hogy meleget adjon, ezért az elektromos lapon főzni nem a legszerencsésebb, de hozzá lehet tenni egy picit a tűz minőségéből, ha egy gyertyát melléteszünk.
Szóval haladok egy irányba legalább :)

Én még egyébként is jó nevelést kaptam, nem volt pazarlás! A nagyszülők még megtapasztaltak jópár szűk esztendőt, és összeseperték a morzsát is az abroszról, a kenyérre keresztet rajzoltak, és az evés előtti-utáni imákat nem csak gépies
türelmetlenséggel mondták el (mint ahogy már mi, a nyolcvanas években), hanem hótziher, hogy komolyan gondolták, szóval legalább nekem még élő képem van arról, milyen az élelmiszer tisztelete. Most is élő képem van, Anyám személyében, aki
kifacsarja az utolsó cseppet is a tejesüvegből, és amikor a kis pálinkájára azt mondja, hogy "ez kellett a lelkemnek", akkor tudom, hogy nem csak magyarázkodik, hanem ez az igazság: a lelkének!
Pazarolni én sem szoktam (én a borosüveget facsarom ki, nem a tejest, hahaha.)
Mivel tudom, hogy milyen sok megy kárba eleve az étel előállítása, szállítása, raktározása során, legalább azzal ne tetézzem, hogy megveszek 1 kiló banánt, mert megkívántam EGYET, aztán már másnap-harmadnap a pöttyösödő, feketedő darabok úgy néznek rám, hogy tessék engem megenni, akkor nem azt mondom, hogy:
- Menjetek már a picsába, mi az, hogy nekem a kaja diktáljon?! Ma joghurtot kívánok, veszek is egy 8-as pakkot. (Aztán abból is kukában landol majd kettő, mert nem megy a first in - first out rendszer az otthoni frigóban, és amúgy is eltakarta egy kifejlett saláta...)
No ilyen nálam nincs. Amikor a kenyérrel elszámítom magam, kiveszem a nejlonból, hogy ne penészedjen, feltépem darabokra, kiszárítom serpenyőben, aztán tudom előre, hogy másnap csinálok egy szottyos, joghurtos salátát, amibe a szárított kenyeret bele lehet dobálni. Szóval TUDOM, hogy másnap én a salátát fogom kívánni, nem pl. a juhtúrós sztrapacskát.

Az étel túl olcsó ahhoz, és túl messze vagyunk a forrástól, hogy egyeseknek eszébe jusson: tisztelni kellene!
De képzeljük csak el, mi vagyunk a Föld, és a talaj a bőr rajta. Ezt módszeresen, és egyre nagyobb területen felvakarják, majd még be is szórják életidegen, kőolaj alapú kemikáliákkal, aztán kiszedik belőle, amit lehet, elviszik A-ból B-be, ott a nagy
része pocsékba megy, összekeveredik a műanyagokkal, egyéb szeméttel, méreggé válik, ahelyett, hogy visszatáplálnák a rendszerbe. A bőrünket gyakran kenjük hidratáló krémekkel, mert itt-ott szárazabb, mint szeretnénk. Igen ám, de a Földet nem a Holdról hidratálják, azaz locsolják, hanem a Föld egy másik részéről elvezetett forrásból. (A rendszer zárt!)
Örülnék neki, ha az arcom szép, üde maradna a legszárazabb szélben is, de olyan áron, hogy a tenyerem csontszárazzá válna miatta? Nem hiszem...
Szóval, most bocs, nem stresszelni akarok senkit, de azért szerintem ebbe illik belegondolni néha.
És azt is kihangsúlyoznám, hogy ez most nem egy "jó ember vagy-e, vagy sem" kérdéskör! Egyik nagyon kedves ex-kolléganőmnek megvolt az a heppje, hogy nem ízlik neki úgy az étel, ha az utolsó egy-két falat nem marad a tányéron. Ettől még egy nagyszerű embernek ismertem. A másik oldalról is találkoztam olyannal, aki vallotta a nézetem, miszerint a tejtermék nem romlik meg, csak átalakul, de ettől még nem lettünk országos cimborák...
Csak gondolatébresztő ... hátha ...

A fentebbiekhez még Somlósitól hozzátenném, hogy az étel, mint élet-alkotóelem, milyen fontos volt egészen az extenzív mezőgazdaság megjelenéséig. Párhuzamba állít egy japán bölcset Boldog Özsébbel, és mindkettő kábé ugyanazt hirdeti. Ismerős a
mondás, hogy "már megettem a kenyerem javát"? Régen hitték, hogy kábé ki van nekünk mérve, mennyi jár egy életre, és aki túl mohónak bizonyult, az gyakran hamarabb el is halálozott. Említettem a nagyszüleim, a négyük átlagéletkora 85 felett van, és ezen még az egyetlen élő nagyapám folyamatosan javít, mert már idén 90 lesz. Hogy lehet ez, amikor fehér kenyeret ettek zsírral, vagy krumplit krumplival, nem nagyon ismerték a narancsot öreg napjaik előtt, és a bifidus actiregularisról se tudtak semmit, Norbi Update szarokról ne is beszéljünk? Mert mértékkel ettek, talán azért... Aztán a szimbólumok, mint a kenyér, a szőlő (bor), a tömény szesz (egyes nyelven az élet vize, vizecske, angolul: lélek), nem véletlenül fordulnak elő olyan gyakran. És nem volt-e nagyfater molnár, és egyben szőlősgazda? Hoppá! (Egyben balatoni emberként valószínűleg sok halat is evett, márpedig nem véletlen, hogy a Földközi tenger mentén élő franciák, meg a japánok között annyi a stramm öregember, hiszen halat esznek hal hátán. A bibliai tilalmak nem egy hóbortos isten szopatásai, hanem az ókori körülményekhez alkalmazkodó jó tanácsok. Hogy a kagyló miért tisztátalan? Mert a forró időben nehéz frissen tartani...
Megvan a tudás, csak használni kellene.

A kalóriatáblázat is elég gyanús nekem, valójában sokkal kevesebbel is beérnénk, ha felfognánk az információt, amit az étel hordoz.
Somlósi jól bekezd (nem szó szerint, de valahogy így):
"A növényvilág felajánlott segítségét - több százezer, több millió éve tartja az ajánlatát - ha az ember képes elfogadni, akkor látványosan megváltozhat körülötte minden. A növényi alkímia a huszonnégy hun törzsszövetség idején átadott ŐSTUDÁS, a
beavatás egyik része volt...Az alkímiához alázat kell első sorban, kitartás és nagy precizitás, a növényvilág SZERETETE. Ezáltal sokkal bensőségesebbé és jobbá válik az életünk, Földanyánk nagy megelégedésére."
Nomost, senkit ne ijesszen meg kapásból a hun törzsszövetség, ő az, aki francia, ír, japán forrásokra is bőven hivatkozik, dehát magyarok vagyunk na! Megvan nekünk is a magunk ősi bölcsessége, nem kell azt szégyellni, csak mert egy pár feketeinges militarista rosszul gazdálkodik a közös értékekkel!
A lényeg: ahogy a homeopátiában is csak az információ játszik szerepet, talán a sima, hétköznapi étkezésben is fontosabb, mint gondolnánk.
Nagyon megörültem, amikor egy csekélyke, kábé egy négyzetméteres medvehagyma-foltot találtam a Phoenix Parkban.
Három éve nem is hallottam még ilyen növényről.

Most már felismerem a "gazok" közül az útifüvet, a tyúkhúrt, és ahogy már korábban is írtam: a parlagfű zsenge hajtásai is értékes gyógynövénynek számítanak. Ez csak a kezdet, ilyesmikkel lehet hozzájárulni a minőségi tényező javításához, amíg a
lehetőségeim korlátozottak, és amúgy nem akarok olyan köntösben pózolni, hogy én mennyire kész vagyok már a "kivonulásra", mert nem...

Most elkezdek egy kísérletet a kajával, aztán meglátom nyárig mi lesz belőle.

És még valami:
"Az antropológusok szerint pl. a Kalahári-sivatagban (a Föld talán leglehetetlenebb élőhelyén) élő busmanok napi 1,5-2 órát „dolgoznak”, azaz ennyi idő szükséges számukra az életfeltételeik biztosítására. Valamit nagyon rosszul tudunk, ha sokkal jobb természeti feltételek mellett napi 10-12 órát kell dolgozzunk… Mit csinálnak busmanjaink a maradék időben? Ahogy a legendás „Istenek a fejükre estek” című filmben is láthattuk, beszélgetnek, viccelődnek, zenélnek és táncolnak, vagyis – velünk ellentétben – élnek!"/Géczy Gábor/

Sokan úgy gondolnak arra az életre, amiben kvázi mindennel ellátjuk magunkat, mint folyamatos robotolásra, küzdelemre.
Én remélem, hogy lehet másképpen is, vidáman, "táncolva". Talán kevesebbet kell fogyasztani, és könnyebb lesz megtermelni???
Ezt is remélem kideríthetem egyszer.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése