Él(et)elem

Megint elkapott a hév, 1-2 kósza hír innen-onnan, aztán a Somlósi Lajos előadások, amiket a youtube-on néztem végig, és ehhez még az egyre ijesztőbb profil-sziluettem a tükörben, meg a rendszeres gyomorsavtúltengés, hát most a kajáról fogok írni pár sort.

Az, hogy a Facebook-on több embertől is láttam a tojás árakat, meg olyasmit, hogy Németországban olcsóbb a Pick szalámi, mint a CBA-ban, arról nem akarok sokat agyalni, még nincs közgazdász diplomám, és már nem is lesz... Biztos van rá logikus magyarázat, mint ahogy arra is kell legyen, hogy Írországban - abban az országban, ahol gyakorlatilag bogyós gyümölcsökön kívül az alma és a körte terem csak meg - miért épp az alma kerül 2-3-szor annyiba, mint a banán, amit 8000 kilométerről hoznak, az alma meg helyi? Oké, biztos fajlagosan keveset fogyaszt egy konténerhajó, de azelőtt még be kell rakodni, itt ki kell rakodni, ne soroljam! Megmondom miért olcsóbb: mert a costa ricai paraszt éhbérért dolgozik, az ír farmer viszont ki akar jönni valahogy év végére. És a Tesco itt egész falon hirdeti, hogy amit csak lehet, ír farmokról szereznek be. Ha nem így tennének, akkor itt nem traktoros blokád lenne, hanem porig égetnék az összes üzletet, és még azt is megkapnák az angolok, hogy a 800 éves sanyargatást nem felejtettük még ám el, úgyhogy menjetek a picsába!

Ugyanezen a minta mentén az Aldiban és a Lidl-ben is "Irish Ham" és társai vannak a polcon, meg "free range eggs", és pulyka, marha, és bárány. Kacsát akarsz venni? Nyulat? Felejtsd el! Azt itt nem tartanak, és azt nem lehet olyan könnyen szállítani,
mint a banánt, meg az ananászt. Az útközben nem beérik, hanem megdöglik, end o' the stawry...

A csirke, és a tojás amúgy itt olcsó, illetve: ugyanannyi, mint otthon. Gondolom a mega csirkefarmoknak kábé ugyanannyi a ráfordított költsége, mint odahaza, bár a munkaerő itt nem kereshet 8.65/óránál kevesebbet, de a gépesített üzemekben el lehet
viselni ezt a kis kellemetlenséget, nem igaz? Hogy az új tojóketrec-szabvány miatt hiány lenne a tojáspiacon? Hát, nem tudom, a tyúk csak ugyanannyit tojik, csak nem adhatják el emberi fogyasztásra azt, ami nem megfelelő körülmények közt pottyant ki... Akkor? Tojásporként állateledel-adalék lesz, vagy mi? Nem is lényeges, ez csak egy rövid kitérő, hangosan gondolkodom. (És közben már tervezgetem micsoda nagyszerű csikentraktort fogok fabrikálni, ha egyszer is megengedhetem magamnak, hogy otthon legyek, és baromfit tarthassak.


Hogy szándékosan emelnék az élelmiszer árát, bármilyen megfontolásból, abban kételkednék. Sőt! Inkább megpróbálják a lehető legolcsóbban tartani, csak hogy zabáljon a nép, és aztán menjen újra, és talán épp fizetésnap volt, és amíg ösztönből azt hiszi, hogy az olcsó babkonzervért, meg az olcsó sörért megy, már ott is figyel a teljesen felesleges valami a troliban, legyen az egy nagy doboz csoki (mert azért néha megérdemlem!) vagy egy botmixer, mert az előző is szar volt, és épp garanciaidő után bedöglött...stb. Persze a legegyszerübb úgy olcsóért adni, ha abszolút szarért-hugyért szerzik be, ezért eleve szar minden, mert a gazdaságok is haszont szeretnének, meg kell venni a traktorba a dízelt, meg a földbe a műtrágyát, meg a gyomirtót, meg öntözni kell, meg permetezni, és mivel ez mind-mind kőolajból van így vagy úgy, hát nem csoda, hogy egyre többe kerül.
(Arról ne is szóljunk, hogy be kell tartani a kormányrendeleteket, és még be is kell tudni ezt bizonyítani, ha jön az ellenőr...de EZT most hagyom abba!)

Az én szerény véleményem szerint azt várják el a néptől, hogy zabáljon!
Akkor is, ha nincs pénze, akkor egyen szart, de egyen sokat!
Mea Culpa, épp rajtakaptam magam, alapvetően én is egy habzsológépezet vagyok...picsába! Hogy jutottam el ide?!

Nem megyek Ádámig és Éváig, csak az utóbbi pár évre gondolok vissza.
Amikor egyedül találtam magam, mi az a két bármikor elérhető örömforrás, ha tetszik: általános földelési eljárás? Az evés és az ivás. Az ízek és a hatás miatt is. A teli has megnyugtat, főleg, ha előtte, közben és utána is berajzolok egy kis alkoholt. Alapvetően mindig tudtam, hogy butaság, de héj! Nem én teremtettem az embert sárból, szóval ne tessék engem baszogatni! Persze enyhítő körülmény, hogy azért a kajának, amikor csak tudom, megadom a módját. Szeretek a piacon grasszálni, kifigyelni mit
érdemes főzni, előre örülni. Aztán az aprítás, kevergetés, szagolgatás, ízlelgetés, tálalás, közben a zene, stb. Azért van benne valami rituálé, nem vagyok teljesen vadállat. Sőt! Ha kész, és leülök a tányérhoz, nem eszem két pofára! Nagyon is lassan szeretek enni, ezért szoktam visszaküldeni az étteremben, ha csak melegen és nem tűzforrón hozzák ki, mert akkor az első falatokat még lehet fújogatni, de az utolsókon se dermed még meg a szósz.
De ha nincs idő?
Akkor már eleve megtörtént a baj! Mi az, hogy nincs idő normális kaját enni? Hát nem idegesítő ez? Eleve stresszel, rögtön nagyobb elánnal vetem rá magam a prédára, mint normálisan. A bort is nagyobb kortyokban húzom, hasson már valami, legyen már valami visszajelzés a gyomorból az agy felé, hogy "relax!"... Ja, hogy ez eltart egy darabig? Az ilyenkor nem jut eszembe, vagy inkább: nem tudom kontrollálni, és ezért van, hogy tányér eltolása után 20 perccel veszem észre, hogy túlzabáltam magam.
Oké, akkor "csapassuk széjjel" még egy kis alkohollal, hogy teljes legyen a zsibbadás, és jöhet az "áldott" nyugalom, lehet rá aludni egyet...
Fú, de sub-prime vagyok, mi?!
Ideje gyónni!

És ez még csak a mennyiségről szólt igazából, de a minőséggel is megvannak a problémák. Oké, abban szerintem jó vagyok, hogy a mindenkori büdzsémből nagyon jó alapanyagokat tudok beszerezni, mégsem költök sokat. A minőség része azoban pl. a rágás is, ezt már a Somlósi Lajos előadások előtt is tudtam. Dehát, amikor a hajón kábé 15 perc van bedobni az ebédet, vagy a vacsorát, akkor mi lehet tenni? Falni. Itt is, a hotelben, bár 30 perc van rá, de valahogy mégis 20-nak tűnik. Külön idegesítő, hogy angolszász szokás szerint senki nem mond egy kukkot sem, csak leül a tálca fölé és elkezd kanalazni. Könyörgöm, asztali áldást nem vár az ember egy kantinban, de ha már jó étvágyat sem kívánunk egymásnak, akkor mi különböztet meg minket az állattól,
aminek a húsát marcangoljuk? Hogy utána szalvétával töröljük meg a szánkat...Detszól
Szóval, kezdtem rajtakapni magam, hogy nem CSAK azért nem élvezem az ingyen ebédet, mert minden harmadik nap lasagne van, vagy sótlan krumpli, ízetlen hús, hanem azért, mert lealacsonyítanak a körülmények. Ettől függetlenül tolni kell, mert a meló
kemény, nem lehet finnyáskodni, kell a kalória! És nem viccelek, amit kapunk, az kábé csak erre való. Ha ettől szarabb lenne, akár adhatnának zsíros kenyeret cukrozott vízzel, és sipirc vissza dolgozni, vitamint meg ásványi anyagokat egyél a saját
pénzeden!

Következő minőségi tényező a puszta alapanyag és a rágás után: az ÁLDÁS-HÁLA keret.Igen, kérem szépen!
No, picit vállonveregetem magam, mert ezt már elkezdtem gyakorolni, bár főleg a második komponens megy, azaz amikor már félig jóllaktam, akkor kezdem el érezni, milyen kellemes is, hogy egyáltalán van mit enni, és még finom is (igyekszem akkor is bebeszélni magamnak, amikor nem is olyan finom), és mostanában azt is szoktam "mondani az ételnek", hogy:
- Te most nagyon kellesz nekem, pont arra van szüksége a szervezetemnek, ami benned van...Ártani nem árt, csak majd ha hangosan kimondom, akkor fog minden kanál megállni a levegőben a kantinban, és az asztalszomszédom diszkréten arrébb fog húzódni :D
Az áldással még hadilábon állok, itthon is többször van a hoppá-feeling, hogy már a második, harmadik falatnál vagyok, és nem előzte ezt meg semmi gondolatfoszlány arról, mi is történik itt... De majd dolgozom rajta. Az könnyebb, hogy a főzőcskézés
közben többször is meg-megállok, és arra gondolok, milyen jó is ez az egész, szóval ez egy áldással asszem felér. Sőt, most már gyertyát is szoktam gyújtani, mert ezt meg most hallottam Somlósitól, hogy az ételnek a tűz nem csak azért kell, hogy meleget adjon, ezért az elektromos lapon főzni nem a legszerencsésebb, de hozzá lehet tenni egy picit a tűz minőségéből, ha egy gyertyát melléteszünk.
Szóval haladok egy irányba legalább :)

Én még egyébként is jó nevelést kaptam, nem volt pazarlás! A nagyszülők még megtapasztaltak jópár szűk esztendőt, és összeseperték a morzsát is az abroszról, a kenyérre keresztet rajzoltak, és az evés előtti-utáni imákat nem csak gépies
türelmetlenséggel mondták el (mint ahogy már mi, a nyolcvanas években), hanem hótziher, hogy komolyan gondolták, szóval legalább nekem még élő képem van arról, milyen az élelmiszer tisztelete. Most is élő képem van, Anyám személyében, aki
kifacsarja az utolsó cseppet is a tejesüvegből, és amikor a kis pálinkájára azt mondja, hogy "ez kellett a lelkemnek", akkor tudom, hogy nem csak magyarázkodik, hanem ez az igazság: a lelkének!
Pazarolni én sem szoktam (én a borosüveget facsarom ki, nem a tejest, hahaha.)
Mivel tudom, hogy milyen sok megy kárba eleve az étel előállítása, szállítása, raktározása során, legalább azzal ne tetézzem, hogy megveszek 1 kiló banánt, mert megkívántam EGYET, aztán már másnap-harmadnap a pöttyösödő, feketedő darabok úgy néznek rám, hogy tessék engem megenni, akkor nem azt mondom, hogy:
- Menjetek már a picsába, mi az, hogy nekem a kaja diktáljon?! Ma joghurtot kívánok, veszek is egy 8-as pakkot. (Aztán abból is kukában landol majd kettő, mert nem megy a first in - first out rendszer az otthoni frigóban, és amúgy is eltakarta egy kifejlett saláta...)
No ilyen nálam nincs. Amikor a kenyérrel elszámítom magam, kiveszem a nejlonból, hogy ne penészedjen, feltépem darabokra, kiszárítom serpenyőben, aztán tudom előre, hogy másnap csinálok egy szottyos, joghurtos salátát, amibe a szárított kenyeret bele lehet dobálni. Szóval TUDOM, hogy másnap én a salátát fogom kívánni, nem pl. a juhtúrós sztrapacskát.

Az étel túl olcsó ahhoz, és túl messze vagyunk a forrástól, hogy egyeseknek eszébe jusson: tisztelni kellene!
De képzeljük csak el, mi vagyunk a Föld, és a talaj a bőr rajta. Ezt módszeresen, és egyre nagyobb területen felvakarják, majd még be is szórják életidegen, kőolaj alapú kemikáliákkal, aztán kiszedik belőle, amit lehet, elviszik A-ból B-be, ott a nagy
része pocsékba megy, összekeveredik a műanyagokkal, egyéb szeméttel, méreggé válik, ahelyett, hogy visszatáplálnák a rendszerbe. A bőrünket gyakran kenjük hidratáló krémekkel, mert itt-ott szárazabb, mint szeretnénk. Igen ám, de a Földet nem a Holdról hidratálják, azaz locsolják, hanem a Föld egy másik részéről elvezetett forrásból. (A rendszer zárt!)
Örülnék neki, ha az arcom szép, üde maradna a legszárazabb szélben is, de olyan áron, hogy a tenyerem csontszárazzá válna miatta? Nem hiszem...
Szóval, most bocs, nem stresszelni akarok senkit, de azért szerintem ebbe illik belegondolni néha.
És azt is kihangsúlyoznám, hogy ez most nem egy "jó ember vagy-e, vagy sem" kérdéskör! Egyik nagyon kedves ex-kolléganőmnek megvolt az a heppje, hogy nem ízlik neki úgy az étel, ha az utolsó egy-két falat nem marad a tányéron. Ettől még egy nagyszerű embernek ismertem. A másik oldalról is találkoztam olyannal, aki vallotta a nézetem, miszerint a tejtermék nem romlik meg, csak átalakul, de ettől még nem lettünk országos cimborák...
Csak gondolatébresztő ... hátha ...

A fentebbiekhez még Somlósitól hozzátenném, hogy az étel, mint élet-alkotóelem, milyen fontos volt egészen az extenzív mezőgazdaság megjelenéséig. Párhuzamba állít egy japán bölcset Boldog Özsébbel, és mindkettő kábé ugyanazt hirdeti. Ismerős a
mondás, hogy "már megettem a kenyerem javát"? Régen hitték, hogy kábé ki van nekünk mérve, mennyi jár egy életre, és aki túl mohónak bizonyult, az gyakran hamarabb el is halálozott. Említettem a nagyszüleim, a négyük átlagéletkora 85 felett van, és ezen még az egyetlen élő nagyapám folyamatosan javít, mert már idén 90 lesz. Hogy lehet ez, amikor fehér kenyeret ettek zsírral, vagy krumplit krumplival, nem nagyon ismerték a narancsot öreg napjaik előtt, és a bifidus actiregularisról se tudtak semmit, Norbi Update szarokról ne is beszéljünk? Mert mértékkel ettek, talán azért... Aztán a szimbólumok, mint a kenyér, a szőlő (bor), a tömény szesz (egyes nyelven az élet vize, vizecske, angolul: lélek), nem véletlenül fordulnak elő olyan gyakran. És nem volt-e nagyfater molnár, és egyben szőlősgazda? Hoppá! (Egyben balatoni emberként valószínűleg sok halat is evett, márpedig nem véletlen, hogy a Földközi tenger mentén élő franciák, meg a japánok között annyi a stramm öregember, hiszen halat esznek hal hátán. A bibliai tilalmak nem egy hóbortos isten szopatásai, hanem az ókori körülményekhez alkalmazkodó jó tanácsok. Hogy a kagyló miért tisztátalan? Mert a forró időben nehéz frissen tartani...
Megvan a tudás, csak használni kellene.

A kalóriatáblázat is elég gyanús nekem, valójában sokkal kevesebbel is beérnénk, ha felfognánk az információt, amit az étel hordoz.
Somlósi jól bekezd (nem szó szerint, de valahogy így):
"A növényvilág felajánlott segítségét - több százezer, több millió éve tartja az ajánlatát - ha az ember képes elfogadni, akkor látványosan megváltozhat körülötte minden. A növényi alkímia a huszonnégy hun törzsszövetség idején átadott ŐSTUDÁS, a
beavatás egyik része volt...Az alkímiához alázat kell első sorban, kitartás és nagy precizitás, a növényvilág SZERETETE. Ezáltal sokkal bensőségesebbé és jobbá válik az életünk, Földanyánk nagy megelégedésére."Nomost, senkit ne ijesszen meg kapásból a hun törzsszövetség, ő az, aki francia, ír, japán forrásokra is bőven hivatkozik, dehát magyarok vagyunk na! Megvan nekünk is a magunk ősi bölcsessége, nem kell azt szégyellni, csak mert egy pár feketeinges militarista rosszul gazdálkodik a közös értékekkel!
A lényeg: ahogy a homeopátiában is csak az információ játszik szerepet, talán a sima, hétköznapi étkezésben is fontosabb, mint gondolnánk.
Nagyon megörültem, amikor egy csekélyke, kábé egy négyzetméteres medvehagyma-foltot találtam a Phoenix Parkban.
Három éve nem is hallottam még ilyen növényről.

Most már felismerem a "gazok" közül az útifüvet, a tyúkhúrt, és ahogy már korábban is írtam: a parlagfű zsenge hajtásai is értékes gyógynövénynek számítanak. Ez csak a kezdet, ilyesmikkel lehet hozzájárulni a minőségi tényező javításához, amíg a
lehetőségeim korlátozottak, és amúgy nem akarok olyan köntösben pózolni, hogy én mennyire kész vagyok már a "kivonulásra", mert nem...

Most elkezdek egy kísérletet a kajával, aztán meglátom nyárig mi lesz belőle.

És még valami:
"Az antropológusok szerint pl. a Kalahári-sivatagban (a Föld talán leglehetetlenebb élőhelyén) élő busmanok napi 1,5-2 órát „dolgoznak”, azaz ennyi idő szükséges számukra az életfeltételeik biztosítására. Valamit nagyon rosszul tudunk, ha sokkal jobb természeti feltételek mellett napi 10-12 órát kell dolgozzunk… Mit csinálnak busmanjaink a maradék időben? Ahogy a legendás „Istenek a fejükre estek” című filmben is láthattuk, beszélgetnek, viccelődnek, zenélnek és táncolnak, vagyis – velünk ellentétben – élnek!"/Géczy Gábor/

Sokan úgy gondolnak arra az életre, amiben kvázi mindennel ellátjuk magunkat, mint folyamatos robotolásra, küzdelemre.
Én remélem, hogy lehet másképpen is, vidáman, "táncolva". Talán kevesebbet kell fogyasztani, és könnyebb lesz megtermelni???
Ezt is remélem kideríthetem egyszer.

Dharma

Ha arra gondolok, amiket írtam mostanában, azt érzem, magyarázkodnom kell egy picit. Megkaptam már Rékától egyenesben, hogy milyen kétszínű húzás visszatérni ide, Dublinba, ahol az emberek fülén is szatyor lóg, ahogy jönnek kifelé a Jarvis-ből, vagy a Stephen's Green-ből, és még mindig a pazarlás az úr, közben meg papolok a természetes értékekről, a közösségről, és a többi..
De ahogy írtam korábban is: azt kértem "Fenti Tesótól" novemberben, hogy amíg ez a világ ilyen törvények szerint működik, addig engedje már meg, hogy egy picit is el tudjam fogadni, csak addig meg tudjak élni a szabályos keretek között, amíg el nem jutunk a nagy fordulópontig.
Most ezt csinálom, illetve próbálom, legjobb képességem szerint.
És persze nem véletlen, hogy jó helyre kerültem: egy olyan lakásba, ahol van házi oltár, és a srácok nagyon jó példával járnak elöl kedvességből, udvariasságból, segítőkészségből. Jó hatással van rám ez a környezet, és már nem adnám fel akkor sem, ha ugyanennyi pénzért most bérelhetnék egy saját szobát, csak éppen európaiakkal egy fedél alatt.
Dublin ebből a szemszögből nekem több spiritualitást hozott, mintha otthon maradok küszködni, és havonta egyszer kimegyek Dobogókőre...

A spiritualitás pedig fontos cél volt, az előtt is, mielőtt kijöttem. Októbertől januárig az időm nagy részét olyan környezetben töltöttem, ahol keveset tudtam ezzel foglalkozni. Meg is lett az eredménye: az élet minden (!) terén kudarcok, és keserűség.
Többet gondoltam a halálra (legyen már vége egyszer és mindenkorra, ne erőltessem már azt, ami nem megy!) mint az életre.
A spiritualitás = élet.
Nem úgy nőttünk fel, hogy ezt nagyon szem előtt tartottuk volna.
A huszadik századi rendszerek vagy tagadták (kommunizmus), vagy gúnyt űztek belőle (nyugati kereszténység), esetleg félremagyarázták (iszlám dzsihád).
Olyan társadalmak jöttek létre, amelyekben az "Isten" vagy száműzött lett, vagy annak eszköze, hogy a követők elhatárolhassák magukat más népcsoportoktól.
A vallások mindig jó ürügyet szolgáltattak egy invázióhoz, vagy csak belső népirtáshoz, pogromokhoz, miközben azok, akik hivatkozási alapnak tekintik a vallást, gyakran abszolút nem is gyakorolják, legfeljebb pózból részt vesznek 1-2 fontosabb rituálén.
Vajon azok a politikusok közül, akik az alkotmányban emlékeztetnek keresztyén hagyományokra, hányan járnak rendszeresen gyónni és áldozni?
Nem inkább a kirekesztés érvényesül itt is? Aki nincs velünk, az ellenünk?
De ennek is vége lesz hamarosan, hálistennek ;)

A folyamatot biztos sokan tapasztaljuk első kézből.
A saját élményem a következő:
Anyai nagyszüleim még a századforduló után nem sokkal születtek, katolikus családokba. Halálukig hittek abban, hogy van pokol, és nemhogy minden vasárnap áldoztak, hanem minden hónap első péntekén is, hiszen akkor nem halhatnak meg feloldozás nélkül, ergó jobb esélyük van arra, hogy a purgatóriumban csak átutazóban fordulnak meg, aztán egy örökkévalóságon keresztül ellesznek az isteni kegyelem állapotában, amit nem is tudom már vajon hogy képzeltek.
Anyámat persze még szigorúan ezek szerint is nevelték, és ha másért nem, hát vele született engedelmességből ő is így kezdett minket nevelni, hiszen a nagyszülők még nagyon közel voltak. Később persze lazultak a dolgok, és én bár belekóstoltam a bentlakásos egyházi gimnázium bizarr világába, de szabad volt 1,5 év után ott is hagyni. Egyikőnk sem bérmálkozott, és ettünk húst pénteken is.
Anyám tizenegynéhány évvel ezelőtt maga is leszokott a templomba járásról, nemhogy minket erről faggasson.
Hamarosan olvasni kezdte a spirituális irodalmat, és én is az ő könyvespolcáról kezdtem el csemegézni, most meg már én vagyok az, aki egyre többet és többet foglalkozik a témával (de persze neki van elég dolga ezen kívül is, meg amúgy is elérte azt a szintet szerintem, amikor már megéli a spiritualitást, "járja az utat", nem a térképet mazsolázza, mint én....

Most hallok először például a Dharma fogalmáról, egy amerikai guru előadásában, amit a youtube-on nézek meg.
Azt mondja: a Sanatana Dharma (örök, természetes "út" - saját fordítás, bocs ha valaki jobban tudja...) létezett mindig, míg a hitrendszerek csak 2500 éve kezdtek kialakulni, és most éljük meg, hogy maguk a hitrendszerek el fognak halványulni, a spiritualitás (dharma) iránti igény erősödésével.

A fenti példa mellé egy másik, egész frissiben:
Négy mauriciuszi sráccal lakom együtt. Bár egész jó voltam földrajzból, bevallom, hogy rá kellett googliznom a helyre, hogy lássam mi is a stájsz velük, mekkora eséllyel kapok tofotububut a WC deszkáról, meg hasonló... Láttam, hogy az ország nagy része hindu, de a második a kereszténység. Oké, gondoltam, ez megmagyarázza, hogy a sok Ganésa, és Síva szobrocska mellett mit keres egy szűzmáriás szentkép, és a Bhagavad Gítá mellett a Biblia: az egyikük akkor biztos keresztény.
Kivettem én is két csomag füstölőt amikor kicuccoltam, és a szobatársam kérdezi:
- Ah, that is for "the God"? - mutat a házi oltárra, ahol kábé 8-10 istenség van fekvö, guggoló és álló sorban.
No, gondoltam, épp kapóra jön, megkérdem, ki is a keresztény köztük? Senki. Akkor hogy hogy ott a biblia?
- Ah, man, we pray to everybody - mondja nevetve.

Én is ;)

Úgy látom, nem kell feltétlenül jógázni!



Elég, ha a gondolataimat próbálom rendben tartani. A jógáról is most olvastam egy érdekes meglátást: Krsna egy csata előtt ismertette Ardzsúnával a Bhagavad Gítát, amiben kitér a jóga meditációs rendszerére is. Bár Ardzsúna egy különlegesen magas fokon álló emberi lény, amikor Krsna a jóga meditációs rendszerét taglalja, ezt elutasítja, mint számára lehetetlen feladatot. Ardzsúna fényévekkel fejlettebb volt, mint a ma élő emberiség, mégis azt mondja, hogy "no, ez nem fog menni.". Miért? Mert az elme nyugtalan. Most szabadon fordítok A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada The Perfection of Yoga c. könyvéből:
"Mindig szem előtt kell tartanunk, hogy egy anyagi világban élünk, ahol az elme minden pillanatban agitációnak van kitéve. [...] Mindig azt gondoljuk, hogy amikor változtatunk a helyzetünkön, úrrá lehetünk az agitáción, és elérhető egy olyan pont, amikor teljesen megszüntethető. De az anyagi világ természete szerint ez lehetetlen. Az a dilemmánk, hogy mindig mindig megoldást keresünk a problémáinkra, de ezt az univerzumot úgy tervezték, hogy ezek a megoldások sosem válnak be."
Az én tömör meglátásom: ahelyett, hogy ászanákba tekerném magam, többet ér, ha hanyatt fekszem, hallgatom az FSOL Yage c. számát, vagy a Dead Can Dance-től a Yulungát, és "visszalátogatok" abba a világba, amit álmomban láttam, és már egyszer leírtam itt is. A világba, amit talán még meg is látunk ebben a földi életben.

Én úgy érzem, elértem a személyes mélypontomat 1-2 hónapja, és lassan kapaszkodok felfelé.
A világ pedig szintén kábé a mélypontján van, legalábbis remélem nem kell ahhoz sokkal több válság, társadalmi egyenlőtlenség, természetpusztítás és háború, hogy megforduljon. A video, amit nézek éppen, ezt úgy nevezi: "a time of Pralaya", a nagy átalakulás fázisa, amit főleg árvizek és cunamik fémjeleznek (nincs-e ez benne minden épkézláb mitológiában = kollektív tudattalanunkban is? De!) A gazdaság kifingott, a politikusokról ma már mindenki tudja, hogy hazudnak, a kulturális élet pedig egyre inkább a szenny felé tolódik el. DE, fontos tudni, hogy ez a "Pralaya", és az ezt fémjelző rémes dolgok NAGYON rövid lefutásúak! A következő pár évben meglátjuk a "Természetes Utat".
"Dharma - meaning truth and spirituality - is going to become the center of our future civilization. - mondja a videóban Sri Acharyaji - "A hagyományos rendszert át fogjuk alakítani, összhangba hozzuk Dharmával... s ami csodálatos ebben, hogy háború nélkül, térítések nélkül, nem a hagyományos vallási behatásokkal érjük el, hanem azért, mert minden ember, kultúrától, vallástól és bőrszíntől függetlenül meg akarja ismerni Istent, és önmagát. Minden ember értelmet akar adni az életének, és ezért lépünk rá a Dharma útjára. És megintcsak: itt nem hittérítésről van szó! Épp ellenkezőleg! A természet magadhoz öleléséről, az igazság felismeréséről, az igazi lényünk elfogadásáról van szó"
Amikor a vezetőinket nem multimilliárdos konszernek, hanem spirituális tanácsadók fogják befolyásolni, meg is érkeztünk. Job done an' dusted ;)

Megint egy kis sztori A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupadától: úgy említette Indiát és a nyugati civilizációt, mint a béna és a vak embert:
A nyugat az erős (technológiailag fejlett) ám vak ember, India pedig tisztán lát, de nem tud mozdulni. (Ez még a hetvenes években volt) Azonban, ha a vak a vállára veszi a bénát, az pedig mondja neki, hogy merre menjenek, akkor elboldogulnak valahogy.
A Vakláma Visszatér :D :D :D Nem is tudom, honnan jött ez a név...

Ahogy a XX. század védjegye a Konfliktus (osztályharc, nemek harca, rasszizmus, stb.), és ez még bőven átnyúlik a XXI. századba, de ami jön, az ennek az ellentéte: Harmónia.
Dharma = Harmónia. és itt nem uniformizáló globalizációról beszélnek! A különbségeket nem összeolvasztani, nem eltörölni kell, hanem összhangba kell hozni, természetes
mértékben. Vannak kétkezi munkások és entellektüelek? Legyenek! Csak egyik se nyomja el a másikat! A feminizmus nagyon lassan indult, és mire jutottak vele? A nők olyan területeken akarnak bizonyítani, ahol korábban főleg férfiak tevékenykedtek. Ezzel nem is lenne semmi baj, csak éppen úgy csinálnak mindent, ahogy a férfiak, sőt, még keményebbnek is kell lenni, hogy elismerést szerezzenek egy ellenséges terepen. Azt az utat követik, amit a férfiak réges rég dagonyásra tapostak, csak éppen a rossz irányt választották. Thatcher (The Iron Lady!), Hillary Clinton, vagy Merkel szerintem semmi jint nem hozott a világba, pedig az az ami hiányzik a harmóniából. A feketék elérték, hogy ne kelljen saját buszra szállniuk, saját fodrászhoz járniuk, aztán a jazzt és bluest hipp hopp felváltotta egy másik szubkultúra, és most menő a fehéreknek is gengszterrepernek álcázni magukat. Megintcsak: az egyensúly hiányzik, mert agresszió van az elért eredmények mögött, és az agresszió sosem áll le, sosem elégszik meg. Az oroszok kiirtották az arisztokráciát, aztán az értelmiségnek a nagy részét, akik azt merték mondani, hogy de kérem Marx nem így gondolta volna... Aztán visszakapták a kapitalizmust, és milyen viszonyokat teremtettek belőle? Oligarchák uralkodnak felettük, és épp olyan könnyen elhallgattatják őket, mint az átkosban... Szerencsétlenek.

Az emberek persze mindig emberek lesznek, az "aranykorban" is...
De a lehetőség, a "felszereltség" rendelkezésre fog állni a jövőben, hogy a személyes fejlődés útjára lépjünk.


Alapvetően ehhez az első lépés, hogy minél inkább szabadok legyünk. Ez a része lehet fájdalmas lesz, most annyira NEM vagyunk szabadok, ehhez lehet tényleg kell még 1-2 lázadás, hogy a mostani vezetést lerázzuk magunkról, de nem kell hozzá globális kataklizma.
Máshol olvastam, még korábban: "Az élet alapja a szabadság, az élet célja az öröm, és az élet eredménye a fejlődés."
Szabadság nélkül nehezebb örömöt generálni, és így még nehezebb fejlődni.
Szabadok lehetünk úgy is, hogy feladunk mindent. ("Amit birtokolsz, az birtokba vesz." - Fight Club)
De ez nagyon nehéz, mert nem így nőttünk fel.
Akkor hogyan?
Nem tudom megmondani, mert amúgy is: ki vagyok én?!

De az biztosan nem árt, ha - amellett, hogy biztosítjuk a mostani lehetőségek között a megélhetésünket - a jövőnket úgy képzeljük el, hogy szabadok vagyunk.
Kezdve azzal, hogy nem hisszük el tovább a felülről adagolt hazugságokat.
Azzal, hogy megpróbálunk a saját lábunkra állni. Ami nehéz, mert épp ezt nem akarja a rendszer... Azért protestálok mostanában sokat a facebook-on Geréb Ágnes mellett, mert megjeleníti számomra a szabadsághoz fűződő viszonyunkat: az állam tiltaná az
önrendelkezést, de eközben nem tud emberhez méltó és valóban ingyenes lehetőséget szolgáltatni minden esetben, plussz megvédi azokat akik az intézmény keretein belül követnek el hibákat, és azonnal lecsap arra, aki a rendszeren kívül hibázik, akárhány "sikersztori" is van már mögötte. Szeretném tudni, hogy amikor esetleg az egészségügyi rendszerünk még jobban legatyásodik, neadjisten összeomlik, akkor mekkora érték lesz majd egy olyan tudás, amit egy otthonszülésben jártas bábaasszony képvisel? Kívánom, hogy minél hamarabb szabadlábon legyen, sőt! Tanítson!
Meg persze azzal is segítünk a Dharma terjesztésében, hogy sokat mosolygunk a másikra, tisztességesek maradunk a csalók és tolvajok világában, és megőrizzük az emberi méltóságunkat.
Polgári engedetlenség, de békésen!

Szóval, megpróbálom összerántani a mondanivalóm:
Most itt van a helyem, ez a leckém. Amit írok, magamnak is írom, ez alatt az idő alatt is legalább fókuszálom a gondolataimat, miközben a kertészkedésről olvasok könyvtári könyvet, és házilag barkácsolt szalagfűrészekről képes vagyok videókat nézegetni a youtube-on, akár 20-30 percig is :)
Mindenkinek kívánom, hogy legyen ideje és energiája a szebb jövőre gondolni, és remélem, hogy a gondolataim senkit nem sértenek, esetleg még hasznosak is lehetnek...

Csak a szépet!