Keresés ebben a blogban

2011. február 24., csütörtök

Nem tudom most a szépet...

Volt nálam egy „kis” NAV (APEH néven is futott) ellenőrzés. Semmi extra, csak minden induló céget kénytelenek ellenőrizni 90 napon belül.
Jól indult: mivel nem kaptam meg az értesítőjüket, nem is voltam otthon. A könyvelőmet hívták, az meg engem, aztán meg ők is engem, és máris keménykedtek, hogy ha nem tudok most azonnal Jenőre menni, akkor mehetek majd Salgótarjánba a cuccokat bevinni. Aztán kérdezgették mi az ami megvan nálam (pl. számviteli politika, sose hallottam róla, stb…) és inkább mégis bejöttek Vácra. Túlságosan nem izgultam, mert amennyire én tudom, minden rendben kell legyen, de azért nagyon kellemetlenül érintett, hogy nem tudok rendesen válaszolni nekik, és úgy is kezelnek kábé, mint egy gyereket, holott nagyjából egykorúak vagyunk, meg különben is, a saját boltomban volnánk, vagy mi?! (Hogy kell levágni egy ló fejét, hogy ne rúgjon meg közben?)
Szóval fel kellett hívnom kétszer a könyvelőmet, hogy pl. bediktálja a hűtővitrin számlájának a számát, az árát, és a vásárlás dátumát, meg valami másért is még, már nem is tudom, mert ezek bürokratául beszéltek. Nem viccelek, másfél órán keresztül töltögettünk hárman előre kinyomtatott űrlapokat (volt amelyik kiterítve olyan volt, mint egy pergamentekercs), pedig tényleg minden rendben volt, csak nem tudtam mindent azonnal az orruk alá dugni. Ha hozzáteszem, hogy ezek ketten Salgótarjánból jöttek, és talán még egy ebédidőt is beiktattak (tőlem egy teát sem fogadtak el, pedig a végére már én is fáztam a síruhámban, gondolom tilos nekik, de úgy kell, remélem jól fel is fáztak!!!)… Szóval ha Diósjenőn kezdtek reggel 10 körül, és délután még lefűzögették a kis helyes aktácskáikat a meleg irodában, akkor a Magyar Állam kifizetett két köztisztviselőnek egy bő fél napi bért, plussz a benzinpénzt, hogy egy induló kisvállalkozót cirka két órán keresztül akadályozzanak a tisztességes pénzkeresésben.
Gratulálok, Viktor!
Nem lehetne esetleg a kibaszott interneten keresztül nyilatkozatot tenni, hogy a sok kvázi-felesleges szarral rendelkezem (én, vagy a könyvelőm), és aztán ha valamiért mégis gyanússá válok, majd akkor kiküldeni a kockafejűeket, és majd akkor jogosan megbüntethetnek, ha mégsincs meg a sok szarság?!
Ha már itt tartunk, nem lehetne 1 mailt is dobni a tértivevényes ajánlott mellé, hogy jönnének? A cégkivonathoz gondolom hozzáférnek, ott az összes elérhetőségem, és akkor nem csúszik be 1 ilyen malőr, hogy a Posta 21-én dobja be az értesítőt a 9-én feladott levélről?! Óh nem, ez túl egyszerű lenne, még mit nem?! Még talán a kisvállalkozó esetleg időben konzultál a könyvelővel, aki elküldi neki postán az anyagokat, az egész vizsgálat lezajlik röpke fél óra alatt, és senki nem érzi hülyének magát.
Ehelyett még be is kellett mennem Pestre a könyvelőhöz (merthogy azonnal pótolni kell a „hiányosságokat”, és az egész napi bruttó bevételem nem fizette az útiköltséget sem! Mi lenne, ha a kormány NEM reklámozta volna a kisvállalkozások életének megkönnyítését? Akkor valszeg még meg is büntettek volna húszezerre, mi?!
Csak mert nem tudom bemutatni a tárgyi eszköz nyilvántartási lapot!
Menjetek be a Sárkány centerbe, és kérjetek áfás számlát! Nem tudnak adni, megmondják a szemedbe, pedig nincs rajtad a póló, hogy „Nem vagyok ellenőr!”. Könnyebb lenne őket büntetni? Biztos nem, valami oka csak van…
És ha már itt tartunk, még egy lépéssel beljebb megyek: addig világos lenne, hogy sosem árt a tanult munkaerő, meg ugye addig sem sírnak munkahelyért, amíg puskával megírják a zh-t, másnaposan túlélik a szigorlatot, jó esetben apu-anyu pénzén, rosszabb esetben némi állami finanszírozással, de aztán kijönnek az iskolapadból, és el is kellene őket suvasztani valahová. És persze nem hajlandók szarér’-hugyér’ dolgozni, meg talán túl lusták, hogy külföldre menjenek, így miért is ne szaporítsuk fel a kitöltendő formanyomtatványokat, és a „life-long-learning” jegyében miért ne küldjük el őket évente kamu-tréningekre, ahol megtanulják az új és még újabb mozaikszavakat és a kitöltési útmutatókat, meg isten tudja még mit, aminek gecire nagy hasznát veszik…
Egy idomított majom is meg tudja csinálni mindezt, szerintem….

De sebaj, csak a szépet: hétfőn jöttek, amikor amúgy is zéróhoz közelít a forgalom, és remélem nekik jobban fájt!

Azért küldjétek tovább Orbán Viktornak, két éles lőszert mellékelve!