Mostanában

Héttől gálya.

A körmeim elszoktak a forróságtól, és most megint olyanok, mint egy parton maradt kagyló: lassan kinyílnak és elválnak az ujjbegytől. Fáj, amikor a gombot nyomom az MP3 lejátszón, de lassan megszokom. A Sperti krém is előkerült, ami tavaly csak utascserés napokon kellett. (Tavaly utascserés napokon dolgoztam 14 órát, most minden nap 13-at.)

Ebéd: Ha összehasonlítjuk a Sárga Angyal által végzett kerékcserét a Forma1-es boxutcában láthatóval, kábé az én kajám is úgy viszonyul egy normális étkezéshez. Betankoltam 5 kis kocka gyümölcsös sütit, meg 1 kávét, hogy futhassak megint.

Elvileg 14-17-ig break, amit 14:40-kor kezdek. Zuhany:„The highlight of my Day”, de nem abban az értelemben, ahogy Kevin Spacey csinálta. Betolok 1 kis spagettit 1 deci vörösborral, és megpróbálok relaxálni, mert öttől éjfélig nyomnom kell megint.

Szabad levegőn az utóbbi héten kb. annyit voltam, amíg az amszterdami rakparton tűzoltó-gyakorlat keretében leporoltóztam egy lángoló fémdobozkát. Bravo!

A mosodában a fodrásszal együtt dolgozom, egy román mácsóval, aki ugyan segít, de nem a leglelkesebb, meg ugye gyakorlata sincs. Tulajdonképpen mindegy is, ahogy később rájövök, hogy ő csak eteti a mángorlót megállás nélkül, én meg intézem a többit.

A mángorló 5:30-tól kb. este 11-ig folyamatosan megy, pedig szerintem nem erre tervezték...

A masszőr csajt (aki a másik segítségem lenne) berakták nyolcadiknak a szobalányok mellé, pedig ő legalább tapasztalt mosodás. Egy szobafiúnak kell segítenie, aki nagyon lemaradt, ki is akar lépni, de marasztalják, mert a G&P egy barátságos cég, mindig akarnak adni egy második esélyt, ha ki szeretnék dolgoztatni a beled.

Ha logikát akarsz keresni, lehet is csomagolni.

A mosodát éjfélkor úgy kell bezárni, hogy a gépek ne legyenek áram alatt, de persze legyen már reggeli után készre szárított szalvéta az ebéd set-up-jához. Éjszakás mosodással is necces lenne, mert ugye itt nem akarják kiküldeni az ágyneműt sem, de nem akarnak ilyen ötleteket, köszönik szépen.

Hiába hangoztatták Internal Trainingen és Team Buildingen, hogy nem kell elsőre lestrapálni a népet, meg hogy nyitottnak kell lenni az ötletekre, ez csak a szokásos vállalati szarság. A valóság az, hogy most épp a folyosón áll hegyekben a lehordott ágynemű, holnap jön megint ennyi, és mivel a gépek folyamatosan mennek, belém kötni igazán nem lehet, de ki tudja. Én megmondtam előre, de a botoxos szájú, ex-fodrász főnököm szerint negatív a hozzáállásom. („Listen. Everybody's working hard, we know it, but you have to be positive. No stress! (a stresszt magyarul ejti, ahogy a little-t littlinek, viszont sugárzóan tud mosolyogni és látványosan bólogatni, ha előadáson ül...) I dont like stress. Lets give it a try and we will see...”)

No, most majd meglátjuk...

A magyar lányok, akikkel még az elején aztaltársaim voltak, mostanában külön vannak, mert egyikük (vagy mindkettő) szintén osztja a véleményt, hogy én túl negatív vagyok. Mert baj, hogy én ismerek egy rendszert, ahogy tavaly mentek a Scenic hajók, és az így-úgy, de működött, itt meg HACCP-rendszer van, meg stb. és állandóan csak a basztatást kapom, mit szabad, meg mit nem. „István! A trolin 3 zsák lehet. Meg kell szoknod. (PONT)"

Mindegy, a lényeg, hogy a csapat mint olyan, nem egy marasztaló faktor, és amúgy is olyan fáradt vagyok, hogy magyar szavakat is keresni kell néha, nemhogy ahhoz legyen nagy kedvem, hogy a többi kelet-európaival haverkodjak.

Beszéltem is a HM-el, aki csak biztatott, hogy be ne dobjam a törülközőt, legfeljebb meghosszabbítják a próbaidőt, és ha 3 hét múlva is úgy érzem, akkor még mindig elengednek 1 hét felmondással. (Fordítás: fosnak, hogy egyszerre sokan leszállnak, és nem akarnak ekkora botránnyal kezdeni.)

Persze hangsúlyoztam, hogy nem erre gondolok, meg nem csak a sok meló miatt sírok, hanem az általános hangulat rossz, stb. Andrej kollégám (az említett szobafiú) szintén volt nála, és szintén ugyanezt a beszédet kapta. Értékeljük a munkád. Minden kezdet nehéz. Máshol sem jobb. Blablabla...

No mindegy, marad a vigasz, hogy a világ nagy részében még mindig rosszabb, és örülhetek, hogy van munkám, azaz van munícióm a Harmadik Világháborúban, és addig lövök, amíg ki nem fogy a tár.

A Harmadik Világháborúról majd írok talán, ha lesz időm, de ki tudja mikor lesz olyan...

Február 23-27

Egyik kedvenc regényem, Frank McCourt-tól az Angela's Ashes (Angyal a lépcsőn). Nem tudom, milyen a magyar fordítás, de ha valaki tud angolul, már az első oldalba bele lehet szeretni. Kis párhuzamot lehet vonni egyik hazai kedvencemmel, az Indul a bakterházzal, gyermekkori emlékeket dolgoz fel, de utóbbiban a szegénység csak az alapozott vászon, amit humoros részletek fednek be, itt pedig a sokszor morbid humor kis foltokban fröcsköli be a komorra festett alapot.
Miért is írom most ezt?
No, mert hát néha elkezdem magam sajnáltatni talán, milyen volt eddig az életem, és milyen most, itt kint a hajón, milyen kevés lehetőségem van megteremteni, megszerezni az „életemhez szükséges dolgokat”, stb. És akkor elő lehet venni egy ilyen memoárt, és el lehet csodálkozni azon, milyen kurva jó is nekem ehhez képest!
Pl. az utóbbi 3-4 napban arra sincs idő, hogy legalább a kajánk felett beszélgessünk pár percet, pedig ez kb. annyira fontos, mint az alvás. (Sőt, össze is függ talán, mert az elején jókat aludtam, most meg nem.)
A meló káosz, egyszerre két hajón dolgozom, 3 napja náthásan, tegnap este rámjött a fosás, de az az igazi, buborékot-fingós fajta, megettem egy csomó keserű csokit, aludtam 4,5 órát és ma reggeli helyett azzal kezdtem, hogy a főnöknőm cuccait cipeltem át egyik hajóról a másikra. (Direkt 7:30-kor talált-e meg, nem tudom, de kinézem belőle.) Nem maga a reggeli hiányzik, hanem, hogy még ilyenkor sem ülhetek le a két szobalánnyal, akiket szeretek, és akik épp eléggé tudtak hiányozni, amikor 3 napig a másik hajón voltak.
Ebédig elmúlt a hasmenés, de már szédültem az éhségtől, viszont a főnök most időtakarékosságból ebéd alatt tartott a csajoknak meetinget, így megint ismeretlenekkel ettem, és csak piszkáltam az ételt.
Szóval nagy a bajom, mi?
Van munkám, friss ágyneműm, kétszeri meleg étkezés, meleg zuhany, stb, én meg azon duzzogok, hogy miért nem tudjuk tartani a kis asztaltársaságunk szentségét?
No ilyenkor jön jól, ha eszünkbe jut Frank McCourt gyermekkora, Haiti, vagy kinek mi tetszik...
Sok-sok apró részletet bekopizhatnék, de inkább egy hosszabbat választottam. Nem a konkrét szegénység jön ki ebből, inkább a szegénység mellékhatása. (A konkrét szegénységgel kapcsolatban rengeteg részlet van: pl. amikor elhullott széndarabokat szednek a 3-4 éves gyerekek, hogy a beteg öccsüknek valahogy egy kis tejben forralt hagymát tudjon készíteni az anyjuk, ami ugye általános gyógyír minden tüdőbajra, és még a fej hagymát sem tudják kifizetni a zöldségesnek, stb.)
Szóval saját fordításban, kábé:

Kilenc vagyok, és van egy cimborám, Mickey Spellacy, akinek rokonai egymás után hullanak el a tomboló tüdővésznek köszönhetően. Irigylem Mickeyt, mert valahányszor meghal egy családtagja, egy hétre felmentik az iskolából, és az édesanyja fekete, rombusz alakú foltot varr az ingujjára, hogy mindenki tudja, nagy gyászba borult, és így járja a környéket utcáról utcára, sorról sorra, és az emberek megsimogatják a fejét, és pénzt és édességeket kap, hogy enyhüljön a bánata.
De idén nyáron Mickey aggódik. Brenda húgát emészti a tüdőbaj, és még csak augusztus van. Ha szeptember előtt hal meg, Mickey nem fog felmentést kapni, hiszen nem kaphatsz egy hét felmentést az iskolából, amikor még nincs is iskolaidő. Odajön hozzám, meg Billy Campbellhez, és megkérdi, elmennénk-e vele a sarokra, a Szent József templomba, és imádkoznánk-e Brendáért, hogy kihúzza szeptemberig.
- Mi hasznunk belőle, Mickey, ha elmegyünk veled imádkozni?
- Hát, ha Brenda kitart, és megkapom a hetem, eljöhettek a virrasztásra, és kaphattok sonkát, meg sajtot, sütit és sherryt, limonádét meg minden. És hallgathatjátok a dalokat meg a sztorikat egész éjjel.
Ki tudna ennek ellenállni? A virrasztásnál nincs is jobb alkalom, hogy pompásan érezd magad. (...)
Valamelyik imánk meghallgatásra talál, mert Brenda életben marad, és csak az iskolakezdet után hal meg, a második napon. Részvétem, mondjuk Mickeynek, ő meg sugárzik az örömtől az egyhetes szabadsága okán, meg persze, hogy megkapja a fekete rombusz foltot, amivel bekasszírozza a pénzt meg az édességet.
Összefut a nyál a számban a gondolatra, milyen lakoma lesz majd a Brenda feletti virrasztáson. Billy kopog, és Mickey nagynénje áll az ajtóban.
- No?
- Jöttünk imádkozni Brendáért. Mickey mondta, hogy jöjjünk virrasztani.
- Mickey! - kiált.
- Mi az?
- Gyere csak! Te hívtad ezt a bagázst a virrasztásra?
- Nem.
- De Mickey, megígérted . . .
A néni az orrunkra csapja az ajtót. Azt sem tudjuk, mitévők legyünk, míg csak Billy Campbell azt nem mondja:
Visszamegyünk a Szent Józsefbe, és imádkozunk, hogy mostantól kezdve Mickey Spellacy családjában mindenki nyár közepén haljon meg, és életében soha többet ne kaphasson egy szabad napot sem a suliból.
Egyik imánk biztosan nyitott fülekre talált, mivel következő nyáron maga Mickey az, akit elvisz a tüdőbaj, így egy nap felmentést sem kap, és ha másból nem is, hát ebből aztán okulhat.

Az eredeti:

„I'm nine years old and I have a pal, Mickey Spellacy, whose relations are dropping one by one of the galloping consumption. I envy Mickey because every time someone dies in his family he gets a week off from school and his mother stitches a black diamond patch on his sleeve so that he can wander from lane to lane and street to street and people will know he has the grief and pat his head and give him money and sweets for his sorrow.
But this summer Mickey is worried. His sister, Brenda, is wasting away with the consumption and it's only August and if she dies before September he won't get his week off from school because you can't get a week off from school when there's no school. He comes to Billy Campbell and me to ask if we'll go around the corner to St. Joseph's Church and pray for Brenda to hang on till September.
What's in it for us, Mickey, if we go around the corner praying?
Well, if Brenda hangs on and I get me week off ye can come to the wake and have ham and cheese and cake and sherry and lemonade and everything and ye can listen to the songs and stories all night.
Who could say no to that? There's nothing like a wake for having a good time. (...)
One of our prayers must have been powerful because Brenda stays alive and doesn't die till the second day of school. We tell Mickey we're sorry for his troubles but he's delighted with his week off and he gets the black diamond patch which will bring the money and sweets.
My mouth is watering at the thought of the feast at Brenda's wake. Billy knocks on the door and there's Mickey's aunt. Well?
We came to say a prayer for Brenda and Mickey said we could come to the wake.
She yells, Mickey!
What?
Come here. Did you tell this gang they could come to your sister's wake?
No.
But, Mickey, you promised . . .
She slams the door in our faces. We don't know what to do till Billy Campbell says, We'll go back to St. Joseph's and pray that from now on everyone in Mickey Spellacy's family will die in the middle of the summer and he'll never get a day off from scholl for the rest of his life.
One of our prayers is surely powerful because next summer Mickey himself is carried off by the galloping consumption and he doesn't get a day off from school and that will surely teach him a lesson."