Keresés ebben a blogban

2018. január 6., szombat

Fordítva: Felejtsd el a Facebookot, hagyd az Instagramot, és költözz falura!

Felejtsd el a Facebookot, hagyd az Instagramot, és költözz falura!
Eredeti cikk: ITT

   Azok, akik hagyományos faluban laknak - körülbelül 150 lakossal - jobban járnak, mint mi többiek. 
   Azokra utalunk a cikkben, akik a világ olyan részein élnek, ahol még mindig sokan laknak kis falvakban. Nyilván a falusi életnek is megvan a hátránya. Például nem biztos, hogy a közelben van orvos, vagy a gyerekek nem biztos, gogy eljutnak iskolába. Még akár az ivóvízért is sokat kell gyalogolni.

   De egy könyv rámutat az előnyökre is.
   A szerzőt, Susan Pinker pszichológust kérdeztük könyvéről, melynek címe: A falusi hatás: hogyan tehet a személyes kapcsolat egészségesebbé, boldogabbá, és okosabbá , fejtse ki miben látja az ilyen apró közösségek előnyeit?
   Mi a falusi hatás?
   Egy metafóra az olyasfajta szociális kapcsolatokra, melyekre az embereknek szükségük van ahhoz, hogy valóban jól érezéék magukat. Azok az erős kötelékek tartoznak ide, melyek a falvakban természetes módon alakulnak ki, mivel ott napi rendszerességgel kénytelenek az emberek szemtől szembe találkozni. A legtöbb faluban van egy központi tér, egy olyan terület, ahol mindenki megfordul, vagy áthalad, amikor a boltba, az önkormányzatra vagy a postára megy, vagy ki akar ülni a kis vendéglő teraszára. Ezek olyan tevékenységek, melyet az online világban egyre kevesebbet művelünk. A kereskedelem is, ahogy minden más online rendszerre tár át, és ezek a hagyományos terek eltűnőben vannak.
   Miért éppen a 150 fő tűnik ideálisnak egy faluban?
   Egy olyan közösségi kapcsolatrendszerben, amely a legolajozottabban működik, általában ehhez közeli számot kapunk eredményként. Legalábbis a történelem során, akár vadász-gyűjtögető, neolit-korabeli, vagy klasszikus angol falvakat vizsgálunk, vagy csak arra alapozunk hány karácsonyi lapot küldünk átlagosan, ez jelzi az ideális közösség lélekszámát. Ennyi ember lehet a maximum, akikkel jó esetben olyan bizalmi viszonyban vagyunk, hogy fizetésig szégyenkezés nélkül kölcsönkérjünk egy kisebb összeget.
   Hogy hasonlítható össze az ilyen méretű falusi kapcsolati háló egy hasonló méretű online kapcsolati rendszerrel?
   Nem minden társas kapcsolat egyenrangú. Egy oxfordi evolúciós pszichológus, Robin Dunbar mutatott rá, hogy a 150 fős csoport a maximum, amin belül valóban tartalmas kapcsolatok alakulnak ki. Saját tapasztalataink is alátámasztják, hogy megvan a határa, hány emberrel vagyunk képesek rendszeresen találkozni, meghívni őket vacsorára, vagy meglátogatni őket, ha betegek. Ezek olyan kötődések, melyek természetes módon kialakulhatnak egy kisebb faluban, mivel elkerülhetetlen a rendszeres, személyes találkozás. 
   Sokban különböznek ettől a közösségi médiában ápolt kapcsolatok. Például elsétálhattok egymás mellett az utcán egy ilyen ismerőssel, análkül hogy felismernétek egymást. Ezek a felszínes kapcsolatok jók arra, hogy tanácsot kérj például melyik étterembe érdemes menni egy idegen városban, vagy kit ajánlanak bejárónőnek, vagy egyéb ilyen jellegű tájékozódásra. De a közösségi kötődések szempontjából a különbség olyan, mint az anyukád töltöttképosztáját összehasonlítani a gyorskajával. 
   Miért ilyen fontos ez a falusi hatás?
   Ha egy összetartó közösségben élünk, segítünk egymásnak; az öreg a fiatalnak, és fordítva. A segítségen kívül nagyon fontos az is, hogy kialakul az emberekben az érzés, hogy valahová tartoznak. És ha bármit is megtanultunk az idegrendszeri kutatások demográfiával foglalkozó területéről, akkor ez a következő: aki magányosnak, elszigeteltnek érzi magát, az majdhogynem egy halálos ítélettel ér fel.
  Mikor szemtől szemben találkoznak emberek, nagyon sok biológiai jelenség kimutatható: például oxitocin szabadul fel, ami csökkenti a stresszt, és könnyebbé teszi a bizalom kialakulását egyás iránt. A két személy közti közvetlen kontaktus egy sor reakciót indíthat be, melyek segítik hogy mindketten jól érezzék magukat, és ez az egészségükre is jótékony hatással lehet. A kutatások ezzel szemben azt mutatják, sosem voltunk még társadalmi szinten ilyen magányosak, és ez egyre inkább megmutatkozik az egészségi állapotunkban is. 
   Szóval akik nem faluban élnek, pechjük van? 
Megteremtheted a sját falu-effektusod. Az irodában ne e-mailt küldj, hanem sétálj át a másik asztalához! Keresd azokat a valódi társasági élményeket, melyekben valóban szívesen veszel részt! Olyan iskolákat keress, ahol a tanár-diák kapcsolaton és nem a high-tech felszereltségen van a hangsúly!
   Fel kell ismerni, hogy a digitális kapcsolatok segíthetik, de nem helyettesíthetik az természetes kapcsolatokat. Nem azt mondom, hogy most dobjunk el minden kütyüt és irány a vidék! Nem idealizált képet akarok festeni a falvakról, csak metafóraként használom ezt arra a kapcsolatra, ami kiveszőben van: mélyebb társadalmi kötődés, és szmtől szembeni találkozások, melyek nélkül a túlélésünk kerül veszélybe.

2018. január 1., hétfő

Életiskola, ahol a diri dirigál

   
   Valamikor talán 2 éve volt egy nagyon jó Kassai Lajos riportfilm, és dobta rá a Youtube a hasonlót: Szombathelyi Tibor: Merértett természet. Kassai ekkor már híres volt, Tibor talán már a saját környékén igen, de országosan nem. Profi kis munka volt, légifelvétellel, meg persze maga Tibor a mezítlábas, félmeztelen, őszinte arcú, igazi "nép-szerű", mesehős figura, hát adta magát, hogy a permakultúrát is jobban tudja majd reklámozni, mint Baji Béla. Nem sokkal rá még Kassai Lajos is rátolt egy lapáttal, mert a következő "fejezetben" ő maga is beugrott látogatóba, beszélgettek kicsit. Így kezdődik, amikor valkiből netes kultfigura lesz, még könyvet se kell írnia, mint pl. Dominikának.


   Egyszercsak létrejön az oldal meg a csoport: Élet Iskola (ahol nincsen diploma). Hát ez még jobb, magam is hiába jártam sokat suliba, diplomám sincs, meg nem is tartom fontosnak, egyre szimpibb az egész. Promózzuk!
   Elég gyorsan fejlődött a csoport, a következő jelentős állomás talán kb. 3000 tagnál következett, amikor 2-3 admin és maga Tibor elkezdett kampányolni az ötlettel: mutassunk akkor már valami kézzelfogható elköteleződést, mert sok itt a szócséplés, sok a "potyautas", el köll választani az ocsút a búzától. Ezeket nem feltétlen így mondták, így jött át, nem csak nekem, volt olyan cimborám is, aki ezt a tagdíjra való utalgatást azonnal elég oknak tartotta arra, hogy ki is lépjen. Elég izzadságszagúvá vált a dolog, de ezt is csak úgy emelték ki a főszervezők, hogy nem is baj, itt látszik ki az aki közénk való... 

   Hát én maradtam, kíváncsian vártam, vajon lesz-e konkrét felszólítás, hogy mostantól mondjuk évi 3000 Ft tagdíj lesz. Nem is nagy pénz, oda is adtam volna, de kérdeztem azért: mire is menne ez? Nem csak én kérdeztem, és a nagy hiba az volt szerintem, hogy nagyon homályos elképzelések voltak még csak, de máris eléggé nyíltan kérték a pénzt. Ha lett volna egy konkrét terv, mire kell és mennyi, és kinek jó ez, azt szerintem azonnal összedobták volna az emberek, és akinek tényleg nincs, az megírta volna, hogy bocs, de nincs. Paizs Miklósnak nem csak én, de még anyám is utalt, amikor kért, mert egyszerűen, világosan megfogalmazta, miért és mire kér.
   

   Pár nap káosz után bejelentkezett Tibor, egy "tiszta vizet a pohárba" beszéddel, élőben. Na itt láttam igazán, hogy eltévedt már picit ez az egyszerű ember, kezdetnek: beszélni nem tud, az eddigi filmjeiben is a jó rendezés és vágás segített. Ugyanazt elismételte amit már napokig kommentelgettek, azaz még mindgig sem konkrét terv nem volt, sem konkrét összeg, sem az nem derült ki, hogy akkor azok akik nem adnak semmit, most lépjenek ki maguktól, mert idővel úgyis ki lesznek zárva? Semmi tiszta víz nem került a pohárba.
   Kértem megint pontosítást, azt a választ kaptam, hogy csak kötekedek! Hát jó, nem kötekedtem sokat, akkor viszont nem érdekel már annyira, maradok tag, amíg ki nem zárnak, de pénzt így én nem adok, bocs. Ha azt mondta volna Tibor, hogy lehet őt látogatni a birtokon, de nem ingyen, mert ez neki plussz munka, meg stb. azt megértem, mert nyilván nem arról kéne szólni az életének, hogy boldog-boldogtalannak nyitja a kaput és körbeviszi. 


   Nem néztem sokáig a csoportot, mert amúgy is sok olyan hosszú poszt volt, hogy XY köszöni a felvételt, és bemutatkozik, hány disznója, hány kecskéje van, meg permás, anasztáziás, biodinamikus, vagy stb. Én ugye már akkor potyautasnak kezdtem magam érezni, hogy nekem maximum 2 tő paradicsomom meg pár fűszerem van a konténerben, mit mutatkozzak én itt be? Ha meg konkrét gazdálkodós tippeket akar valaki, ott van mindennek már a speckó külön csoportja, nekem az Élet Iskola kezdett inkább olyan magamutogatósnak tűnni. Nem tettem hát hozzá, de nem is "halásztam" a csoportban, még akkor sem, amikor a sajátomat megalapítottam. Meg eleve! Mi az, hogy egy Facebook csoportnak csak az lehet a tagja, aki "hozzátesz"? Ez nekem röhej, és még Tibor jön állandóan azzal, hogy aki nem érti az észjárását, az "fordítva ül a lovon."

   Szóval nem toboroztam, kivéve pár nappal ezelőtt, amikor rákommenteltem egy tipikus Tibor-posztra, tök jó szándékkal, amit páran fel is fogtak, 1-2 nem értette, megmagyaráztam jobban, és aláírtam, hogy aki kb. egyetért velem, van helye a (M)értékben is, de nem "vagy-vagy", én simán csak másik oldalról próbálom a világ alakulását jobb irányba befolyásolni.    Írtam, van akinek ahhoz van lehetősége, hogy pl. konkrétan fizikailag tegye jobbá a világot (pl. permakultúrás gazdálkodásával), van akinek meg ahhoz, hogy pl. információt továbbítson. Én pl. ugyanolyan hasznosnak tartom, amikor egy cikket lefordítok és megosztok, mintha felkapálnék egy hektárt. Adott esetben lehet még hasznosabb is, pl. két dokumentumfilmet is lefordítottam. Ingyen, társadalmi elkötelezettségből. Tibor vajon az éhezők számára nevel kacsát és csirkét, vagy a saját maga számára, ha már itt tartunk. Az én munkám nem fizikai, de "áldozatos", és nem leszek álszerény, nézhettem volna sorikat, vagy focimeccset a feliratozás helyett, ugyebár...


   Viszont úgy látom - és ezt Tibor is igyekszik hangsúlyozni: "hasonló találja meg a hasonlót" - ebben a csoportban azok adják egymás alá a lovat, akik csak a kétkezi munkára büszkék. Az okés komment, hogy kb. "hibás tudás minden, ami nem teremt semmit". Megkérdezem, hogy pl. a történelem, vagy a földrajz ismerete, az vajon mit teremt, és akkor ez mind hibás vajon?
   Erre megint: kötekedés, okoskodás, lovon fordítva, potyautasok, stb.  Aztán  amikor mégis, türelmesen megpróbáljuk megmondani, mire akarunk kilyukadni, akkor konkrétan ilyen is kikerült "Elegem van belőletek!" (Merthogy akkor már bekapcsolódott mellettem is 1-2 arc, hát ez már bomlasztás, ugyebár?!)

   Namost, eléggé elegem lett már ezzel a pökhendi, magas lóról leszóló, majd én megmondom a frankót, de nekem senki ne szóljon be stílusból. Abból főleg, hogy Tibor személyére épül az egész, és az adminok sem tudják ezt nagyon szépíteni. 


   Egy friss példa, hogy a "gazdára" rá se lehet szólni:





   "A pokolra vezető út jóakarattal van kikövezve" - személyes kudarcaimból is bőven tudom ezt. Aki megelégszik azzal, mint önigazoló "tény", hogy az ő kommentjét 15-en lájkolták, biztos igaza van, vagy ha nem értik meg, "a hiba a maga készülékében van", az elveszett ember. A bólogató jánosok és minden mindegy alapon tapsikolók (folytasd Tibor, mert mi úúúúgy felnézünk rád!!!) fogják a sírba tenni ezt a csoportot. A kritikusokra sem kell ám mindig hallgatni, de aki a saját adminjára nem figyel oda, avagy direkt olyan adminokat keres, akik képesek az ő szájíze szerint a keze alá dolgozni, az engem egy "átkosbeli" iskolaigazgatóra emlékeztet, aki nem a kvalitásai, hanem a kapcsolatai révén ül az irodában, a tanári kar nagy része meg sokkal értelmesebb ugyan, de ha a diri azt mondja, hogy ez most így van, akkor úgy is lesz, nincs helye sok kompromisszumnak.

   Mi meg (én most ki is fogok lépni, és nem kérem erre azon ismerőseim, akiket én hívtam oda, csak nézzetek be és ítéljétek meg magatok!) kilépek, mert a diri rossz szemmel néz rám mindig, amikor mondjuk összefonott karral állok az aulában, miután elmondta az ünnepi beszédet, és a többség vastapsban tör ki.

   A fenti példának van folyatása, komikus, ahogy pl. az admin saját magát házőrző kutyához hasonlítja, aki csak a feladatát látja el, és nem harap a gazda kezébe.
   Saját csoportomban: adminok, ha bármikor így éreznétek magatok, vagy én kezdenék ilyen "diri" lenni, légyszi időben harapjatok a seggembe, hogy észbekapjak!!! 

    Köszi ;)    EZ az egyik értelme (haszna), hogy leírom, amit leírok: emlék(eztető).

   Már tényleg csak utolsó csepp a pohárba az, hogy a Monbiot cikk nem ment át a rostán, nem jelenhetett meg az Élet Iskola csoportban. Két okból, amiből az elsőt azonnal megkaptam, a másodikat kicsit később.
- Ez csak egy újabb diagnózis, ilyen szempontból nem "előremutató". Nincs benne a megoldásra még csak javaslat sem.

    Okés, megnéztem az akkor épp legfelül lévő kb. 10 posztot, és úgy láttam, bármiféle megoldásra csak egyik utalt (mentségére az adminnak, aki nem fogadta be a cikket, az ő posztja volt ilyen), de az is belső, azaz kb. spirituális megoldásról szólt. Az meg elég visszás, hogy míg a kétkezi paraszti munka böcsülete a csoport húzóereje, az intelligens diagnózis sehol sincs kb. jelen, ehelyett a "nézzünk magunkba!" az majd segít, az megoldásnak számít.... Az, hogy az emberek nagy része (iskolai végzettségtől majdhogynem szinte függetlenül) tisztában sincs vele, hogy mi a globális bajok gyökere, és ez a diagnózis ugye hiányzik szinte minden "tegyük szebbé a világot!" oldalról, az bagatell ügy. Fontosabb egy művészi videó egy milliomos farmjáról, ahol szép lovak és fehér ruhás lyányok táncolgatnak, az majd megold mindent!
 

   Na, mivel utaltam rá, hogy ez elég fonákról jött így, ez az elutasítás, a beszélgetés is elment más irányba, már mentegetőzés-szaga volt, meg aztán lebeszélés-szaga is, amikor jeleztem, hogy alapból írni akartam már rég a csoportról. Hová? Minek? Vágom-e az arisztotelészi 3-as rostát? (Igaz-e, szükséges-e, hasznos-e?), azaz mi hasznom van nekem abból, ha írok az Élet Iskoláról?!
   Szókratész az, és igazság, jóság és hasznosság ez a három, de tudtam mire gondol, azóta kerestem csak rá, hogy ez így korrekt és mea culpa, ugye kritikát írok most, azaz a jóság megbukik. Már ha nem tudom ráfogni, hogy jónak lehet nevezni azt, ha rámutatunk valamire, ami rossz? Mert akkor nem csak igaz, nem csak hasznos, de egyenesen jó is lehet...
    De ez már tényleg okoskodásba megy át, bocsánat!!!
   Mi a jó akkor viszont abban - kérdezek vissza -, hogy egy autriter kultfigura szeszélyeire hivatkozva egy értelmes cikket, aminek olvasása mellékutakon az ő szemléletüket is támogathatja, elutasítanak? Mi ebben a jóság, hogy kíméljük meg a Tibort, mert ő a fáradt fáklyavivő, és neki ez nem tetszene, talán akkor sem, ha nem én posztolnám, de így meg főleg nem ha tőlem jön, mert egy , okoskodó pöcsnek tart? Ez a cikk fontos!
    És akármilyen hihetetlen, pont hogy segítene ez a nézet, ha terjedne, nem csak a gazdag hobbikertészeknek, mint a Tibor, hanem a kisembernek, akinek nem 50-100 milliós birtoka van, amiből ellátja magát és a 3 lányát, hanem lehet 3-4 milliója sincs! Ez a cikk a rendszert akarja egyengetni, hogy az utóbbiak könnyebben bolduguljanak.
   Mi a jó abban, ha nem jelenhet meg, hogy a 7500 tag közül ki-ki maga döntse el, hogy egyetért-e vele, vagy sem?

   Kettős mérce megy elég durván az Élet Iskolában, és kb. úgy kezdem látni Tibort, mint ami Sztálin volt a "baloldal" számára: egy karakteres, ámde durva vezető, aki az értelmiségi hangokból csak azt engedi be, ami épp megfelel az ő szája ízének, a többiek fordítva ülnek a lovon...
   

   Az ellenpéldával együtt igazán érthető a kép, és miért érzem azt, hogy értelmes vezető nélkül minden ilyen kezdeményezés inkább káros, mint hasznos:
   A "Háztartásom hulladék nélkül" (továbbiakban ZW: zero waste, így könnyebb leírni) csoportba annyi létjogosultsága se lett volna beengedni a Monbiot cikket, mint az Élet Iskolába. Miért? Ott van feketén fehéren a kendőzetlen kritika: nehogy azt hidd, hogy ZW életmódoddal annyit segítesz a környezeten! A szomorú igazság az, hogy a nagy átlagot véve aki tehetősebb, többet árt a környezetnek, akármilyen tudatos is igyekszik lenni. Necces ez egy csoportban, ami nem a társadalmi egyenlőtlenségek megoldását tűzte ki célul, nem is hangzatosan anti-globalista, avagy helyi-termék hívő, és még erre Monbiot küld is nekik egy fricskát... Hát mégis megjelenhetett ott, és a tagoknak megvolt az esélye rá, hogy elítálő kommenteket írjanak, miszerint őket pl. ne basztassa már senki, hogy nem tesznek eleget azzal hogy nem fogkrémet, hanem fogport használnak és nem műanyag a fogkefe sem, hanem lebomló...
   Megjelent ott, mert a ZW csoport alapítója széleslátókörű és még azt is beengedi néha, aki a saját csoportjának vezérelveivel szemben kritikát fogalmaz meg! 

    A hasonló a hasonlóval elv, az kikövezett út a viszhangszobához, ahol ponyvaregényes klisével élve egymás faszát szopjuk. Gratulálok mindenkienek, aki ezt fejlődési pályának tartja ;)

   Ó, de hát nem vagyok én ám a diktatúra ellensége, sőt!
   Írtam is arról Tibornak: a demokrácia nem éppen áldásos (mivel ő épp hierarchikus rendszert emlegetett), de mivel írtam mellé mást is, ez se tetszett már... De, hogy amikor egy ostoba paraszt a diktátor (lásd Sztálin és utódai) az magának az eszmének nem tesz jót, kifejezetten kontraproduktív, azt talán be kéne látni, ha valami eredményt akar elérni egy mozgalom, vagy iskola, vagy nevezzük bárminek!
   Olyan diktátornak van csak létjogosultsága, aki egyszerre több dologhoz is ért, és többféle emberrel megtalálja a hangot, nem csak a hasonlóval. Ez persze az én "potyautas véleményem" ;)
 

   Akkor is írtam szebben, most csúnyábban is írom a kéretlen tanácsom: aki CSAK a fődhöz ért, annak a gazdálkodni köllene, és persze csináljon fotókat, írja le hogyan köll, az hasznos. Nem köll viszont feltétlen nyilatkozatokat tennie, a kommentelésbe és egyéb szervezésbe sokat beleszólni, mert többet árthat, mint használ. 

   Ha a WWF legközelebbi nyilatkozatát a pandamedve fogja beolvasni a CNN-en, annak se lesz sok értelme... 


2017. december 30., szombat

Fordítva: Mindent át kell írni!


Mindent át kell írni!

George Monbiot cikke 2017. november 22-én jelent meg a Guardianban.


A gazdasági növekedés mindent elpusztít. Nem megoldás, ha csak zöldítünk rajta - egy új rendszerre van szükség.


   Mindenki mindent akar - hogy is működhetne ez? A gazdasági növekedés ígérete, hogy a szegények úgy élhetnek majd, mint a gazdagok, a gazdagok pedig mint az oligarchák. De máris a végsőkig kihasználjuk a bolygón rendelkezésre álló erőforrásokat. Klímaváltozás, talajpusztulás, fajok és élőhelyek eltűnése, tengernyi műanyaghulladék, rovarmageddon : mindezt a fogyasztásunk idézi elő. A kis személyes luxusunk ígérete nem valósítható meg: ehhez egyszerűen nincs elég anyag, nincs elég élettér.


   De a növekedés, az persze nem állhat meg! Ez az általános politikai szlogen. Ehhez kell igazítani az igényeinket! Persze a szabad választás nevében, miközben a marketingszakemberek a legfrissebb neurológiai kutatásokat használják fel, hogyan tudnak legjobban befolyásolni. Azokat, akik ellenállást mutatnak, a média segítségével el kell hallgattatni, ahogy pl. a "Szép új világban"  teszik ezt. Minden egyes új generációval növekszik a normálisnak elfogadott fogyasztás mértéke. Harminc évvel ezelőtt nevetségesnek számított palackozott vizet venni ott, ahol a csapvíz elég tiszta volt. Ma világszerte percenként milliószámra használunk pet palackokat. 


   Már minden péntek Fekete Péntek, és minden karácsony egyre inkább egy csiricsáré fesztiválja a pusztításnak. A hószauna, a hordozható dinnyehűtő, és a kutyáknak való okostelefon, valamint egyéb hasonló termékek mellett, melyek arra hivatottak, hogy kitöltsék az űrt az életünkben, az én személyes #extrémcivilizáció díjam a palacsintarobot kapja. Ez egy palacsintatésztával tölthető 3D nyomtató, amivel minden reggel ehetsz egy Mona Lisát, egy Tadzs Mahalt, vagy akár a kutyád seggéről készített rajzot. Valójában egy csomó helyet elfoglal a konyhában, míg rá nem jössz, hogy nem is akkora móka az egész. Effajta szemetek előállítása miatt tesszük tönkre az élő rendszereket, és ezzel együtt a túlélési esélyeinket is. Mindettől meg kéne végre szabadulni! 




   Azzal az ígérettel próbálnak leginkább kampányolni, hogy az úgynevezett "zöld fogyasztással" kibékíthetjük a vég nélküli fejlődést és az ökoszisztéma túlélését. De egy sor kutatás létezik már, aminek eredménye az lett, hogy nincs jelentős különbség azok ökolábnyoma közt, akik tudatosan próbálnak fogyasztani, és azoké közt, akiket ez nem érdekel. Egy frissebb cikk szerint, amely az Environment and Behaviour című folyóiratban jelent meg, azok, akik magukat tudatos fogyasztóként aposztrofálják akát több energiát is használnak, azaz nagyobb ökolábnyommal rendelkeznek, mint azok a fogyasztók, akik nem vallják magukat tudatosnak. 
   Mi az oka?
   Egyszerű: a környezettudatosság általában a gazdagabb rétegekre jellemző. Nem a hozzáállásunktól függ a bolygóra gyakorolt befolyásunk, hanem a jövedelmünktől. Minél tehetősebbek vagyunk, annál nagyobb a lábnyomunk, függetlenül a jó szándékainktól. Akik magukat "zöld fogyasztóként" látják - a kutatás szerint - "főleg olyan cselekedetekre fókuszálnak, amik relatíve kis különbséget tudnak csak produkálni." 

   Ismerek aggályosan szelektívező és hulladékerülő embereket, akik nem használnak műanyag szatyrot, pontosan kimérik, mennyi vizet forralnak egy csésze teához, aztán elmennek a Karib tengerre nyaralni és ezzel százszorosan semmissé teszik az eddigi erőfeszítéseiket. Már-már kialakult egy hitrendszer, hogy a szelektívezéssel ki lehet váltani a jogot a távoli utazásokhoz, mivel meggyőzik magukat, hogy ők már "zöldre váltottak", és nem kell törődniük a nagyobb ökolábnyommal járó tevékenységeikkel.    

   Persze ez nem azt jelenti, hogy nem kellene megpróbálni minden lehetséges módot, hogy csökkentsük a káros hatásunkat, csak éppen tudatában kellene lennünk a határoknak, amit egyéni akcióinkkal elérhetünk! Ha a rendszeren belül mozgunk, magát a rendszert sosem változtatjuk meg, márpedig erre lenne szükség. 

   Egy Oxfam kutatás arra mutat rá, hogy a világ legtehetősebb 1%-a (pl. ha valakinek a UK-ben egy kétszemélyes háztartásra évi 70.000 Font jut, máris ide tartozik) körülbelül 175-ször annyi CO2 kibocsájtást generál, mint a világ legszegényebb 10%-a. Namost hogy is képzelhetjük el, hogy egy olyan világban, amikor mindenki folytonosan magasabb vagyoni státuszra áhítozik, elkerülhető lenne az, hogy a Földet magát közben ne változtassuk halálzónává? 

   Vannak persze közgazdászok, akik igyekeznek bizonygatni, hogy a növekedést egyre inkább függetleníteni lehet az anyagi erőforrások felhasználásától. Namost, ez szépen hangzik, de hol is tartunk ebben? 
   A Plos One tudományos folyóiratban megjelent egy tanulmány, mely szerint egyes országokban ugyan viszonylagos függetlenedés megfigyelhető, "az elmúlt 50 évben nem érte el egy ország sem a teljes függetlenedést." Tehát a GDP egy egységnyi hozadéka az idők során kis mértékben kevesebb nyersanyag- és energiafelhasználással járhat, de mivel a növekedés sokkal nagyobb arányú, mint ez a kis hatékonysági mutató, így a bruttó felhasznált nyersanyagmennyiség folyamatosan növekszik. Még ennél is fontosabb, hogy az elsődleges nyersanyagoktól való függetlenedés realtív határai is igencsak végesek, mivel valamilyen szinten mindig szükségünk lesz fizikai termelésre. 

   Az általánosan vett éves 3%-os gazdasági növekedés a világgazdaság összméretét 24 évente megduplázza. Ez az oka, hogy az ökológiai krízis ilyen szinten láthatóvá vált számunkra. És mégis, mintha a terv változatlan lenne, azaz senki nem aggódna, hogy talán nem kéne újra és újra duplázni! Mi, akik egyáltalán törődünk a Föld állapotával, gyakran úgy képzeljük, hogy az általános emberi ostobaság ellen, valamint persze kormányok és nagyvállalatok ellen kell harcolnunk. De ezek mind csak oldalhajtásai már a probléma törzsének: vég nélküléli növekedésre alapozott rendszer, egy olyan bolygón, ami ugye nem növekszik. 

   Azok, akik ezen rendszer létjogosultságát védik, azt szokták hajtogatni, hogy a gazdasági növekedés a szegénység felszámolásának eszköze. De egy tanulmány a World Economic Review oldalán kimutatta, hogy a világ szegényebbik 60%-a csupán 5%-ához jut hozzá a mindenkori növekedés által generált plusszbevételnek. Lefordítva: 111$ növekedésre van szükség ahhoz, hogy 1$ összeggel hozzájáruljunk a szegénység felszámolásához. Ez a jelenlegi gazdasági trendeket figyelembe véve azt jelentené, hogy 200 évbe telne, hogy biztosítsuk a napi 5$-os jövedelmet mindenki számára, ám ekkorra már a világátlag elérné az évi 1 millió dolláros bevételt, és a világgazdaság mérete a mainak 175-szöröse lenne! Látható, hogy ez nem a legjobb képlet a szegénység enyhítéséhez! Ez a képlet inkább arra való, hogy mindent és mindenkit tönkretegyen! 

   Ha azt halljuk ma, hogy valami gazdaságilag magyarázható, az sajnos azt jelenti: józan ésszel nem magyarázható.

   Azok az "értelmes" emberek, akik a központi bankokat és egyéb óriási pénzügyi intézményeket vezetnek, és akik a vég nélküli fogyasztásösztönző programokat normálisnak, sőt szükségesnek tartják, valójában ámokfutók és elmebetegek. Ők azok, akik porrá zúzzák az élhető környezetet, csökkentik a következő generációk túlélési esélyét, csak hogy fenntartsanak egy számadatokból álló egyenleget, amelynek egyre kevesebb és kevesebb köze van az általános jóllétünkhöz. 

   A "zöld fogyasztás", az anyagi erőforrásoktól való függetlenedés, a fenntartható növekedés: mind illúzió, amit arra találtak ki, hogy egy katasztrófa felé vezető rendszert próbáljanak rejtegetni. A mostani rendszerben a vagyoni kisebbség fényűzését a többség életterének elszennyezésével teremtjük meg, de ez a szenny végül mindenkit el fog borítani. Ebben a modellben a luxus és a nélkülözés ugyanannak a szörnyetegnek két feje.


   Tehát új modellre, másik rendszerre van szükségünk, melyet nem pénzügyi számadatok, hanem valós fizikai korlátok szabályoznak, és a fizikai jelenségeken keresztül ítéljük meg a fenntarthatóságát is. Olyan modellre lenne szükség, melyben a növekedés felesleges, melyben a közösség általános jólléte az egyének józan mértékletességével párosul. És még azelőtt el kéne ezt kiépíteni, mielőtt egy katasztrófa kényszerít majd rá.


2017. december 1., péntek

Fordítva: Jedediah Purdy: Paleo politika

   Elpepecseltem ezzel a cikkel pár napig, miután az eredetit megosztottam a (M)érték csoportban. Egyik ok, hogy nem túl könnyű fordítani, utána is kellett néznem, bár mondjuk nyilván nem tudtam elolvasni  James C. Scott könyvét de legalább két előadását meghallgattam, és azok alapján lett teljesebb a kép, vajon a cikk írója mire utal néha.

   Volt, hogy kifejezetten úgy éreztem, jobb ha szabadabban fordítok, kicsit többet teszek bele, érthetőbb lesz talán. Pl. a halványszürkével kiemelt, dőlt betűs rész így hosszabb lett magyarul, mint az angol, mivel pl. Helena Norberg-Hodge ladakhi példáját, vagy a Jared Diamondnál előforduló új-guineai példákat is belevontam ebbe a részbe. Bocs, okoskodok, tudom ;)

   Amire gondolhatnak egyesek, hogy azért erőltetem a témát magát, mert valami anakronisztikus elvágyódásom van vadászgatós, prémekbe öltözős, sámándobolós társadalmi berendezkedések felé, holott ez egyáltalán nem így van! Sőt! Magát az államot is nagyon hasznos "találmánynak" tartom, vagy inkább tartanám, míg pl. a cikk nagy része ez ellen beszél. Az utolsó mondat mondjuk szerintem épp arról szól, használjuk végre valami jóra is, azaz a benne rejlő potenciált (törvények, ellenőrzés, stb.) ne arra használjuk, hogy az elit számára segítünk még több javat összehordani és még hatalmasabbá tenni őket, hanem pont fordítva! Vegyük kézbe a hatalmat és használjuk a rendszert arra, hogy elvesz onnan, ahol több van, és kiosztja ott, ahol kevesebb. 

   Ez természetesebbnek tűnik, nem?
   A kapitalizmus jelentése mi is magyarul? Tőkés? Ja, egyik jelentése a "capital" szónak a tőke. Másik a fej-szerű, a fő! A capital fővárost is jelent, ugye? A kapitalizmus a centralizáció formája: elszívja az erőforrásokat a peremekről, és koncentrálja a központban. A fővárosban. A fejben. Olyan ez, mintha az emberi testet egy szolgának tartanánk, ami a fejet (caput) tartja életben. Így van ez? Hát nem.  (Okés, talán extrém esetekben, mint Stephen Hawking, akinek olyan értékes feje van, hogy érdemes a többi testi funkciói elvesztése után is életben tartani, de ez a kirívó példa.)
   És ha itt megállhatok egy szóra még: a kommunizumus NEM a kapitalizmus ellentétpárja ebből a szempontból! A kommunizmus ugyanígy lehet nagyon durván centralizált, és hatalmaskodó diktátorok épp úgy élősködnek a rendszeren. A kapitalizmus ellentéte inkább a lokalizáció, abból a szempontból, hogy vízfejűség helyett sok kis autonóm sejt látja el magát, és alkalmi csereviszonyaik rugalmasan változhatnak, nem egy központi döntéshozó szerv kényszerít rájuk szabványokat.
   A magántulajdont senki nem akarja megkérdőjelezni, de a közösségi tulajdon is épp olyan szent kéne legyen, főleg ami valóban közkincs, azaz a tiszta víz, levegő, élő talaj, stb.! 
Ezt tilos lenne "számosítani" egy központosított gazdaságra épülő rendszerben! Ez maga a barbárság, nem a civilizáció.
    Szóval ezzel a szemmel érdemes elolvasni a cikket: mit is nevezünk civilizáltnak, fejlettnek, haladónak? És miért? És mióta?! Pár ezer éve? A 40-50.000 éves történelemből miért fordítunk aránytalanul nagy részt az utolsó 5000 évnek, azon belül is megint aránytalanul nagy részt az ipari forradalom óta eltelt időszaknak, és persze a fehér, keresztény (újabban akár lehet szekuláris is) narratívának?


   Kérdések, kérdések!
   Ezt hiányolom szinte mindenhol: készpénz amit 1-2 "tudományos" cikk ír a marhahúsról, és juhéj, vegán leszek és én vagyok a király! Hallom milyen rossz a szén és a kőolaj, hát elkezdek csillogó szemmel szolárpanel reklámokat tolni, mert az csak jobb lehet! Olvasok egy Földes András cikket az Indexen és elhiszem egyből, hogy az EU a lehető legfaszább intézmény, és a Brexit pl. a legjobb példa arra, hogy csak maradi paraszt lehet az, aki a szétesését jobbnak tartaná... stb.
   Szóval, vagyunk annyira felnőttek, hogy képesek vagyunk megkérdezni magunktól a következőt:
    Lehet új narratívára lenne szükségünk, ahhoz, hogy jobban megértsük a világunk hogy alakult ki, és merre mehet tovább?!
    

....................................................................

Eredeti cikk: ITT


   Paleo Politika


   Mi vitte rá az ősi vadász-gyűjtögetőket, hogy a civilizációért feladják a szabadságuk?



   Négy évvel azelőtt, mielőtt az első világháborúban egymásnak estek Európa birodalmai, az  Encyclopaedia Britannica  beláthatatlan időre békét és jólétet jósolt. A birodalmi önbizalom csúcspontján kiadott kötetben a "civilzáció" bejegyzés különösen optimista hangvételű volt. Ahogy a szerkesztők látták, a technológiai fejlettségnek és a morális megvilágosodásnak köszönhetően az egyre inkább összekapcsolódó világ mérföldes léptekkel halad egy olyan korszak felé, amelyet a "kozmoplita ember korának" nevezhetünk. Az emberé, aki egyenlőségre alapozott globális társadalomban élvezheti a szabadságot és kikapcsolódást. "Amikor elérjük ezen idea megvalósulását - írja az Enciklopédia - az emberiség újra egyetlen nagy családdá áll össze, épp mint hajdanán, amikor őseink ráléptek a fejlődés ösvényére."

   Hosszú, évezredekben mérhető, ámde egyenes ösvénynek gondolták ezt.

Az Enciklopédia egy hosszú utazásra hívta az olvasókat a világtörténelem állomásain át, kezdve "az elvadult lét alsóbb szintjeivel", amikor a vadász-gyűjtögetők felfedezték a tűz használatát; "a barbárság középső szakaszán" át, amikor a vadászok állatokat háziasítva pásztornépekké váltak; az írástudás hajnaláig, amikor az emberiség "kinőtt a barbárság állapotából." Az úton az ember megtanult gabonát termeszteni, és ez vezetett a felismerésig, hogy "egy tartós menedék értékes lehet", mivel a gazdáknak a vetés közelében kellett maradni, hogy gondozzák, majd betakarítsák a termést. Mihelyt letelepedtek, "természetes következményként politikai rendszerek alakultak ki", a magántulajdon és a nemzeti identitás fogalmaival párhuzamosan. Innen már csak egy ugrás volt - legalábbis az Edward-korabeli perspektívából - az ipari forradalom és a szabad kereskedelem megjelenése. Néhány szerencsétlen nép, akár egész kontinensek, mint pl. Észak Amerika és Ausztrália őslakosai, lekéste ugyan a Haladás vonatát, és később kedves gyarmatosítóknak kellett felsegíteniük őket, de a vonat végig egy sínen, egy irányba haladt, és senki nem akart volna önként nemet mondani a felszállásra.

   Manapság persze büszkén hangoztatjuk, hogy ilyen lekezelő mitológiákon már túlléptünk. De James C. Scott, egy neves politológus mégsem annyira biztos ebben. "A gabonával szemben" c. könyvében azt állítja, még mindig úgy tekintünk a világra, mint annak gyümölcsére, hogy fokozatosan és megkérdőjelezhetetlenül fejlesztettük azt háziasítással, köztörvényekkel, az írástudás elterjesztésével és a megélhetési módozatok fejlesztésével. Bár korholjuk a görögöket a rabszolgatartás miatt, és a rómaiakat a hódító háborúik miatt, de a történetünkre mégis úgy tekintünk mintha velük kezdődne, illetve elődeikkel Mezopotámiában (a mai Irak területe), amikor is intelligensebb ősemberek először kezdtek sorokban magot vetni, vályogfalakat emelni, és rovásjeleket vésni agyagtáblákra. A kollektív tudatalattink szerint azok leszármazottai vagyunk, akik mindenáron le akartak telepedni.


   Scott viszont azt veti fel, hogy épp ennek az ellentéte az igazság. Mit szólnánk ahhoz, hogy a civilizáció megjelenése nem áldás volt az emberiség számára, hanem katasztrófa? : egészségünk, biztonságunk, szabadságunk, és a természeti környezet szempontjából is. Mi lenne, ha az első városkra úgy tekintenénk, mint arra kifejlesztett hatalmas létesítményekre, hogy egy kis létszámú, kapzsi elit kihasználhassa a tömegeket? Milyen lehetőségeket rejthetne egy olyan felfedezés, ami azon alapulna, hogy az eredetünket egy másik fajta őshöz kapcsolnánk? 


   Sokoldalú munkásságának során Scott számos módot talált rá, hogy megkérdőjelezzen struktúrákat, melyek az elit érdekeit szolgálják.  Írt egy klasszikusnak számító tanulmányt a paraszti ellenállásról, "A szegények fegyverei" címmmel, és egy másikat a falusi életforma "morális gazdaságáról", amiben a szomszédok olyan értékrendet hoznak létre, melyet nem az államtól, és nem is a piactól tesznek függővé. "Az állam szemével" c. könyvében azt fejti ki, hogy erőltet rá a modern állam sematikus világnézeti modelleket az állampolgárokra. Ahhoz, hogy egy területet és lakóit igazgassa, az államnak sztenderdizálnia kell a valóságot, mérhetővé és átválthatóvá kell tennie, azzal hogy van egy tulajdonjogi rendszer, egy elfogadott csereeszköz, egy névadási rendszer, ami a bürokráciát segíti, hogy számon tartsanak (családnév és utónév), stb. Amit nem tudsz megmérni és ellenőrizni, azt nem tudod uralni, ezért a világnak rendszerezés és szabályozás kell. Ez a törekvés aztán egy adminisztráció-mániához vezethet. Az adminisztráció bürokratikus modelljei - pl. Le Corbusier víziója Brasilia utcáiról, a porosz rendszerű állami mezőgazdaság, vagy a szovjet kollektivizmus - mind erőszakosan hengerelték le azt a komplexitást, ami a valódi életet jellemzi. Ilyen irányítási rendszerek nemhogy zsarnokiak, de ironikus módon törékenyek is lehetnek, mivel az állam szemellenzős látásmódja egy óvatlanul masírozó óriást kreál belőlük.


   Scott 2009-es könyve, "A kormányzatmentesség művészete" Dél-Kelet Ázsia azon magashegyi régióit vizsgálja, melyek szinte a mai napig elkerülték a gyarmatosító törekvéseket. Míg a gyarmati viszonyokról, birodalmakról szóló értekezések nagy része azt emeli ki, hogy a központi, domináns hatalom terjeszkedik és közben folyamatosan bebiztosítja magát, Scott inkább azon területekkel foglalkozik, ahol az emberek megőrizték a függetlenségüket. Ez pedig azért sikerült, mivel magasan fekvő völgyekben éltek, vagy nem telepedtek le tartósan, és olyan megélhetési forrásaik voltak, melyeket nehéz nyilvántartani, és megadóztatni. ***A hegylakók szemszögéből a gyarmatosítók birodalma, ahogy körbeöleli a területeiket, nem más, mint elveszett emberek országa.  Az olvasó néha úgy érezheti, mintha fantasy regényt tartana a kezében, de ez itt nem elmarasztaló kritika, hanem abból fakad, hogy Scott színesen ábrázolja: a világ tele van többféle életmóddal, több történettel, és vannak minden kliséből kilógó hősök és gonoszok is, akikkel a történelemórán valószínűleg sosem találkoztunk. Bár "A gabonával szemben" nem egy terjedelmes mű, mégis egyfajta summázása Scott eddigi munkásságának. Újraalapozza a történelem vásznát, azzal, hogy az eredetet az államszervezetek kialakulásán keresztül mutatja be.


   Socott állítása szerint az emberiség fejlődésének hagyományosan elfogadott története hibás kronológián alapul. Látható, hogy maga a gabonatermesztés - amit gyakran kritikus lépcsőnek tartanak a vándorló életmód és a letelepedett civilizációk között - nem feltétlenül eredményezte, hogy az emberek letelepedjenek és nagy lélekszámú településeket hozzanak létre. A régészeti kutatások legfrissebb eredményei szerint az emberiség évszázadokon, akár ezer éven keresztül is vetett és aratott gabonát, mint étrendkiegészítő forrás, anélkül, hogy felhagytak volna a vándorlással és városokat alapítottak volna. És az ellenkezőjére is van példa: olyan városok is kialakultak, ahol a gabonának nem volt jelentősége. Ezek ökológiailag rendkívüli változatossággal rendelkező területek voltak, főleg árterületek, és a nagy csoportban vándorló madarak és emlősök útvonalának kereszteződései, ahol a gyűjtögetés, halászat, és vadászat biztos megélhetést nyújtott minden évszakban. Ahogy John Quincy Adams fogalmazott egyik beszédében, ami ellent mond a hagyományos narratívának; "A gabonában semmi olyan nincs, amivel az emberiség lábát is a földhöz gyökereztetné."


   A gabona persze különleges, más okokból. Könnyű szabványosítani: sorokban, vagy teraszokon művelni, majd felmérni, nyilvántartani a termést és hosszasan tárolni. Mindez ideálissá teszi abból a szempontból, hogy adót lehessen kivetni rá. A föld alatt termő zöldségekkel és gumós termésekkel ellentétben a gabona magasra nő, és kampányszerűen kell betakarítani, így a tisztviselők könnyebben felbecsülhetik az éves hozamot. És a természetben gyűjthető élelemforrásokkal ellentétben a gabona relatíve megbízhatóan felesleget biztosít, ami lehetőséget nyújt az uralkodó osztálynak arra, hogy megfelelően tervezett adóztatási rendszerrel mindig lecsípjenek valamit a földművelők munkájának gyümölcséből. Scott értelemezése szerint a gabona egy olyan termény, amin az állam rajta tudja tartani a szemét. Ha innen nézzük, az első igazi városok nem a fejlődés útján megtett nagy lépésnek számítanak, hanem a sanyargatás terén elért nagy ugrásnak, amikor az elit először dőlhetett kényelmesen hátra, miközben a világ első paraszti/jobbágyi osztályán élősködhetett. Ami pedig az írástudást, mint egy másik, széles körben civilizációteremtőnek tekintett találmányt illeti; első megjelenéseiben úgy néz ki nem másra szánták, mint egyfajta gabonanyilvántartó technológiának. Az irodalmi művek és továbbörökített emlékek az első hieroglifák vagy ábécék előtt is léteztek; például Homérosz eposzai a görögök "sötét korszakából", amikor még nem terjedt el az írástudás. Az írástudás mint főkönyv-nyilvántartás, hozzájárult a kizsákmányolás hatékonyabbá tételéhez.


   Scott narratívája mélyebbre vezet, mintha pusztán a kronológikus sorrenddel és a kezdetleges intézmények sötét oldalainak kiemelésével foglalkozna.  Véleménye szerint a városi élet rosszabb lehetett, mint a pásztorkodás, vagy a vadászó-gyűjtögető megélhetés. A városlakók ki voltak szolgáltatva a járványoknak. Az étrendjük kevésbé volt változatos, mint a városon kívül élőknek. Hacsak nem a kis számú uralkodóosztályhoz tartoztak, nagyon kevés szabadidejük volt, mivel élelmiszert kellett termeszteniük, nem csak saját túlélésük érdekében, de az uralkodóik ellátására is. Ezen kívül felszólíthatták őket falak, erődítmények és emlékművek építésére is. Ezzel szemben, a falakon kívül, egy szerencsés vadember, vagy barbár lehetett vadász hajnalban, pásztor vagy halász délután, és történeteket éneklő bárd az esti tüzek mellett. Városlakóvá válni nem volt más, mint beállni a világ első proletárjai közé.


   De akkor mégis miért ment volna bárki is a városokba élni? Ősi talajminták kutatása és klímarekonstrukciók alapján Scott arra a következtetésre jutott, hogy körülbelül 5000 évvel ezelőtt  Mezopotámia termékeny árterületeit szárazságok súlytották, ami miatt a vadon elérhető élelmiszerforrások jelentősen megritkultak. Ez pedig azt jelentette, hogy a gyűjtögetés helyett az emberek egyre nagyobb része szorult rá a gabonára, ha biztos megélhetést akart. Amint a gabonához szükséges munkás réteg megszerveződött, könnyű volt a folytonos utánpótlást biztosítani a katonáskodó réteg segítségével, akik a legitim uralkodóosztály és a tömegek közt egy új kasztot képeztek. Vagy egyszrűen tömeges rabszolgaszerző hadjáratokat vezettek, és így biztosították a földműves réteget.  Maga a rabszolgaság nem számított új találmánynak, de a gabonafelesleget lefölöző rezsim lehetővé tette az új városi elitnek, hogy óriási méretekre növelje azt. Amint a civilizációnak nevezett elnyomó rendszert beüzemelték, önjáróvá is vált.


   Kivételek persze akadtak, mivel a városok időről időre sérülékenynek bizonyultak; az urbánus lét egyszerre volt masszívabb, de törékenyebb is azoknál a szétszórt, de változatosabb életmódoknál, amiket felváltott. A járványokon kívül ökológiai krízisek okozásában is az élen jártak, mint például a talaj sótartalmának fokozatos növekedése, a csatornák elzáródása a lerakódott üledék miatt, és számos egyéb veszély előidézése, ami a gabonatermesztést megnehezítette. És bár a városi uralkodóosztály rendelkezett a szervezett hadsereggel, gyakran könnyű célpontjaivá váltak a barbár betöréseknek. Sok virágzó civilizáció ért hirtelen véget a perifériákról belovagoló hordák miatt, vagy a kikötőikben megjelenő hódítókkal, akik kifosztottak, majd felgyújtottak mindent, amit találtak. 


   A kapuk alatt gyülekező barbárok karizmatikus figurák Scott könyvében. A szerveződési formáik sokkal egysíkúbbak és kötetlenebbek, és - a gabonával robotoló földművesekhez képest - szabadabbnak tűnnek.  Scott törekvéseinek egyike, hogy új megvilágításba helyezze a "gonosz testvért", amikor a történelmünket újraértelmezi. Ők itt a kiterjedt rokonság, akik városokon és birodalmakon kívül éltek, és a történetírás hajlamos arra, hogy megfeledkezzen róluk, mint említésre sem méltó hordákról. Teszi ezt épp azért, mivel nem szerveződtek államokba, a munkájuk eredményeként nem maradtak fenn monolitikus emlékművek, és a cselekedeteik lajstroma nem szerepel korabeli történetírók műveiben. Egyszerűen felélték a feleslegüket közös ünnepségek alkalmával, olyan táborhelyeken és falvakban, melyek lebomló anyagokból álltak, és nyomuk sem maradt pár generációval később. Ők nem hagytak hátra egy Ozimandiást.


   Ennek ellenére az Ozimandiásoknak fontosak voltak ők is! A barbárok hordái nem csak fenyegető ellenséget, de erőforrást is jelentett. Kereskedtek a városiakkal, olyan termékeket kínálva, amit nekik a természet nyújtott - mézet, prémeket és borostyánkövet -, és persze rabszolgákat és zsoldosokat is. (Gondoljunk csak a gallokra, akik rabszolgaként vagy dolgoztak, vagy az arénákban szórakoztatták a rómaiakat.) A modernitás kora előtt virágzó államok, Kínától Rómáig, mind egy időben léteztek virágzó barbár nemzetekkel, melyek be-betörtek a városokba, vagy kereskedtek velük, rabszolgákat biztosítottak. Amikor a városok hanyatlani kezdtek, az ott dolgozó legalsóbb munkásrétegből sokan dezertáltak és a barbárokhoz csapódtak. Az ilyen szökések lehetősége mintegy biztonsági szelep volt számukra. Amit mi még mindig civilizációnak nevezünk, mindig is zavarba ejtően bennsőséges kapcsolatban állt az általunk "barbárságnak" bélyegzett értékrenddel. Efelett könnyen szemet hunyunk, mivel még mindig magától értetődőnek vesszük a történeteket, melyeket a legelső civilizációk örökítettek ránk, és amik elhatárolják saját magukat a barbároktól.


   Scott tisztában van vele, hogy a megközelítése nem számít forradalminak. A világtörténelmet átfogóan tanulmányozó Jared Diamond már korábban írt arról, hogy a szélesebb rétegek számára csökkent az életminőség, amikor a mezőgazdaság felváltotta a vadászó-gyűjtögető életmódot. Yuval Noah Harari besztszellere, a különc, "mindennek története röviden stílusú"  Sapiens c. könyv ugyanezen oknál fogva "a történelem legnagyobb csalása" címkvel jelöli a letelepedett mezőgazdaságra épülő társadalmi formát. Még Adam Smith is elismerte, hogy a vadász-gyűjtögetők között az egyenjogúság magasabb szinten állt, mint a letelepedett társadalmaknál, és úgy látta, az államformák azért alakultak ki, "hogy megvédjék a gazdagokat a szegényektől." A marxi narratívában is kiemelik az állam szerepét az uralkodó osztály általi kizsákmányoló rendszerekben, és ennek korai megfelelőjeként a rabszolgatartó társadalmakat úgy értelemezik, mint a munkások által termelt felesleg első kizsákmányolóit.


   Ami a mai történészeti hagyományokkal ellentétben újdonságnak számít Scottnál, az a barbárok megbecsült és központi helyre állítása. A közműveket építő, írott törvényeket alkotó, legkorábbi államok nem a világtörténelem origójának számítanak nála, ahogy akár Marxnál, akár a liberális történészeknél is jelen van ez a szemlélet. Ehelyett ezeket az államformákat trónbitorlóknak tekinti, akik egy korábbi - sokkal hosszabb, és bizonyos tekintetben gazdagabb -, szabadságra alapozott rendszert taszítottak a mélybe. Ezzel a szemlélettel klasszikus történetírók visszhangját hallatja: Tacitus is említi, hogy a barbár germánok erélyesebbek voltak, mint a rómaiak; az amerikaiak demokratikus gyökereiket gyakran az "angolszász" szabad erdő "intézményéből" származtatják, nem pedig mediterrán városállamoktól. Manapság pedig a paleo táplálkozás, valamint a szakállas, nomád vadak (a szabad nép) népszerűsége a Trónok Harcában azt sugallja, van bennünk is  bizonyos elvágyódás a nyers, barbár egészség és szabadság iránt.


   Scott elégikus stílusban fejezi be, azzal a felvetéssel, hogy a barbár népek aranykora végleg letűnt körülbelül 1600 körül. Ez nagyjából az az időszak, amikor a korai-modern államrendszerek kialakultak és a szuverenitásról jogi diskurzusok során kezdtek értekezni. A megmaradt barbárok azért is kezdtek eltűnni, mert beálltak a modern állam szolgálatába a határvidékeken (amíg egyáltalán léteztek határok, mivel a modern államok rohamosan terjeszkedtek): zsoldosai és rabszolgakereskedői lettek a rendszernek. Észak Amerikában, a történelem során először, a "határvidék" már nem a birodalmi civilizáció végállomása volt, mindinkább a (jogosan) vélelmezett előörse a formálódó világtörténelem-felfogásunknak. Egy teljes életstílus, amely lehetne életfontosságú alternatíva, mégis olyannyira jelentéktelenné tették, hogy csak egy bejegyzést érdemelel az Enciklopédiában. 



   Nem csak arról van szó, hogy maguk a barbárok eltűntek. Sokkal inkább arról, vajon mi, mennyire vagyunk foglyai és nem urai a világnak, amit építettünk? Az épített környezet olyan hatalmasra növekedett, hogy egy átlag ember testsúlyának minden kilójára körülbelül 60 tonna infrastruktúra jut: utak, épületek, csatornák és gázcsövek, intenzíven művelt talaj, stb. Ha mindez eltűnne, az világ népessége akár 10 milliónyira csökkenne, ami a Scott által bemutatott történelmi korok alatti átlag lehetett, de maximum 200 millió lehetne, ami időszámításunk kezdetekor lehetett. Mi a "művi környezet időszakának" gyermekei vagyunk, ami a csatorna- és falépítésekkel kezdődött. A Föld mára olyan mértékben átalakult, hogy a háziállataink 25-ször annyian vannak, mint a vadon élő szárazföldi emlősök.

   Mintha csak mi számítanánk igazán itt, és ami alatt azt értjük, "itt", az a közművesített és központosított rendszerek összessége a Földön. Azaz nincs igazából már más ezen kívül. És mindez ahhoz a kérdéshez vezet,  hogy lennénk képesek mi (a határainkon belül) túllépni a ránk örökített logikán, ami a kizsákmányolás hajtóereje, és mire elérnénk is erre a pontra, vajon mennyi marad a nem-emberi világból? Akárhogy is válaszolunk, politikai kivetülése lesz a megoldásnak, ami jobb esetben a világ újrateremtését fogja jelenteni, olyan formában ami lágyabb és befogadóbb a másféle életformák, rendszerek felé, hogy a változatosságot gazdagítsuk. Az állam, a központi szerveződés juttatott el minket idáig. Most rajtunk a sor, hogy ezt a hatékony gépezetet új célokra használjuk, melyek kiutat mutathatnak a jelenlegi állapotból.



***

Whereas most stories about empire tell how the dominant power expands and asserts itself, Scott emphasizes the places where people have retained their freedom by moving up mountain valleys, staying mobile, and practicing livelihoods that are hard to track or tax. 

..............................


Még egy kis utóirat, ha valaki eddig eljutott:

Érdemes belehallgatni legalább Scott előadásába 
Például kb. a 37. perctől kezdve: a "Ki is háziasított kit voltaképpen?" kérdés ;)
Olyan önteltek vagyunk mi emberek, pl. a kutyáról is azt hisszük, mi háziasítottuk őket, holott itt egy másik verzió:




Szóval az előadásban: a teljesen háziasított növény pl. azt jelenti: sokáig nem maradna fenn, emberi beavatkozások nélkül. De vajon mi terveztük erre? Minket szolgál mondjuk a paradicsom? Ami számára előkészítjük a megfelelő talajt, és kiirtjuk a vele versengő fajokat, tápoldatokkal és (egyes esetekben legalábbis) vegyszerekkel segítjük, hogy életben maradjon és segítünk neki szaporodni is. Nem úgy tűnik mindez, mintha mi szolgálnák a paradicsomot? 

Persze ez olyan 50-50 még mindig a kutyához képest, akik teljesen átvették az ember felett az uralmat: nagyon kis hányaduk végez effektíve munkát a "megélhetéséért", és rengeteget költenek az emberek úgy általában arra, hogy életben tartsák a kis kedvencüket jóval a természetes zenitjükön túl is, amikor "odakint" a falkában már rég elpusztultak volna.
Vagy pl. a tengerimalac, amit Dél-Amerikában úgy tartanak, mint mi a nyulat, azaz legalább ott is a kölcsönösség megvan: etetlek, majd te etetsz engem. Az európaiak vajon hányan kóstolnák meg egyáltalán, ha eléjük kerülne a tányéron? Nem sokan. Ez számomra így jön le: a tengerimalac az európaiakat sikeresen domesztikálta, a peruiakat még nem ;)
A házi nyúl is jelentős lépéseket tett már Európa-szerte, hiszen pl. a legtöbb ír nem enné meg semmi pénzért...


Másik rész kb. a 44. percnél:
Miért is van haszna a haszonállatnak? Egyáltalán?
Ez a téma nekem azért érdekes, mert gyakran belefutottam abba vegán érvelésbe, hogy a haszonállat nem más, mint egy totál kihagyható láncszem, mivel azt amit ő eszik, megehetjük inkább mi direktbe, avagy termeszthetünk azon a földön olyan dolgot, amit megehetünk direktbe...
A nyilvánvaló hülyeséget most hagyjuk is ki, hogy szerves trágya hogy a faszomba lenne ennyi növényi táplálék számára, ha abszolút nem nevelnénk többé állatokat? Hagyjuk!
Vegyük csak magát a fenti állítást, és mit mond erre Scott: azért van az állat, mert csak úgy ki lehet csapni, hogy megegye mindazt, amit talál, és amit nekünk így nem kell pl. gyomlálni, viszont ő ezeket a számunkra haszontalan dolgokat ehetővé alakítja: saját tojásaként, tejeként, húsaként!
Mindez persze NEM igaz a gépesített nagyüzemire, de a vegánoknak is mindig mondom, hogy abban tökéletesen igazuk is van, csak azt higgyék már el, hogy a probléma a gépesítéssel és nem magával a húsevéssel van! Az a vegán, aki minket többieket húsevőknek nevez (és nem mindenevőnek, amik vagyunk elvileg), az nem is nagyon fogja elhinni... De ide a rozsdás bökőt, hogy az a gazda, aki 2-3 hektár egy részére csak úgy kicsap pár libát, a kis tóba a kacsát, a tóból persze esetleg megeszi a halat, és kicsap 1-2 diszót is talán meg pár kecskét, az ugyanezen a területen sokkal több embernek tud táplálékot termelni, sőt! Ő adná a trágyát a szomszéd területen kizárólag zöldséggel és gyümölccsel bíbelődő "vegán versenyző" számára is ;)
Szóval így még nem gondoltam én se a libára, vagy a kecskére, mint egy viszonylag igénytelen, önjáró élelmiszer-átalakítóra, ami nekem ízletes sajtot, zsírt és húst szolgáltat, és még trágyázza is a földet. 


És még egy fontos rész, kb. az 57. perctől: miért pont a gabonafélék???
Miért nem a krumpli, vagy a manióka? Már ha mindenképp le akarunk telepedni, és vadászatból és gyűjtögetésből átváltani növénytermesztésre, akkor miért nem elég a répa, bab, meg a gyümölcsök?
Mi választottuk kollektíve a gabonát vajon, valami demokratikus törzsi szavazás alkalmával? Vagy a főnökök, akik meglátták ebben az uralmuk kiterjesztésének lehetőségét?

Gondold el, hogy kis főnök vagy, és 10 lándzsás katonának parancsolsz. El lehet lenni vadászaton és gyűjtögetésen is, azaz ez a fegyveres erő ellátná magát anélkül, hogy kapálna, vagy kaszálna. De pl. ott van a falu, ahol az emberek gabonát termesztenek, főleg mert azt mondtad nekik, hogy az a dolguk, vagy ütünk! De miért nem maniókát?
Mert pl. ha terrorizálni akarod ezt a falut, akkor elég azzal fenyegetőzni, hogy amikor épp aratási idő van, és nem fizettek adót, akkor odaküldöd a 10 embered, akik pár fáklyával végigmennek a táblákon és egyszerre megsemmisül minden. A maniókát a 10 ember elég bajosan ásná ki a földből, hogy aztán még szét is tapossák, hogy a falunak ne jusson semmi... Elég Monthy Pithon szerű lenne ez a jelenet, ugye?
Miért nem alma? Mert pl. ha a gabonát felgyújtod egy évben adómegszegés miatt, de marad vetőmag, akkor következő évben majd lesz új gabona, és adózni is fognak. Ha kivágod az almafát, akkor nem lesz almából adó jópár évig. Ha csak le akarod rázni a fáról, ott tartasz, mint a maniókával...
A gumósok ráadásul nem láthatóak, nehéz megmondani mennyi a "fair" adó, mert nem lát senki a föld alá. A gabonával könnyebb.
A katonák mobilak, néha innivalót vinni kell, nem tudni merre van forrás >>> gabona erjesztése: gyenge sörféle, mint tartósabb innivaló. Ugyanezen oknál fogva terjedt el a gabona mellett a szőlő is talán, bár Scott ezeket már nem említi, ezt máshol hallottam.

Szóval a gabona egy "találmány" volt, a tömegek kizsákmányolásának találmánya. És lehet az alkohol is (másik aspektusa a piának: te nekimennél józanul egy pajzsfalnak? Ahol akármilyen nagy spíler is vagy, egy véletlen szúráson, vagy karcoláson múlik az életed? Hát bátrabbak voltak az őseink, de nem ennyire ám! Sokszor kellett "feltüzelni őket" ahhoz, hogy egyáltalán nekilóduljon a csatasor a szembenállók felé.)


Egyétek és vegyétek, ez az én testem, ez az én vérem!
Civilizációnk pillérei és szimbólumai, a kalász, a szőlőfürt, az írás, a városok, mind-mind nem más, mint újabb és újabb találmányai az uralkodni vágyó elitnek a kizsákmányoltak körének szélesítésére.
Keziccsókolom ;)



2017. november 16., csütörtök

Kommunikációról - naplóformában

   Egy kis kimozdulás. Önkénteskedési lehetőség keresése, persze csak olyanban, amit tényleg szívvel-lélekkel vállalnék, különben semmi értelme. Szóval közösségi kert. Megtaláltam egyet, ami nincs messze. Egy tipikusi belvárosi gettóban. Az egyik korán érkezővel együtt vártuk a kapunyitást a szeméttel teledobált utcában egy rég bezárt iskolaépület mellett, amin külön két bejárat van: fiúk és lányok. Lehet egyházi suli volt :) 


 
   Jó 30 méterre be kell menni a "kertbe" (a lebetonozott iskolaudvar, mondjuk már évek óta működik, azaz a betont elfedi a fakéreg, de nem törték fel a nagy részét, szóval masszív pallókból emelt ágyások a parcellák, amiket lehet bérelni, és van egy kb. 4x8 méteres fóliasátor.
   - Lakatold le a bringád! - mondja James, akivel együtt vártuk a nyitást. Nézek rá, a 30 méteres távolság és a tény miatt, hogy a bringám jóindulattal 30 Euróba kerülne...
   - Hidd el, itt lakom a környéken! - mondja nevetve. - Jobb, ha lelakatolod.

   Hát így indul, kis "tanfolyam", amin én vagyok az egyetlen nem-ír. Ennyit a multikultiról, gondolom magamban. A bevándorlók (vagy vendégmunkások, mert én annak veszem magam) általában vagy dolgozni és utána bulizni akarnak, vagy aki nem akar sokat dolgozni, az elvan segélyen és nem akar önkénteskedni se.
   Jó, hogy ez tanfolyam, amibe belecseppentem, hát azt nem tudtam előre, és elsőre magamban picit csóváltam is a fejem, mert azt hittem egyből kigazoltatnak velem egy területet, ehelyett az első órában csak elmélet volt, a lábam meg majd lefagyott. De az ember nem mindeig kapja meg elsőre amit akar, türelem!
   Amit akartam (teljesen konkrétan a gazolás) azért visszamentem 2 nappal később, mert a Johnny nevű figura, aki stabil tag, mondta, hogy ő tuti ott lesz. Rajta kívül volt egy ukrán srác és 4-5-6 középkorú ír faszi, egy "tanárral" (így utaltak rá). Kiderült, hogy a közeli Adult Learning Centre-ből (felnőttoktatási központ) jöttek, és afféle rehab program nekik a kertészeti segédkezés. Hárman gazoltunk, a többiek korlátokat festettek, de csak miután volt egy meeting, és bár én nem emiatt jöttem, a tanár meghívott rá (megint lefagyott közben a lábam, de megérte.)
   A "Men's Shed", azaz kb. férfi-sufni nevű programról szólt, röviden ismertetve a mozgalom történetét, és az elképzeléseket, hogy itt az elhagyott iskola egyik részén indítanának egy ilyen csoportot. Aztán mondta a tanár is (nem tudom hogy kell írni a nevét, kb. Podder v. Padder ahogy hangzik), meg az egyik tag is, menjek be az oktatási központba másnap, keressem Sue-t. A Men's Shedről majd írok, amikor lesz mit, egyelőre nincs, de az ötlet nagyon szimpatikus.
    Szóval gazoltam egy területen 2 másik taggal, egyik kölcsönadott egy metszőollót is, ami azért érdekes csak, mert ugye most nagyon szűkös büdzsén vagyok és már napok óta ett a fene hogy a lapos téli napot blokkolja az elvadul sövényünk, és már sima csípőfogóval is próbálkoztam rajta, de nem akartam direkt ezért a helyi hardware store-ban venni egy metszőollót, most meg tessék!
    
   (Itt nincs teljesen kész, csak hogy az eredeti magasságot is lehessen látni. Azt a "létrát" a 2 évvel ezelőtt mentett építkezési hulladékból ütöttem össze, direkt erre a célra.)

   Másik dolog, hogy hoztam egy szatyor csalánt, ami nagyon friss és egésszéges volt pl. azokhoz képest amiket ilyenkor még a Phoenix Parkban találni, és nagyon jó pesztót csináltam megint. Harmadik meg - ami szintén épp reggel jutott eszembe - hogy megint indítani akartam egy adag komposztot, de nekünk ugye nincs rendes kertünk, és nehéz gilisztát találni. Na, gazolás közben egy pohárkába szedtem vagy 5 rendes példányt, azokat is hazahoztam. Szóval ezek a kis apróságok reménnyel töltöttek el, hogy "kérjetek és kaptok, keressetek és találtok!"
    Sue ehhez képest nem ért rá másnap, meg az is kiderült hogy abban az oktatási központban főleg írni és olvasni tanítanak teljesen marginális és/vagy menekült csoportokat, meg hasonló, szóval pl. nekem nem tudnak mit mondani. Az én "keresztem", hogy elég jól tudok angolul, csak hányok a "business environment"-től, meg a kommunikációnak attól a formájától, amit pl. egy ügyfélszolgálatosnak kell tolni. (Tulajdonképpen erről akartam írni, csak mindig elmegyek ebbe a naplószerű irányba, mert hát magamnak is írok, különben mindent elfelejtek, és sosem fogok úgy önéletrajzi regényt írni a végén ;)
    Én olyan "segítséget" vártam volna, hogy mondjuk bár én nem munkanélküli vagyok, hanem táppénzes, de talán van valami ingyenes, alap vízvezetékszerelő tanfolyam, mert én valami hasznosat akarok tanulni, nem számítógépes ismereteket, meg raktározási ismereteket, amikre igyekeznek itt a leszakadó rétegeket kiképezni, hogy aztán ne kelljen tovább segélyen lenniük. Na mindegy, kaptam további tippeket, meg végre éreztem, hogy teszek valamit magamért, nem csak "várom a sült galambot".
 
    Tippek terén a következő ma történt:
  Egy másik központban jártam, ahol csak úgy kaptam a nevet, keressem Richie-t és mondjam, hogy Johnny ajánlotta. NA EZ mondjuk Írországban a kevés dolgok egyike, amit igazán szeretek: közvetlenség és minimális bürokrácia. Keresztnév (az is becézve ugye nem Richard és Jonh), semmi családnév, mintha eleve haver lenne mindenki, vagy a középkorban lennénk, ahol max még kezdtek csak kialakulni a családnevek, és én nagy középkor-rajongó vagyok.
   Szóval minden időpontegyeztetés nélkül azonnal fogadott Richie, aki amúgy egy penge jogász, és a beszélgetésünk alatt még volt egy alter fiatal csaj a szobában, aki tréningen volt, figyelte Richie mestert, hogy mindenre kb. azonnal vágja a választ netes keresés nélkül. Szóval pl. jogi infókkal mindenképp gazdagabb lettem, bár persze az esetleges tanfolyam dolog csak max 6 hónap táppénz után jöhet szóba, az meg ugye még így is elég személyes megpengetni, hogy amúgy én talán a táppénz mellett egy kis kápéért takarítanék, kutyát sétáltatnék, bevásárolnék, stb. csak hogy kiegészítsem a kereteim. Tettem erre utalást, és lehet majd ebben a furcsa nevű tanár, vagy a kertész tanfolyam résztvevői fognak segíteni, de ezek a kommunikációs gyakorlatok, hogy ismeretlenekkel megbeszélem, mi a stájsz és biznisz-lájk is a beszélgetés meg nem is, na ez jó, és valami plusszt ad. Mert pl. egy állásinterjún én mindig azt nézem, hogy szinte a fogam nézik, nem tehetek róla, akármilyen kedves egy HR-es, én magam ott nem vagyok elememben, azaz tudok úgy tenni, mert elég jó színész vagyok, de alapból utálom az egészet!
   Richie kifejezetten valami echte szoci, szakszervezetis, a prolikon hitvallás szinten segítő embernek tűnt, és az ilyeneket én szívem szerint megölelgetném, hogy nem csak arra hajt valaki, hogy év végén megint le tudja cserélni az Audiját, vagy vegyen egy kis jachtot, mert esze lenne rá, hanem beül hetente kétszer 5-6 órára azokkal foglalkozni, akiknek a legnagyobb szüksége van rá!
   Ha lenne még esélyem annyit változtatni a múltamon, hogy lediplomáztam volna, én valami ilyen figura szeretnék lenni. Persz falun, hogy közben kertem is legyen ;) De álomképeket félretéve: az, hogy jól tudok kommunikálni, csakis akkor igaz, amikor hasonszőrűekkel beszélek, és ráérzünk egymásra.

    Előtte kb. egy héttel ott volt az ellenpélda is:
    Bementem az ingatlanügynökséghez, akik kezelik a házat, ahol lakom. Kellene egy szerződés kinyomtatva, aláírva, és amin nem az van hogy "Steve Kincses", ahogy az előző tulaj aláírta (na, azért ilyen ügyekben nem biztos, hogy mindig a közvetlenség a leginkább célravezető), hanem István Kincses. Lehet kell majd otthon, és a magyar hivatalok szerintem tutira elkezdenének kötözködni hogy ki az a Steve?!
    Az iroda (ahogy ennek a prominens cégnek az összes irodája) persze csili-vili, és mindenki nagyon szép öltönyben van, és láthatólag sok más dolguk nincs is. Legfeljebb az, hogy a biciklivel érkező, kopottas, félig ősz szakállú prolit, aki szinte hihetetlen módon mégis az ügyfelük, minél gyorsabban lerázzák.
   Kb tudjátok mit éreztem, hogy megint jöjjön akkor egy kis középkori párhuzam?
   A Robin Hood korszak, amikor a normann nemesek angolul se tudtak, de kurvára lenézték a meghódított szászokat, a páncélingeikben és magas lóról, így beszélhettek velük... Kölcsönösen képzeletben kb. lehánytuk egymást ezzel fiatal csávóval, aki persze - ha telefonon hívtam volna - kb. kinyalta volna seggem, ahogy a másik szokta, akit mindig basztatok a házban felbukkanó problémákkal, de élőben sosem találkoztunk. Én lehányom, mert értéktelen, kamu munkát végez, amivel négyszer annyit keres, mint amennyit érdemelne, olyan emberek számára, akik a lépcső feljebbi fokain százszor, ezerszer, tízezerszer annyit keresnek, mint amennyit megérdemelnének. Ő meg lehány engem, mert úgy nézek ki, mint Oriza Triznyák, holott Dublinban aztán elvileg mindenki megsütheti a pecsenyéjét, és akkor öltözhetne "rendesen". Ergo vagy alkoholista, vagy drogos vagyok, vagy sima lúzer... És a három közül megtippelem, hogy az utolsót utálják a legjobban, főleg hogy elég sok "felhasználó" is van ebből a skatulyából kihúzott külsejű rétegből ;)
   Na, az ilyen környezetet, az ilyen embereket így kombinálva, én nem viselem el sokáig, szinte szerencse is volt, hogy lekoccoltatott azzal, hogy hívjam a szokásos csávót, mert itt az új ügyfelekkel foglalkoznak!
    Mondom azért a kombináció fontosságát! : adok magamban kis esélyt annak, hogy amikor hétvégén nem öltöny-nyakkendőben dolgozik egy ilyen cégnek, lehet épp kertészkedik, még az is lehet, hogy közösségi kertbe megy, és ott találkozik a magamfajtával és tök nagy haverság is lehet!
   Mindig igyekszem az ajtón kilépve ilyen sztorikat gyártani, mert ha nem igyekszem eléggé, akkor azok a sztorik "nyernek" amikor kalasnyikovval megyek vissza és halomra lövöm őket ;) Ez az egyik fontos dolog: ezek a szerencsétlenek épp úgy csak kis fogaskerekek egy elbaszott gépezetben, nem ellenségeim ők, csak maga a gépezet az.

    Szóval még mindig a kommunikáció:
    Pozitív élményem Richie-vel oda vezet, hogy fizikailag is kissé jobban érzem magam, ezért beugrok a Herbert Parkba egy köztéri cross trainer gépen letolni kb. 20 percet. Melegítőgatyában mentem eleve Ritchiehez, szóval így könnyű volt :D :D
    A Herbert Park már bőven nem a proli negyed, jön két kisfiú, az egyik néz, hogy tolom. Ilyenkor tehetném azt is, hogy direkt félrenézek duzzogva:
    - Haggyámá a faszomba kis fattyú, legalább a Prodigy-t hadd hallgassam "békébe", anélkül hogy bámulnál itt!
    De nem, ilyet nem szoktam, legrosszabb formában sem! A gyerekeket bírom! 
    Ilyenkor kiveszem a fülest és mondom:
    - Allrigh? - ez olyan "mizu" Írországban - Ki akarod próbálni? - Mindegy hogy kb. fel se éri a gyerek, azért én megkérdem. Amikor ki akarják próbálni, le is szoktam szállni, elvégre nincs pontos "edzéstervem", időm meg mint a tenger.
   Jön a bratyó, kicsit nagyobb, ő egyből mondja:
   - Én ki tudnám!
   - Biztos? Hány kiló vagy? Kell egy kis súly, hogy beindítsd.
   - Ööööö, huszonöt?
   Megjön a nagyi, aki kíséri őket, köszönünk, majd akcentussal mondja, hogy igen, lehet 25, és hagyd a bácsit, ez felnőtteknek való gép.
    - Mi azt nem tudjuk mi az - mutat a hátam mögé.
    - Az húzódzkodásra van - mondom, miközben a kisöcsi meg is kéri a nagyit, segítse fel, csimpaszkodni.
    Közben németre váltanak, innen volt az akcentus, a nagyi német anyanyelvű.
    - Du bist so schwer! - mondja a kicsinek, és ha ennyi nem is rémlene, a nyögésből kitalálnám mit mondott.
    - Én is, én is! - mondja a nagyobbik.
    Na, leszállok már akkor, mondom:
    - Megpróbállak feltenni, de ne várj sokat, nem vagyok top formában. - És közben röhögök magamon, hogy egy 25 kilós gyereknek tényleg ezt mondom, hogy lehet nem tudom felemelni a rúdig? De sebaj, próba szerencse, és sikerül is.
     Kicsimpaszokdják magukat, még váltunk 2-3 mondatot és ennyi...
    Small talk (üres csevely) az igaz, de valamire mégis jó. Valami kötődés, hogy mind emberek vagyunk végülis! A small talk jó arra, amire, ahogy a legtöbb dolog. Pl. az autó jó valamire, és nem az a baj, hogy kitalálták, ugye? A small talk is akkor gáz, amikor ezerésves ismerősök, mondjuk rokonok és kollégák nem lépnek rajta túl, azaz mondjuk már ötvenedjére ebédelnek egy asztalnál és még mindig csak az aktuális időjárás vagy a hétvégi focimeccs a téma...
    Azért nem szeretem az úgynevezett "ügyfélszolgálatot", mert a valódi kommunikációnak a teljes elkurvítása. Mint a kapcsolaton, vagy akár csak heveny szimpátián alapuló szexhez képest az, hogy egy ócska kurva leszop egy kapualjban vagy két parkoló autó közt ezerért. Én ilyen szinten látom a "problémakezelést", meg akárhogy is vesszük, és ha beledöglök sem csinálok soha ilyesmit többé, mert megmérgezi az agyat, hacsak nem olyan típus valaki, hogy valami mágikus aurát von maga köré, mielőtt leül dolgozni, és kicsekkoláskor levedli ezt és újra önmaga lesz. Na, én nem vagyok ilyen...
    Ez az ügyfélkezelős "beszélgetés" a small talknál szerintem sokkal rosszabb és tartós használata káros is lehet ;) De ez persze nem kőbe vésett igazság, én így érzem, így emlékszem rá, amikor csináltam pár évig.

    De most mehetek vissza hallgatni a Wake The Fuck Up c. számot, ami a cross-trainerhez ideális. Van egy pergődob rész, ami olyan mint meg-megszakított géppuskasorozat, és a bringán néha azt képzelem, hogy a kormányon tényleg van egy géppityu és a sok cappucinós pohár meg a vér fröcsög mindenhol ahogy dőlnek meg sorba (kik? az arctalan tömeg, a belvárosban, vásárlók, vagy öltönyös robotok, mindegy olyankor), mert elkaszálom őket, mint ahogy a Full Metal Jacket helikopterlövésze lőtte a vietnami parasztokat a rizsföldön.
    És a két kiskölyök a német nagyival valszeg árván maradna, mert lehet apuci is ilyen öltönyös robot, és nem jó ez a világ így, hogy ekkora szakadék van, hogy pl. az ingatlanügynökségtől pár száz méterre kezdődik az a gettó, ahol a közösségi kert is van, de azt is egyszer majd visszakéri a tanács, mert "fejlesztési terület", stb. és akkor az se lesz...
    És csak nő és nő ez a szkadék, és nem akarom, hogy a feldühödött prolik egyszer "olyan kézbe kerüljenek", mint amit pl. az oroszok csináltak cirka száz éve, hogy már annyira gyűlölik az elnyomás szimbólumait, hogy ezeket a kedves kisfiúkat nem a nyújtóra fogják felsegíteni, hanem a két bokájuknál fogva a betonfalhoz csapják a fejüket, ha épp véletlen kiderül hogy apuci mégse csak egy középszintű robot, hanem mondjuk ügyvezető igazgató, stb.
     Az ilyen véres képekkel persze mindig túlzok ;)
     Persze. Hogy odafigyeljetek, talán azért...
     De akkor figyelni még pár mondatig :
     Ruandában nem sok köze volt a mészárlásokhoz annak, ki a tuszi és ki a hutu. A hutu sok helyen kinyírta a másik hutut, mert az a másik a gazdag szomszéd volt. Másik hutu azért nyírta ki a hutut, mert a felesége tuszi volt és a támadó ezen a jogon minimum meg akarta erőszakolni. Stb.
Nem azt mondom (amúgy is Jared Diamond mondja, nem én!!!) hogy az etnikai ellentét 100% kamu volt, de nem is 100% igazság, ahogy azt mondjuk a média, meg pl. még a később gyártott hollywoodi film, a Hotel Ruanda is sugallja!
    Az egész inkább azért alakult ki, mert a kommunikáció elfajult, eljutott a forráspontra, gyűlöletbeszéd lett a kapós, arra volt igény. A felbújtók kiosztották a macsetéket és elkiabálták a szólamaikat. Jól hangzott biztos az elkeseredett, elszegényedett tömeg fülének. Szóval a kommunikáció azért fajult el, mert a gazdasági egyenlőtlenségek odáig vezettek, hogy nem sok kiutat láttak már...
    Szóval tételezzük fel a jót, még arról is, aki nem szimpi, és legyünk kedvesek, ez okés!
    Viszont ami ezt az egyenlőtlenséget nem eltörölni, hanem szélesíteni akarja, az a rendszer az valódi ellenség, és a rendszerrel szemben ha túl kedvesek vagyunk, az oda fog vezetni előbb, vagy utóbb, mint Ruandában...
     Bocs, hogy nem písz-n-láv a lezárás, inkább >>> Wake The Fuck Up