Keresés ebben a blogban

2017. augusztus 6., vasárnap

Fordítva: Nem vagyok ambíciózus; lassú életre, egyszerűségre vágyom


    
   Eredeti cikk >>> ITT

Mivel az eredeti illusztrációk lehet jogvédettek, betettem pár saját fotót helyette, amiket csak épp úgy éreztem, nekem passzol a szöveghez...

   Nagy terveket gyerekként sem dédelgettem.
   Úgy nőttem fel, hogy csak a boldogságom építettem.
   Aztán a brutális világ elkapott. Megrázott, mint a rongyot, és rámrivallt: "Hogyhogy nem kell a nagy ház?! Autók?! Szobák tele puccos dolgokkal, amik csak vannak, de nem sok értelmük van?!"


   Pislogtam. Aztán lassan megtaláltam a hangom.

   Lassúságra vágyom! Egyszerűségre!
   Arra, hogy amikor felébredek, figyeljem a légzésem. Belemarkoljak a takaróba, érezzem ahogy az ujjaimba visszatér az erő, ahogy lassan elhagyom az álmok világát. Ott akarok maradni még picit, ébredés után, és nem csinálni semmit!





   Érezni akarom, mikor elég, anélkül, hogy az Órarendem kopogtatna az elmém ajtaján egy feltekercselt tennivaló-listával! Sőt, inkább nem is akarom az Órarend Urat látni! Merthogy, látod, a lényeg az lenne, hogy az életem legfontosabb törvénye ez legyen: LENNI! Az új szabályzat. Az új trend.

   Olyan életre vágyom, amiben a küszöbömön túl az óceán köszön, és a homok ragaszkodik hozzá, hogy süllyesszem lábujjaim a meleg testébe. Egy életre, amiben az öröm természetes. Nem olyasmi, amit hajkurászunk, vagy megvásárolunk. Olyan inkább, amit minden áldott nap a két kezemmel teremtek meg. Olyan életet akarok, amiben a munka az odaadás szinonímája. Egy részem, amely kinyúlik a világ felé, hogy megérintse, szeresse és gyógyítsa.

   Rendben van, hogy sosem érdekelt a milliós fizetés?
   Rendben van, hogy sosem izgatott egy Chanel ruha, inkább kinyúlt pamutpólókban érzem jól magam, akik emlékeket lélegeznek ki és be?
    Rendben van, hogy csak annyit szeretnék, hadd csináljam mindazt, amit szeretek, análkül, hogy meg kellene magyaráznom; "miért"?! Nem csak a világnak, de magamnak is?
   Rendben van, hogy mindaz, ami érdekelt és érdekelni fog, hogy nyugalom és biztonság vegyen körül, de semmiképp nem az, hány emberenek tetszenek az alkotásaim?
   Rendben van, ha csak annyit kérek, hadd alkossak még, és még, és még egy picit?! 





   Mert én nem azokat a dolgokat akarom, amit ez a világ elvárna tőlem, hogy akarjak. Azokat akarom, amit a lelkem halkan a fülembe suttog. Egy életet, amiben a testem nem küszködik, hogy belegyötörje magát egy kisebb derékbőségű ruhába, inkább felvesz egy másikat, ami alkalmas arra, hogy a réteken táncoljon benne. 

   Rendben van, hogy sosem akartam egy villát, vagy egy jacuzzit? Csak azt, hogy lássam a világot, ahogy van?
   Rendben van, hogy szeretek idegenekre mosolyogni, hogy érezzék a szeretetet, ahányszor csak erre esélyem van?
   Rendben van, ha szeretek belenyúlni egy ragacsos pudingba, és játéknak veszem, ahogy az útjelzőfényeket "esszük" az autópályán?
   Rendben van, ha a legvalószerűtlenebb emberekkel szeretek barátkozni: a hibbantakkal, művészekkel, a fürdőszoba-énekesekkel és a saját tükör előtt táncolókkal. meg akik belekönnyeznek a saját írásaikba?


   Rendben van, ha nekem így van rendben, ahogy vagyok?
   Rendben, ha most nekem épp oké, épp mert szeretem azokat az egyszer-az-életben embereket, akiket épp most szerethetek?
   Renben van, ha nem akarok túl sokat, csak annyit, hogy az elmém és szívem képes legyen fejlődni?
   Rendben, ha a sikert én aszerint mérem, mennyi az öröm, ami a szívemen keresztül jár, az életem során?





   De nem engedélyt kérek ám!
   Az én világom nyitva áll, és védtelenségemben is büszkén állok a közepén!
   Nem kell elfogadni, elismerni!
 

   Csupán azt a teret igénylem, ami már eleve az enyém, mind az enyém.

2017. augusztus 4., péntek

Gombás-szarvasos kis színes


   Amiért én kijárok a parkba az nem nagyon hasonlít arra, ami miatt úgy általában az emberek mennek. Az alábbi szarvasokat is csak azért fotóztam, hogy kihangsúlyozzam, a Gombahatározó oldalon kapott azonosítás azért is tűnik nagyon pontosnak, mert a trágyázott talaj megvan, a kedvenc helyem tele van kis gubicsokkal. Itt épp pihennek, már amennyire pihenni tudnak, mert persze a turisták direktbe ott pihennek mellettük... Persze nekem is nagy fless volt elsőre, de már azért engem nem nagyon izgat maga a szarvas a Phoenix Parkban.




   Én akkor szeretek menni, amikor az emberek, akik a szarvasok miatt mennek, vagy mondjuk futni, drónt reptetni, rögbilabdát passzolgatni, vagy csak dögleni a gyepen (ha véletlen jó idő van), ők szépen hazamennek vacsizni, vagy elmennek pubozni, partizni. Azaz főleg sötétedés után.
   De most útba esett, és mivel Attila a Gombahatározón írta, hogy a sárga kérészgomba, amit tegnap fotóztam, valszeg már nem lesz ott, mivel nem véletlen kérészgomba, de azért miért ne nézzem meg?! És tényleg, ami pl. tegnap már érett volt, az szőrén-szálán eltűnt, ami pedig tegnap kb. kisujj-körömnyi volt, talán az emelkedett most kis szárral a forgács fölé. (Amúgy itt egy korábban kidőlt bükk volt, amit gondolom alaposan legallyaztak, feldaraboltak, mielőtt elszállították és azért van ott a mulcs.)


Szóval első nap ez volt:



Második nap lehet épp ez a kicsi nőtt meg (nagyon ismerem azt terepet, mivel az Istennő-fám közvetlen környéke, simán behatárolom ugyanazt a helyet egy napos memóriával), a nagyobb meg - kérészéletű lévén - már ott se volt :




   Nem jó képek, tudom, nem a legszuperebb okostelóm van...

   Kimaradt egy nap, aztán megint kimentem, és akkor a környéken, újabbakat láttam, érdekes módon előbb az igazán miniatűröket vettem észre, mert azok voltak konkrétan fél méteres körzetében az eredeti lelőhelynek, majd kb. 1,5 méterre magam előtt egy kifejlett ikerpárt is találtam.




   Na, meg legyen még egy szarvas, de csak Vackor miatt, mert ő azt írta, ha esetleg állatként születne újjá, akkor szarvas lenne:


   Közben a második napon vagdostam (kb. egysével, de ilyenkor a pepecselés is jólesik) csalánleveleket pesztóhoz, mert bebeszéltem magamnak, hogy kell a vas, biztos attól vagyok fáradékony, hogy hiányzik. Afféle minimálpesztó lett belőle, sóval, repceolajjal (nem vagyok sznob, használok én napraforgót is, de most valami azt súgta, ez egészségesebb. Az olíva viszont szerintem pesztónak kifejezetten szar, mivel "befaggyúsodik" a hűtőben.)


   Ja, és ha már kis színes hírek, az egyik nap arra jöttem haza, hogy csóri szarka beszállt a nappali-konyhába, és persze valahogy sosem találja meg a legokosabb madár sem ugyanazt az utat vissza, azaz a legnagyobb felületnél stresszelte magát, mi a habos lópisztoly van, amíg ki nem engedtem.

   Reggelente a szarkáknál jobban csak a sirályokat utálom, mármint vekker gyanánt mindkettőnek rohadt mocsok hangja van, de persze ezért van a Xanax meg az MP3 lejátszó, hogy azért mégse utáljam őket tiszta szívből :)
   Meg a szarkák számára van egy kis külön meleg érzés a szívemben, amióta hallottam, hogy egy életre választanak párt, és tényleg mindig ott van közel a másik, ha egyet látsz, és hát szegények az üveg két oldalán mekkora stresszben voltak most, hát én nem bírnám ki!
   Meg amúgy szép madár és nagyon okos, csak a hangja olyan, mint egy kereplő, de senki nem tökéletes, ugye...

   Szóval hogy valahogy lezárjam szarvasostul, gombástul, csalánostul és szarkástul :
   Nem, nem utálom én igazán a kocogókat (mivel sérült vagyok, inkább irigylem őket), sem a kutyásokat, és még tán a drónreptetőket sem, annak ellenére, hogy menjenek már a gecibe drónt reptetni mondjuk egy parkolóba, ahhoz mi a faszomnak kell a természetbe kimenni??!! A drón fontos, vagy a fák? Döntsétek el! Na, szóval azokat lehet mégse szeretem, meg a golfozókat is a saját ütőjükkel ütném még a mentőben is... Én már csak ilyen vagyok, sokan vagyunk, valahol meghúzom a határt, kinek kéne tömegsírokat ásni, és aki a golf nélkül nem tudna élni, na egy jó szelekció lenne...
   DE a lényeg, hogy ha valóban nem kinyírnék mindenkit, aki mondjuk fényes nappal engem zavar egy fával való intim kapcsolatfelvételben, akkor egy ilyen kis csoda segít leginkább, amit egy aprócska, színes, egyedi, és mások által észre sem vett, de talán a nagy egész számára iszonyatosan fontos lény, mint a sárga kérészgomba, megfigyelése, és látványában, jelenlétében való gyönyörködés okoz. Ilyenkor a megfigyelés, a szemlélődés perceiben totálisan zen vagyok, nem is veszem észre valószínűleg azt sem, hogy néznek, mit guggolok, mit térdelek annyit?
   Mert én valamit észrevettem, amit más nem?
   Na mindegy is miért.
   Jó érzés a Természetben úgy lenni picit, hogy az apróságokra is felfigyelünk, és az élményt elraktározzuk, magunkévá tesszük... szerintem legalábbis.
   Amíg legalább a Természetnek olyan kis replikái publikusan látogathatóak, mint a Phoenix Park.....
video






2017. július 24., hétfő

Grand Sortie - kirohanok a végvárból, mint Zrínyi

   Bocs azoktól, akik a blogom követik, de nem fészbukoznak, vagy nem tagjai az ott nemrég pályára állított csoportnak, melynek neve:
(M)érték - Elég egyszerű: egyszerűen elég.
   Számukra itt-ott érthetetlen lesz, amikor kommentekre, posztokra utalok, amiket ha bemásolnék, akkor viszont nagyon hosszú lenne, és így is az lesz. Sosem tudom megvágni, betűtésztát szarok, ez van...
   "Ez a természetes igények csoportja" - ezzel indítottam a leírást, és ezen nem is akarok változtatni! 
   A tagok viszont persze elvihetik a témákat elég széles skálán, ami még mindig a természetesség és/vagy mértékletesség témakörébe tartozik, és eddig csak egy esetben töröltem témafeldobást, és kértem, hogy ilyeneket ne! 
   Paradox módon a mostani írásban olyan példát is fogok felhozni, amit a csoportban NEM tárgyalunk, de csak a párhuzam kedvéért! Azaz továbbra sem fogjuk ezt tárgyalni, mint ahogy pl. felhozhatnám az autót, mondjuk kifejezetten a Forma1-et, ha a sebesség, az emberi összpontosítás és ember alkotta technológia lenne valami téma, és ezen keresztül akarnám bemutatni, de ezzel nem arra hívnék fel embereket, hogy elkezdjenek a Forma1-gyel kapcsolatos kommenteket tolni! 
Érthető így?

   Szóval az egyik fő témakör az önellátás, tanyasi életforma lett a csoportban, mert hát vanak akik ezt csinálják és - számomra egyáltalán nem paradox módon - emellett pl. sokkal több idejük van netezni, posztolni és kommentelni, mint nekem a mosodai melóm mellett.
   Ők "viszik" jelenleg a csoportot: tanyások, volt tanyások, vagy jövőben tanyás életre aspirálók. Nem volt ez célom, és igyekeztem is olyan posztokat megosztani, aminek ehhez nem sok köze van.
Ezzel együtt persze én magam is betoltam nemrég egy cikket, és azonnal a saját véleményemmel egészítettem ki, melynek lényege: HA nem lesz valamiféle központi támogatói rendszer, ami kifejezetten a valódi kisgazdálkodóknak, tanyásoknak igyekszik segíteni, akkor szép lassan a saját sírunkat ássuk! Radikális vélemény, tudom.

   Mire gondolok én, hogy betenne nekünk a tanyavilág eltűnése?

   - Azok, akik ott "senyvednek" jelenleg, nem is képesek pl. gépekre költeni, azaz jelenleg olyan területeken "ülnek haszontalanul", amik kisebb szennyezést generálnak, mint egy több négyzetkilométeren elterülő monokultúra. Ha pl. csak "felveri a gaz" a telkük felét, az ökológiai szempontból jóval áldásosabb, mint egy monokultúra, de ezt most nem fogom megmagyarázni!
   - Azok, akik nem csak senyvednek (pl. nem veri fel őket a gaz), de ebből - kis igényekkel - el is karistolnak, azaz talán csereberélnek, vagy mondjuk gyümölcsösükbe mehetsz magadnak szedni, ők biztosíthatják a fajtaváltozatosságot, ami már eleve egy globális probléma. Azaz mindenkinek érdeke lehet, hogy valaki kicsiben és gondosan olyan fajtákat mentsen, ami amúgy nagyban nem érné meg, mert pl. ütődésre érzékeny, nem szállítható emiatt messzire, meg stb.
   - Azoknak, akik olyan életet szeretnének, azaz nem csak elkaristolnak, de ezt élvezettel is csinálják és minimális gépesítésel, menedzselhető területen (nem tudom ez kinek mi, de a posztomban is utaltam arra, hogy nyilván nem várnám el senkitől, hogy ökörrel és kézi kaszával gabonázzon 10 hektáron!) szintén jobb szomszéd lehet egy abszolúte tanulatlan és "maradi" paraszt, mint a 10-25 hektáros "kisgazda", vagy egy 200 hektár feletti nagygazda. Megint: talaj alatt ugye összefolynak a vegyszerek, talaj felett átfüstöl a kombájn és stb. Ahol a kicsik megmaradnak, oda vonzódik majd a később említett "ökoharcos" réteg, oda fognak konvergálni. 
   - Ha az egyszerű, tanulatlan, de amúgy a maga kis területén nagyon is tapasztalt réteget senki nem támogatja, akkor meghalnak, vagy logikusan, az idő múlásával (sok az öreg eleve), vagy azért, mert megfagynak télen, vagy egyéb betegségeket szednek be, mert nem tudnak piacozi és ebből fedezni azokat az egészségükhöz szükséges kiegészítőket, amik erősen tartanák őket, az ezoterikus és spirituális szemléletről meg nem tudják mi, rajtuk nem segít. Az ökoharcos lehet már a városban megtanult reikizni és agykontrollozni, mielőtt kiköltözött, és emiatt mindent legyőz, és a szeretet erejével még a káposztalepkét is "meg tudja kérni rá", hogy ne az övére petézzen, de az egyszerű tanyasi ehhez nem ért... akkor dögöljön meg? Vagy segítsünk neki?
   - Mert ha nem segít nekik egy támogatási rendszer, akkor az lesz, hogy az örökösei szarér'-hugyér' eladják majd azt a kis telket, lehet a kisgazdának előbb, aki egy traktorral küszködik most 10 hektáron, és az a vágya, hogy apránként legyen neki is 25 hektárja, meg akkor már annyi területalapú támogatás + nyereség a terményen, hogy felfogadhasson egy traktorost, akinek majd szétrázza az alsó csigolyáit a gép, őhelyette... Tudom, megint idulatból írok, és sarkítok, de követhető a logika? Az a lényeg!
   Azt írom ezzel: a mezőgazdasági gépkezelő IS kemény meló, nem CSAK a kézi kapa és kasza! Azaz pont nem elítélni akarom a traktorost, csak sajnálom csórót, hogy azt hiszi ez neki jó, közben nem kapja a földtől a fizikai kontaktot és a zajtól nem kapja a madarak csicsergését, és geci meleg lehet abban a kis kalickában ülve, és az egész tevékenysége így sokkal inkább hasonlít egy gyári rakodómunkáséhoz, mint egy gazdálkodóéhoz, azaz szerintem nek is jobbat tenne, ahogy mindenkinek, ha ezt a tevékenységet kevésbé taámogatná a rendszer, kivéve a nagyon indokolt területeten. Nem utálom én a traktorban hívőket, csak azt merem állítani: többet vesztenek, mint amennyit nyernek...

   - Visszatérve arra, ha "kikopik" a kistanyás: előbb lehet nem a vérgeci zölbáró fog egyesével adásvételizni ezekre a picsányi kis telkekre, szőlőkre, külterületi gyümölcsösökre, de ahogy a dolgok mennek, nála fog kikötni mégis, mert a kisbirtokosunknak is lehet egy szarabb éve, amikor mind az addig összefoltozgatott 10-15-25 hektárját inkább eladja annak, akinek már van eleve 500, mert hát belátja, hogy ő sem képes versenyezni, vagy hát - konteós vagy sem - ha nagyon jól megy neki, akkor meg pont azért találják meg, hogy finoman rábeszéljék a távozásra...

   Nem tudok röviden fogalmazni, de én így látom a jövőt, AKKOR HA már most ez az attitűd, hogy:
- Hát, a rendszer nem fog támogatni soha!
- Idealista az, aki azt hiszi, hogy majd igen!

   Mert akkor tényleg igen, bassza meg! 
   Mert el se hiszitek, hogy érdemes lenne támogatásért felszólalni, megosztani, izegni-mozogni, mert valahogy el kell kezdeni és én speciel nem látom ennek jobb módját, mint azt: ezt nem hagyjuk csendben megtörténni! ERRE IS jó ez a kibaszott internet, nem igaz?!
   Nem a CEU a fontos már 10 év távlatából sem, de 50 év távlatából nevetségesen jelentéktelen mondjuk a biodiverzitás kérdésköréhez képest! Érthető ez?
   HA változatos élelmiszert és megújulásra képes talajéletet akartok, és nem zöldbárókat, akkor rázzátok velem együtt a kolompot, ne a kifogásokat keressétek, ennek miért nincs értelme!!!
 


   És akkor erre húzok egy párhuzamot, csak azért mert lehet valaki ezen keresztül érti meg jobban... vagy egyáltalán: 
   Szexuális szabadság.
   Milyen volt kb. 50-60 éve, és milyen most? Most ugye már szivárványos profilkép és prájd-like van, kvázi monopolizálták a szivárványt, mint szimbólumot, de a lényeg inkább az: aki azt mondja, hogy még mindig milyen szar alapvetően az LGBT közösségnek, az nézzen már vissza milyen lehetett mondjuk pár évtizede?! Jobb volt akkor, vagy rosszabb? Mert nem vagyok a téma szakértője, de 500 Eurót feltennék rá, hogy inkább rosszabb volt! Azaz: társadalmi nyomásra elért valamiféle konszenzust a mozgalom. Lehet az ötvenes években még konkrétan elképzelhetetlen lett volna a legtöbb országban, hogy politikai pártok igyekeznek "megfogni" ezt a réteget, hogy ha rájuk szavaznak, akkor majd ők könnyítenek a sorsukon. Most mindegy megint, hogy épp ez a politikai oldal legtöbb helyen kvázi vesztésre áll, de ez még mindig nem azt jelenti, hogy amit eddig elért maga az LGBT közösség, az azonnal megy a lecsóba és megint féliük kell majd. 
   Miért? Mert van a legjelentősebb réteg, akik politikailag passzívak (én se szavaztam még soha általános választásokon, ennyit elárulok, ne vonjon le senki semmit abból, hogy említettem fentebb, hogy a CEU nekem kurvára nem fontos!), mert mindkét oldalt szarnak tartják, de amúgy meg ebben a kérdésben is passzívak, azaz nekik már természetessé vált, hogy melegek, leszbikusok és crossdresserek meg transzneműek is vannak, és hát miért bántsuk őket?! Az is lehet ez így hangzik: miért foglalkozzunk velük egyáltalán?! Mert hát részei lettek a köztudatnak, nem kihaltak, hanem inkább egyre nyíltabban jönnek elő, azaz coming-out-olnak. Törődtek velük, ezért vannak itt, ez a lényeg! Elvannak, mert megteremtettünk egy rendszert, ami hagyja őket.

   Most a nagy kérdés:
   - Konkrétan "meg kellett buzulni" ahhoz, hogy valaki azért felemelje a hangját, hogy ezeknek az embereknek is legyen már joga egy tisztességesebb elbánáshoz? Nem, ugye?! 
   De ide a rozsdás bökőt, hogy azért korteskedni, hőbörögni és szimpátia-tüntetni kellett bőven, amíg a politikusok felfogták, hogy nekik is érdekük beállni a mozgalom mögé.
   Ha mindenki csak legyintett volna, hogy "áh, a rendszer ilyen, úgyse fog megváltozni", akkor nemhogy Prájd nem lenne, de pl. a melegek maximum melegbárban lennének pultosok, mert nem kapnának más munkát, vagy persze tagadnák és rejtegetnék, és rettegnének tőle, lebuknak-e vagy sem... 
   Szóval nem kellett megbuzulni ahhoz, hogy segítsenek nekik, és most SEM KÉNYSZERÍTENE senkit arra senki, hogy fogjon kapát, kaszát a klaviatúra és az egér helyett, vagy bármilyen más klasszikus városi pályát jól kifejező eszköz helyett!!! De ahogy az LGBT ügyben is tömegek segítsége kellett, itt is azt érzem: tömegesen kell a kis tanyások oldalára állni a legmenőbb brókertől kezdve az orvoson, művészen keresztül a városi postásig és persze maguknak a tanyásoknak is! 
   Máshogy el fogjuk őket veszíteni, mert ők nem ökoharcosok, nem képesek magukért kiállni!

   Az ökoharcosra rátérve, meg hogy egyáltalán kit nevezek én ennek. Van akitől hallottam a "műparasztot" is, az már ugye az ökoharcos negatív rész-halmaza, én magam az leszek egy darabig, nem is tagadom le!
   Az a műparaszt, aki városon leélt évtizedek után nagy svunggal kimegy a tanyára, vagy zsákfaluba, elkezd vájogozni + kaszálni + uborkázni + tojásozni, és már a nulladik évben arról posztol, ez milyen feeling és minden flow, meg áldás van a munkáján, mert neki ez a sorsa, erre várt mindig. Aztán 3-4 év kell, és ott dől el, hogy valódi paraszt marad-e, vagy műparasztként visszavonul, mert nem bírta mégse, hogy nem telik színházra, vagy koncertre, vagy rájön, hogy 3-4 évig csak tolta bele a korábbi tartalékait, és most becsődölt. Mondom, nem is tagadnám: EZ leszek én, addig a 3-4 évig, amíg ki nem tapasztalom, mi merre hány méter! 

   Nem baj, kell az önkritika, szerintem!
   Az ökoharcos lehet egy olyan, aki sikeres műparaszt, azaz tól van a kiképzésen. Vagy eleve parasztnak született, azaz már eleve nem városból ment ki, de mindenképp ismeri már a dörgést, és gyakorlott nem csak a paradicsom fattyazásában és a gyümölcsfa metszésében, de mondjuk a kecske vagy birka körmözésében is, meg alapvetően mindenben, ami körülötte van, a kis tündérországában. Ezt persze tündérországnak láttatja, azaz "marketingeli" nem csupán az áruját, hanem a feelinget, épp ugyanúgy, ahogy a Coca Cola sem cukros szirupot reklámoz, hanem magát a Coca Cola Életérzést! Télen lehet snowboradosok isszák a kólát, nyáron strandröpisek, de valaki mindig az ügyeletes menő és jócsaj, nem a dagadt gyerek a kecsapfoltos pólójában, aki a gettóban nem is kap mást a szülői szeretet zálogaképpen, mint kólát, pizzát és csokit...
   Az ökoharcos sosem fárad el igazán a kaszálásban, és fejésben, és valahogy mindig megmenti őt az Isten (vagy a Nagy Szellem, vagy a Föld Tizenkét Tündére) attól, hogy a vaddisznó az ő ágyását túrja fel, vagy a tojásnyi jég az ő gyümölcsét csapja széjjel. Legyen nekik, és valóban örülök, ha ez működik, de ez a "feeling" ez a széles tömegek számára épp ugyanolyan fals, ahogy a menő strandröpis csávó a Coca Cola reklámban, szóval csak óvatosan!


  De Úristen, én most bántanám az ökoharcosokat, vagy csak irigykedem rájuk, mert én még városi fotelprédikátor leszek vagy 1,5 évig, majd műparaszt 3-4 évig, és cirka ötven évesen jutok el oda, hogy csatlakozzam hozzájuk?!
   Hát, ne értsetek félre, nem bántom én őket, mert nagyon is kellenek!!!

   Csak azt nem értem, miért gondolná bárki, akár ebbe a válogatott elitbe tartozik, akár pedig a városban rekedt realisták közé, akik belátják, hogy nekik sosem lesz több, mint pár kaskó és konténer, hogy az EGYETLEN ÚT  példamutató életmód?!
   Hát a Józsibán, meg a Bözsi nénin ez vajon hogy a lófaszba fog segíteni, akik amúgy lehet nem is szimpatikusak senkinek, mert pl. régi szokás szerint kikötik az ebet, mert ki van képezve arra, hogy szétszedjen bárkit, aki nem ők, vagy pl. kicsapják a turhát a pince sarkába, és aztán azzal a kézzel vígan megszedik a hordóból a savanyú káposztát, mint ahogy a Bakterházban szedi fel a banya a túrót a padlóról, hogy "megeszik ezt még a pesti urinépek"?! 
   Anakronizmus? Pusztuljanak el? Csak mert nem trendi, sőt nem is teljesen biztonságos, amit művelnek?
   Tekerj vissza fentre: ők az őrei, zálogai a fődnek, keziccsókolom!!! Csak mert kábé 20-30-szor annyian vannak, mint az ökoharcosok, és épp olyan hatékonyak, csak hát... nem elég kamera-pozitívak, meg stb...
  Meg zálogai  annak, hogy ne csak 3 fajta barack legyen, vagy 3 fajta káposzta, stb. Ők nem fognak blogot, könyvet írni, meg hozzájuk se megy ki az Index munkatársa cikket írni róluk, mert le vannak sajnálna.
   Az igazi harcos a gyengébbekért áll ki, nem magát mutogatja a csillogó páncélban, szerintem, és nekem ezek az emberek, bármennyire is nem akarnék "bandázni" velük (álságos lenne azt állítani, hogy igen), de tényleg azt a réteget jelentik, akikre oda kell figyelni és segíteni kell rajtuk! 

   Nem szeretetből, merthogy mi mindenkit szeretünk, meg a szeretet ereje, meg az egyéb rózsaszín lózungok, amik néha kiverik nálam a biztosítékot, amikor alapvető tisztelet és értékrend nem álll mögötte! És sajnos aránytalanul több a negatív tapasztalatom ezekkel a "písz-end-láv" személyekkel, mennyire szeszélyesek, megbízhatatlanok és bár nem direktben álságosak, amikor valami nekik nem fekszik, otthagynak a szarban, vagy csak nem törődnek semmivel, szóval a szeretet önmagában annyit ér, mint egy biciklikerék váz nélkül...
  Sokszor azok tudnak igazán szeretni, akiket nehéz megölelni, és azok, akik kiakasztják a nyakukba a "Free Hugs" táblát, igazából maguk potyáznak, mert nekik kell az energia, amit kapnak attól, aki odalép. Nem általános, de gondolom nem én vagyok az első, akinek ez eszébe jutott...
  



   NEM szeretetből, hanem a saját, jólfelfogott érdekünkből kell összefogni, szervezkedni, és amikor arra is mód van: cselekedni!


--- Első rész vége ---

   Következő téma, hogy mi is az a természetes, mi is az a lépték, ami egyensúlyozni képes aközött, hogy azért ne is menjünk vissza nemhogy a barlangba, de még feltétlen a döngölt föld padlójú, vályogfalú és nádtetős házba se, ha nekünk az már a kényelmi szint olyan mértékű megnyirbálását jelentené, hogy belebetegednénk, mind fizikailag, mind mentálisan, ami ugye kinél-kinél milyen sorrendben jönne, az változik, de együtt járnak általában.
   Szóval erre megint csak az én saját álláspontom tudom közölni, és most konkrétan kimásolok egy kommentet, mert szerintem egyik legjobb példa, amivel elő tudok jönni:

   "A testi igények ezerfélék, mint pl. azok, hogy ki milyen gyakran mos ki egy pulcsit, vagy ágyneműt, és most ne mondjuk meg "szektásan", hogy az túl gyakori, azaz "természetellenes"? Ha ilyenre gondolsz, egyetértek abszolút! Nem szabad így megmondani!
   A szellemi igényeinkkel is foglalkozhatunk, ahogy pl. még én magam sem csak olyan posztokat tettem be, ami szorosan kapcsolódik a fákhoz, földhöz, azaz a konkrét fizikai természethez. 
Egy ízelítő abból, mire gondolok én, ha már a testi igényeket a természetesség skálájára helyezem, de ez csak 1 példa: 
   - Mozogni, játszani szeretünk
   - Vannak olyanok (én is ilyen vagyok), akik az egyéni mozgást, mások a csoportosat szeretik, ebben nincs olyan, h egyik jobb mint a másik
   - Akik a csoportosat szeretik, mondjuk focizni kezdenek, később lehet sportolók, azaz profik is lehetnek. Még ez sem természetellenes, hogy ugye nekik ez fontos, akkora tehetségek esetleg, hogy hiba lenne pl. ehelyett más hivatást választani... ez is még szerintem természetes
   - Mi már MÉRTÉKTELEN ezen a síkon, amikor pl. egy gazdaságilag eléggé csóró országban 80.000 ember megy be a stadionba a Real Madrid meccset nézni, és személyes örömének vagy bánatának záloga lesz, hogy a sztár kihagy-e egy szabadrúgást vagy sem. És akármekkora nagy tehetség az a sztár, de nem természetes szerintem az, hogy az ő heti fizetése kb. az átlag drukker több évi fizetésével ér fel! Az okés, hogy ha lesérül, költsenek rá a legprofibb technikával, orvoscsapattal mindent, hogy játszhasson újra, de nem a fizetésének kellene irreálisan magasnak lenni, hogy mondjuk lehessen 5 különböző sportkocsija, egy jachtja, és a kocsiból ha egyiket szarrá töri az neki kb. annyit jelentsen, mint amikor én leejtem a tányért...
   A játék öröme, abban való önfejlesztésünk természetes, ennek anyagi síkra terelése, vagy a sztárkultusz, az meg nem."

   Ez a séma kivetíthető nem csak a focira, de az élet egyéb területeire is. Szerintem érthető, nem akarok jobban belemenni, mert még egy dologoról írni szeretnék, ami ehhez is tartozik, mint pl. természetes igény, de ahhoz is, ami a tanyákat illeti, csak már globális szinten, nem Magyarországot alapul véve, és EZ majd lehet összekapcsolja az egészt, szerintem mi a természetesség határa, hol a hullámtörő.
   Amikor nem figyelünk az úgymond "anakronisztikus" életstílus védelmére, akkor a hatalom nagyon gyorsan ráteszi a kezét, és olyan rendszereket vezet be helyette, ami alapvetően lehet egy szűk rétegnek semleges (azaz nem tiltakoznak), egy nagyon szűk rétegnek kifejezetten nyereséges (akik csak pénzben, hatalomban mérnek mindent), és a globális tömbegeknek igencsak hátrányos, esetleg katasztrófával fenyegető hatásai vannak.
   És mellesleg, amikor a globálisan legnagyobb rétegeknek szar, az nem lehet semleges közép távon sem nekünk sem, akik most azt hisszük, hogy semleges, mert ezek az emberek majd
   A) megindulnak felénk vándorolni
   B) ami náluk környezeti katasztrófa lesz, az nálunk is, nem kell CSAK arra gondolni, hogy húdejó, itt már alig van gyár, ami füstöl és a folyóba szennyzivet enged, mert az a kémény akkor mondjuk Kínában van, és az a folyó is ott van, de a levegő és a víz, meg alapetően az ökoszisztéma nem ismer határokat, azaz menjenmáragecibe minden magát "zöldnek" tituláló német, dán és svéd és (hogy ne legyek "eurofób", ugyanígy kapja be a japán is, akik zöld programokat, "megújulókat" finanszíroznak, a japánok emellett iszonyat kényesek arra, hogy az erdőik érintetlenek, de csak azért, mert az irdatlanul aránytalan fogyasztásukat pl. Afrikából, vagy Dél-Amerikából hozzák, azaz csak kihelyezték a problámát, nem megoldották!)
   Itt most országok szintjén arra utalok, mintha a faluban lenne Zöld Géza, akinek a 2000 m2-es kertje egy valóságos tündérmese, maga a ház is szolárról megy, meg amit akarsz, de közben Suttyó Tibi telkére viszi az ő házában kiszolgált akksit eldobni, merthát Suttyó Tibi ezért kérdés nélkül zsebretesz egy ötezrest, amiből három napig részeg maradhat, és a Zöld Gézához kiérkező riporter sosem kérdez többet, max. csinál egy fotót Suttyó Tibi lommal és gazzal teli kertjéről is, és Tibi ezt pont leszarja, mert épp részegen fetreng, és amúgy meg amikor pár napja már józan, ő az, aki az otthonról hozott régi tudással Zöld Géza gyümölcsfáját beoltja, hogy szép és termő legyen, de aztán persze Géza ezt nem fogja elmondani a riporternek, csak max. ennyit: "Nem kell bántani ám a Tibit is, rendes szomszéd lenne, csak hát az értékrendje..."

    Itt jön be az outsourcing, és egyéb problémák, amivel az igazi bajokat mind kivitték a látókörünkből, és ide jön a tonhalas sztori is.


   Azt ugye lassan természetesnek vesszük, hogy nem csak szardínia konzervet kapunk, de a tonhal egyes részei is elérhetőek prémium formában (pl. maguro sashimi egy japán étteremben), vagy a darálék a konzervben, ami aztán valszeg tonnaszám megy naponta a szemétbe, mert az összes kantinban, büfében, ahol tonhalsalátát is készítenek, a maradékot kidobják, mert az "ÁNTSZ" különben bezárná a bótot. Tonhalas dolgokra viszont - ki tudja miért - elképesztően nagy fogyasztói igény keletkezett, ugye? Szinte meg lennénk sértődve, ha nem jutna nekünk is egy kis tonhal! Vagy ami azt illeti, lazac... de most a poszt szempontjából a tonhal a kulcsszó.

   Szóval a tonhalak halászata során a hálóba került egyéb szerencsétleneket a hajó belsejében, futószalagon szortírozzák ki, aztán - mivel nyiván eközben megdöglenek, így visszadobják, aminek ugyan persze lehet 1-2 "eltakarító-típusú" hal és rák örül majd, de ez az a logika lenne, amikor az egész erdő népét belehajtjuk egy nagy sortüzes vadászatba, majd a szarvas, vaddisznó és őz húst és trófeát összeszedjük, a többinek meg örüljenek a rókák és varjak!
   Na, erre írtam, hogy ez itt most nem csak a vásárlási szokásainkat állítja fókuszba, mert amúgy kurvára nem is számít, ha valaki ezt esetleg igyekszik megjegyezni, és esetleg pár hétig nem eszik semmi tonhalasat, nem vesz halkonzervet, sőt, akár semmi sea-food-ot! Mert most akkor a "varázsjelszó" a tonhal, 1-2 hétig, aztán az avokádó lesz, aztán a banán, aztán lehet persze valami stabilan berögzül, mint pl. az hogy nem kell a szívószál (mert őszintén, mennyire nagy áldozat lemondani a szívószálról??? ), vagy pl. nem kell a pálmaolajas termékcsalád, mert az meg a másik, hogy az orángutánbébi szívenüt, jobban legalábbis mint a tonhalfogás melléktermékeként félrebaszott makócápa...
   De a rendszert, amiben élünk, ami mindezt kitermeli, azt közben megkérdőjelezi valaki?!
   Mert ha nem, akkor - bocs, ha ez most sokkhatás lesz - de kurvára nem fog számítani, hogy egyénileg fanyelű fogkefét használsz, organikus sörtékkel, vagy a szokásos műanyag szart!
   
Erre itt egy cikk angolosknak, miért is van így. Én elhiszem, mert ezt látom a külvilágból, és már elég rég figyelek, analizálok, főleg 7 év Írország, sokat tett hozzá, hogy ne csak a saját házam táját lássam.


   Ha persze ez valakinél már az utolsó simítások egyike a lebomló fogkefe, azaz valódi ökobajnok, és már csak az van hátra, meg még az esetleges kis mittudoménmi, ami nem fullra lebomló, nem újrahasznosított, vagy nem helyi és etikus, akkor okés, leborulok előtte! Csak azt nem hiszem senkinek, hogy ezzel a jó példával önmagában segít...
   Mert akkor megint visszatérek oda: a sok emberből, aki olvassa a pozitív példát, vajon hány lesz az, aki ezt mondja:
   - Azonnal leteszek mindent, és megyek, elkezdem nézni a jurta árakat, vagy a vályogtégla előállítást, meg a netes recepteket házi lúgra, almaecetre, meg társaikra, és sose utazok többé, és sose veszek trópusit, sose veszek maguro sashimit, de még szardíniát sem, és sorolhatnám, milyen őszinte és csodállatos listákat lehet így összeállítani, amikor az emberünk példaképet lát egy hiteles ökoharcosban...
   Hány lesz az, aki ezt képes betartani két hétnél tovább?!   (Anélkül, hogy pl. konkrét központi "akarat" serkentené rá, hogy ez az áldásos, ez a követendő, ezt jutalmazzuk?!   <<< Ennek továbbvitele - aminek én híve lennék, de nem kell ennyire fanatikusnak lenni! - hogy az ezzel ellentétes magatartást büntetjük is! De most tényleg ne fókuszáljon senki arra, ÉN magam milyen "szektás" vagyok!!! >>> )

   Hány lesz  emellett az, aki óvatosabb, és mondjuk még picit matekozik is? Mondjuk így:
   - Tök jó, hogy egyre több ökoharcos van, és mutatják a jó példát! Így már biztos minden rendben halad, jön a sok "megújuló", meg a hibrid autó, meg satöbbi, és hát ÉN nem vagyok ugyan ökoharcos, de majd szelektívezek, meg igyekszem (!!! nem bevállalom, csak igyekszem !!!) nem kidobni a kaját, de alapvetően megnyugtató, hogy ilyen sokan (???!!!) csinálják ezt már...
   Dióhéjan: semmi nem történik, emberünk megnyugodott, és éli tovább a fenntarthatatlan életét, és ő kb. 99-1-hez arányt képvisel a valódi ökoharcosokhoz képest, meg még a fentebbi kampényszerűen elköteleződő fajtát is abba az 1%-ba vettem akkor.

    És a 99%-ban meg még ott vannak azok is, akikhez kurvára el se jut az infó, meg ha el is jut, akkor is kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy pl. van-e üvegkulacsuk, hogy ne kelljen palackozott vizet venni, mert már eleve azon a szinten vannak, hogy víz helyett is Fantát meg kólát isznak, mert kell az a kis komfort, amit nekik az ipari cukor ad, és ez fasziknál gyakran olcsó sör, meg olcsó bor, nőknél gagyi minőségű csoki, gyereknél "üdítőital" (már az elnevezése botrányosan mutatja a tervezett zombultatást!!!), meg a szokásos szarok. És hozzájuk aztán semmi nem fog eljutni a "jó példából", mert az antennáik más csatornán vannak már régen!
    Érthető ez így?
   Érthető miért áll a szőr a hátamon, amikor a központosított megoldásokat senki nem akarja támogatni, vagy igényelni, mert vagy szkeptikus, vagy akkora spíler, hogy ő csak a maga jó példájának erejében hisz?


    Egy csoport tag említette a közép-megoldásokat a radikalizmus helyett, ezzel zárnám akkor én is:
   Roppant egyszerű szerintem, hogy felfogjuk, mert ha a hiradót, vagy rádióhíreket bekapcsoljuk, a "csapból is ez folyik": GDP, növekedés, munkahelyteremtés, stb.
   Ezen kívül a "barbárokat" igyekezzük felhozni a saját szintre, azaz tökre elfogadott, hogy megtapsoljuk azokat a híreket, amiknek lényege, hogy az olyan elmaradott országokban, mint pl. India, még jelenleg 300 millióan nem férnek hozzá a hálózati áramhoz, de hurrá! Majd most kihagyjuk a fossziliseket, és egyből gigászi méretű szolárpanel erőművekkel látjuk majd el őket, mert az "megújuló"!!!

   Nem gyanús senkinek, baszomalássan, hogy évek óta megy az olajcsúcs elmélet, és most, ahelyett hogy bevallanák, hogy hát eddig tagadták, de mégis igaz, azaz semmi másról nincs szó ilyenkor, csak a pénzeiket innentől "zöld és megújuló" forrásba kell tenni, mert az olaj már nem is éri meg, meg persze időben elkezdték ránevelni a népet, hogy a szolárpanel meg a szélturbina az baráti, kvázi ingyen ernergia?! Most meg elhisszük, mert Leo meg Opra, meg Al Gore ezt mondja?! Vagy mert nem akarunk kilógni a sorból, mert nincs erre elég időnk és erőnk, és jobb inkább elhinni?!
   Jobb letagadni, hogy abból a most majd 300 millió ember számára elérhető elekromosságból mennyi megy el konkrét szemét-termelésre 2-3 éves élettartamú konyhai küyük és gyerekjátékok formájában, ami nélkül eddig ezek az emberek kurvára megvoltak, de most hogy lesz konnektor, az összes cég rájuk fogja sózni ezeket, a szintén bedugható tévé, vagy laptop, vagy okosteló segítségével?!
   Mi meg nem figyelünk, mert eddig se figyeltünk, mert a "saját példa fontos", de közben legtöbben azt se tudják, hogy mekkora India valójában, mert a térképen max akkorának látszik, mint 2-3 Franciaország, azaz a nyugati egónk és évszázadok alatt belénk ivódott individualista szemléletünk arra a tévútra visz, hogy az a kis "vállalás", amit mi teszünk, az majd hegyeket fog megmozgatni, és mi nagyon fontosak vagyunk ezzel!
    Ha már India és mondjuk ilyen köztudatban kurvára "öko" országok, mint a skandináv államok: Norvégia, Dánia és Svédország összterülete még mindig kb. 30%-a Indiának, és ugye mondjuk Norvégia nagy része kopár hegyekből áll, szóval világszinten mit számít az, hogy míg ők egyre zöldbbek, addig Indiában a tradicionális paraszti rétegtől elveszik a földet, és abszolúte kizsigerelik még azt, ami kizsigerelhető, és közben persze mi - nyugat-európaiak főleg - tárt karokkal várjuk a szerencsés indiaiakat, hogy főzzenek nekünk curryt, legyenek az ápolónőink, vagy a PC World shopban az IT-savvy eladó, aki el tudja nekem magyarázni, melyik laptop éri meg legjobban?! Ez normális, és elfogadható? Mert szerintem nem az! És az indiai óceánon meg emellett dobálják vissza a levágott uszonyú cápát, meg stb. mert mi csak - kösszépen - a saját kis belső utunkra figyelünk?
    És még a saját házunk táján se vagyunk képesek legalább annyiban egyetérteni, hogy a hagyományos tanyavilágot érdemes lenne megmenteni, és ez egy nemes cél lenne mindenki számára, függetlenül attól, hogy valójában akar-e tanyasi terméket venni, vagy sem?
   Matekos voltam, fősulin is picit. A közép nem mindig mértani közép, vagy matematikai közép, hanem ott a módusz és medián és még ki tudja miket lehet behozni a cél érdekében, de hogy szabadabban értelmezhető, mint ahogy az átlag gondolná, az tuti!

   Szóval mi ebben a globális játszmában a "közép"?!
   Ott is mondtam, és most is ez a hasonlatom:
   Kötélhúzás: ott vannak a tömegek az egyik oldalon, és most mindegy, hogy ez 10 izomember, vagy 1000 ványadt éhező, de vagy erősek (pl. Világbank, IMF, az úgynevezett "Davos Class", ésatöbbi, bárki akinek léte a mostani rendszer fenntartásától függ), vagy kurva sokan vannak (mint pl. a folyamatosan szaporodó afrikaiak, akiken se az AIDS se a törzsi villongások nem fognak ki, mert mire meghal valaki 25-30 évesen már kábé unokája is lehet, és hát sajnálom ezt, nem el/meg-ítélem, de hogy fenntarthatatlan, azt ne vitassuk már, kéremszépen!). Az "izomemberek" beállítják a maguk oldalára a ványadtak tömegeit, vagy fenyegetéssel, vagy mézesmadzaggal, és akkor ott vagyunk mi, "átlagosak" a másik oldalon, és a kötél közepén a jelzőszlag, amit ők folyamatosan húznak maguk felé, azaz az úgynevezett középtől mi - ha tetszik, ha nem - évről évre távolodunk!
    Na, most akkor nevezzetek már radikálisnak és fanatikusnak, ha semmi mást nem szeretnék látni, mint azt, hogy ha eddig nem is álltál bele a játékba, kedves barátom, akkor legalább szurkolj "nekünk", ne az izmosaknak, meg az általuk befogott, megvett, megfenyegetett tömegeknek!
   És ha még ennél többet kérhetek, ha már a közép, az egyensúly híveként akarod magad láttatni, akkor ne is csak nézd, ahogy a kötelet elhúzzák középről, és újabb és újabb közepeket jelölnek ki, hogy a vesztes oldal még mindig azt higgye, hogy játszmában van, hanem állj be komám a mostani vesztes oldalra, és húzd azt a kurva kötelet! Nem kell sérvet kapni, vagy olyan fanatikusan húzni, hogy egy pohár vízre ne állhass ki, de legalább ne mondja már senki azt nekem, hogy amit most csak úgy nézünk a világból, az középen van, és nem kell belenyúlni, és vagy a tudósok megoldják majd, vagy ugye písz-n-láv és a fentebb emlegetett menekülőkkel is csak annyi dolgunk lesz majd, hogy megöleljük őket a határon, mert a szeretet megold mindent...

    Azt se mondom, hogy én megoldok mindent, persze...
    Én csak "szólok"... kit hogy érint, az már nem az én dolgom, az már mindenkinek saját lelkiismeretén múlik, hogy elgondolkodik-e egyáltalán.

    Amúgy meg písz-n-láv, persze: a kis gombáknak, gilisztáknak, ászkáknak, csigáknak, gazoknak, mohának és páfránynak főleg. Az embernek meg, aki ezekkel nem akar együttműködni, annak .... itt hagyom abba inkább ;)

2017. június 11., vasárnap

Re: 7 ismertetőjele az értelmes nőknek???

   Persze lehet hagyni kéne a faszba, mert a szobámra rámfér egy rendrakás, de meló után sajnos ehhez már nincs energiám, gépelni még csak-csak.

    " 7 dolog, amit észreveszel egy intelligens nőben" - ez a blogposzt került a szemem elé, és hát igaz csak ketten kértek meg rá, hogy írjam meg, hol is lóg ki a lóláb, de magamtól is késztetést éreztem, hogy kicsit kötekedjek.

   Maga a blog: Fashion Capital.
   Ez bár önmagában nem ellentmondás az intelligenciával, de azért nekem mégis kicsit olyan, mintha az "Akkor is futballnemzet vagyunk!" nevű blogon írná meg valaki, miről vesszük észre az intelligens férfit. Ja, értelmes drukkerek is vannak, nem csak huligán ultrák, de azért nem az IQ a lényeg ebben a szubkultúrában.

   A divatban is vannak és kellenek az értelmes emberek is, de valójában az ízlés is elég lenne, szerintem. Hogy az megvan-e a legtöbb tervezőnél, vagy sem, azt én nem akarom firtatni, nem az én világom. A Romani Design nekem speciel nagyon tetszik, és volt olyan főbérlőm Pesten (mai napig úgy referálok rá, hogy a legjobb és legvagányabb főbérlőm eddig!!!), aki évekig fotómodell és kifutómodell volt, majd pl. Zoób Kati boltjában volt eladó, és ott a jó ízlésért azért nem kellett hálistennek a szomszédba menni! Szóval semmi bajom alapvetően a "Fashion Capital" blog névvel, csak a "7 dolog, amit" és a másik "10 tulajdonság, hogy" posztok jellege ezzel együtt nekem már sejtet egyfajta bulvár stílust, amihez pedig én az intelligenciát semmi szín alatt nem rendelném hozzá.

   Ehhez képest a szerző még visszafogja magát a 7 pontból az első kettőben, amikor az intelligens nőről harmadik személyben szól, de a 3. pontban már vált:
"Furcsán néznek, amikor nem jövünk lázba a kocsijuk márkája miatt vagy nem ugrunk a nyakukba, mert elvittek egy “fancy” étterembe vacsorázni. "  
   Szóval itt már "mi" vagyunk, ugye? Az intelligens nő kitűzőt is megtalálta közben. Nem baj, még mindig nem, de..... de azért mégis picit:
   Intelligens emberek nem szoktak pusztán arról írni, milyenek is szerintük az értelmes emberek! Lehet írnak egy TÉMÁRÓL, amiben határozott állásfoglalást képviselnek, és nyíltan vagy burkoltan közlik, hogy ebben a témában, akinek egy kis józan esze van, az nem gondolhatja ezt-meg-azt, de ez a téma nem maga az intelligencia, mint olyan.

   Az, hogy egy nő nem jön lázba egy pasi kocsijának a márkája miatt pl. csak egy szükséges, de nem elégséges feltétel. Kábé nem picsa hülye, itt tartunk! Ez a "nulla kilométerkő" és még hosszú az út, szerintem...

   "A helyzet a következő: a pénz megteremthető kellő intelligenciával. " 
   Ez rögtön a következő mondat. Hát, szerintem a hleyzet az, hogy ezzel kvázi elárulta, hogy azért a kocsi márkája igenis fontos, de ő maga szeretné ehhez a pénzt megkeresni! Mert nem azt írja, hogy a pénz igazából nem is olyan fontos, hanem azt, hogy kösszépen, a nők ma már képesek ezt maguknak is megkeresni! 
   Fair play! Csak ehhez megint hogy jön az IQ? A pénz - mind nők, mind férfiak számára - megteremthető nagyon alacsony értelmi színvonalon is! Teszem azt nekem Mészáros Lőrinc nem tűnik egy egy Einsteinnek, de ha hirtelen egy nőre kell gondolni helyette, asszem mondjuk Kiszel Tünde, vagy Anettka (frissebb példányokat nem tudok, bocs, a bulvár már rég elkerül) is megteremtték a maguk kultuszát, amiből biztos csurrant-cseppent, és előbbi szerintem semmiképp, utóbbi úgy a maga számító módján nevezhető értelmesnek, de lehet inkább csak rafináltnak...



   Pénzről beszéli persze ízléstelenség, ezt talán még ő is sejti, azonnal a sikert is kapcsolni kell. A hármas pont így fonódik át a négyesbe:
   "Szeretünk jól élni és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a saját pályánkon sikeresek legyünk, így a pénz csak egy eszköz nem pedig az emberi kapcsolataink alkotóeleme.  4. Felnézünk a sikeres és bátor férfiakra"

  Oké, tudom a siker és a bátorság jelenthet mást is, de mivel ilyen szép passzentosan követte pár mondaton belül a pénz, autómárka és "fancy" étterem elemeket, arra kell következtetnem, hogy Claudia a sikert pénzben méri, a bátorság pedig afféle Jordan Belfort féle tökösség, nem mondjuk az, hogy a csajod és egy morgó kuvasz közé mersz állni, vagy legalább nem nézel félre, amikor vért vesznek tőled...
   "Mivel nekünk a legfontosabb a biztonság, így fontos, hogy a férfi aki mellettünk van, képes legyen teremteni. Mi pedig ebben partnerek vagyunk. A sikeres férfi egy intelligens nő számára nem felkapaszkodó a jobb élet reményében, hanem egy bónusz a közösen épített élet felé. Ahol minden lehetséges. "
    Lyoness, Amway, és egyéb hálózatépítős lózungok, én ezt hallom ki az ilyen szövegből. A biztonságról most már sósavval sem mosható le, hogy anyagi biztonságról beszél, azaz a "teremteni" se azt fogja jelenteni ebben a kontextusban, hogy pl. a férfi alkot egy kis sámlit, vagy ültet egy gesztenyefát, hanem hogy hízlalja a bankszámláját! És akkor persze megvan a jó kocsi, de az isten szerelmére, nem a kocsi miatt szerettem ám bele, persze!!!

   Érdekes megfigyelni, hogy a siker és "biztonság", a pénzre tett "burkolt" utalgatással, amikor a szerző első személyben beszél! Az őszinteségre tér rá az ötös pontban, és csiribú-csiribá, megint "ő" vagy "ők" lesznek az intelligens nők, nem pedig "mi".
   Szóval az őszinteség akkor most mennyire komoly?
   Egyáltalán: hogy jön az intelligenciához az, hogy kimondod a frankót, ha kell ha nem?! Ez egy jellemvonás, egyfajta arrogancia is lehet, és lehet sík hülye is meg egy Nobel-díjas zseni is, aki állandóan mindenki pofájába vágja azt, amit épp gondol róluk. Ez már érzelmi intelligencia, de ebben az összefüggésben nem emelt ki semmit a poszban...


   Ja, az 1-2. pontot átugrottam, mert szerintem a bulvársajtós bekóstoltatós frázisok, kábé annyi: kezdd el olvasni, mert előre megmondtam, hogy 7 pont lesz, nem az első kettő a legfontosabb!

   És ugyanez az érzésem a 6-7. ponttal, ami meg csak lecsengeti:

   Fontos is a külső, meg nem is!
   Gratulálok! Ezzel mindenki így van, megintcsak IQ-szinttől függetlenül! A "kémia" ugye hülyét csinál belőlünk, emberi lényekből, akkor is ha betanított munkások vagyunk, akkor is ha professzorok! 


   A hetedik pont pedig már egy teljes katyvasz. Nem csak az intelligenciához van kevés köze, de alapvetően egy olyan kiszenvedett: "legyen már akkor egy hetedik pont is, amit az átlagos olvasó bekajál!!!" Az átlagosan erős, aki látja az "erős" szót, és ettől erősebbnek érzi magát, és az átlagosan értelmes, aki látja az "értelmes" szót rögtön a megbecsülés és a bátorság mellett, egy cirka 4 (!!!) soros bekezdésben, és akkor máris úgy érzi magát, mint mondjuk egy doboz Ferrero Rocher után, vagy három deci chardonnay után: kellemesen ellazul.

   Hát, szóval inkább a sikeres és "erős" (ebben a kombóban sokszor simán: törtető) nőkről, vagyis inkább nemtől függetlenül emberekről sikerül írni szerintem, mint az értelmes emberekről.

   És az már a saját véleményem - bár én egy lúzer vagyok, azaz biztos nem elég intelligens hiszen Claudia szerint a pénz megteremthető kellő intelligenciával... -, hogy a világ maga egyre inkább eltávolodik attól, amiben épeszű ember értelmet vél felfedezni. Ebben a világban sikeresnek lenni kvázi inkább megalkuvást és egyfajta szűklátókörűséget követel meg, mintsem valódi értelmi képességeket.

    De ez biztos a "vesztesek irigysége", az beszél belőlem, mert én ugyan labdába se rúghatnék egy ilyen nőnél, mint Perepelica Claudia :D :D :D

2017. május 29., hétfő

Csak egy ember...

   Megfejtettem valamit egy álom után. Heuréka!
   Persze lehet transzperszonális pszichológiában van erről könyv, vagy sima ezoterikus irodalomban is felbukkan, de én most magamtól jöttem rá. Az ilyennek mindig örülök, szóval le is írom.
Bár a végére meg kiderül, hogy nem is kellene ennek örülni, mert a tudás veszélyes...


   Azt álmodtam, hogy valakivel megint összetűzésbe keveredek.

   Azért írom, hogy megint, mert visszatérő álmom volt egy darabig, hogy megtámad valaki késsel, majd én megszerzem tőle a kést, és agyonszurkálom dühömben, hogy miért támadott rám?! Rendesen éreztem mindig a sarokbaszorított vad érzést, meg persze magát a vért, ahogy összeragasztja az ujjaim a kés markolatán. És azt is, hogy igazam van, és nem sajnálom! Fasznak kell engem megtámadni?!
   Most ez nem volt ennyire brutál, csak valami ilyesmi történt:
   Munkahellyi öltöző, zuhanyzó, de koedukált. Jön egy apró csaj, zuhanyozni. Nem meztelen, nincs semmi szexualitás az álomban. Fáradtnak tűnik és én is az vagyok. Valaki odalép hozzá, és valami becsmérlőt mond, és meg is löki, aztán egy másik ember - egy kövérkés, kortalan hímnemű egyed - le is kever neki egy rendesebb pofont. Én az első támadásra még csak rosszallóan csóváltam a fejem, de ez az agresszív tett felébreszti bennem a "fight or flight" ösztönt, vagy drive-ot, nem tudom mi a szakszó: tele leszek stresszel, hogy most valamit tenni kell, de nem tudom mit, mert ahogy körülnézek, mindenki (és jó sokan vannak) szarik az egészre.
   Döntök. Odalépek a támadóhoz, aki ekkor inkább húsosabb kamaszfiú, vagy legalábbis maximum huszonéves. Kb. akkora, mint én, de valamiféle testi fölényt mégis érzek, szóval az önbizalmam megvan. Arccal nekilököm egy tükörnek, és közben valamit mondok, hogy "na, milyen érzés?!", vagy hasonlót. Meg még valamit ugattam neki, ezt később elfelejtettem. De éreztem, hogy talán a korom tiszteli, vagy az önbizalmam, megszeppen picit legalább.
   Aztán amikor megint rá figyelek, nagyobb lesz, sokkal nagyobb. Még mindig fiatalabb, de már nem kamasz, és nagyon ki van gyúrva. És visszafordul, hogy most akkor mit is pattogok itt? És a körülöttünk állók még mindig épp ugyanolyan passzívak, még az eredetileg megtámadott csajra is emlékszem, hogy csak toporog zavartan. Meghúztam az oroszlán bajszát, és most megint csak az a vegyes érzés marad meg az álomképből, hogy
    1 - amit elkezdtem, most már becsülettel végig kell harcolni, nem számít ha szétrúgják a seggem!

    2 - mi ez az igazságtalanság, hogy egyrészt átalakult a csávó, és ő az agresszor, és a többiek miért nem segítenek, miért vagyok egyedül az egésszel?! Nem ismerik, hogy "sok lúd disznót győz"?
    3 - miért kell nekem mások dolgába beleugatni?! most aztán bajba sodortam ezzel magam is, mert ez a csávó fél kézzel elintéz...

   Nem folytatódott, itt szerintem felébredtem, és biztos részletesen le tudtam volna írni, de nem tudtam, most meg már lehet bele is szőttem valamit a képbe, mert az álmok történeti elemei egy napon belül elhalványodnak, csak az érzések maradnak meg erősen.
    Ami fontos itt, hogy alakot váltott az ellenfelem, de én mindvégig tudatában voltam, hogy ez ugyanaz az ember.




   Ez egy ember(típus), akivel dolgom van, ugye? 
   Addig kapom vissza, amíg meg nem oldom a leckét!
   A bodytalk-on is az jött ki már többször is, hogy az agresszió elég sarkalatos pontja az életemnek, főleg ez a belső feszültség, hogy pusztítanék, ha támadást érzek, de ugye nem abban a kultúrában élünk, meg persze fizikailag sem vagyok erre alkalmas. És ezek miatt megtanultam kompenzálni, azaz szinte mindenki egy roppant nyugodt embernek lát. 
   Nem vagyok az! 
   De nincs baj, nem kell félni tőlem, most csak nagyon őszinte vagyok. 
   A bodytalk-on is leginkább előző életek jöttek be, azaz nem véletelen, hogy az ókor és kora középkor a két kedvencem (mármint regényben, vagy tudományos előadásokban ez a része a törinek, ami érdekel) Onnan jönnek entitások, akik mint kísértő szellemek, igyekeznek revansot venni, mert hát közvetve vagy közvetlenül odabasztam nekik. Ez olyasmi, mint amikor valaki azt mondja: "a hagok súgták", de én nem hallok semmit, csak érzem, meg így néha megálmodom őket, vagy az érzéseket, amikkel rámtelepszenek, mint egy idegesítő szúnyograj...
   
   De a lényeg az, hogy az idő nem létezik igazából, azaz egyszerre élem meg az ősember életem, az ókorit, a középkorit, meg a többit! A mostani életem kvázi párhuzamosan fut a többivel, de nem mint két vonal, ami a végtelenben sem találkozik sosem, csak mint egy spirálon áthúzott tetszőleges egyenes vonal. Amikor ezt a leckét letudom, akkor a vonal elmozdul, mint az óramutató, és a spirál más pontjait köti össze. Ez a vonal most (többek közt) erre van komponálva: ragadozó vagy, vagy préda, agresszor, vagy áldozat. Ez fut most az "összes életemben", egyszerre. Persze nem csak ez, mondjuk ez a nagymutató, ha már óránál maradtam, és van tetszőleges számú kismutató a kisebb leckékkel, amiket gyorsabban letudok, és a nagymutató még mindig ott áll. Esetenként átfedik egymást, pl. az áldozat szerepe kötődhet a szabadság vagy elnyomás témájával, vagy mondjuk az agresszió kreatív cselekedekké transzformálódik le, akkor lehet a siker-kudarc ellentét megéléséhez kapcsolni, de nem akarom nagyon belemenni...
   Lehet követni, ugye?
   Ezt a témát megélhetném "lebutítva" pl. gyerekkatonaként vagy vezérként egy afrikai konfliktus-zónában, de az a spirál kisebb körein van, azon már túl vagyok. Most pl. áldozatként élem meg a CHF-hitelem, és acsargok emiatt a gazdagokra, az egész pénzvilágra. Ez már egy külsőbb kör. Nem ölhetem meg pl. - csak hogy valaki konkrétra gondoljak - a Nestlé CEO-ját, mert egy faszkalap és szerintem milliók szenvedésének aktív részese, de szeretném! Azaz, ez egy nagyon erős érzelem, és lehet meg is tettem azokon az alacsonyabb szinteken, amikor én voltam a nagyobb kutya, ő meg a prédám. Tudom, hogy akkor szakad meg az események - látszólagos - láncolata, ha egyszer túllépek, de nagyon makacsul belém ült ez a program (a makacsság, mint szintén jellemző tulajdonság, az is kijött a bodytalk-on) És "Isten látja lelkem", hogy puszta jó szándékból, de én hiszek abban, hogy a világ szebb lehetne nyilvánvaló gennygócok kivágásával. Csak úgy, ahogy a Természet is kinyírja saját magából azt a komponenst, ami zavarja az összhangot. Ezt csak az ember képes megzavarni, amíg persze a Természet majd ki nem nyírja valahogy az embert is, még akkor is, ha ez csak úgy megy, hogy jelentős károkat kell bevállalni saját maga számára...
   Nem bírok ezen felülemelkedni egyelőre, legalábbis nem ebben a közegben, amiben élek pár éve. Talán pont azért, mert ez a közeg annyira természetellenes... Utánzat-világ, ócska díszlet, ami ketrec is, vagy inkább börtöncella, amibe néha csak úgy besüt a nap, meg az már pirosbetűs ünnep, amikor egy madár is az ablakpárkányra reppen néha.


  Ez a "vágjuk ki a tumort!" program számomra épp olyan természetesnek tűnik, mint ahogy József Attila számára is talán az volt, amikor azt írta, hogy "Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz, ne szisszenj minden kis szilánkhoz!", vagy Adynak, hogy "És mi csak csatázunk vadul: én, s a disznófejű Nagyúr."
  És ez ezer évig, és egy pillanatig tart egyszerre, merthogy nincs idő. El lehetne engedni azonnal, de mi az akkor, hogy azonnal?


   De most legalább rajtakaptam: több arca van!
   A disznófej is csak egy a sok közül, vagy a bikafej, ha már itt tartunk: azért "szörnyeteg" a Minótaurosz is, mert az ember sötét oldalát nem lehet másik emberrel megjeleníteni, de nyilván Thészeusz azért megy le a labirintus mélyére, hogy elpusztítsa magában ezt az oldalt. Vajon milyen lenne a sztori, ha például az EMK eszközeivel rábeszélné a szörnyet, inkább jöjjön ő ki onnan, és legelésszen a gyepen, ha már bikafeje van, nem fogja senki bántani... Nem tudom, nekem ez sántít...


   Ha már sántítás: egy másik dolgot még keverek ebbe a spirituális koktélba: ez a program nem csak a külvilág(om)ra érvényes, szóval lehet emiatt sántítok én magam is: egyik magyarázat (és ide jön az is, hogy megfejtem egyben, miért vagyok csupán 166 centi és 60 kiló!): ha ehhez a temperamentumhoz egy erősebb testet választok, akkor ugye nem biztos, hogy az áldozat szerepét próbálnám ki ebben az életben... konkrétan lehet már ültem volna testi sértésért, minimum. De hogy miért kellett magam össze is törni? Hát hogy pl. folyamatosan perlekedhessek saját magammal is, hogy mondjuk "megfenyegessem" a lábfejem, hogy ha nem működik rendesen, én istenuccse egyszer levágatom az egészet a picsába! Pedig aggyal szintén tudom, olvastam, hallottam, hogy a saját testi egészségünk érdekében mindig minden porcikánkra szeretettel kellene gondolni, nem becsmérelni és utálni azért mert épp nem úgy működik, ahogy én akarom...
   És ez igaz a munkahlyemre (ahogy megélem) és az egész Világra (ahogy megélem): nem úgy működnek a dolgok, ahogy nekem logikus lenne, és ez nem csak simán frusztrál, hanem elpusztítanám a felét, hogy a maradéknak jobb legyen!
   Közben tudom, hogy azzal nem nyerek meg egy sakkjátszmát, ha felborítom a táblát...
   De megint: tudni egy dolog, rosszabb is sokszor, mint az együgyűség, higgyétek el! A tudás nem boldogít! 




   Szóval összeadódnak ezek a szörnyek, nehéz emberek, és mind csak egy igazából és aztán ha tovább szűkítem, mind én vagyok egyben, és mind egyszerre, dehát ezt egy dolog aggyal felfogni, és másik dolog lenne átérezni. Mert ha az menne, hát nem tudom mi lennék már akkor: szeráf vagy kerub legalább, de lehet maga az Isten?
   Dehát, én csak egy ember vagyok...




 


   

2017. május 24., szerda

Az önkéntes egyszerűségről



   Minimalizmus...mi az?
   Igyekezzem akkor én is rövidere fogni?

   Nem tudom, mert én nem vagyok minimalista. Írásban főleg nem, kifejezetten redundáns tudok lenni. 

   Tárgyak terén? Hörcsög! 
   Ahhoz, hogy letegyem a laptopot az asztalra (ami amúgy egy tavalyi hóbortnak áldozatul esve félig barkács-satupaddá alakult), most félre kellett tolni pár cuccot. Ránézek, és azt látom: mind jó lehet még valamire. Pl. nem is cigizek, de 3 öngyújtó is volt ezek között a félretolt cuccok közt. Miért? Mert amikor a munkahelyen találok egyet, akkor nem kidobom, hanem zsebre teszem. Elvégre ez egy teljesen funkcionális eszköz, amit nem azért gyártottak le istentudja hol, szállítottak el egy boltba, aztán kötött ki valakinek a fürdőköpeny zsebében és így a ledobott szennyesben egy szállodában, hogy aztán én meg kidobjam a faszba.
   Az a baj, hogy ebben nincs is igazam. 

   Kb. fele részben azért állítanak elő ilyesmiket, hogy - rendeltetésüknek megfelelően - tüzet gyújtsunk vele, fele részben viszont azért, hogy "valami történjen". Csak úgy... Egy darab öngyújtó pici, nem figyelünk. Ahogy nem figyelünk a golyóstollakra, a varrókészletekre, vagy mondjunk a kajánk utolsó falatjaira, de akár egyes ruhadarabjainkra se. Azért vannak ilyen tömegben, hogy oda se figyelünk rájuk, nincs tübbé értékük, mert azért valamilyen szinten mégis van: matematikailag, közgazdaságilag van. Lehet egymillió öngyújtóban kell gondolkodni, ha keresni akarsz rajta, mint gyártó vagy beszállító, de épp itt a csapda: kidobok egyet, mert úgyis filléres tétel!
   Namost, a gazdaság nagy egészében, ahol pl. az öngyújtók is - maradok már ennél. mert itt van az asztalon mellettem - az egyéb szarokkal együtt lehet egy sirály gyomrában fogják végezni, vagy csak simán partra mossa az óceán a Henderson sziget partján, ezzel az effektussal egyben meg is termtenek valami másodlagos, harmadlagos funkciót is: gondot okoznak, és egyszer majd lehet mutogatni a nagy szemétkupacra, hogy pl:
   - Valaki ezért is fizessen már! Ki kell dolgozni a tervet (művelt koponyák fizetése, az is GDP tényező), hogy pl. találjunk fel valami gépet, valami technikai csodát, ami majd összeszedi a szemetet az óceánról!
   Biznisz lesz legyártatni Kínával a gépet, világszerte reklámozni (a marketinges szaki alkalmazása is GDP tényező), meg stb. Mindent lehet, csak egyet nem: megállítani a pazarlást! Nem lehet, hogy mondjuk egy öngyújtó kerüljön legalább 10 Euróba, és ebből mondjuk 5 Euró direkbe menjen valami "zöld alapba", amiből aztán erdősítést, vizek tisztítását, és hasonlókat finanszíroznak. Lehet - sőt biztos! - egy ötcsillagos szállodában még mindig a zsebükben felejtenék egyesek, dehát nálunk egyszer 1000 Euro kápét felejtett valaki az ágyneműben, amit aztán a kollégám megtalált, és mivel egy évig nem jelentkezett érte senki, az övé lett!
   Az utca egyszerű embere viszont, a mindennapi fogyasztó, biztosan jobban vigyázna egy 10 eurós öngyújtóra. Lehet addig használná, amíg ki nem fogy belőle a gáz...
   De mondom, ez csak egy szimbólum a mai világban, nekem most ez került a szemem elé.
   

   Szóval bocs a mellébeszélésért, de szerintem mindenki sejti hová akarok kilyukadni:
   A dolgoknak értéket kellene megint adni!
   Elsődleges, valódi értéket!

   Amíg ez nem megy, én igyekszem máris úgy bánni a dolgokkal, minta szinte lelkük lenne. Nem tudom miért, és közben nem vagyok következetes se, mert pl. a másik dolog, amit félretoltam, 3 db. radír volt. Minek nekem három?! Egyet biztos találtam, de minek vettem 2 másikat? Szerintem azért, mert tudom magamról, hogy amikor gecinagy a kupi, jobb eséllyel találok 2 radírból egyet, mintha pontosan tudnám hol a radír helye, és mindig ott lenne...
   Mea culpa! Nem vicc, tényleg! Egyszer meg fogom termeteni azt az életteret, amihez úgy kötődöm, minden kis sarkához, minden kis fiókhoz, hogy mindennek tudni fogom hol a helye, és akkor büszkén mondhatom, hogy az a 3 cerka elég lesz, mire elfogy, valaki véletlen nálam fog hagyni egyet! Szeretnék ilyen tisztán élni!


   Én sose voltam gazdag, még jómódú se.
   Valahogy gyakran azzal a sikersztorival kezdődik sok minimalista beszámoló, hogy "volt 20 pár cipőm, meg 8 pár csizmám, és most olyan boldog vagyok, hogy a 80%-ától megszabadultam!" Ennek vannak persze verziói...
   Nekem nem volt "szerencsém" ilyen dolgokat felhalmozni, bár a hörcsög természetem miatt, amikor ez egy átlagon felüli keresettel párosult, akkor én másféle haszontalanságokba mentem bele: pl. egy időben VHS-kazira vettem NatGeo műsorokat, vagy egyes filmeket. Később DVD, meg vettem (igaz, csak használtan) erdetei CD-ket. Akkor még nem nagyon lehetett letölteni a netről, mondjuk, de alapvetően nem volt ezeknek a nagy részére szükségem, valamint józan ésszel lehetett már látni, hogy ezek a technológiák nagyon gyorsan elavulnak, és maga a tárgyi eszköz, a "hordozó" viszont önmagában nem érték, mint mondjuk egy könyv! Könyvet mai napig viszonylag sokat veszek, azaz birtoklom őket. Szeretek beléjük irkálni, meg aláhúzgálni, és emiatt nekem nem etikus a könyvtárazás amúgy sem ;)

   Szóval én nem úgy cseppentem a "Minimalizmus - önkéntes egyszerűség" csoportba, mint ahogy a hajdani 120 kilós a "Karcsú derék - tudatos étrend" csoportba, amikor már leadott 30 kilót, és még 15-öt szeretne, és büszke, hogy a jó úton jár!
   Én speciális úton járok, ami szerintem jó, és szerintem az önkéntes egyszerűségbe beletartozik, a minimalizmusba meg nem.

   Amúgy, ha már emlegettem, szinte pont 5 éve írtam is erről itt, szóval nem ma kezdtem agyalni legalábbis: Voluntary Simplicity, igaz ez csak egy kis színes helyzetjelentés... pillanatnyi élmény.
   Vagy a specialitásomhoz hozzá tartozik, hogy amikor benéztem az utcasarkunkon az udvarra, ahol egy régi kúria teljes felújítása ment, és rengeteg épíkezési hulladékfát láttam, én bizony bementem a főnököt megkérdezni, kidobják-e? Mikor mondta, hogy igen, kértem, akkor pár kört gyorsan hadd mentsek már meg! Ötször fordultam nyelvem lógatva a cirka 100-150 m távon, nem törődve azzal, hogy ez Dublin egyik gazdagabb része, azaz lomis cigánynak néznek, meg a saját munkahelyemről is ezen az utcán mennek a DART-állomásra, és bolondnak néznek, beszélnek majd rólam a dohányzóban! Nem érdekelt semmi más akkor, csak az, hogy ezek miatt a deszkák miatt valamikor fákat vágtak ki, nekem kutya kötelességem akkor, hogy megmentsem az anyagot attól hogy csak elkorhadjon egy szeméttelepen! Az, hogy aztán csak a cucc kb. egyharmadát használtam fel eddig, viszont ennek kapcsán 100-150 Euro értékben vettem szerszámokat famunkához, az már más kérdés. Az még mindig jó, ahogy a faanyag maradéka is szépen el van téve a kerti sufniban. Megmentettem.


Közben egy kupisabb kép, tavalyról, amikor már dolgoztam a fával (kép nélkül nem posztolok, arra már senki nem figyel oda, sok blogger már kb. 8 mondatot ír 8 fotóhoz, és az a figyelemküszöb, de én sose leszek ilyen...)





   Ami szerintem az önkéntes egyszerűséghez megéléséhez kell, az egy biztonsági küszöb! Védőháló az akrobatamutatványhoz, ami nem egyszerű, mert a rendszer nem támogatja, meg persze az individualista beállítottságunk, az egónk sem, meg talán sokunkat a szüleink sem erre neveltek... Nem könnyű, az biztos.
   Itt jön az a rész, hogy ne keverjük össze a témát a kényszerű szegénységgel, a nélkülözéssel!
   Én ráállhatnék arra agyilag, hogy jó nekem Dublin, mindig meg tudnék itt élni, még félretenni is, de nekem csak annyi itt a célom, hogy kinullázzam a tartozásaim, és elérjem ezt a biztonsági küszöböt.
   Meg kell találni a szintet, mi az elég, mikor elég, mi az amire valóban szükség van. Amit ezen felül - mint én az öngyújtókat - felhalmozunk, az legyen csakis "mentett cucc", vagy amit ajándékba kaptunk! Azaz: ne költsünk pénzt, amikor csak módunk van erre!

   Valamiből viszont nem lehet leadni, és ez a szint, amit ki kell számolni! Pl. saját példámból párat felsorolok:
   - Nem mondanék le semmiképp a rendesen fűtött és szárazon tartott lakhelyről, mert kikészülnék tőle, hogy előbb lelkileg és aztán fizikailag, vagy fordítva, az mindegy. 

   - Nem mondanék le a privát térről, azaz ideig-óráig képes vagyok rá (laktam pl. egy hónapig hostelben, 6 fős szobában), de tartósan nem. Tartósan csak egyedül, vagy a párommal, maximum. A "közösség" nekem úgy vonzó csak, ha találkozunk, de mindenki a maga portáján éli az élete nagy részét, nem kommunázunk.
   - Nem mondanék le a TB fizetéséről, mert bár csak remélem h sosem kell, az ördög nem alszik. Ez csak egy logikus pont, szerintem. 25 évesen máshogy látnám, de már majdnem 41 vagyok.
   - Nem mondanék le a tisztálkodásról, és a ruháim, ágyneműm rendszeres és ha lehet kényelmes tisztántartásáról, azaz pl. nekem nem lenne okés a jeges patakban megfürdeni, meg egy kővel rögzíteni ott a pulcsim, hogy mossa át a víz, aztán meg csak kiteregetem... de egy nagyobb lavórban persze le tudnék mosdani, nem kell klasszikus fürdőszoba, bármennyire is imádom a rituális fürdést, el tudom engedni.
   - Nem mondanék le egy kényelmes matracról, mert az alvás is fontos. Sőt! Nekem kardinális kérdés.
   - Nem mondanék le ugyanezzel a logikával a kényelmes cipőről és a minőségi zokniról sem.
   Miről mondanék akkor le? Csak úgy ömlesztve:
   Déligyümölcs v bármilyen egzotikus kaja, kivéve ha ajándékba kapom. Nyaralás, utazgatás. Mozi, koncert, színház, bármi ilyesmi. Saját internet. Alkohol, cigi, kávé, édesség. Vagy pl. ami nem lábbeli, és nem alsónadrág, az mind jöhet ajándékba: dzseki, nadrág, ing, póló, mindegy. Még arról is le tudnék mondani, hogy pár ezer forintos Háda-bevásárlásokat iktassak be mondjuk évente egyszer, csak hogy ügyeljek a stílusomra. Az csak az egóm, nem kell öltözködési stílus sem! 

   De ehhez, hogy valóban így éljek, kell valami biztonsági keret, mondjuk lehet havi 50-60.000 forint, nem tudom pontosan. Ezt ki kell termelni, elő kell termeteni, és ezt az összeget szerintem - itt a biztonsági háló téma - előre két évre be kell tárazni, mert lesznek váratlan kiadások, vagy váratlan káresemények pl. termésben, stb. Ez kb. ha havi 50-et veszek 2 évre, az 1,2 millió. Ez nem sok ma már ugye? 
   Na, itt van az én minimalizmushoz való hozzáállásom: elég lenne ez is + a kezdeti törzstőke, a biztonsági keret mellé, és indulnék, mennék haza.
   De nekem most ez sincs meg, szóval itt a dilemmám: minimalista vagyok-e én valójában, vagy csak egy szegényember?
   Hát, is-is... majd az élet mutatja, hogyan tovább.