Keresés ebben a blogban

2017. november 16., csütörtök

Kommunikációról - naplóformában

   Egy kis kimozdulás. Önkénteskedési lehetőség keresése, persze csak olyanban, amit tényleg szívvel-lélekkel vállalnék, különben semmi értelme. Szóval közösségi kert. Megtaláltam egyet, ami nincs messze. Egy tipikusi belvárosi gettóban. Az egyik korán érkezővel együtt vártuk a kapunyitást a szeméttel teledobált utcában egy rég bezárt iskolaépület mellett, amin külön két bejárat van: fiúk és lányok. Lehet egyházi suli volt :) 


 
   Jó 30 méterre be kell menni a "kertbe" (a lebetonozott iskolaudvar, mondjuk már évek óta működik, azaz a betont elfedi a fakéreg, de nem törték fel a nagy részét, szóval masszív pallókból emelt ágyások a parcellák, amiket lehet bérelni, és van egy kb. 4x8 méteres fóliasátor.
   - Lakatold le a bringád! - mondja James, akivel együtt vártuk a nyitást. Nézek rá, a 30 méteres távolság és a tény miatt, hogy a bringám jóindulattal 30 Euróba kerülne...
   - Hidd el, itt lakom a környéken! - mondja nevetve. - Jobb, ha lelakatolod.

   Hát így indul, kis "tanfolyam", amin én vagyok az egyetlen nem-ír. Ennyit a multikultiról, gondolom magamban. A bevándorlók (vagy vendégmunkások, mert én annak veszem magam) általában vagy dolgozni és utána bulizni akarnak, vagy aki nem akar sokat dolgozni, az elvan segélyen és nem akar önkénteskedni se.
   Jó, hogy ez tanfolyam, amibe belecseppentem, hát azt nem tudtam előre, és elsőre magamban picit csóváltam is a fejem, mert azt hittem egyből kigazoltatnak velem egy területet, ehelyett az első órában csak elmélet volt, a lábam meg majd lefagyott. De az ember nem mindeig kapja meg elsőre amit akar, türelem!
   Amit akartam (teljesen konkrétan a gazolás) azért visszamentem 2 nappal később, mert a Johnny nevű figura, aki stabil tag, mondta, hogy ő tuti ott lesz. Rajta kívül volt egy ukrán srác és 4-5-6 középkorú ír faszi, egy "tanárral" (így utaltak rá). Kiderült, hogy a közeli Adult Learning Centre-ből (felnőttoktatási központ) jöttek, és afféle rehab program nekik a kertészeti segédkezés. Hárman gazoltunk, a többiek korlátokat festettek, de csak miután volt egy meeting, és bár én nem emiatt jöttem, a tanár meghívott rá (megint lefagyott közben a lábam, de megérte.)
   A "Men's Shed", azaz kb. férfi-sufni nevű programról szólt, röviden ismertetve a mozgalom történetét, és az elképzeléseket, hogy itt az elhagyott iskola egyik részén indítanának egy ilyen csoportot. Aztán mondta a tanár is (nem tudom hogy kell írni a nevét, kb. Podder v. Padder ahogy hangzik), meg az egyik tag is, menjek be az oktatási központba másnap, keressem Sue-t. A Men's Shedről majd írok, amikor lesz mit, egyelőre nincs, de az ötlet nagyon szimpatikus.
    Szóval gazoltam egy területen 2 másik taggal, egyik kölcsönadott egy metszőollót is, ami azért érdekes csak, mert ugye most nagyon szűkös büdzsén vagyok és már napok óta ett a fene hogy a lapos téli napot blokkolja az elvadul sövényünk, és már sima csípőfogóval is próbálkoztam rajta, de nem akartam direkt ezért a helyi hardware store-ban venni egy metszőollót, most meg tessék!
    
   (Itt nincs teljesen kész, csak hogy az eredeti magasságot is lehessen látni. Azt a "létrát" a 2 évvel ezelőtt mentett építkezési hulladékból ütöttem össze, direkt erre a célra.)

   Másik dolog, hogy hoztam egy szatyor csalánt, ami nagyon friss és egésszéges volt pl. azokhoz képest amiket ilyenkor még a Phoenix Parkban találni, és nagyon jó pesztót csináltam megint. Harmadik meg - ami szintén épp reggel jutott eszembe - hogy megint indítani akartam egy adag komposztot, de nekünk ugye nincs rendes kertünk, és nehéz gilisztát találni. Na, gazolás közben egy pohárkába szedtem vagy 5 rendes példányt, azokat is hazahoztam. Szóval ezek a kis apróságok reménnyel töltöttek el, hogy "kérjetek és kaptok, keressetek és találtok!"
    Sue ehhez képest nem ért rá másnap, meg az is kiderült hogy abban az oktatási központban főleg írni és olvasni tanítanak teljesen marginális és/vagy menekült csoportokat, meg hasonló, szóval pl. nekem nem tudnak mit mondani. Az én "keresztem", hogy elég jól tudok angolul, csak hányok a "business environment"-től, meg a kommunikációnak attól a formájától, amit pl. egy ügyfélszolgálatosnak kell tolni. (Tulajdonképpen erről akartam írni, csak mindig elmegyek ebbe a naplószerű irányba, mert hát magamnak is írok, különben mindent elfelejtek, és sosem fogok úgy önéletrajzi regényt írni a végén ;)
    Én olyan "segítséget" vártam volna, hogy mondjuk bár én nem munkanélküli vagyok, hanem táppénzes, de talán van valami ingyenes, alap vízvezetékszerelő tanfolyam, mert én valami hasznosat akarok tanulni, nem számítógépes ismereteket, meg raktározási ismereteket, amikre igyekeznek itt a leszakadó rétegeket kiképezni, hogy aztán ne kelljen tovább segélyen lenniük. Na mindegy, kaptam további tippeket, meg végre éreztem, hogy teszek valamit magamért, nem csak "várom a sült galambot".
 
    Tippek terén a következő ma történt:
  Egy másik központban jártam, ahol csak úgy kaptam a nevet, keressem Richie-t és mondjam, hogy Johnny ajánlotta. NA EZ mondjuk Írországban a kevés dolgok egyike, amit igazán szeretek: közvetlenség és minimális bürokrácia. Keresztnév (az is becézve ugye nem Richard és Jonh), semmi családnév, mintha eleve haver lenne mindenki, vagy a középkorban lennénk, ahol max még kezdtek csak kialakulni a családnevek, és én nagy középkor-rajongó vagyok.
   Szóval minden időpontegyeztetés nélkül azonnal fogadott Richie, aki amúgy egy penge jogász, és a beszélgetésünk alatt még volt egy alter fiatal csaj a szobában, aki tréningen volt, figyelte Richie mestert, hogy mindenre kb. azonnal vágja a választ netes keresés nélkül. Szóval pl. jogi infókkal mindenképp gazdagabb lettem, bár persze az esetleges tanfolyam dolog csak max 6 hónap táppénz után jöhet szóba, az meg ugye még így is elég személyes megpengetni, hogy amúgy én talán a táppénz mellett egy kis kápéért takarítanék, kutyát sétáltatnék, bevásárolnék, stb. csak hogy kiegészítsem a kereteim. Tettem erre utalást, és lehet majd ebben a furcsa nevű tanár, vagy a kertész tanfolyam résztvevői fognak segíteni, de ezek a kommunikációs gyakorlatok, hogy ismeretlenekkel megbeszélem, mi a stájsz és biznisz-lájk is a beszélgetés meg nem is, na ez jó, és valami plusszt ad. Mert pl. egy állásinterjún én mindig azt nézem, hogy szinte a fogam nézik, nem tehetek róla, akármilyen kedves egy HR-es, én magam ott nem vagyok elememben, azaz tudok úgy tenni, mert elég jó színész vagyok, de alapból utálom az egészet!
   Richie kifejezetten valami echte szoci, szakszervezetis, a prolikon hitvallás szinten segítő embernek tűnt, és az ilyeneket én szívem szerint megölelgetném, hogy nem csak arra hajt valaki, hogy év végén megint le tudja cserélni az Audiját, vagy vegyen egy kis jachtot, mert esze lenne rá, hanem beül hetente kétszer 5-6 órára azokkal foglalkozni, akiknek a legnagyobb szüksége van rá!
   Ha lenne még esélyem annyit változtatni a múltamon, hogy lediplomáztam volna, én valami ilyen figura szeretnék lenni. Persz falun, hogy közben kertem is legyen ;) De álomképeket félretéve: az, hogy jól tudok kommunikálni, csakis akkor igaz, amikor hasonszőrűekkel beszélek, és ráérzünk egymásra.

    Előtte kb. egy héttel ott volt az ellenpélda is:
    Bementem az ingatlanügynökséghez, akik kezelik a házat, ahol lakom. Kellene egy szerződés kinyomtatva, aláírva, és amin nem az van hogy "Steve Kincses", ahogy az előző tulaj aláírta (na, azért ilyen ügyekben nem biztos, hogy mindig a közvetlenség a leginkább célravezető), hanem István Kincses. Lehet kell majd otthon, és a magyar hivatalok szerintem tutira elkezdenének kötözködni hogy ki az a Steve?!
    Az iroda (ahogy ennek a prominens cégnek az összes irodája) persze csili-vili, és mindenki nagyon szép öltönyben van, és láthatólag sok más dolguk nincs is. Legfeljebb az, hogy a biciklivel érkező, kopottas, félig ősz szakállú prolit, aki szinte hihetetlen módon mégis az ügyfelük, minél gyorsabban lerázzák.
   Kb tudjátok mit éreztem, hogy megint jöjjön akkor egy kis középkori párhuzam?
   A Robin Hood korszak, amikor a normann nemesek angolul se tudtak, de kurvára lenézték a meghódított szászokat, a páncélingeikben és magas lóról, így beszélhettek velük... Kölcsönösen képzeletben kb. lehánytuk egymást ezzel fiatal csávóval, aki persze - ha telefonon hívtam volna - kb. kinyalta volna seggem, ahogy a másik szokta, akit mindig basztatok a házban felbukkanó problémákkal, de élőben sosem találkoztunk. Én lehányom, mert értéktelen, kamu munkát végez, amivel négyszer annyit keres, mint amennyit érdemelne, olyan emberek számára, akik a lépcső feljebbi fokain százszor, ezerszer, tízezerszer annyit keresnek, mint amennyit megérdemelnének. Ő meg lehány engem, mert úgy nézek ki, mint Oriza Triznyák, holott Dublinban aztán elvileg mindenki megsütheti a pecsenyéjét, és akkor öltözhetne "rendesen". Ergo vagy alkoholista, vagy drogos vagyok, vagy sima lúzer... És a három közül megtippelem, hogy az utolsót utálják a legjobban, főleg hogy elég sok "felhasználó" is van ebből a skatulyából kihúzott külsejű rétegből ;)
   Na, az ilyen környezetet, az ilyen embereket így kombinálva, én nem viselem el sokáig, szinte szerencse is volt, hogy lekoccoltatott azzal, hogy hívjam a szokásos csávót, mert itt az új ügyfelekkel foglalkoznak!
    Mondom azért a kombináció fontosságát! : adok magamban kis esélyt annak, hogy amikor hétvégén nem öltöny-nyakkendőben dolgozik egy ilyen cégnek, lehet épp kertészkedik, még az is lehet, hogy közösségi kertbe megy, és ott találkozik a magamfajtával és tök nagy haverság is lehet!
   Mindig igyekszem az ajtón kilépve ilyen sztorikat gyártani, mert ha nem igyekszem eléggé, akkor azok a sztorik "nyernek" amikor kalasnyikovval megyek vissza és halomra lövöm őket ;) Ez az egyik fontos dolog: ezek a szerencsétlenek épp úgy csak kis fogaskerekek egy elbaszott gépezetben, nem ellenségeim ők, csak maga a gépezet az.

    Szóval még mindig a kommunikáció:
    Pozitív élményem Richie-vel oda vezet, hogy fizikailag is kissé jobban érzem magam, ezért beugrok a Herbert Parkba egy köztéri cross trainer gépen letolni kb. 20 percet. Melegítőgatyában mentem eleve Ritchiehez, szóval így könnyű volt :D :D
    A Herbert Park már bőven nem a proli negyed, jön két kisfiú, az egyik néz, hogy tolom. Ilyenkor tehetném azt is, hogy direkt félrenézek duzzogva:
    - Haggyámá a faszomba kis fattyú, legalább a Prodigy-t hadd hallgassam "békébe", anélkül hogy bámulnál itt!
    De nem, ilyet nem szoktam, legrosszabb formában sem! A gyerekeket bírom! 
    Ilyenkor kiveszem a fülest és mondom:
    - Allrigh? - ez olyan "mizu" Írországban - Ki akarod próbálni? - Mindegy hogy kb. fel se éri a gyerek, azért én megkérdem. Amikor ki akarják próbálni, le is szoktam szállni, elvégre nincs pontos "edzéstervem", időm meg mint a tenger.
   Jön a bratyó, kicsit nagyobb, ő egyből mondja:
   - Én ki tudnám!
   - Biztos? Hány kiló vagy? Kell egy kis súly, hogy beindítsd.
   - Ööööö, huszonöt?
   Megjön a nagyi, aki kíséri őket, köszönünk, majd akcentussal mondja, hogy igen, lehet 25, és hagyd a bácsit, ez felnőtteknek való gép.
    - Mi azt nem tudjuk mi az - mutat a hátam mögé.
    - Az húzódzkodásra van - mondom, miközben a kisöcsi meg is kéri a nagyit, segítse fel, csimpaszkodni.
    Közben németre váltanak, innen volt az akcentus, a nagyi német anyanyelvű.
    - Du bist so schwer! - mondja a kicsinek, és ha ennyi nem is rémlene, a nyögésből kitalálnám mit mondott.
    - Én is, én is! - mondja a nagyobbik.
    Na, leszállok már akkor, mondom:
    - Megpróbállak feltenni, de ne várj sokat, nem vagyok top formában. - És közben röhögök magamon, hogy egy 25 kilós gyereknek tényleg ezt mondom, hogy lehet nem tudom felemelni a rúdig? De sebaj, próba szerencse, és sikerül is.
     Kicsimpaszokdják magukat, még váltunk 2-3 mondatot és ennyi...
    Small talk (üres csevely) az igaz, de valamire mégis jó. Valami kötődés, hogy mind emberek vagyunk végülis! A small talk jó arra, amire, ahogy a legtöbb dolog. Pl. az autó jó valamire, és nem az a baj, hogy kitalálták, ugye? A small talk is akkor gáz, amikor ezerésves ismerősök, mondjuk rokonok és kollégák nem lépnek rajta túl, azaz mondjuk már ötvenedjére ebédelnek egy asztalnál és még mindig csak az aktuális időjárás vagy a hétvégi focimeccs a téma...
    Azért nem szeretem az úgynevezett "ügyfélszolgálatot", mert a valódi kommunikációnak a teljes elkurvítása. Mint a kapcsolaton, vagy akár csak heveny szimpátián alapuló szexhez képest az, hogy egy ócska kurva leszop egy kapualjban vagy két parkoló autó közt ezerért. Én ilyen szinten látom a "problémakezelést", meg akárhogy is vesszük, és ha beledöglök sem csinálok soha ilyesmit többé, mert megmérgezi az agyat, hacsak nem olyan típus valaki, hogy valami mágikus aurát von maga köré, mielőtt leül dolgozni, és kicsekkoláskor levedli ezt és újra önmaga lesz. Na, én nem vagyok ilyen...
    Ez az ügyfélkezelős "beszélgetés" a small talknál szerintem sokkal rosszabb és tartós használata káros is lehet ;) De ez persze nem kőbe vésett igazság, én így érzem, így emlékszem rá, amikor csináltam pár évig.

    De most mehetek vissza hallgatni a Wake The Fuck Up c. számot, ami a cross-trainerhez ideális. Van egy pergődob rész, ami olyan mint meg-megszakított géppuskasorozat, és a bringán néha azt képzelem, hogy a kormányon tényleg van egy géppityu és a sok cappucinós pohár meg a vér fröcsög mindenhol ahogy dőlnek meg sorba (kik? az arctalan tömeg, a belvárosban, vásárlók, vagy öltönyös robotok, mindegy olyankor), mert elkaszálom őket, mint ahogy a Full Metal Jacket helikopterlövésze lőtte a vietnami parasztokat a rizsföldön.
    És a két kiskölyök a német nagyival valszeg árván maradna, mert lehet apuci is ilyen öltönyös robot, és nem jó ez a világ így, hogy ekkora szakadék van, hogy pl. az ingatlanügynökségtől pár száz méterre kezdődik az a gettó, ahol a közösségi kert is van, de azt is egyszer majd visszakéri a tanács, mert "fejlesztési terület", stb. és akkor az se lesz...
    És csak nő és nő ez a szkadék, és nem akarom, hogy a feldühödött prolik egyszer "olyan kézbe kerüljenek", mint amit pl. az oroszok csináltak cirka száz éve, hogy már annyira gyűlölik az elnyomás szimbólumait, hogy ezeket a kedves kisfiúkat nem a nyújtóra fogják felsegíteni, hanem a két bokájuknál fogva a betonfalhoz csapják a fejüket, ha épp véletlen kiderül hogy apuci mégse csak egy középszintű robot, hanem mondjuk ügyvezető igazgató, stb.
     Az ilyen véres képekkel persze mindig túlzok ;)
     Persze. Hogy odafigyeljetek, talán azért...
     De akkor figyelni még pár mondatig :
     Ruandában nem sok köze volt a mészárlásokhoz annak, ki a tuszi és ki a hutu. A hutu sok helyen kinyírta a másik hutut, mert az a másik a gazdag szomszéd volt. Másik hutu azért nyírta ki a hutut, mert a felesége tuszi volt és a támadó ezen a jogon minimum meg akarta erőszakolni. Stb.
Nem azt mondom (amúgy is Jared Diamond mondja, nem én!!!) hogy az etnikai ellentét 100% kamu volt, de nem is 100% igazság, ahogy azt mondjuk a média, meg pl. még a később gyártott hollywoodi film, a Hotel Ruanda is sugallja!
    Az egész inkább azért alakult ki, mert a kommunikáció elfajult, eljutott a forráspontra, gyűlöletbeszéd lett a kapós, arra volt igény. A felbújtók kiosztották a macsetéket és elkiabálták a szólamaikat. Jól hangzott biztos az elkeseredett, elszegényedett tömeg fülének. Szóval a kommunikáció azért fajult el, mert a gazdasági egyenlőtlenségek odáig vezettek, hogy nem sok kiutat láttak már...
    Szóval tételezzük fel a jót, még arról is, aki nem szimpi, és legyünk kedvesek, ez okés!
    Viszont ami ezt az egyenlőtlenséget nem eltörölni, hanem szélesíteni akarja, az a rendszer az valódi ellenség, és a rendszerrel szemben ha túl kedvesek vagyunk, az oda fog vezetni előbb, vagy utóbb, mint Ruandában...
     Bocs, hogy nem písz-n-láv a lezárás, inkább >>> Wake The Fuck Up

     

2017. október 10., kedd

Hulló levelek - naplóféle



   Egy váratlan halálhír indította meg bennem a gondolatokat, de ahogy az lenni szokott, nem tudok tömören fogalmazni, és mivel nekem a Népligetben indul a sztori, ki fogok térni picit jobbra-balra, ahogy szoktam.

   Október 3.: Megyek masszázsra a Pöttyös utcához, de bőven van időm, leszállok hát a Népligetnél egy sétára, úgyis nagyon rég nem jártam ott. A Margitsziget és a Városliget volt mindig közel a korábbi fővárosi lakhelyeimhez. Utóbbit ugye gyilkolják, szégyenletesen. Előbbit úgymond rendbetették, és vegyes érzelmekkel sétáltam át rajta, hogy azért jó, hogy szorgos közmunkások szedik a kiritkított bokros-borostyános foltokból is a szemetet, meg azért látom, hogy a fákat legalább nem bántották, de azért az a nagyon széles sávú "járda" már nem hiszem, hogy csak a kerekesszékesek miatt épült volna, inkább azért, hogy felvirágozzon a pedálos kis négykerekűek, a golfkocsik bérbeadási lehetősége (biztonságosan lehessen gyalogolni mellettük), meg itt ez az újdonság, ami kétkerekű, olyasmi, mint Batman motorja, kb. 30 centi széles gumiabroncsokkal, nem is tudom mik ezek.  

   Mindennel együtt szerintem egyre inkább turistás a hely, és szerintem még vagy 200 mókust is betelepítettek és importálják nekik a magokat, hogy legyen mit fotózni és videózni. (Régen szerencsés voltál ha láttál párat, most nyüzsögnek mindenhol.) Szóval jó is, nem is. A dublini parkokhoz képest klasszisokkal jobb, mert a Phoenix Park egyetlen pozitívuma a szarvascsorda, közben meg nem költenek eleget egy felügyelő-takarító brigádra és a hajléktalanok, drogosok, vagy csak elszabadult tinik tüzeket raknak, néha konkrétan a gyönyörű fa tövében.


 

   Meg persze szemetelés az a sima látogatók sara is, mivel az alap, hogy egy félliteres pohárban még venni kell egy kávét, azzal kell elindulni sétálni! Ez a kávémánia az íreknél iszonyatos, reggel kb. minden irodai dolgozó kezében ott van a fedeles Insomnia pohár, akár sétál, akár vezet, akár a DART-on vagy LUAS-on utazik. Aztán kuka, ofkorsz. A gombázós sétáim legnagyobb bosszantó tényezője az volt, amikor 25 méterről valami kis kerek és fehéres felvillan a fűben, ami lehetne gomba kalapja is, de kiderül, hogy egy pohárfedél volt.
   És amit extrán utálok Írországban, hogy a cégeknek adóparadicsom persze, emiatt megy a biznisz, emiatt van olyan albérlet kereslet, hogy egy 5m2-es "szobáért" képesek néhol havi 400 eurót kérni, de arra aztán nincs büdzsé, hogy kétszer ennyi Park Ranger legyen, hogy az ilyen tűzrakásokat meggátolják, meg mondjuk négyszer ennyi parkmunkás, akik összeszedik a szemetet?

   De visszatérve a Népligetre: már ahogy feljössz a metróból, érzed, hogy ez nem az Budapest, amit a turisták, meg tartósan itt dolgozó külföldiek látnak. A buszpályaudvaron még hamisítatlan köpködős talponálló, olcsó sör, ampullás műszesz és gondolom hot-dog, vagy egyéb ipari szendvics a favorit. A háttérben egy ASU-rendszámú Polski Fiat, ki tudja mióta parkol ott. Szerintem az ilyesmit azért hagyják már meg a helyén, mert amikor retró filmet forgatnak EtyekWood-ban, és kell a külsős helyszín, hát olcsóbb, mint felépíteni, és látszik is (legutóbb pl. az Atomic Blonde Berlinje volt full Budapest, és nagyon jót tett a filmnek).

   A Népliget maga majdhogynem kihalt. Ahogy én szeretem ;)
   A Planetárium környékén ketten taicsiznak, rajtuk kívül kb. 100 méterre látom a következő párost: két cigányforma, susogós-melegítős ül egy retró piros deszkapadon (másik dolog, ami Írországban nem divat: a közterületeken a pad! Itt nem divat leülni nézelődni, vagy szégyen, hogy már állni se bírsz? Vegyél egy újabb Capuccinót és majd szaladsz egyből? Namindegy!). Hip-hop a rendőrautó is begurul és négyen igazoltatják a 2 delikvenst. Azonnal előkapom az okostelót, és elkezdem fotózgatni a mókusokat, meg a közben felszedett 3 platánlevelet, mert így sima bolondnak vagy eltévedt turistának is nézhetnek, enélkül amúgy simán lehetnék én is "közveszélyes munkakerülő", díler vagy mutogatós bácsi is, a KGST-piacos vászondzsekimben, félig ősz Rumcájsz-szakállal és színescsíkos kendervászon válltáskval.
   Megúsztam, nem zaklattak.
   

   És most értem el akkor arra a pontra, ami a három platánlevélről azonnal eszembe jutott: Kati barátosném, Dublinból.
 


   Merthogy kb. tavaly ilyenkor a Phoenix Parkban sétáltunk és felvett 1-2 levelet, mert textilfestéssel is foglalkozott, és ezeket mintának használta. Hogy pont milyen technika, nem tudom, nem fontos. Eszembe jutott amikor ezt a fotót készítettem, ennyi biztos, hogy ez nem utólagos "dramaturgizálás". Eszembe jutott, hogy már vagy kétszer hívtam az elmúlt 2-3 hónapban, amikor a környékükön jártam, vajon otthon van-e, de nem hívott vissza. De ez nálunk sosem volt sértődés-téma, van ez így. Gondoltam majd megint hívom, amikor visszajövök Dublinba.

   Ő volt az egyik, akit meghívtam a 40. szülinapi "bulimra", amin 5-en voltunk, itt a lepukkant nappali-konyhánkban. Ez nálam nagy szó, mert Dublinban inkább kerülöm az embereket, otthon még inkább szociábilis vagyok, itt nem. Egy hal nem a többi hallal akar dumálni, amikor a szákban tátog, ugye...
   Még idén is találkoztunk, talán márciusban, amikor eljött hozzám, hogy együtt fessünk akrillal, amit ő nagyon szeretett, és én épp valakinek ajándékba akartam festeni valamit, de nekem idegen ez az anyag, és segített, és jót beszélgettünk közben. Picit depisnek tűnt, de csak így "becézve a szót", mert amúgy mindig több életerőt, energiát láttam benne, mint saját magamban.

   És most nincs többé :(
   Elment, 55 évesen.


   A hír maga a Facebookon talált rám, hogy rövid betegség után, október 3-án távozott az élők sorából. A csatolt képen épp olyan kisimult, kedves, élettel teli arca volt, amire emlékszem. Simán letagadhatott volna 7-8 évet. Hihetetlen az egész.
   Mondom, a levelekkel együtt nem jött be más kép, csak hogy szívesen látnám újra. 

   Azóta viszont bejön minden, és minden kapcsolódik mindennel, mert szerintem nekem női agyam van egy férfi testben, azaz nem lehet dobozokba tenni semmilyen témát, hanem minden szervesen kapcsolódik minden egyébbel.
   
   A halál nekem évek óta témám, de nem mint elmúlás, megsemmisülés, hanem mint átalakulás, mint egy kapun való átlépés. Aki olvasta a mesém, az egyből érti, mire gondolok. A baj csak az, hogy én még nagyon elméleti síkon vagyok ezzel, azaz tulajdonképpen ő volt az első, aki igazán érzékenyen érintett a távozásával.
   Nagyszüleim mind bőven benne voltak a korban.
   Két volt általános iskolás osztálytársam közül egyik nagyon fiatalom, tragikus balesetben halt meg, másik szívinfarktusban, Angliában, 40 évesen. Sokszor eszembe jut ő is, jó haver volt még gimis korunkban is, de nem volt már élő a kapcsolatunk, amikor a hírt hallottam, és azóta sem tudom, vajon túlhajszolta-e magát, vagy mi lehetett a hivatalos ok?
    Ami most nekem összeköti a három esetet a fiatalon eltávozottak közül, az egyfajta különcség, és nem tehetek róla, én magam is vastagon ebbe a csoportba sorolom magam, és hát...
    

    A világot mindenki a saját szemével (szívével) látja, és gyakran nem sokat látok ebben a világban, amiért érdemes lenne élni.
    A fent említett háromból ketten évekig idegenben éltek. 

    Én is. És nekem ez nagyon idegen!
    Amikor írom ezt, a konyhaasztalnál az évek óta segélyen élő Dave lakótársam tévézik és eszi a legszarabb szemét kaját, amit csak kapni lehet a Tescóban. Ő mondjuk ír, azaz ő elvan a segélyen is, hétvégente hazamegy a szüleihez. Nem tudom mi a baja, nem szeret beszélgetni. Ami azt illeti, nem szereti ha egyáltalán hozzászól valaki. Pszichés problémái vannak, az látható.
    Nekem is.
    Csak ő "otthon" van, én meg nem.
    Neki a bugyuta kvíz-show láthatóan az a kapaszkodó, mint nekem a konténer-kertem.
    Az albérletünk en bloque lepukkant, azért is olcsó, a flancos környék ellenére. Olyan körülmények közt élünk (most nem Dave és én, hanem általában a prolik, vendégmunkások), ami nem tesz jót sem a konkrét fizikai jólétünknek, sem a lelki jólétünknek. És ha ugrálunk a munkahelyen, hogy ott is egyre inkább ázsiai nívó van, akkor megpróbálnak "eltanácsolni", felveszik az ázsiait, és latin-amerikait, akinek kell a vízum, hiányos az angolja, ezért nem is képes panaszkodni, pláne nem ügyvédhez menni...
   Kati sem beszélt jól angolul, és ő sem engedhetett meg magának olyan albérletet, ahol pl. ne kellett volna bakancsban és kabátban ülni, mert a rezsi is pénz...
   Bocs, hogy kötöm a gyászhírt a világképemhez, mintha kihasználnám, nem ez a szándékom! Ezek csak ömlenek belőlem ilyenkor, a gondolatok, miért rohadt a világ...
    Közben épp bejött a nigériai lakótársam, aki informatikus ösztöndíjas a környékbeli egyetemen, és a fent említett klasszikus 5m2-es (lépcsőforduló alatti) cselédszobában lakik, és mivel 185 magas, még ezen 5m2 teljes területén nem is tud felegyenesedni. Épp megint (mint már sokszor előtte) panaszkodik a fájdalmaira, holott csak 24 éves. Amikor nem a projektjén dolgozik a laptopon, és nem az egyetem van, akkor a helyi Tescóban pénztáros. Csoda, hogy fáj a háta?!
   De anélkül, hogy voltam Nigériában, kockázat nélkül mondhatom, hogy az ottani lakosság arányában az ő története kvázi "sikersztori". És amit a nyugati nívóból egyből felvesz, az a pazarlás, mert pl. égve hagy minden villanyt maga után, és most, ahogy épp írok, és épp kitakarítja a mikrót maga után, közben lazán otthagyja folyni a vizet a mosogatóban, mert úgyse fizetünk érte...
   Ki akar egy ilyen világban élni?
   De nem szólok rá, mert az illetlenség Írországban!

   A Guiness és a Temple Bar mellett az írek ugye arról híresek, hogy naggggyon udvariasak, ami azt jelenti, hogy pl. az energiapazarlás említése kurvára off-limit lenne, és ezt hamar felveszik a "bevándorlók" is. Ezt, meg a pénteki partizást, és agyatlan shoppingolást...

   Ki akar egy ilyen világban élni?
   Pofátlanság lenne, ha a rövid ismeretségünk után azt feltételezném, hogy pl. Kati nem akart többé?
   Hogy bármi volt a hivatalos ok, a rövid betegség, de alapvetően mégis az nyírta ki, hogy nem passzolt bele, nem találta a helyét többé?

   És bár a Facebook csoportomban, a (M)értékben, ugye az elején visszanyestem azokat a hangokat, amik túl "ezo-spiri" irányba terelnék a témát, és pont jól van ez úgy, ahogy van, de ez most a saját blogom, és én magam abszolút nem zárkózom el az ilyesmitől.
   Nem tudom mióta, de tükörnek látom a világot, mintha csak minden jót és szart én magam teremtenék bele, amikor ránézek. Nagyon erős hatások érnek, mint amikor pl. belehallgattam a Pink Floyd Fal c. albumába, amit apám gyakran hallgatott betegen, nagyon hangosan, gyerekkoromban, és nem csak "visszavitt", de én voltam ő, és megijedtem. És én is elvesztem a fizikai erőforrásaim (az egyik terapeuta pl. nemrég megkérdezte, nincs-e izomsorvadásom??? ), ahogy az emberiség kihasználja a Föld erőforrásait: még mindig jól néz ki, de aki ért hozzá, az látja: végleg ki van merítve! A munkahelyem klasszikus kis modellje annak, ahogy a gazdaság és politika működik a nagyvilágban: még holnap van vendég, legyen nekik épp elég párnahuzat, de az, hogy lent a mosodában halomban rohad a mosatlan, és megpenészedik, és ki kell dobni, az nem égető kérdés!
    És tulajdonképpen, ahogy kb. Morpheus mondta Neónak a Mátrixban:
    - Mi lenne, ha azt mondanám, hogy a világ, ahogy látod, nem is létezik?

    Mi lenne, ha azt mondanám, én vagyok csak, semmi más?
   Ti sem léteztek, akik látszólag mindezt képesek voltatok végigolvasni. Csak statiszták vagytok abban az élettapasztalatban, ami nekem kijutott, vagyis én kértem, hogy tanuljak belőle. Valójában minden ember, és minden "díszlet" a világban arra a pontra sűrűsödik össze, amikor majd "meghalok" és mindez egy hihetetlen intenzív élmény lesz, és maga a világ szó szerint megszűnik 2017-ben, vagy 2037-ben, kurvára mindegy mikor, mert idő sincs amúgy. Csak játszuk mindezt, azaz én játszom, mert ti ugye nem léteztek ;)
 
    Dehát ez már ijesztő, mi?
 
    Ha viszont maradok, és maradtok ti, mint játszótársaim, hát örülnék neki, ha olyan világban élhetnénk le a (látszólagos) utolsó éveinket, ahol nem az lenne a két fő választási lehetőség, hogy vedd be a kék pirulát és kb. fájdalommentesen dolgozz a "rendszer" keze alá, azaz legyél ambiciózus, asszertív, easy-going, kommunikatív, magára igényes, stb. vagy vedd be a piros pirulát és lásd azt (minden hatás nélkül, ezt itt kihangsúlyoznám, főleg azok kedvéért, akik tudják, h néha valaminek hatása alatt állok!!!), hogy a világ alapvetően már lófaszt sem ér, és azon a bizonyos kapun átlépni, hát nem is olyan rossz ötlet.

   



 

2017. augusztus 6., vasárnap

Fordítva: Nem vagyok ambíciózus; lassú életre, egyszerűségre vágyom


    
   Eredeti cikk >>> ITT

Mivel az eredeti illusztrációk lehet jogvédettek, betettem pár saját fotót helyette, amiket csak épp úgy éreztem, nekem passzol a szöveghez...

   Nagy terveket gyerekként sem dédelgettem.
   Úgy nőttem fel, hogy csak a boldogságom építettem.
   Aztán a brutális világ elkapott. Megrázott, mint a rongyot, és rámrivallt: "Hogyhogy nem kell a nagy ház?! Autók?! Szobák tele puccos dolgokkal, amik csak vannak, de nem sok értelmük van?!"


   Pislogtam. Aztán lassan megtaláltam a hangom.

   Lassúságra vágyom! Egyszerűségre!
   Arra, hogy amikor felébredek, figyeljem a légzésem. Belemarkoljak a takaróba, érezzem ahogy az ujjaimba visszatér az erő, ahogy lassan elhagyom az álmok világát. Ott akarok maradni még picit, ébredés után, és nem csinálni semmit!





   Érezni akarom, mikor elég, anélkül, hogy az Órarendem kopogtatna az elmém ajtaján egy feltekercselt tennivaló-listával! Sőt, inkább nem is akarom az Órarend Urat látni! Merthogy, látod, a lényeg az lenne, hogy az életem legfontosabb törvénye ez legyen: LENNI! Az új szabályzat. Az új trend.

   Olyan életre vágyom, amiben a küszöbömön túl az óceán köszön, és a homok ragaszkodik hozzá, hogy süllyesszem lábujjaim a meleg testébe. Egy életre, amiben az öröm természetes. Nem olyasmi, amit hajkurászunk, vagy megvásárolunk. Olyan inkább, amit minden áldott nap a két kezemmel teremtek meg. Olyan életet akarok, amiben a munka az odaadás szinonímája. Egy részem, amely kinyúlik a világ felé, hogy megérintse, szeresse és gyógyítsa.

   Rendben van, hogy sosem érdekelt a milliós fizetés?
   Rendben van, hogy sosem izgatott egy Chanel ruha, inkább kinyúlt pamutpólókban érzem jól magam, akik emlékeket lélegeznek ki és be?
    Rendben van, hogy csak annyit szeretnék, hadd csináljam mindazt, amit szeretek, análkül, hogy meg kellene magyaráznom; "miért"?! Nem csak a világnak, de magamnak is?
   Rendben van, hogy mindaz, ami érdekelt és érdekelni fog, hogy nyugalom és biztonság vegyen körül, de semmiképp nem az, hány emberenek tetszenek az alkotásaim?
   Rendben van, ha csak annyit kérek, hadd alkossak még, és még, és még egy picit?! 





   Mert én nem azokat a dolgokat akarom, amit ez a világ elvárna tőlem, hogy akarjak. Azokat akarom, amit a lelkem halkan a fülembe suttog. Egy életet, amiben a testem nem küszködik, hogy belegyötörje magát egy kisebb derékbőségű ruhába, inkább felvesz egy másikat, ami alkalmas arra, hogy a réteken táncoljon benne. 

   Rendben van, hogy sosem akartam egy villát, vagy egy jacuzzit? Csak azt, hogy lássam a világot, ahogy van?
   Rendben van, hogy szeretek idegenekre mosolyogni, hogy érezzék a szeretetet, ahányszor csak erre esélyem van?
   Rendben van, ha szeretek belenyúlni egy ragacsos pudingba, és játéknak veszem, ahogy az útjelzőfényeket "esszük" az autópályán?
   Rendben van, ha a legvalószerűtlenebb emberekkel szeretek barátkozni: a hibbantakkal, művészekkel, a fürdőszoba-énekesekkel és a saját tükör előtt táncolókkal. meg akik belekönnyeznek a saját írásaikba?


   Rendben van, ha nekem így van rendben, ahogy vagyok?
   Rendben, ha most nekem épp oké, épp mert szeretem azokat az egyszer-az-életben embereket, akiket épp most szerethetek?
   Renben van, ha nem akarok túl sokat, csak annyit, hogy az elmém és szívem képes legyen fejlődni?
   Rendben, ha a sikert én aszerint mérem, mennyi az öröm, ami a szívemen keresztül jár, az életem során?





   De nem engedélyt kérek ám!
   Az én világom nyitva áll, és védtelenségemben is büszkén állok a közepén!
   Nem kell elfogadni, elismerni!
 

   Csupán azt a teret igénylem, ami már eleve az enyém, mind az enyém.

2017. augusztus 4., péntek

Gombás-szarvasos kis színes


   Amiért én kijárok a parkba az nem nagyon hasonlít arra, ami miatt úgy általában az emberek mennek. Az alábbi szarvasokat is csak azért fotóztam, hogy kihangsúlyozzam, a Gombahatározó oldalon kapott azonosítás azért is tűnik nagyon pontosnak, mert a trágyázott talaj megvan, a kedvenc helyem tele van kis gubicsokkal. Itt épp pihennek, már amennyire pihenni tudnak, mert persze a turisták direktbe ott pihennek mellettük... Persze nekem is nagy fless volt elsőre, de már azért engem nem nagyon izgat maga a szarvas a Phoenix Parkban.




   Én akkor szeretek menni, amikor az emberek, akik a szarvasok miatt mennek, vagy mondjuk futni, drónt reptetni, rögbilabdát passzolgatni, vagy csak dögleni a gyepen (ha véletlen jó idő van), ők szépen hazamennek vacsizni, vagy elmennek pubozni, partizni. Azaz főleg sötétedés után.
   De most útba esett, és mivel Attila a Gombahatározón írta, hogy a sárga kérészgomba, amit tegnap fotóztam, valszeg már nem lesz ott, mivel nem véletlen kérészgomba, de azért miért ne nézzem meg?! És tényleg, ami pl. tegnap már érett volt, az szőrén-szálán eltűnt, ami pedig tegnap kb. kisujj-körömnyi volt, talán az emelkedett most kis szárral a forgács fölé. (Amúgy itt egy korábban kidőlt bükk volt, amit gondolom alaposan legallyaztak, feldaraboltak, mielőtt elszállították és azért van ott a mulcs.)


Szóval első nap ez volt:



Második nap lehet épp ez a kicsi nőtt meg (nagyon ismerem azt terepet, mivel az Istennő-fám közvetlen környéke, simán behatárolom ugyanazt a helyet egy napos memóriával), a nagyobb meg - kérészéletű lévén - már ott se volt :




   Nem jó képek, tudom, nem a legszuperebb okostelóm van...

   Kimaradt egy nap, aztán megint kimentem, és akkor a környéken, újabbakat láttam, érdekes módon előbb az igazán miniatűröket vettem észre, mert azok voltak konkrétan fél méteres körzetében az eredeti lelőhelynek, majd kb. 1,5 méterre magam előtt egy kifejlett ikerpárt is találtam.




   Na, meg legyen még egy szarvas, de csak Vackor miatt, mert ő azt írta, ha esetleg állatként születne újjá, akkor szarvas lenne:


   Közben a második napon vagdostam (kb. egysével, de ilyenkor a pepecselés is jólesik) csalánleveleket pesztóhoz, mert bebeszéltem magamnak, hogy kell a vas, biztos attól vagyok fáradékony, hogy hiányzik. Afféle minimálpesztó lett belőle, sóval, repceolajjal (nem vagyok sznob, használok én napraforgót is, de most valami azt súgta, ez egészségesebb. Az olíva viszont szerintem pesztónak kifejezetten szar, mivel "befaggyúsodik" a hűtőben.)


   Ja, és ha már kis színes hírek, az egyik nap arra jöttem haza, hogy csóri szarka beszállt a nappali-konyhába, és persze valahogy sosem találja meg a legokosabb madár sem ugyanazt az utat vissza, azaz a legnagyobb felületnél stresszelte magát, mi a habos lópisztoly van, amíg ki nem engedtem.

   Reggelente a szarkáknál jobban csak a sirályokat utálom, mármint vekker gyanánt mindkettőnek rohadt mocsok hangja van, de persze ezért van a Xanax meg az MP3 lejátszó, hogy azért mégse utáljam őket tiszta szívből :)
   Meg a szarkák számára van egy kis külön meleg érzés a szívemben, amióta hallottam, hogy egy életre választanak párt, és tényleg mindig ott van közel a másik, ha egyet látsz, és hát szegények az üveg két oldalán mekkora stresszben voltak most, hát én nem bírnám ki!
   Meg amúgy szép madár és nagyon okos, csak a hangja olyan, mint egy kereplő, de senki nem tökéletes, ugye...

   Szóval hogy valahogy lezárjam szarvasostul, gombástul, csalánostul és szarkástul :
   Nem, nem utálom én igazán a kocogókat (mivel sérült vagyok, inkább irigylem őket), sem a kutyásokat, és még tán a drónreptetőket sem, annak ellenére, hogy menjenek már a gecibe drónt reptetni mondjuk egy parkolóba, ahhoz mi a faszomnak kell a természetbe kimenni??!! A drón fontos, vagy a fák? Döntsétek el! Na, szóval azokat lehet mégse szeretem, meg a golfozókat is a saját ütőjükkel ütném még a mentőben is... Én már csak ilyen vagyok, sokan vagyunk, valahol meghúzom a határt, kinek kéne tömegsírokat ásni, és aki a golf nélkül nem tudna élni, na egy jó szelekció lenne...
   DE a lényeg, hogy ha valóban nem kinyírnék mindenkit, aki mondjuk fényes nappal engem zavar egy fával való intim kapcsolatfelvételben, akkor egy ilyen kis csoda segít leginkább, amit egy aprócska, színes, egyedi, és mások által észre sem vett, de talán a nagy egész számára iszonyatosan fontos lény, mint a sárga kérészgomba, megfigyelése, és látványában, jelenlétében való gyönyörködés okoz. Ilyenkor a megfigyelés, a szemlélődés perceiben totálisan zen vagyok, nem is veszem észre valószínűleg azt sem, hogy néznek, mit guggolok, mit térdelek annyit?
   Mert én valamit észrevettem, amit más nem?
   Na mindegy is miért.
   Jó érzés a Természetben úgy lenni picit, hogy az apróságokra is felfigyelünk, és az élményt elraktározzuk, magunkévá tesszük... szerintem legalábbis.
   Amíg legalább a Természetnek olyan kis replikái publikusan látogathatóak, mint a Phoenix Park.....






2017. július 24., hétfő

Grand Sortie - kirohanok a végvárból, mint Zrínyi

   Bocs azoktól, akik a blogom követik, de nem fészbukoznak, vagy nem tagjai az ott nemrég pályára állított csoportnak, melynek neve:
(M)érték - Elég egyszerű: egyszerűen elég.
   Számukra itt-ott érthetetlen lesz, amikor kommentekre, posztokra utalok, amiket ha bemásolnék, akkor viszont nagyon hosszú lenne, és így is az lesz. Sosem tudom megvágni, betűtésztát szarok, ez van...
   "Ez a természetes igények csoportja" - ezzel indítottam a leírást, és ezen nem is akarok változtatni! 
   A tagok viszont persze elvihetik a témákat elég széles skálán, ami még mindig a természetesség és/vagy mértékletesség témakörébe tartozik, és eddig csak egy esetben töröltem témafeldobást, és kértem, hogy ilyeneket ne! 
   Paradox módon a mostani írásban olyan példát is fogok felhozni, amit a csoportban NEM tárgyalunk, de csak a párhuzam kedvéért! Azaz továbbra sem fogjuk ezt tárgyalni, mint ahogy pl. felhozhatnám az autót, mondjuk kifejezetten a Forma1-et, ha a sebesség, az emberi összpontosítás és ember alkotta technológia lenne valami téma, és ezen keresztül akarnám bemutatni, de ezzel nem arra hívnék fel embereket, hogy elkezdjenek a Forma1-gyel kapcsolatos kommenteket tolni! 
Érthető így?

   Szóval az egyik fő témakör az önellátás, tanyasi életforma lett a csoportban, mert hát vanak akik ezt csinálják és - számomra egyáltalán nem paradox módon - emellett pl. sokkal több idejük van netezni, posztolni és kommentelni, mint nekem a mosodai melóm mellett.
   Ők "viszik" jelenleg a csoportot: tanyások, volt tanyások, vagy jövőben tanyás életre aspirálók. Nem volt ez célom, és igyekeztem is olyan posztokat megosztani, aminek ehhez nem sok köze van.
Ezzel együtt persze én magam is betoltam nemrég egy cikket, és azonnal a saját véleményemmel egészítettem ki, melynek lényege: HA nem lesz valamiféle központi támogatói rendszer, ami kifejezetten a valódi kisgazdálkodóknak, tanyásoknak igyekszik segíteni, akkor szép lassan a saját sírunkat ássuk! Radikális vélemény, tudom.

   Mire gondolok én, hogy betenne nekünk a tanyavilág eltűnése?

   - Azok, akik ott "senyvednek" jelenleg, nem is képesek pl. gépekre költeni, azaz jelenleg olyan területeken "ülnek haszontalanul", amik kisebb szennyezést generálnak, mint egy több négyzetkilométeren elterülő monokultúra. Ha pl. csak "felveri a gaz" a telkük felét, az ökológiai szempontból jóval áldásosabb, mint egy monokultúra, de ezt most nem fogom megmagyarázni!
   - Azok, akik nem csak senyvednek (pl. nem veri fel őket a gaz), de ebből - kis igényekkel - el is karistolnak, azaz talán csereberélnek, vagy mondjuk gyümölcsösükbe mehetsz magadnak szedni, ők biztosíthatják a fajtaváltozatosságot, ami már eleve egy globális probléma. Azaz mindenkinek érdeke lehet, hogy valaki kicsiben és gondosan olyan fajtákat mentsen, ami amúgy nagyban nem érné meg, mert pl. ütődésre érzékeny, nem szállítható emiatt messzire, meg stb.
   - Azoknak, akik olyan életet szeretnének, azaz nem csak elkaristolnak, de ezt élvezettel is csinálják és minimális gépesítésel, menedzselhető területen (nem tudom ez kinek mi, de a posztomban is utaltam arra, hogy nyilván nem várnám el senkitől, hogy ökörrel és kézi kaszával gabonázzon 10 hektáron!) szintén jobb szomszéd lehet egy abszolúte tanulatlan és "maradi" paraszt, mint a 10-25 hektáros "kisgazda", vagy egy 200 hektár feletti nagygazda. Megint: talaj alatt ugye összefolynak a vegyszerek, talaj felett átfüstöl a kombájn és stb. Ahol a kicsik megmaradnak, oda vonzódik majd a később említett "ökoharcos" réteg, oda fognak konvergálni. 
   - Ha az egyszerű, tanulatlan, de amúgy a maga kis területén nagyon is tapasztalt réteget senki nem támogatja, akkor meghalnak, vagy logikusan, az idő múlásával (sok az öreg eleve), vagy azért, mert megfagynak télen, vagy egyéb betegségeket szednek be, mert nem tudnak piacozi és ebből fedezni azokat az egészségükhöz szükséges kiegészítőket, amik erősen tartanák őket, az ezoterikus és spirituális szemléletről meg nem tudják mi, rajtuk nem segít. Az ökoharcos lehet már a városban megtanult reikizni és agykontrollozni, mielőtt kiköltözött, és emiatt mindent legyőz, és a szeretet erejével még a káposztalepkét is "meg tudja kérni rá", hogy ne az övére petézzen, de az egyszerű tanyasi ehhez nem ért... akkor dögöljön meg? Vagy segítsünk neki?
   - Mert ha nem segít nekik egy támogatási rendszer, akkor az lesz, hogy az örökösei szarér'-hugyér' eladják majd azt a kis telket, lehet a kisgazdának előbb, aki egy traktorral küszködik most 10 hektáron, és az a vágya, hogy apránként legyen neki is 25 hektárja, meg akkor már annyi területalapú támogatás + nyereség a terményen, hogy felfogadhasson egy traktorost, akinek majd szétrázza az alsó csigolyáit a gép, őhelyette... Tudom, megint idulatból írok, és sarkítok, de követhető a logika? Az a lényeg!
   Azt írom ezzel: a mezőgazdasági gépkezelő IS kemény meló, nem CSAK a kézi kapa és kasza! Azaz pont nem elítélni akarom a traktorost, csak sajnálom csórót, hogy azt hiszi ez neki jó, közben nem kapja a földtől a fizikai kontaktot és a zajtól nem kapja a madarak csicsergését, és geci meleg lehet abban a kis kalickában ülve, és az egész tevékenysége így sokkal inkább hasonlít egy gyári rakodómunkáséhoz, mint egy gazdálkodóéhoz, azaz szerintem nek is jobbat tenne, ahogy mindenkinek, ha ezt a tevékenységet kevésbé taámogatná a rendszer, kivéve a nagyon indokolt területeten. Nem utálom én a traktorban hívőket, csak azt merem állítani: többet vesztenek, mint amennyit nyernek...

   - Visszatérve arra, ha "kikopik" a kistanyás: előbb lehet nem a vérgeci zölbáró fog egyesével adásvételizni ezekre a picsányi kis telkekre, szőlőkre, külterületi gyümölcsösökre, de ahogy a dolgok mennek, nála fog kikötni mégis, mert a kisbirtokosunknak is lehet egy szarabb éve, amikor mind az addig összefoltozgatott 10-15-25 hektárját inkább eladja annak, akinek már van eleve 500, mert hát belátja, hogy ő sem képes versenyezni, vagy hát - konteós vagy sem - ha nagyon jól megy neki, akkor meg pont azért találják meg, hogy finoman rábeszéljék a távozásra...

   Nem tudok röviden fogalmazni, de én így látom a jövőt, AKKOR HA már most ez az attitűd, hogy:
- Hát, a rendszer nem fog támogatni soha!
- Idealista az, aki azt hiszi, hogy majd igen!

   Mert akkor tényleg igen, bassza meg! 
   Mert el se hiszitek, hogy érdemes lenne támogatásért felszólalni, megosztani, izegni-mozogni, mert valahogy el kell kezdeni és én speciel nem látom ennek jobb módját, mint azt: ezt nem hagyjuk csendben megtörténni! ERRE IS jó ez a kibaszott internet, nem igaz?!
   Nem a CEU a fontos már 10 év távlatából sem, de 50 év távlatából nevetségesen jelentéktelen mondjuk a biodiverzitás kérdésköréhez képest! Érthető ez?
   HA változatos élelmiszert és megújulásra képes talajéletet akartok, és nem zöldbárókat, akkor rázzátok velem együtt a kolompot, ne a kifogásokat keressétek, ennek miért nincs értelme!!!
 


   És akkor erre húzok egy párhuzamot, csak azért mert lehet valaki ezen keresztül érti meg jobban... vagy egyáltalán: 
   Szexuális szabadság.
   Milyen volt kb. 50-60 éve, és milyen most? Most ugye már szivárványos profilkép és prájd-like van, kvázi monopolizálták a szivárványt, mint szimbólumot, de a lényeg inkább az: aki azt mondja, hogy még mindig milyen szar alapvetően az LGBT közösségnek, az nézzen már vissza milyen lehetett mondjuk pár évtizede?! Jobb volt akkor, vagy rosszabb? Mert nem vagyok a téma szakértője, de 500 Eurót feltennék rá, hogy inkább rosszabb volt! Azaz: társadalmi nyomásra elért valamiféle konszenzust a mozgalom. Lehet az ötvenes években még konkrétan elképzelhetetlen lett volna a legtöbb országban, hogy politikai pártok igyekeznek "megfogni" ezt a réteget, hogy ha rájuk szavaznak, akkor majd ők könnyítenek a sorsukon. Most mindegy megint, hogy épp ez a politikai oldal legtöbb helyen kvázi vesztésre áll, de ez még mindig nem azt jelenti, hogy amit eddig elért maga az LGBT közösség, az azonnal megy a lecsóba és megint féliük kell majd. 
   Miért? Mert van a legjelentősebb réteg, akik politikailag passzívak (én se szavaztam még soha általános választásokon, ennyit elárulok, ne vonjon le senki semmit abból, hogy említettem fentebb, hogy a CEU nekem kurvára nem fontos!), mert mindkét oldalt szarnak tartják, de amúgy meg ebben a kérdésben is passzívak, azaz nekik már természetessé vált, hogy melegek, leszbikusok és crossdresserek meg transzneműek is vannak, és hát miért bántsuk őket?! Az is lehet ez így hangzik: miért foglalkozzunk velük egyáltalán?! Mert hát részei lettek a köztudatnak, nem kihaltak, hanem inkább egyre nyíltabban jönnek elő, azaz coming-out-olnak. Törődtek velük, ezért vannak itt, ez a lényeg! Elvannak, mert megteremtettünk egy rendszert, ami hagyja őket.

   Most a nagy kérdés:
   - Konkrétan "meg kellett buzulni" ahhoz, hogy valaki azért felemelje a hangját, hogy ezeknek az embereknek is legyen már joga egy tisztességesebb elbánáshoz? Nem, ugye?! 
   De ide a rozsdás bökőt, hogy azért korteskedni, hőbörögni és szimpátia-tüntetni kellett bőven, amíg a politikusok felfogták, hogy nekik is érdekük beállni a mozgalom mögé.
   Ha mindenki csak legyintett volna, hogy "áh, a rendszer ilyen, úgyse fog megváltozni", akkor nemhogy Prájd nem lenne, de pl. a melegek maximum melegbárban lennének pultosok, mert nem kapnának más munkát, vagy persze tagadnák és rejtegetnék, és rettegnének tőle, lebuknak-e vagy sem... 
   Szóval nem kellett megbuzulni ahhoz, hogy segítsenek nekik, és most SEM KÉNYSZERÍTENE senkit arra senki, hogy fogjon kapát, kaszát a klaviatúra és az egér helyett, vagy bármilyen más klasszikus városi pályát jól kifejező eszköz helyett!!! De ahogy az LGBT ügyben is tömegek segítsége kellett, itt is azt érzem: tömegesen kell a kis tanyások oldalára állni a legmenőbb brókertől kezdve az orvoson, művészen keresztül a városi postásig és persze maguknak a tanyásoknak is! 
   Máshogy el fogjuk őket veszíteni, mert ők nem ökoharcosok, nem képesek magukért kiállni!

   Az ökoharcosra rátérve, meg hogy egyáltalán kit nevezek én ennek. Van akitől hallottam a "műparasztot" is, az már ugye az ökoharcos negatív rész-halmaza, én magam az leszek egy darabig, nem is tagadom le!
   Az a műparaszt, aki városon leélt évtizedek után nagy svunggal kimegy a tanyára, vagy zsákfaluba, elkezd vájogozni + kaszálni + uborkázni + tojásozni, és már a nulladik évben arról posztol, ez milyen feeling és minden flow, meg áldás van a munkáján, mert neki ez a sorsa, erre várt mindig. Aztán 3-4 év kell, és ott dől el, hogy valódi paraszt marad-e, vagy műparasztként visszavonul, mert nem bírta mégse, hogy nem telik színházra, vagy koncertre, vagy rájön, hogy 3-4 évig csak tolta bele a korábbi tartalékait, és most becsődölt. Mondom, nem is tagadnám: EZ leszek én, addig a 3-4 évig, amíg ki nem tapasztalom, mi merre hány méter! 

   Nem baj, kell az önkritika, szerintem!
   Az ökoharcos lehet egy olyan, aki sikeres műparaszt, azaz tól van a kiképzésen. Vagy eleve parasztnak született, azaz már eleve nem városból ment ki, de mindenképp ismeri már a dörgést, és gyakorlott nem csak a paradicsom fattyazásában és a gyümölcsfa metszésében, de mondjuk a kecske vagy birka körmözésében is, meg alapvetően mindenben, ami körülötte van, a kis tündérországában. Ezt persze tündérországnak láttatja, azaz "marketingeli" nem csupán az áruját, hanem a feelinget, épp ugyanúgy, ahogy a Coca Cola sem cukros szirupot reklámoz, hanem magát a Coca Cola Életérzést! Télen lehet snowboradosok isszák a kólát, nyáron strandröpisek, de valaki mindig az ügyeletes menő és jócsaj, nem a dagadt gyerek a kecsapfoltos pólójában, aki a gettóban nem is kap mást a szülői szeretet zálogaképpen, mint kólát, pizzát és csokit...
   Az ökoharcos sosem fárad el igazán a kaszálásban, és fejésben, és valahogy mindig megmenti őt az Isten (vagy a Nagy Szellem, vagy a Föld Tizenkét Tündére) attól, hogy a vaddisznó az ő ágyását túrja fel, vagy a tojásnyi jég az ő gyümölcsét csapja széjjel. Legyen nekik, és valóban örülök, ha ez működik, de ez a "feeling" ez a széles tömegek számára épp ugyanolyan fals, ahogy a menő strandröpis csávó a Coca Cola reklámban, szóval csak óvatosan!


  De Úristen, én most bántanám az ökoharcosokat, vagy csak irigykedem rájuk, mert én még városi fotelprédikátor leszek vagy 1,5 évig, majd műparaszt 3-4 évig, és cirka ötven évesen jutok el oda, hogy csatlakozzam hozzájuk?!
   Hát, ne értsetek félre, nem bántom én őket, mert nagyon is kellenek!!!

   Csak azt nem értem, miért gondolná bárki, akár ebbe a válogatott elitbe tartozik, akár pedig a városban rekedt realisták közé, akik belátják, hogy nekik sosem lesz több, mint pár kaskó és konténer, hogy az EGYETLEN ÚT  példamutató életmód?!
   Hát a Józsibán, meg a Bözsi nénin ez vajon hogy a lófaszba fog segíteni, akik amúgy lehet nem is szimpatikusak senkinek, mert pl. régi szokás szerint kikötik az ebet, mert ki van képezve arra, hogy szétszedjen bárkit, aki nem ők, vagy pl. kicsapják a turhát a pince sarkába, és aztán azzal a kézzel vígan megszedik a hordóból a savanyú káposztát, mint ahogy a Bakterházban szedi fel a banya a túrót a padlóról, hogy "megeszik ezt még a pesti urinépek"?! 
   Anakronizmus? Pusztuljanak el? Csak mert nem trendi, sőt nem is teljesen biztonságos, amit művelnek?
   Tekerj vissza fentre: ők az őrei, zálogai a fődnek, keziccsókolom!!! Csak mert kábé 20-30-szor annyian vannak, mint az ökoharcosok, és épp olyan hatékonyak, csak hát... nem elég kamera-pozitívak, meg stb...
  Meg zálogai  annak, hogy ne csak 3 fajta barack legyen, vagy 3 fajta káposzta, stb. Ők nem fognak blogot, könyvet írni, meg hozzájuk se megy ki az Index munkatársa cikket írni róluk, mert le vannak sajnálna.
   Az igazi harcos a gyengébbekért áll ki, nem magát mutogatja a csillogó páncélban, szerintem, és nekem ezek az emberek, bármennyire is nem akarnék "bandázni" velük (álságos lenne azt állítani, hogy igen), de tényleg azt a réteget jelentik, akikre oda kell figyelni és segíteni kell rajtuk! 

   Nem szeretetből, merthogy mi mindenkit szeretünk, meg a szeretet ereje, meg az egyéb rózsaszín lózungok, amik néha kiverik nálam a biztosítékot, amikor alapvető tisztelet és értékrend nem álll mögötte! És sajnos aránytalanul több a negatív tapasztalatom ezekkel a "písz-end-láv" személyekkel, mennyire szeszélyesek, megbízhatatlanok és bár nem direktben álságosak, amikor valami nekik nem fekszik, otthagynak a szarban, vagy csak nem törődnek semmivel, szóval a szeretet önmagában annyit ér, mint egy biciklikerék váz nélkül...
  Sokszor azok tudnak igazán szeretni, akiket nehéz megölelni, és azok, akik kiakasztják a nyakukba a "Free Hugs" táblát, igazából maguk potyáznak, mert nekik kell az energia, amit kapnak attól, aki odalép. Nem általános, de gondolom nem én vagyok az első, akinek ez eszébe jutott...
  



   NEM szeretetből, hanem a saját, jólfelfogott érdekünkből kell összefogni, szervezkedni, és amikor arra is mód van: cselekedni!


--- Első rész vége ---

   Következő téma, hogy mi is az a természetes, mi is az a lépték, ami egyensúlyozni képes aközött, hogy azért ne is menjünk vissza nemhogy a barlangba, de még feltétlen a döngölt föld padlójú, vályogfalú és nádtetős házba se, ha nekünk az már a kényelmi szint olyan mértékű megnyirbálását jelentené, hogy belebetegednénk, mind fizikailag, mind mentálisan, ami ugye kinél-kinél milyen sorrendben jönne, az változik, de együtt járnak általában.
   Szóval erre megint csak az én saját álláspontom tudom közölni, és most konkrétan kimásolok egy kommentet, mert szerintem egyik legjobb példa, amivel elő tudok jönni:

   "A testi igények ezerfélék, mint pl. azok, hogy ki milyen gyakran mos ki egy pulcsit, vagy ágyneműt, és most ne mondjuk meg "szektásan", hogy az túl gyakori, azaz "természetellenes"? Ha ilyenre gondolsz, egyetértek abszolút! Nem szabad így megmondani!
   A szellemi igényeinkkel is foglalkozhatunk, ahogy pl. még én magam sem csak olyan posztokat tettem be, ami szorosan kapcsolódik a fákhoz, földhöz, azaz a konkrét fizikai természethez. 
Egy ízelítő abból, mire gondolok én, ha már a testi igényeket a természetesség skálájára helyezem, de ez csak 1 példa: 
   - Mozogni, játszani szeretünk
   - Vannak olyanok (én is ilyen vagyok), akik az egyéni mozgást, mások a csoportosat szeretik, ebben nincs olyan, h egyik jobb mint a másik
   - Akik a csoportosat szeretik, mondjuk focizni kezdenek, később lehet sportolók, azaz profik is lehetnek. Még ez sem természetellenes, hogy ugye nekik ez fontos, akkora tehetségek esetleg, hogy hiba lenne pl. ehelyett más hivatást választani... ez is még szerintem természetes
   - Mi már MÉRTÉKTELEN ezen a síkon, amikor pl. egy gazdaságilag eléggé csóró országban 80.000 ember megy be a stadionba a Real Madrid meccset nézni, és személyes örömének vagy bánatának záloga lesz, hogy a sztár kihagy-e egy szabadrúgást vagy sem. És akármekkora nagy tehetség az a sztár, de nem természetes szerintem az, hogy az ő heti fizetése kb. az átlag drukker több évi fizetésével ér fel! Az okés, hogy ha lesérül, költsenek rá a legprofibb technikával, orvoscsapattal mindent, hogy játszhasson újra, de nem a fizetésének kellene irreálisan magasnak lenni, hogy mondjuk lehessen 5 különböző sportkocsija, egy jachtja, és a kocsiból ha egyiket szarrá töri az neki kb. annyit jelentsen, mint amikor én leejtem a tányért...
   A játék öröme, abban való önfejlesztésünk természetes, ennek anyagi síkra terelése, vagy a sztárkultusz, az meg nem."

   Ez a séma kivetíthető nem csak a focira, de az élet egyéb területeire is. Szerintem érthető, nem akarok jobban belemenni, mert még egy dologoról írni szeretnék, ami ehhez is tartozik, mint pl. természetes igény, de ahhoz is, ami a tanyákat illeti, csak már globális szinten, nem Magyarországot alapul véve, és EZ majd lehet összekapcsolja az egészt, szerintem mi a természetesség határa, hol a hullámtörő.
   Amikor nem figyelünk az úgymond "anakronisztikus" életstílus védelmére, akkor a hatalom nagyon gyorsan ráteszi a kezét, és olyan rendszereket vezet be helyette, ami alapvetően lehet egy szűk rétegnek semleges (azaz nem tiltakoznak), egy nagyon szűk rétegnek kifejezetten nyereséges (akik csak pénzben, hatalomban mérnek mindent), és a globális tömbegeknek igencsak hátrányos, esetleg katasztrófával fenyegető hatásai vannak.
   És mellesleg, amikor a globálisan legnagyobb rétegeknek szar, az nem lehet semleges közép távon sem nekünk sem, akik most azt hisszük, hogy semleges, mert ezek az emberek majd
   A) megindulnak felénk vándorolni
   B) ami náluk környezeti katasztrófa lesz, az nálunk is, nem kell CSAK arra gondolni, hogy húdejó, itt már alig van gyár, ami füstöl és a folyóba szennyzivet enged, mert az a kémény akkor mondjuk Kínában van, és az a folyó is ott van, de a levegő és a víz, meg alapetően az ökoszisztéma nem ismer határokat, azaz menjenmáragecibe minden magát "zöldnek" tituláló német, dán és svéd és (hogy ne legyek "eurofób", ugyanígy kapja be a japán is, akik zöld programokat, "megújulókat" finanszíroznak, a japánok emellett iszonyat kényesek arra, hogy az erdőik érintetlenek, de csak azért, mert az irdatlanul aránytalan fogyasztásukat pl. Afrikából, vagy Dél-Amerikából hozzák, azaz csak kihelyezték a problámát, nem megoldották!)
   Itt most országok szintjén arra utalok, mintha a faluban lenne Zöld Géza, akinek a 2000 m2-es kertje egy valóságos tündérmese, maga a ház is szolárról megy, meg amit akarsz, de közben Suttyó Tibi telkére viszi az ő házában kiszolgált akksit eldobni, merthát Suttyó Tibi ezért kérdés nélkül zsebretesz egy ötezrest, amiből három napig részeg maradhat, és a Zöld Gézához kiérkező riporter sosem kérdez többet, max. csinál egy fotót Suttyó Tibi lommal és gazzal teli kertjéről is, és Tibi ezt pont leszarja, mert épp részegen fetreng, és amúgy meg amikor pár napja már józan, ő az, aki az otthonról hozott régi tudással Zöld Géza gyümölcsfáját beoltja, hogy szép és termő legyen, de aztán persze Géza ezt nem fogja elmondani a riporternek, csak max. ennyit: "Nem kell bántani ám a Tibit is, rendes szomszéd lenne, csak hát az értékrendje..."

    Itt jön be az outsourcing, és egyéb problémák, amivel az igazi bajokat mind kivitték a látókörünkből, és ide jön a tonhalas sztori is.


   Azt ugye lassan természetesnek vesszük, hogy nem csak szardínia konzervet kapunk, de a tonhal egyes részei is elérhetőek prémium formában (pl. maguro sashimi egy japán étteremben), vagy a darálék a konzervben, ami aztán valszeg tonnaszám megy naponta a szemétbe, mert az összes kantinban, büfében, ahol tonhalsalátát is készítenek, a maradékot kidobják, mert az "ÁNTSZ" különben bezárná a bótot. Tonhalas dolgokra viszont - ki tudja miért - elképesztően nagy fogyasztói igény keletkezett, ugye? Szinte meg lennénk sértődve, ha nem jutna nekünk is egy kis tonhal! Vagy ami azt illeti, lazac... de most a poszt szempontjából a tonhal a kulcsszó.

   Szóval a tonhalak halászata során a hálóba került egyéb szerencsétleneket a hajó belsejében, futószalagon szortírozzák ki, aztán - mivel nyiván eközben megdöglenek, így visszadobják, aminek ugyan persze lehet 1-2 "eltakarító-típusú" hal és rák örül majd, de ez az a logika lenne, amikor az egész erdő népét belehajtjuk egy nagy sortüzes vadászatba, majd a szarvas, vaddisznó és őz húst és trófeát összeszedjük, a többinek meg örüljenek a rókák és varjak!
   Na, erre írtam, hogy ez itt most nem csak a vásárlási szokásainkat állítja fókuszba, mert amúgy kurvára nem is számít, ha valaki ezt esetleg igyekszik megjegyezni, és esetleg pár hétig nem eszik semmi tonhalasat, nem vesz halkonzervet, sőt, akár semmi sea-food-ot! Mert most akkor a "varázsjelszó" a tonhal, 1-2 hétig, aztán az avokádó lesz, aztán a banán, aztán lehet persze valami stabilan berögzül, mint pl. az hogy nem kell a szívószál (mert őszintén, mennyire nagy áldozat lemondani a szívószálról??? ), vagy pl. nem kell a pálmaolajas termékcsalád, mert az meg a másik, hogy az orángutánbébi szívenüt, jobban legalábbis mint a tonhalfogás melléktermékeként félrebaszott makócápa...
   De a rendszert, amiben élünk, ami mindezt kitermeli, azt közben megkérdőjelezi valaki?!
   Mert ha nem, akkor - bocs, ha ez most sokkhatás lesz - de kurvára nem fog számítani, hogy egyénileg fanyelű fogkefét használsz, organikus sörtékkel, vagy a szokásos műanyag szart!
   
Erre itt egy cikk angolosknak, miért is van így. Én elhiszem, mert ezt látom a külvilágból, és már elég rég figyelek, analizálok, főleg 7 év Írország, sokat tett hozzá, hogy ne csak a saját házam táját lássam.


   Ha persze ez valakinél már az utolsó simítások egyike a lebomló fogkefe, azaz valódi ökobajnok, és már csak az van hátra, meg még az esetleges kis mittudoménmi, ami nem fullra lebomló, nem újrahasznosított, vagy nem helyi és etikus, akkor okés, leborulok előtte! Csak azt nem hiszem senkinek, hogy ezzel a jó példával önmagában segít...
   Mert akkor megint visszatérek oda: a sok emberből, aki olvassa a pozitív példát, vajon hány lesz az, aki ezt mondja:
   - Azonnal leteszek mindent, és megyek, elkezdem nézni a jurta árakat, vagy a vályogtégla előállítást, meg a netes recepteket házi lúgra, almaecetre, meg társaikra, és sose utazok többé, és sose veszek trópusit, sose veszek maguro sashimit, de még szardíniát sem, és sorolhatnám, milyen őszinte és csodállatos listákat lehet így összeállítani, amikor az emberünk példaképet lát egy hiteles ökoharcosban...
   Hány lesz az, aki ezt képes betartani két hétnél tovább?!   (Anélkül, hogy pl. konkrét központi "akarat" serkentené rá, hogy ez az áldásos, ez a követendő, ezt jutalmazzuk?!   <<< Ennek továbbvitele - aminek én híve lennék, de nem kell ennyire fanatikusnak lenni! - hogy az ezzel ellentétes magatartást büntetjük is! De most tényleg ne fókuszáljon senki arra, ÉN magam milyen "szektás" vagyok!!! >>> )

   Hány lesz  emellett az, aki óvatosabb, és mondjuk még picit matekozik is? Mondjuk így:
   - Tök jó, hogy egyre több ökoharcos van, és mutatják a jó példát! Így már biztos minden rendben halad, jön a sok "megújuló", meg a hibrid autó, meg satöbbi, és hát ÉN nem vagyok ugyan ökoharcos, de majd szelektívezek, meg igyekszem (!!! nem bevállalom, csak igyekszem !!!) nem kidobni a kaját, de alapvetően megnyugtató, hogy ilyen sokan (???!!!) csinálják ezt már...
   Dióhéjan: semmi nem történik, emberünk megnyugodott, és éli tovább a fenntarthatatlan életét, és ő kb. 99-1-hez arányt képvisel a valódi ökoharcosokhoz képest, meg még a fentebbi kampényszerűen elköteleződő fajtát is abba az 1%-ba vettem akkor.

    És a 99%-ban meg még ott vannak azok is, akikhez kurvára el se jut az infó, meg ha el is jut, akkor is kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy pl. van-e üvegkulacsuk, hogy ne kelljen palackozott vizet venni, mert már eleve azon a szinten vannak, hogy víz helyett is Fantát meg kólát isznak, mert kell az a kis komfort, amit nekik az ipari cukor ad, és ez fasziknál gyakran olcsó sör, meg olcsó bor, nőknél gagyi minőségű csoki, gyereknél "üdítőital" (már az elnevezése botrányosan mutatja a tervezett zombultatást!!!), meg a szokásos szarok. És hozzájuk aztán semmi nem fog eljutni a "jó példából", mert az antennáik más csatornán vannak már régen!
    Érthető ez így?
   Érthető miért áll a szőr a hátamon, amikor a központosított megoldásokat senki nem akarja támogatni, vagy igényelni, mert vagy szkeptikus, vagy akkora spíler, hogy ő csak a maga jó példájának erejében hisz?


    Egy csoport tag említette a közép-megoldásokat a radikalizmus helyett, ezzel zárnám akkor én is:
   Roppant egyszerű szerintem, hogy felfogjuk, mert ha a hiradót, vagy rádióhíreket bekapcsoljuk, a "csapból is ez folyik": GDP, növekedés, munkahelyteremtés, stb.
   Ezen kívül a "barbárokat" igyekezzük felhozni a saját szintre, azaz tökre elfogadott, hogy megtapsoljuk azokat a híreket, amiknek lényege, hogy az olyan elmaradott országokban, mint pl. India, még jelenleg 300 millióan nem férnek hozzá a hálózati áramhoz, de hurrá! Majd most kihagyjuk a fossziliseket, és egyből gigászi méretű szolárpanel erőművekkel látjuk majd el őket, mert az "megújuló"!!!

   Nem gyanús senkinek, baszomalássan, hogy évek óta megy az olajcsúcs elmélet, és most, ahelyett hogy bevallanák, hogy hát eddig tagadták, de mégis igaz, azaz semmi másról nincs szó ilyenkor, csak a pénzeiket innentől "zöld és megújuló" forrásba kell tenni, mert az olaj már nem is éri meg, meg persze időben elkezdték ránevelni a népet, hogy a szolárpanel meg a szélturbina az baráti, kvázi ingyen ernergia?! Most meg elhisszük, mert Leo meg Opra, meg Al Gore ezt mondja?! Vagy mert nem akarunk kilógni a sorból, mert nincs erre elég időnk és erőnk, és jobb inkább elhinni?!
   Jobb letagadni, hogy abból a most majd 300 millió ember számára elérhető elekromosságból mennyi megy el konkrét szemét-termelésre 2-3 éves élettartamú konyhai küyük és gyerekjátékok formájában, ami nélkül eddig ezek az emberek kurvára megvoltak, de most hogy lesz konnektor, az összes cég rájuk fogja sózni ezeket, a szintén bedugható tévé, vagy laptop, vagy okosteló segítségével?!
   Mi meg nem figyelünk, mert eddig se figyeltünk, mert a "saját példa fontos", de közben legtöbben azt se tudják, hogy mekkora India valójában, mert a térképen max akkorának látszik, mint 2-3 Franciaország, azaz a nyugati egónk és évszázadok alatt belénk ivódott individualista szemléletünk arra a tévútra visz, hogy az a kis "vállalás", amit mi teszünk, az majd hegyeket fog megmozgatni, és mi nagyon fontosak vagyunk ezzel!
    Ha már India és mondjuk ilyen köztudatban kurvára "öko" országok, mint a skandináv államok: Norvégia, Dánia és Svédország összterülete még mindig kb. 30%-a Indiának, és ugye mondjuk Norvégia nagy része kopár hegyekből áll, szóval világszinten mit számít az, hogy míg ők egyre zöldbbek, addig Indiában a tradicionális paraszti rétegtől elveszik a földet, és abszolúte kizsigerelik még azt, ami kizsigerelhető, és közben persze mi - nyugat-európaiak főleg - tárt karokkal várjuk a szerencsés indiaiakat, hogy főzzenek nekünk curryt, legyenek az ápolónőink, vagy a PC World shopban az IT-savvy eladó, aki el tudja nekem magyarázni, melyik laptop éri meg legjobban?! Ez normális, és elfogadható? Mert szerintem nem az! És az indiai óceánon meg emellett dobálják vissza a levágott uszonyú cápát, meg stb. mert mi csak - kösszépen - a saját kis belső utunkra figyelünk?
    És még a saját házunk táján se vagyunk képesek legalább annyiban egyetérteni, hogy a hagyományos tanyavilágot érdemes lenne megmenteni, és ez egy nemes cél lenne mindenki számára, függetlenül attól, hogy valójában akar-e tanyasi terméket venni, vagy sem?
   Matekos voltam, fősulin is picit. A közép nem mindig mértani közép, vagy matematikai közép, hanem ott a módusz és medián és még ki tudja miket lehet behozni a cél érdekében, de hogy szabadabban értelmezhető, mint ahogy az átlag gondolná, az tuti!

   Szóval mi ebben a globális játszmában a "közép"?!
   Ott is mondtam, és most is ez a hasonlatom:
   Kötélhúzás: ott vannak a tömegek az egyik oldalon, és most mindegy, hogy ez 10 izomember, vagy 1000 ványadt éhező, de vagy erősek (pl. Világbank, IMF, az úgynevezett "Davos Class", ésatöbbi, bárki akinek léte a mostani rendszer fenntartásától függ), vagy kurva sokan vannak (mint pl. a folyamatosan szaporodó afrikaiak, akiken se az AIDS se a törzsi villongások nem fognak ki, mert mire meghal valaki 25-30 évesen már kábé unokája is lehet, és hát sajnálom ezt, nem el/meg-ítélem, de hogy fenntarthatatlan, azt ne vitassuk már, kéremszépen!). Az "izomemberek" beállítják a maguk oldalára a ványadtak tömegeit, vagy fenyegetéssel, vagy mézesmadzaggal, és akkor ott vagyunk mi, "átlagosak" a másik oldalon, és a kötél közepén a jelzőszlag, amit ők folyamatosan húznak maguk felé, azaz az úgynevezett középtől mi - ha tetszik, ha nem - évről évre távolodunk!
    Na, most akkor nevezzetek már radikálisnak és fanatikusnak, ha semmi mást nem szeretnék látni, mint azt, hogy ha eddig nem is álltál bele a játékba, kedves barátom, akkor legalább szurkolj "nekünk", ne az izmosaknak, meg az általuk befogott, megvett, megfenyegetett tömegeknek!
   És ha még ennél többet kérhetek, ha már a közép, az egyensúly híveként akarod magad láttatni, akkor ne is csak nézd, ahogy a kötelet elhúzzák középről, és újabb és újabb közepeket jelölnek ki, hogy a vesztes oldal még mindig azt higgye, hogy játszmában van, hanem állj be komám a mostani vesztes oldalra, és húzd azt a kurva kötelet! Nem kell sérvet kapni, vagy olyan fanatikusan húzni, hogy egy pohár vízre ne állhass ki, de legalább ne mondja már senki azt nekem, hogy amit most csak úgy nézünk a világból, az középen van, és nem kell belenyúlni, és vagy a tudósok megoldják majd, vagy ugye písz-n-láv és a fentebb emlegetett menekülőkkel is csak annyi dolgunk lesz majd, hogy megöleljük őket a határon, mert a szeretet megold mindent...

    Azt se mondom, hogy én megoldok mindent, persze...
    Én csak "szólok"... kit hogy érint, az már nem az én dolgom, az már mindenkinek saját lelkiismeretén múlik, hogy elgondolkodik-e egyáltalán.

    Amúgy meg písz-n-láv, persze: a kis gombáknak, gilisztáknak, ászkáknak, csigáknak, gazoknak, mohának és páfránynak főleg. Az embernek meg, aki ezekkel nem akar együttműködni, annak .... itt hagyom abba inkább ;)